Hogyan teszteld, hogy félsz-e egyedül sátrazni? Kell-e vajon a paprikaspray? Till Anilla tavaly nyáron 72 nap alatt végigjárta a 2550 kilométeres Országos Kékkört, az idő nagy részében szinte teljesen egyedül túrázott. Azóta több workshopot is tartott a Jane Goodall Intézettel közösen arról, hogyan érdemes belevágni a túrázásba egyedül, nőként.
Till Anillát hosszú távú túrák világába (általában a minimum egyhetes túrák esnek ebbe a kategóriába) a Camino vezette be öt évvel ezelőtt, azt meséli, előtte nemhogy többnapos, de még könnyű hétvégi kirándulásokra sem járt. A 2550 kilométeres Kékkör az ötödik hosszabb túrája, ezekre szinte mindig egyedül megy. „Lehet túratársakat találni hosszú túrákra, de nem könnyű” – mondja; a több mint kéthónapos Kékkörre például már meg sem próbált elhívni senkit.
Névjegy
Till Anilla fenntartható kommunikációs szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetemen PhD-hallgatóként a bolygóegészség retorikája a kutatási témája, előtte a svédországi Jönköping Universityn tanult Sustainable Communication mesterszakon.
A munkát (Anilla a Budapesti Corvinus egyetem PhD-hallgatója, mellette egy kreatív ügynökségnél dolgozik) a Kékkör alatt sem hagyta abba. Mindennap ötkor kelt, hatkor indult, és miután délután három-négy körül célba ért, dolgozott néhány órát. Arra is volt példa, hogy egy esküvőre tett kitérőt – gyorsan letudta az aznapi adagot délelőtt tizenegyig, elugrott a lagziba, majd másnap folytatta. A közel két és fél hónap alatt egy pihenőnapot sem tartott, barátja és barátai csatlakoztak hozzá egy-egy szakaszhoz, Nógrád megyei lévén pedig a családjával is összefutott, amikor éppen arra vitte az út.
Till Anilla / Mándi Ferenc
Nehéz, ha nincs, aki elmondja a véleményét egy-egy döntés előtt
A hosszú távú túrázást szólóban fontolgató nőknek azt javasolja, érdemes kicsiben kezdeni: először csak pár órára, esetleg rövidebb ottalvós túrára menni. Elsősorban az önismeret miatt érdemes kipróbálni, úgy látja, a túrázás megkezdése előtt kulcsfontosságú, hogy érezzük, mi komfortos és mi nem. Sokan eleve már azzal sincsenek tisztában, mennyire érzik jól magukat egyedül, de fontos szempont például azt is tesztelni, hogy bevállaljuk-e a sátrazást, vagy inkább szállást keresünk minden estére. A rövid túrák segítenek a gyakorlottság és a magabiztosság kialakulásában, és azt is tesztelhetjük, hogy milyen felszerelésre van szükségünk, mi az, ami beválik és mi az, amit csak feleslegesen cipelünk magunkkal.
A rövid „teszttúrák” talán legfontosabb szerepe azonban az, hogy felkészítsenek a váratlan helyzetekre.
„Ha egyedül vagy, nincs, aki tükröt tartson vagy elmondja a véleményét egy-egy döntés előtt” – mondja. Ilyen váratlan helyzet például, ha eltévedünk és/vagy ránk sötétedik. Anilla például egy ízben eltévedt, és úgy döntött, levágja az utat, de a saras-bozótos rövidítés csak még rosszabb helyzetet teremtett. „Ha már magabiztos vagy, nyugodtabban át tudod gondolni, hogyan érdemes megoldani a helyzetet” – mondja.
A saját tapasztalata az, hogy az edzettséget nem kell túlizgulni, ő a nagyobb túráira hosszú sétákkal készül. Figyel arra is, hogy fokozatosan emelje az adagot. A Kékkörön átlagosan napi 35,5 kilométert tett meg, az elején kevesebbet, a vége felé többet – a leghosszabb napja 56 kilométer volt. „Egy idő után maguktól is kialakulnak a túralábak.”
Azt is tanácsolja, hogy mindig legyen legalább egy olyan ember, aki tudja, pontosan honnan hova tartunk, milyen úton megyünk. Érdemes lehet helyzetmegosztást is alkalmazni telefonon vagy okosórán. „Védelmi” eszközként mindig kéznél tartja a túrabotját, és egy paprikasprayt is visz magával (még sosem használta. „Maradjon is így!”).
A Kékkör első szakaszain még nagyon bizalmatlan volt, meséli, „nyilván nem a húszéves lányokkal”. Egyik legfontosabb szabálya az, hogy soha senkinek nem árulja el útközben, hol fog megszállni. „Aki ezt érti, az nem sértődik meg ezen – ha mégis, az sem baj, ha emiatt én nyugodtabban alszom.
De azt gondolom, a kommunikáción nagyon sok múlik, és fontos lenne, hogy a férfiak is tudják, hogy hogyan ne ijesszenek rá egy nőre.
Persze, feltételezzük, hogy nem fognak bántani, de a kisördög nem alszik – mondja, majd nevetve hozzáteszi: – De azt sem fogom elfelejteni, amikor a falusi kocsmában a rakétázók hajnali hatkor, már félrészegen figyelmeztetnek, hogy vigyázzak, mert errefelé sok a bolond ember.”
