Új, kifejezetten vaskos kötet jelent meg a jórészt eltűnt, legendás budai negyedről, a Tabánról. Eddig talán sohasem látott képeken és csak a feketeöves rajongók számára ismert történeteken keresztül élhetjük át újra az elsüllyedt-eltüntetett városrész történetét. Ajánló.
Az ember valahogy vonzódik a régi időket idéző negyedekhez. Ha meg mindez dimbes-dombos vidéken van, macskakövekkel, netán műtermekkel, borozókkal és abszintivó művészekkel megbolondítva, még biztosabb a hatás.
Az osztrák Grinzing, a prágai Kisoldal, a krakkói Kazimierz egyaránt ilyen hangulatos negyed. Vagy
ma már inkább hangulatos díszlet, ahol előbb fejelünk le egy szelfibotot, mint találunk autentikus borozót.
Külvárosi, de a szó budai értelmében. Oldalpár a Tabán. Fényképek, történetek című könyvből. Fotó: Sebestyén László
Aztán ott van Párizs és a Montmartre, de ez sem ugyanaz már, mint Toulouse-Lautrec idejében, amikor a kőfalas kocsmákban vagy nagyvilági mulatókban bekarmolt festők még szőlőtőkék között imbolyoghattak haza este, hogy másnap, a műteremben lefessenek egy mulatókból megismert, feltörekvő modellt, a képből pedig időtlen klasszikus legyen.
Ahol megállt az idő
Ha van budapesti városrész, amihez sok romantikus képzet és tévképzet kapcsolódik, a Tabán biztosan az. A középkorias szerkezetű, rendezetlen, keskeny utcahálózattal rendelkező „kisvárosban” valahogy megállt az idő. Sosem volt klasszikus művésznegyed, mint a párizsi lejtőkön:
szőlőtőkék, kis pékségek, kétes hírű kocsmák, kétes alakok, a kétes alakokat vendégül látó örömlányok, vigalmi negyed, a dunai szerb telepesek leszármazottjai keveredtek itt egymással.
Mindez a múlté lett, mindössze egyetlen városépítészeti beavatkozás eredményeképp. Az 1930-as évek világvárosi státuszra törő Budapestjén, ahol valóban európai színvonalú modernista épületek nőttek ki a földből, nem nézték jó szemmel a favellaszerű negyedet. Úgy sikerült szanálni a területet, hogy a régi városrészből alig-alig maradt meg valami. Néhány kőkereszt, a Naphegy egykori vincellérházaként szolgáló Czakó Kert, a Szent Katalin templom és a körülötte lévő néhány ház maradt meg, na meg az Ördög-árok, de megszelídítve és lefedve.
Oldalpár a Tabán. Fényképek, történetek című könyvből. Fotó: Sebestyén László
Egy új könyv most arra tesz kísérletet, hogy ezt az ismerős, de valójában feltérképezetlen budai negyedet mutassa be az olvasóknak.
335 oldal tömény történelem
A Tabán mindenkit érdekel, akit a város története is izgat, ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a könyvtárak polcait elárasztanák a negyedről szóló monográfiák. Ezt részben magyarázza a források viszonylag ritkás volta, de ez nem jelenti azt, hogy a kutató kietlen terepen keresgélne.
A másik oldal, a régi pesti belváros történetét talán legteljesebben e kötet szakmai lektora, Tomsics Emőke dolgozta fel Budapest Atlantisza. A pesti Belváros átalakulása a 19. század végén című, 2017-ben kiadott könyvében. A budai oldal, azon belül is a regényes történeteket és pittoreszk utcaképeket tartogató Tabán ilyen gazdagon illusztrált munkában eddig nem reprezentálta magát.
Részlet a Tabán. Fényképek, történetek című könyvből
A szerző, a filmes és tabáni háttérrel rendelkező Beliczai Bea szövegeket gyűjtött, képeket válogatott, és mindezt kísérőszövegekkel segített értelmezni. A könyv felépítése nehezen lehetne egyszerűbb: balra egy-egy korabeli írás – újságcikk, hír, novella, tanulmány, jegyzőkönyv részlete vagy épp visszaemlékezés –, a jobb oldalon pedig egy fénykép.
A vaskos, 335 oldalas kötet javarészt ilyen párokból épül fel, bevezetésként a tabáni épületek történetéről, levezetésként a fényképészekről és a városrész térképeiről olvashatunk néhány sort. A kötet súlyát jól jelzi átvitt és nem átvitt értelemben is, hogy
a közel korabeli 150 felvétel mintegy fele eddig ismeretlen volt a nagyközönség előtt.
Ezeket az izgalmas felvételeket nemcsak technikailag képzett amatőr fotográfusok készítették, hanem a korszak legjelentősebb fotográfusai is. Utóbbi csoporthoz tartozott Klösz György, Székely Aladár is, vagy a később világhírűvé vált André Kertész, aki fiatalon éjszakai felvételekkel kísérletezett errefelé, és későbbi feleségét, Salamon Erzsébet festőnőt is megörökítette rajzolás közben.
Oldalpár a Tabán. Fényképek, történetek című könyvből. Fotó: Sebestyén László
A tabáni búcsú történetét például a Budapesti Hírlap napilap cikkrészletéből ismerhetjük meg, amit itt csak részben idézünk: „Az ember szinte csodálkozik, hogy fér el ennyi ember azokban a viskókban. Csöndes, komoly, illedelmes valamennyi. Külvárosi, de a szó budai értelmében. Régi erkölcsök, becsületes jó szokások melengetői, a kik nem szívesen mennek a pesti oldalra, a hol hangos az élet, hangos az utca, hangosak az emberek. Mintha a Duna hatalmas tenger volna, a mely nagy messzeségbe veti őket attól az erős lendületű élettől, a mely a tulsó parton folyik. Ott a tabáni részen csöndesek a kávéházak, hallgatagok a kis korcsmák és templombajárók az emberek.”
De nem csupán időutazás ez, Krúdy, Márai és Szerb Antal írásainak romantikus helyszíne, hanem egy korszerűtlen városrész is, amivel valamit kezdeni kellett. Így a könyv a múltidézésen túl arra az – egyébként igen összetett – kérdésre is megpróbál választ találni, hogy miért szanálták a kétségkívül festői, egyúttal kétes hírű negyedet. Fürdővárost álmodtak a helyére, de jött a háború és a falusias negyed helyén ma jórészt egy parkot találunk.
Tabán. Fényképek, történetek. Szerkesztette: Beliczai Bea. Bellibro Kiadó, Budapest, 2022, 335 oldal, 19 990 forint. Megrendelhető a kiadó honlapján vagy az alábbi könyvesboltokban: Írók Boltja, Little Litea, ISBN, Mai Manó, Capa Központ, Magyar Nemzeti Galéria, Prezent, Szépművészeti Múzeum, Atlantisz Könyvsziget, Liscelli Múzeum, Vármúzeum.
