A norvég Gunnar Garfors az első ember, aki kétszer járt a világ valamennyi országában. Különösen izgatják azok a helyek, amik nem számítanak népszerű turistacélpontoknak. Maximum hétkilós hátizsákkal utazik, néhány ruhadarab, tű, cérna és mosópor biztosan van benne. Budapesten találkoztunk vele.
Gunnar kilenc világrekordot tudhat magáénak, huszonnégy óra leforgása alatt öt kontinensen járt, és tizenkilenc országban fordult meg egyetlen nap alatt. Magyarországon a világ legkevésbé népszerű turistacélpontjait bemutató könyvének bemutatóján járt. Az Ahol csak a madár jár című könyvben húsz olyan országba látogat el, ahol évente alig pár száz turista fordul meg.
Mutatja a hátizsákját, egy kissé kopott szürke, márkajelzés nélküli pakkot, benne az összes holmijával a következő hetekre.
Legfeljebb hét kiló a súlya, van benne pár ruhadarab, tű, cérna és mosópor.
Ugandába készülnek barátnőjével, Jacquelyn most is vele van. Ő Szudánban élt és dolgozott a polgárháború áprilisi kitöréséig, akkor el kellett hagynia az országot. Örményországban ismerkedtek meg egy extrém utazásról szóló konferencián. Gunnar hozzá is teszi, hogy szerinte Jacquelyn az igazi extrém utazó, nem is ő. Pedig panaszra neki sincs oka.
Gunnar Garfors
Kazettán érkeztek az élménybeszámolók
„Hároméves voltam 1978-ban, amikor apám első magnókazettái megérkeztek telis-tele olyan történetekkel, amiknek szemtanúja volt vagy szereplője. Akkor még csak egy öcsém volt, és mivel nem tudtunk olvasni, így hangüzeneteket küldött fantasztikus mesebeli történetekkel mindenféle egzotikus helyekről, például a Fülöp-szigetekről. Apám orvos volt egy tengerjáró hajón, és amikor kikötöttek valahol, mindig elmesélte nekünk, mit látott. Akkoriban még nem volt tömegturizmus, az apám nagyon érzékletesen számolt be az élményeiről. Élénken emlékszem arra, amikor elmesélte nekünk, hogy Kaliforniában kis kerekeken guruló deszkán közlekednek az emberek. Akkoriban hallomásból sem ismertük a gördeszkát.
Mondtam is az édesanyámnak, hogy egyszer én is nagy utazó szeretnék lenni”
– meséli Gunnar a kezdetekről.
Közben befut az interjúra húga, Torunn Garfors is, aki, amikor megtudta, hogy bátyja Budapesten mutatja be a könyvét, repülőre ült és meglepte őt. „Gunnar sosem tudott nyugton maradni, már gyerekként is állandóan nyüzsgött, tele volt energiával” – meséli Torunn.
Az utazás egy lehetőség
„1992-ben kezdtem el utazgatni vonaton, Interrail bérlettel – folytatja Gunnar. – 2009-re már jártam minden ’sztánban, akkor döntöttem el, hogy a világ összes országába el akarok jutni. Sokan csak fejlett országokba utaznak, és nem törődnek azzal, milyen nehéz a nyugati buborékon kívüli emberek élete.”
„Az utazás egy lehetőség. Aki nem hajlandó odafigyelni, rájönni, hogy a dolgok miért másmilyenek, mint otthon, vagy nem nyitott az újra, esélyt sem ad magának, hogy megpróbáljon megérteni bármit”
– így hangzik Gunnar filozófiája. Az utazásokat saját zsebből fizeti, sok évig egy norvég televíziónál dolgozott újságíróként, és csak a szabadidejében utazott.
Jemenben a legtöbb férfi katot rág. Ettől az élvezeti szertől a világ egyik legnyomorultabb országa még nyomorultabbá válik – írja Gunnar nem éppen kedvcsináló szellemben egy olyan országról, ahol 2018-ban mindössze hatvan turista fordult meg.
„A népszerű turistacélpontok túlzsúfoltak, és ennek hasznát néhány nagy cég fölözi le, nem a helyiek. Szállodaláncok, étteremláncok tulajdonosai gazdagodnak meg. Én a könyvvel fel szeretném nyitni az emberek szemét: lehet másképp is utazni. A legfontosabb, hogy valóban jelen legyünk ott, ahova megyünk, és ne csak külső szemlélőként utazzunk.”
Amikor az Eritreába, a 2018-ig teljesen megközelíthetetlen országba tartó gépen utazott, ő volt az egyetlen nyugati utas, aki figyelmes lett a szomszédja poggyászára, amelyben – mint utóbb kiderült – Szudánból származó élelmiszerek voltak. A három gyerekkel utazó anya elmondta, hogy így teszi kissé változatosabbá a gyerekeinek étrendjét. A diktatúra sújtotta országot évente alig több mint kétezer turista látogatja. Ezeket az adatokat Gunnar maga szedte össze minden általa bejárt országból, korábban nem talált ugyanis elérhető és hiteles hivatalos statisztikát.
Gunnar Afganisztánban
Nem kezdőknek való
Gunnar 2020 óta professzionális író, utazó, és azt szeretné, ha többen utaznának olyan helyekre, melyeknek még a létezéséről sem hallottak korábban. Gunnar szerint São Tomé és Príncipé szigetországnak, a Comore-szigeteknek és a Salamon-szigeteknek van esélye leginkább arra, hogy hamarosan több turista látogassa meg őket.
Nauru egy mindössze 21 négyzetkilométeres sziget a Csendes-óceán közepén, ahova évente mindössze 130 turista teszi be a lábát. A világ legkisebb köztársaságába önként szinte senki sem utazik, de a sziget sok olyan menekültet fogad be, akik Dél-Ázsiából hajón érkeznek Ausztráliába, de mivel ott nem fogadják be őket, haza pedig nem akarnak menni, szükségmegoldást keresnek. Gunnar Nauruban a Budapest Hotelben szállt meg, amelyet két sor konténerből építettek, és rikító rózsaszínre festettek (feltehetően A Grand Budapest Hotel című filmre utalva).
Ételmérgezést már többször is kapott, egyszer hetekig volt beteg Indiában. „Nagyon rosszul voltam, bementem egy szállodába és ott töltöttem a lábadozás időszakát.” Azt mondja, nem kezdő turistáknak ajánlja azokat az országokat, amiket bemutat, noha szerinte a legtöbb helyen biztonságban lesznek a turisták. De Szudán, Afganisztán, Líbia és Szomália biztosan nem ajánlott célpontok. „Dél-Szudánban egyetlen fontos szabályt kell betartani. Semmi fényképezés. A hangsúly a semmin van” – figyelmeztet Gunnar, aki utazásai során egyszer volt igazán veszélyben.
„Fejben már felkészültem egy esetleges támadásra. Kiterveltem, hogy ha megtörténik, azonnal odaadom mindenemet, és az életemet igyekszem menteni. Aztán Gabonban két férfi megtámadott éjfél körül egy kivilágított utcán.
Berángattak egy szűk sikátorba, és legnagyobb meglepetésemre elkezdtem harcolni velük. Valahogy kiszabadítottam magam, és elfutottam. A telefonomat elvették. Utólag visszagondolva elég felelőtlenül viselkedtem.”
