Idilli képeslapokból és osztrák sorozatokból lehet ismerős Tirol. Ausztria nyugati tartománya már jó ideje a turizmusból él, mi pedig megnéztük, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha ilyen helyre szervezünk nyaralást.
Ha Tirol, akkor lélegzetelállító alpesi tájak, népviseletbe öltözött asszonyok és a német-osztrák tévésorozatok idilli világa – ezzel talán le is tudjuk fedni az összes sztereotípiát, ami Ausztria nyugati régiójával kapcsolatban kering a köztudatban. De érdemes a képernyőn kívül a valóságban is megnézni a tiroli hegyeket és beleszippantani a híres alpesi levegőbe? Vagy inkább egy túlárazott luxuspihenésre számítsunk, ahol a turisztikai attrakciók és a folyamatos fejlesztések kiöltek a környékből minden egyediséget? Nemrég nekünk is volt lehetőségünk néhány napot eltölteni ezen a vidéken – bemutatjuk a tapasztalatainkat.
Város vagy vidék?
Első körben azt érdemes eldönteni, hogy inkább városokra lennénk kíváncsiak, vagy a falusi hangulatot szívnánk magunkba. A környékről Innsbruckot és Salzburgot tudnánk kiemelni, mint a két legjelentősebb város.
- Innsbruck egyértelműen Tirol központjának számít, az égbe törő hegyek közé szorított 130 ezres város rendkívül különleges környezetben helyezkedik el
- Salzburg pedig ugyan nem tartozik a tiroli régióhoz, de vasúttal 1-2 óra alatt elérhető onnan, a kulturális jelentősége pedig vitathatatlan
A mérleg másik serpenyőjében tiroli falvak százai állnak: a teljes élményhez persze nem kell mindegyiket felkutatni, de a bevezetőben említett sztereotípiák mind a vidéki környezetre vonatkoznak.
Mi végül mindkét opciót kipróbáltuk: tiroli faluban szálltunk meg, az egyik napot ugyanakkor Innsbruck megismerésére szántuk, Salzburgot pedig hazafelé ejtettük útba.
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy nekünk a vidéki hangulat tetszett a legjobban.
Itt kapja meg az ember azt az élményt, amit a tiroli imázskampányok hirdetnek mindenütt: természetközelség, hegycsúcsok amerre a szem ellát, lehetőség az aktív és passzív pihenésre egyaránt.
Vendégvárás csúcsra pörgetve
Látszik, hogy komoly infrastruktúra épült rá a tiroli turizmusra az elmúlt évtizedekben. Szálláshelyünk Alpbachban volt, az alig háromezres lélekszámú település rendre az Ausztria legszebb falvait összesítő listák élmezőnyében szokott végezni.
A falu bármelyik házát megirigyelhetné a hegyi doktor: Tirol egyik legszigorúbb településképi szabályzatának hála a második világháború óta csak a jellegzetes alpesi stílust követő házak épülhetnek itt. A lakosok teljesen a turizmusra rendezkedtek be, a többségük maga is vendégházat üzemeltet, és a kiadott apartmanokkal egy épületben lakik elkerekített házrészekben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárólag aranyos, emberléptékű kis házikókkal találkozhatunk. Nem ritkák a nagyobb szállodák kapacitását idéző szálláshelyek sem, azonban ezek sem kaptak kivételt az építési szabályzat alól: az alpesi stílust idéző, 4-5 szintes, gyakran több ház egybeépítésével létrejött monstrumok pedig igen bizarr látványt nyújtanak.
A szállásokon borsos díjakra számítsunk: ha 16 ezer forintot kell fizetnünk egy éjszaka, egy fő után, akkor még jól is jártunk – ezt azért nem könnyű megemészteni az itthoni 8-9 ezres árakhoz képest. A rossz szájízt ugyanakkor hamar kompenzálja, ha a teraszon ilyen kilátás mellett tudjuk elfogyasztani a reggelit:
A szállás mellé ugyanakkor alanyi jogon jár minden vendégnek egy plasztikkártya (Alpbachtal Card), ami rengeteg kedvezményre jogosít fel: ingyen utazhatunk a környék buszain (alapesetben utazásonként 4 euróba kerülne), hegyi felvonóin, de kedvezményt ad az e-bicikli bérlésénél és a helyi múzeumok belépőiben is.
Mit lehet csinálni, ha nem a kilátásban gyönyörködünk?
Ha nem csak verandán ücsörgéssel akarjuk elütni az időt, akkor pedig jöhet a természetjárás! Többféle úton is feljuthatunk az Alpok környező hegyeire:
- gyalog
- bérelhető elektromos biciklikkel
- vagy hegyi felvonóval
Na persze ne a hazai földrajzi viszonyokból induljunk ki: Alpbach faluja már eleve olyan magasan (1000 méterre a tengeszinttől) fekszik, mint Magyarország legmagasabb pontja, a Kékes. Az egyik legforgalmasabb felvonó pedig negyedóra alatt további 1 km szintkülönbséget küzd le, hogy a 2100 méter magas Wiedersberger Horn közelében tegyen le. A tériszonyt leszámítva soha nem értünk még el ilyen gyönyörű kilátást ilyen kevés energiabefektetéssel.
Bár a magasabb területeken valóban érvényesül az alpesi klíma (ottlétünk alatt is elkerültek minket a 40 fokos hőhullámok), azért előfordulhat, hogy a nagyobb melegeket legszívesebben egy vízpart mellett bekkelnénk ki. Erre Tirolban is van lehetőség. Ne számítsunk sem tengerre, sem a Balatonhoz hasonló méretű vizekre, de kisebb tavak, tengerszemek mellett már jó ötlet hűsölni egyet – vagy éppen fürödni, hiszen sok helyen épült ki erre infrastruktúra.
Augusztusban a nyári turizmusról szól minden, de nem lehet nem észrevenni, hogy a tiroli hegyek alapvetően a síelők igényeit elégítik ki: minden működő hegyi felvonóra jutott legalább kettő használaton kívüli, amit a síszezonban szoktak beindítani. Turistákból ugyan nem volt hiány ottlétünk alatt, de így is érződött, hogy viszonylagos nyugalom honol a városkákban. Itt a téli hónapok jelentik az igazi szezont.
Mennyiben más, mint Magyarország?
Jó volt megtapasztalni, milyen olajozottan működik a turizmus köré épült infrastruktúra, különösen a szolgáltatók közötti együttműködés a kedvezménykártya révén. Ritkán lehet ilyet Magyarországon tapasztalni, ráadásul még csak nem is több száz éves hagyományokról van szó, ami magyarázná az eltérést: Alpbach környéke a 19. században még a bányászatáról volt híres és csak az 1930-as évektől kezdve került át a hangsúly a turisztikai ágazatra. Nagyjából ugyanebben az időszakban indult el itthon a bakonyi régió vagy Lillafüred fejlesztése is, mégsem tartanak most ott, mint Tirol.
A szolgáltatások értelemszerűen jóval drágábbak, de a minőségük is magasabb. Elég csak egy régi klasszikust felemlegetni, a vasúti utazásokat. Egészen üdítő élmény volt már Kelenföldtől az osztrák vasúttársaság Railjet-szerelvényeivel, szokatlanul kényelmes üléseken utazni. Hazafelé úton már nem volt ilyen szerencsénk: Bécsig Railjettel, Bécs-Budapest között pedig már a MÁV által fenntartott EuroCity-járattal utaztunk. Nagyon szerettük volna, ha nem veszünk észre sok különbséget, de sajnos nem így volt: légkondi híján „huzathűtéssel”, egy fokkal kevésbé kényelmes (de elvileg még így is magasabb minőségű) üléseken utaztunk és sajnos az utastájékoztatás is hagyott kívánnivalót maga után.
Más területeken ugyanakkor pont ugyanazokkal a jelenségekkel találkoztunk, mint kis hazánkban:
- a bankkártyás fizetés meglepően sok helyen nem volt megoldott
- és az elvileg külföldi turistákból (is) élő üzletekben többször találkoztunk angolt alig, vagy egyáltalán nem beszélő eladókkal.
Megéri? Drága?
Hogy válaszoljunk a bevezetőben feltett kérdésekre: igen és igen. Az alpesi táj valóban kihagyhatatlan és a jól kiépült infrastruktúrának köszönhetően nem is kell gyakorlott hegyi túrázónak lenni a csúcsok meghódításához. Ugyanakkor ehhez az élményhez mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, mintha egy átlagos kelet-közép-európai várost látogatnánk meg.
