Steiner Kristóf és párja, Nimród négy évvel ezelőtt Methanára költöztek, ahol privát és csoportos elvonulásokon mutatják meg a sziget titkos kincseit vendégeiknek. Náluk jártunk mi is.
Másfél óra repülés után Athénban szállunk le, innen közelíthetjük meg autóval vagy komppal Methana-félszigetet. Kristóf az előbbit javasolja, a kocsi a szigeten is jól jön majd – az alig 1000 fős helyen nemhogy távolsági autóbusz, de még kórház sincs, úgyhogy jobb, ha nem bízunk semmit a véletlenre. Három órát autózunk, de meg sem kottyan.
A tenger, az olajfák, az elképesztő hegyek látványa kárpótol a kockára ült fenékért, és olyan jó utakon, amiket a görögök építenek, amúgy is élmény a vezetés.
Minden egy kitört foggal kezdődött
Kristóf és Nimi 5 évvel ezelőtt eldöntötték, hogy elhagyják Tel-Avivot és Ciprusra költöznek egy lassabb es kiegyensúlyozottabb élet reményében. Mikor már kiválasztották a lakást, és két nap választotta el őket az adásvételi szerződés aláírásától, jött a hír, hogy bezár az egyik népszerű helyi klub, ezért aznap este minden alkoholt ingyen adnak. Kristóf és Nimi túl komolyan vette a feladatot, az este pedig csúnya véget ért.
Fotó: Deli Soma
Hazafele, szakadó esőben biciklizve Nimi elesett és kitörte a metszőfogát, így másnap haza kellett utazniuk Tel-Avivba. Ezen a ponton nyilvánvalóvá vált, hogy Ciprus nem hozza meg a szerencséjüket, Nimi nem szeretett volna visszatérni a rossz óment jelentő helyre.
Talán kicsit a lelkiismeret-furdalás is vezérelte, amikor meglepte Kristófot a születésnapja alkalmából egy athéni repjeggyel, gondolván, ha a ciprusi álomélet nem teljesülhet be, egy jó nyaralás biztosan nem válik senki kárára. Az utazás első napját a fővárosban töltötték, de mivel Athén sok szempontból hasonlított Tel-Avivra, úgy döntöttek, bejárják hajóval a környező szigeteket.
A harmadik napon, a tengerparton ülve Kristóf kimondta azt, amit valószínűleg mindketten érlelgettek addigra magukban: nem szeretnének hazamenni.
A döntés véglegesnek bizonyult. A Marketplace-en nézegetni kezdték a methanai lakásokat, és az elsőt, amit megnéztek, meg is vették. Aztán pár évvel később a másodikat is.
Nimi egy izgalmas színházi projektet, Kristóf az izraeli Time Out újságírói pozícióját hagyta maga mögött egy csendesebb élet kedvéért. Kristóf azonnal megtalálta itt a számításait, Niminek kellett egy kis idő, de négy évvel később már nyaralás kedvéért sem szívesen hagyja el a szigetet.
Azóta évi 6 elvonulást tartanak – ebből látogatunk el az egyikre mi is.
Egy város, ahol biztosan nem a turizmusból akarnak megélni a helyiek
Pálmafák, elhagyatott épületek, macskákat etető halászok, kis templom, két gyönyörű design bolt és négy pékség. Na meg a klasszikus kék-fehérben játszó mediterrán utcák, fotogén kapukkal, lepukkant motorokkal és vadászó macskacsaládokkal. Senkitől sem félnek, ha lehajolsz hozzájuk, telitorokból dorombolnak és dörgölőznek pár jó falat reményében. Kristófékat jól ismerik már itt, nagy mosollyal kalimérázik a helyi pék, spanaco pitat és patato pitat reggelizünk.
A spenóttal és krumplival töltött burek jellegű lepényt érdemes lenne feltenni a legaddiktívabb drogok listájára – Kristóf és Nimi saját bevallásuk szerint 10-12 kilót szedtek fel miatta az első évben, és ha még pár napot maradnánk, tuti a nyomdokaikba lépnék.
A spanótos burek függőséget okoz.
Fotó: Deli Soma
Methana falujában ma már csak kb. 150-en élnek, az épületek nagy része kihasználatlanul áll, pedig a 20-as évek derekán még felkapott úticél volt a tengerparti település. A pezsgő élet, a kaszinók, az ötcsillagos hotel és a világhírű gyógyfürdő a világ minden tájáról vonzotta az embereket, a háború azonban átrendezte a városka megítélését. A második világháborúban a szükség felülírta a kényelmet: a hotelt sebesült katonák ellátására alakítottak át, a gyógyfürdőbe pedig egyre több beteg érkezett gyógyulni. Az átalakult funkció baljós bélyeget nyomott a városkára: egyre többen azonosították a betegséggel, és egyre több fiatal döntött a távozás mellett.
Methana lassacskán elnéptelenedett, egykori üzletei és lakóházai kihasználatlanul állnak, külföldi hangot pedig már egyáltalán nem hallani az utcákon, ennek ellenére a helyiek mindent megtesznek azért, hogy otthonos és komfortos mindennapokat teremtsenek maguknak.
Az elmúlt pár évben kedves minivállalkozások ütötték fel a fejüket: betérünk a legjobb tavernákba és pékségekbe, körbejárjuk a gyönyörű apró kápolnát, egy design-boltban pedig egy helyi művész lávából készített ékszereiből vásárolunk. (Hozzáteszem, mivel a város nem hemzseg a vásárlóktól, fel kellett hívni a nénit, hogy nyissa ki a boltot, mert jövünk.) Az egykori vészjósló hangulat ma már inkább csak csendes és nyugodt: Methana nem kiabál senki figyelméért, egyszerűen csak létezik a maga meghitt kis valójában, elfogadva a korlátait.
Methana nem kiabál senki figyelméért, egyszerűen csak létezik a maga meghitt kis valójában, elfogadva a korlátait.
Fotó: Deli Soma
Hegyre fel, dombról le
Váratlan beszélgetésbe csöppenünk a második napon, Kristóf arról kérdez, álmodtunk-e valami furcsát az éjszaka. Mint kiderült, ez jellemző itt: a helyiek a tektonikus lemezekkel és az alattunk nyugvó 32 vulkánnal magyarázzák, hogy Methanában különös energiák mozognak.
Azt nem tudom, hogy ez volt-e az oka, de tény és való, hogy Lynch-filmbe illő volt az első éjszakám, úgyhogy másnap fel is kerestük az állítólagos illetékeseket, a vulkánokat.
Az út legalább olyan izgalmas, mint a cél. A félsziget tájait vörös sziklás hegyek, olíva- és lávamezők, leanderbokrok, homokos és sziklás tengerpartok, gyümölcsfák teszik sokszínűvé. A természet itt is bizonyítja csodálatos kreativitását és alkotókedvét:
épített is, rombolt is, a sziklákon termő virágokat különös humorral rendezte el, és hál’ istennek egyelőre senkinek sem jutott eszébe, hogy belenyúljon ebbe a csodálatos kompozícióba egy-egy aszfaltutat leszámítva.
Mikor az egyik kráterbe túrázunk, Kristóf meg is jegyzi, hogy ha ez a vulkán Hawaii-on lenne, már minden prospektus tele lenne a képeivel. De szerencsére nincs, így pont annyian látogatják csak meg évente, hogy a turizmus ne rontson se az ott töltött idő minőségén, se a természet érintetlenségén.
A vulkán megmászása maximum 35 percet igényel, a hegytetőn titkos barlangot találunk, a bátrabbak bemerészkedhetnek. A barlang egyébként Methana egyik legtipikusabb természeti jelensége: a leomlott vulkanikus kőzetek többet is létrehoztak, a Nap pedig minden órában más hangulatot fest a belső falaira.
Ha ez a vulkán Hawaii-on lenne, már minden prospektus tele lenne a képeivel.
Fotó: Deli SomaHa pedig már barlang, muszáj megemlítenem az eldugott Pigeon Cave-et is. Az eldugott barlangtóról még a helyiek közül sem sokan tudnak, az idetévedő egy-egy turista pedig lazán elhajt a táblája mellett, holott a félsziget egyik legizgalmasabb látványossága a sziklák mögött búvik meg.
Bár a bejutás maximum 10 percet vesz igénybe, mégis bátorkodom túrának nevezni az oda vezető utat: a sziklákon való mászás próbára teszi az egyensúlyunkat és a bátorságunkat, de ami bent fogad, az kárpótol a lehorzsolt térdekért. Valószerűtlenül tiszta tóban csobbanunk, aminek tetejére ásványok képeztek csipkemintát.
A bátrabbak beúsznak, van, aki a szikláknál marad – a hideg vizet helyenként meleg áramlatok melegítik fel, a sziklák fölött beszűrődő fényjáték pedig éterivé teszi a hangulatot.
Bár a természeti látnivalókkal akár egy teljes cikket is megtölthetnék, talán jobb, ha a képek beszélnek helyettem. Felfedezetlensége híján sok hegyorom vagy lávamező még nevet sem kapott, a gyanútlan turista csak véletlenszerűen akad rá a rejtett kincsekre.
Hat emberért is érdemes felhúzni egy amfiteátrumot
Methana városa valódi metropolisznak tűnik a maga 150 főjével a félsziget falvaihoz képest. A 7-8 főt számláló településeken mindenki ismeri már Kristófékat, bárhova megyünk, régi barátokként üdvözlik egymást az emberek.
Az „őshonosok” kecskéket terelnek, bort készítenek, megtermelik maguknak a mindennapi betevőt, a főleg Angliából betelepült lakosok tetemes része művészettel foglalkozik, vagy valami olyan tevékenységet végez, amivel nem elvesz, hanem hozzáad a félszigethez.
Izgalmas arcokat ismerünk meg. Ott van Mariel, a író-reflexológus-jógaoktató, aki tengerparti villát üzemeltet írók és művészek számára, akik kreatív elvonulásokon fejleszthetik magukat. Aztán Theo, a kb tízfős Kaimeni Chora legaktívabb polgára, aki amellett, hogy tavernát üzemeltet, egy amfiteátrumot is épített a hegyoldalba, ahol minifesztiválokat tart. (Hogy ezen hányan vannak, és pontosan kik, azt nem tudom, de állítólag körbekérdezgeti a helyieket, hogy milyen programra vágynának.)
Találkoztunk még Yorgóval és Kimberly-vel, a venezuelai-görög házaspárral, akik az olivából csináltak businesst. A pár eredetileg egy meddőségi klinika miatt jött Görögországba, de olyannyira beleszerettek a helybe, hogy végül itt alapítottak családot, és itt szüretelnek olivát, amiből Kimberly elképesztő bőrápolási termékeket készít. Szintén megismerjük Giannát, aki a lányaival nyitott éttermet, és talán a félszigeten elsőként kezdett vegán ételekkel kísérletezni.
Bár a lakosok nagy része 60-70 környékén jár már, Kristófékat az első perctől kezdve kortalan barátjaikként szeretik: valódi, minőségi emberi kapcsolatok alakultak, távollét esetén egymás növényeit öntözik, és
több methanai lakos még a Budapest Pride-ra is eljött megnézni a pár DJ-zését!
Theo, a kb tízfős Kaimeni Chora legaktívabb polgára, aki amellett, hogy tavernát üzemeltet, egy amfiteátrumot is épített a hegyoldalba, ahol minifesztiválokat tart.
Fotó: Deli Soma
Yorgo, és felesége, Kimberley, a helyi olívából készítenek olajokat és szépségápolási termékeket.
Fotó: Deli Soma– Hol lehet a szomszéd?
– Hol lenne? Nyilván az Agiorgitikonban ül!
A tavernázás, mint közösségi elfoglaltság, a görögök egyik legjellegzetesebb tevékenysége – és talán a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bír egy olyan félszigeten, ahol ilyen pici, és ezáltal ennyire megtartó közösség jön létre. A helyiek közül sokan már reggel 6-kor sorakoznak a bár bejáratánál, és ha a beszélgetés úgy hozza, akár 7-8 órát is maradnak. Ha a munka ezt keresztülhúzná, este visszatérnek.
A pincér senkit sem siettet, nem szedi le az asztalt két fogás között, addig tartják nyitva a helyet, amíg az utolsó vendég is ki nem fárad.
Hogy teher-e ez számukra? Külső szemlélőként azt gondolnám, abszolút, de mikor a második esténken hajnalig táncoltunk az Agiorgitikon nevű tengerparti kis tavernában, a helyet üzemeltető két nénike pedig méltatlankodás helyett kijjebb tolta az asztalokat, hogy jobban elférjünk, majd mosolyogva ülte végig 150 Madonna és 140 Britney Spears-slágert, nem gondolnám.
Pohártörésnél, zenehangosításnál a szemük sem rebbent: jól látszott, szeretik a vendégeiket, talán még az ő kedélyállapotukra is átragad egy kicsi a mi felhőtlenségünkből.
Az Agiorgitikon egyik felszolgálója szabadidejében karkötőket készít, amivel megajándékozza a legszimpatikusabb vendégeket.
Fotó: Deli Soma
Ennyibe kerül Methanán egy hét:
- Repülőjegy ára Budapest és Athén között: október elején 10 ezer forint volt a retúrjegy.
- Egy éjszaka ára két főre egy Airbnb-ben: 15-35 ezer forint, az igényekhez mérten.
- Autóbérlés Athénból egy hétre: 25-35 ezer forint az autó, 15 ezer forint a biztosítás, és erre jön rá a benzin ára.
- Egy háromfogásos vacsora ára: 6-8 ezer forint (ha hús van benne, valamivel drágább).
- Helyi olívaolaj ára: 4 ezer forint/üveg.
A helyiek közül sokan már reggel 6-kor sorakoznak a taverna bejáratánál, és ha a beszélgetés úgy hozza, akár 7-8 órát is maradnak.
Fotó: Deli SomaBoltot, kórházat, térerőt ne keress
Methana meglátogatása mágikus és felejthetetlen élmény, de mielőtt fejest ugranál az Utazómajom ajánlataiba, jobb, ha felkészülsz néhány dologra. Az itt töltött idő ugyanis nem csak a lelassulásról és a pihenésről, de a kompromisszumokról is szól, amik sok szempontból próbára teszik a nagyvárosi tempóban edződött embert.
Térerő és Wi-Fi csak elvétve terem a félszigeten, volt, hogy egy napig nem volt áramunk, a kirándulásaink során se a telefonálás, se a GPS használata nem volt zavartalan, az online kommunikációra pedig kizárólag a szálláson adódott lehetőség.
Ha orvosra, kórházra van szükséged, el kell hagynod a félszigetet – Methanán egyáltalán nincs egészségügyi ellátás, a legközelebbi ilyen egység a másfél órára található Argosban van. Ha a helyieket kérdezed erről, ők csak legyintenek – mégis „mi a legrosszabb, ami történhet, max meghalunk”, alapon.
Az egész félszigeten mindösszesen egy darab élelmiszerbolt van, és a benzinnel is érdemes előre tervezni.
Ami pedig az éttermeket illeti: az étlapon szereplő ételek sokkal inkább szolgálnak iránymutatásul, mintsem valós információul – sok esetben jobb, ha szimplán bemész a konyhára, megnézed, milyen alapanyagokból dolgozol, és leadod a rendelésed az alapján.
Végső soron bármi is kerül a tányérra, nagy eséllyel nem okoz majd csalódást, úgyhogy talán jobb is, ha az ember itt átadja magát a spontaneitásnak és engedi, hogy meglepjék a helyiek – akár egy új fogással, akár egy jó beszélgetéssel.
