Megújult a Forbes magazin, odatették magukat Amerikában

Új dizájnt kaptunk Amerikából, és boldogok vagyunk vele. A legtöbb változáshoz kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember, ehhez nekem igazán nem kellett. Kézbe vettem az új amerikai lapot […]

Bővebben

Ülj fel egy tökéletesen konzervált, húszkilós, rozsdás vasra!

Rozsdafolt és zománctábla, a huszadik század két keréken, nem múzeumban kiállítva, de kúl kocsmábajáráshoz igazítva. Antik kerékpárok ma.

Bicajos címlapsztorink van az ehavi számban, különös bringákkal kiegészítve, MerényiGrafitember mester egyedi méretre készült vázaival és a Stringbike madzagos gőzmozdony hajtányával. Ha még ezeknél is különlegesebb keróra vágysz, ülj fel egy ’932-es Csepelre, Puchra, Triumphra lehetőleg öltönyben (svájci bankárok simán megteszik) egy tökéletesen konzervált húszkilós rozsdás vasra, élvezd hogy a műszakilag perfekt, eredeti gyári felszereltségű múzeumi műtárgy „átmenne egy Trabanton is”, és siklik, mint egy Gemini űrhajó a kozmikus csendben. Ha viszont üzenni akarsz Houstonnak, húzd meg a keréken futó csengő szíjszalagját:

Mert ezek nem ócskapiaci kacatok, hanem fellelt állapotukban megőrzött veterán biciklik. Meg is kell találni hozzájuk mindent, ami gyárilag rajtuk volt, napi használatra alkalmassá tenni őket, és suhanni velük át az évtizedeken. És ez a fíling: egy olyan, közel évszázados cangával hasítani, aminek története van, ami minél megismertebb, annál többet ér. Lehet, menekültek vele a front elől batyukkal, csendőrök járőrőztek vele a pusztában, vagy futottak előlük a dezertőrök, de az is lehet, hogy csak ezzel járt hatvan évig melóba három generáció minden reggel. Ezek bizony „túléltek mindeneket, kormányt és fél deciket”

(Tessék meghallgatni, itten kérem tulajdonképp egy Weiss Manfréd-féle Csepel Csoda kerékpár énekli el a huszadik századot és az azt követő biciklitörténelmet nekünk. A Csepel név mindenképp szimbolikus a magyar kerékpáruniverzumban. Átmenni a Weiss Manfréd, Vörös Csepel, mainapság Csepel Művek Ipari Park ikonikus pilonja alatt misztikus élmény, megelevenedett történelem, belépés a magyar kapitalizmus panteonjába, a nagyipar akropoliszába, hömpölyögnek szemünk előtt a műszakváltás kékruhás tömegei, masíroznak vörösgárdisták, bevonulnak a Gestapo páncélkocsijai, forradalmárok éltetik a szabadságot két sortűz között. Város a városban, az is volt mindig, különálló entitás, csőkígyós, mindenféle nemzetiségű, eltévedt kamionos, targoncás múltszázadi labirintus és lepusztultságában is nagyságos szabadtéri múzeum. De itt van a mai magyar bicikliipar szilíciumvölgye, az összes számottevő gyártó, nagykereskedő és minden piaci szereplő szinergiaközpontja, a legenda Csepeltől a legmenőbb Gepidáig, a Shimano-tól a Bubi szervizközpontjáig és a Stringbike-ig.)

Valamikor annyi volt egy família szemében egy kerékpár használati értéke, mint ma egy családi autó, a havi kétszáz sose telt józsef attilai álomfizetése épp kiadott egyet.

A vintage bringák gyűjtői és restaurátorai ugyanakkor rendelkeznek egy párhuzamos sztorival is. Minden egyes bicaj megtalálása is magántörténelem, minden hozzávaló megszerzése emlékezetes (és sejtik is, hogy túl fogja élni őket – “csak az a fontos, hogy jó kezekbe kerüljön” -, mintha csak erről írta volna Örkény Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz c. egypercesét: – Túlélsz, pöcök).

Nyitott szemmel kell járni, bárhol felbukkanhat. Falusi kocsma előtt, ismerősök felmenőinek – a sajátjaikat már rég átnézték – padlásán, svájci nyugdíjasokkal összepálinkázván. De ha már a váz megvan, és sikerült a nem könnyű – sorszámok, szegecstávolságok, sorstársak általi – beazonosítás („s aztán kiderül, hogy kincset találtál vagy tucatot”) kezdődhet a „vadászat izgalma”, az eredeti gyári felszerelés összegyűjtése. Kell is hozzá minden ritka darabot előre is begyűjteni, megesik, hogy a lámpához kell bicót keresni. Mert itt a lényeg az apróságokban van elrejtve, egy másik kor világról és iparról való gondolkozásának, funkció és dizájn, használati érték és esztétikum, mérnöki tudomány és kézműves kidolgozottság reneszánsz szemléletű kapitalizmusának nem hivalkodó, de katalógusszerű állapotában való helyreállításának.

 

Nem könnyű egy ilyen keróhoz jutni. Kereskedelmi forgalma nincs, itt mindenki fanatikus,

 

ez nem az online adok-veszek oldalak szerencsevadászainak, kevert alkatrészes, utángyártott világának bóvlija. Zárt közösség, vannak tán százan komolyan véve, lehet úgy ezer tökéletes veterán kerékpár a gyűjteményekben. De ha bejutsz egy ilyen szentélybe, ez a kép fogad, mint egy szakrális szeánszon, cseresznyefa alatt Debrecen legközepén, egy cívisház udvarának rejtekén:

 

Ez itt Katona Attila harmincegy összeszerelt, katalógusállapotú, üzemképes („használom is mindegyiket naponta”) veteránbringája. Attila (39),

katona

 

mint ahogy többi beszélgetőtársam, Lévai Gábor és Bajka Zoltán is, ugyanazt az utat járta be az evolúció ösvényén: felegyenesedett, két keréken járó emberek. Gyerekkoruk óta megrögzött biciklisek, Attila egy lakótelepen BMX-ezett és szerelte-hegesztette a többi srác naponta összetörő bicaját. Lehúzott tizennyolc évet, mint csőhálózat-karbantartó, hogy aztán gerincproblémák által leszázalékolva minden idejét az antikkerékpár-restaurálásnak szentelje. Gábor és Zoltán egyaránt autószerelők végzettségük szerint, de Lévai gyakorló vitorlázó mivolta mellett fazekas-kerámikus, Bajka pedig hivatásos bringaszerelő, a Kontra Közösségi Műhelyt viszi a városban. Sokszínű életek, Facebook-oldalt szerkesztenek, néha elmennek vintagebicajjal pétanque-ozni egyet, de egy mindenképp közös: mikor elkezd esni az eső, egyszerre mentik fejvesztve a kipakolt kerókat.

3an

Nem máshova, mint Attila – mindeközben házitésztát gyártó – édesanyjának kisszobájába.

photo-2017-05-24-12-52-22

Kivéve egyet, ezt kint kell hagyni a verandán, „ez igényli az esőt, ezt teljesen rozsdásan akarom” – mondja Attila.

eso

Nos, ha szeretnél egy ilyen bringát, mondom, nem lesz könnyű dolgod. Nézheted interneten, de mindenképp kérd ki szakértők véleményét róla, legalábbis, ha autentikus kiállítási darabot akarsz a kocsmába járáshoz. Az árát a ritkaságfaktor, a típustisztaság és az érzelmi viszonyulás lövi be, gyűjtő nehezen fog tőle megválni. Csak egy Csepel Csoda zománc nyaktáblája bír harmincnyolc, sárvédődísze huszonnyolc, egy ritka nyereg akár hatvanezer forintba kerülni. Néhány tízezertől sok százezerig fizethetsz, cserébe viszont kapsz egy komplett huszadik századot a vádlidba és egy huszonegyediket kerekre nyitott szemű, bámuló tekintetek formájában a teraszokról.

(A fényképeket Bajka Zoltán és Jászberényi Attila készítette)

 

 

Mindig gyűlöltem az alvás szükségességét. Mint a halál, még a leghatalmasabb embert is a megfekteti.