Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Szabó Kimmel Tamás: Le kell tekerni az egót, együtt lehet előremenni

Megtisztulásnak érezte, hogy távozott a TV2 napi sorozatából, a Mintaapákból. Bár október elejéig a szerződés versenytilalmi záradéka miatt nem vállalhat más tévésorozatot, úgy döntött, hét év után az Orlai Produkciós Irodánál sem vállal új szerepet. Saját alkotásaira és magára koncentrál, az viszont nagyon zavarja, hogy még mindig magyarázkodnia kell a tévés projektjei miatt. Szabó Kimmel Tamás a színészek közti megosztottságról, a művészetben használt jobbozás és balozás abszurditásáról, pénzről és szakszervezeti törekvésekről is elmondta a véleményét.

***

Elindult a Minta apák új évada, az elsőben te is szerepeltél, majd sok más stábtaggal együtt ott hagytad a produkciót. Tulajdonképpen miről nem sikerült megegyeznetek a TV2-vel? 

Nagyon sok részletről, és egy szerződésben hidd el, sok ilyen részlet van. Hogy az most pénzről, munkakörülményekről vagy szakmaiságról szól, tulajdonképpen mindegy is és nem is beszélhetek róla. Én egyébként nem botrányként éltem meg, azt a propagandamédia csinált belőle, meg a csatorna, nekem inkább óriási csalódás volt az a felhajtás. Az, hogy nemet mondtam, nagyon ambivalens érzelmeket váltott ki belőlem, mert nyilván sajnáltam azt a munkát, a nézőket, de mégis hatalmas szabadság és megtisztulás volt egyben, pedig sikerült egy szerethető és minőségi napi sorozatot csinálnunk, amiben nekünk, színészeknek, vezető szerepünk volt. Ezért is hívtak oda és én teljesítettem is a feladatomat a társaimmal együtt. Érdekesség, hogy miközben a csatorna próbált lejáratni a nyilvánosság és a szakma előtt, a hivatalos indoklás, amit az IKO-tól (a sorozat a TV2-őn fut, a gyártó az IKO – a szerk. ) kaptunk miután nemet mondtam a folytatásra, az az volt, hogy nem tudtunk megállapodni a részletekről. Szóra sem érdemes. Hagyjuk.

Meglepődtem, hogy az Orlainál is felmondtál, annak ellenére, hogy a hírek és a saját bevallásod szerint is megbecsültek. Mi történt?

Elfáradtam, úgy éreztem, már nem elégíti ki a művészi éhségemet, a struktúrában nehéz volt az állandó utazás vidékre ami egy ideig nagyon jó kultúrmisszió, de heti ötször már nem az.​ (Az Orlai Tibor vezette Orlai Produkciós Iroda előadásait főleg a Belvárosi Színházban lehetett látni, de sokat jártak vidékre, főleg a nyári off szezonban – a szerk.) ​Kétgyerekes apukaként baromira nem mindegy, hogyan osztom be az időmet.A produkciós iroda az utazásaival már bőven a családommal töltött idő rovására ment.

Meguntam, kicsit talán kiégtem. 36 évesen nem így kéne éreznem, ha a színházra gondolok.

Az elmúlt hét évben, bár nagyon sok szép szerepet kaptam, a kiemelkedő nekem mégis az volt, amit Novák Eszterrel csináltunk, a Széttépve című előadásunk. De egyáltalán nem haragban váltunk el, nagyon szeretjük és tiszteljük egymást Orlai Tiborral. Attól mert én eljöttem, még nagyon fontos és érvényes munka folyik ott.

Szabó Kimmel Tamás // Fotó: Sebestyén László

Pedig ott szinte csak főszerepeket játszottál, A Száll a kakukk fészkére előadás jogait állítólag miattad vette meg Orlai Tibor. Vele nem lehetett volna tárgyalni, talán gördülékenyebben, mint a TV2-nél?

Sok egyezkedés volt. Az utóbbi két évben öt vagy hat előadásban voltam benne. Kívülről nézve persze úgy tűnt, hogy én ott mennyit játszottam, de amikor egy tizenkét fős kvázi társulatból én vagyok a vezető színész és fél évig nem játszom, tehát nem keresek egy vasat sem, az már más. Nem akarom, hogy bárki félreértse, egyszerűen ilyen volt a struktúra, így jött ki a lépés. Volt ez a fél év, ami nekem eléggé megkeserítette az életemet, máshol már nem tudtam munkát vállalni, elszámoltuk magunkat.

Neked vállaltan fontos a pénz. A féléves otthon ülésed ilyen szempontból érvágás volt?

Ilyen szempontból is. De kinek ne lenne fontos a pénz? Nem vagyok pénzéhes alak, szeretem a pénzt, ahogy szerintem tízmillió magyar is szereti , a közéletben pedig sokkal durvább példákat látunk abból, hogy ki mennyire szereti a pénzt. Rohadt nehéz megtartani azt az egyensúlyt a szakmaiságodban, hogy ne menj el kurvának, de legyen gerinced, minőségi munkákban vegyél részt és még pénzt is keress. Két gyermekem van, a feleségem eddig gyesen volt, nyilván fontos, hogy mennyi pénzt viszek haza.

Ezt sokszor kiemelik rólam, miközben ne hazudjunk egymásnak, mindenki pénzért dolgozik.

A mai világban pénzt kapunk a munkánkért. Zavarba ejtő, ha ezt magyarázni kell.

Mit érez meg a színész abból, hogy itthon is az elmúlt években beindult a tartalomdömping, rengeteg produkció forog filmre, tévére?

Sokkal több a lehetőség nyilván. Vannak, akik igenis elkérik az árukat, mert dolgoztak már annyit, az emberek szeretik őket, és igen, magamat is ide sorolom.

Ha te cipőt akarsz venni, bemész a Lacoste boltba és leveszel egy cipőt a polcról, ami 46 ezer forintba kerül, akkor nem kezdesz el az eladóval alkudozni, hogy nekem csak tízezrem van rá. Akkor kínai cípőt vegyél, az olcsóbb.

De itthon sajnos, tapasztalataim szerint, még főleg a „gyártsunk valamit olcsón, gyorsan” elv működik. És ha te drága vagy, az sem baj, mert van huszonöt, aki megcsinálja negyedannyi pénzért. És ez a baj. Az olcsóságból nem lesz minőségi munka. Van egy limit, amit meg kellene tudni fizetni, és egyébként meg is tudnák fizetni, ha akarnák.

Akkor ahelyett, hogy a munkabőség szabadságot adna a színészeknek, lenyomja az árakat?

Le, de még így is vannak olyan színészek, akiknek megadják azt a pénzt, amit kérnek. Ha valaki kritikus – mert miért ne fogalmazhatna meg valaki kritikát egy alkotói közösségben, én még így tanultam – és ezt a kritikát a másik fél egója nem tudja befogadni, a másik színésznek meg jó mindenhogy, akkor a lojálisabbnak lehet, hogy könnyebben megadják, amit kér, mert vele nem lesz probléma.

Én annak a híve vagyok, hogy csináljunk jót, mindegy, hogy melyik csatornán.

Engem is sokan kérdőre vontak, hogy miért mentem el a TV2-höz. Mert jó színészekkel jó melót lehetett csinálni. Miért kellene nekem mindenki szempontját figyelembe venni, amikor elvállalok egy felkérést? Nem híradósnak mentem, hanem egy színészi feladatra. Egyébként sokszor nem is tudjuk, hogy egy pilotot melyik tévécsatorna fog megvenni. De természetesen híve vagyok a tapasztalatszerzésnek. Köszönöm, láttam amit akartam, tanulság levonva!

Azért az IKO-ról azt lehet tudni, hogy szinte kizárólag a TV2-nek gyárt műsort már egy ideje.

Az IKO-ban is biztos dolgoznak szakemberek. Nekem nem ez volt a szempont. Csináljunk jót, és persze tudjak a gyerekeimnek kaját adni. Mindkét oldaltól kapom, hogy elmentem a ballibsi tévébe, aztán elmentem a fideszes tévébe, és nagyon nehéz ezzel mit kezdeni, de ezt ők gondolják, nekik van ezzel dolguk, nem nekem. Én lehet, hogy naiv vagyok, de nem így gondolkozom. Nekem az a fontos, hogy mit csinálunk és azt milyen színvonalon.

Szabó Kimmel Tamás // Fotó: Sebestyén László

A TV2-s produkció mellé befért, hogy elénekled Karácsony Gergely kampánydalát, a Színművészeti körül zajló események ellen kiálltál és Alföldi Róbert Nemzeti Színháza után nem maradtál Vidnyánszky Attilával.

Na, akkor ezeket vegyük sorra! Amikor én kijöttem Vidnyánszky Attila szerződtetési tárgyalásáról, még haza sem értem, már megjelent egy cikk, hogy ő akart velem dolgozni, de én nemet mondtam. Másnap bementem Attilához, hogy legyünk korrektek, ez egy közös megegyezéses távozás, ő pedig elnézést kért, bár nem ő íratta a cikket. Kezet fogtunk, mindenki ment tovább. Az SZFE más ügy. Van egy pont, ami után nem lehet nem megszólalni, amikor azt látom, hogy politikailag szétverik a szakmánkat, mindannyiunk közös szakmai bölcsőjét.

A Színművészetin négy csodás évet töltöttem, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában, semmiféle ideológiai képzést nem kaptam se a művészetről se az életről. Megtanítottak gondolkodni, keresni az igazságot, megtanítottak elemezni, nyitottnak lenni mindenre ami körülvesz minket. A legjobb mesterektől tanulhattunk.

Szét kell tudni választani a valóságot a politikától és árnyaltan gondolkodni, mert a Színmű egy jó hely, vannak lemaradásai és lehetne korszerűsíteni. Hogyne lehetne, ezt eddig sem vitatta senki. Na, de nem így! Én Alföldinél sem azért voltam, mert nevettem a viccein, hanem mert eljött megnézni a vizsgánkat, és elhívott engem három másik osztálytársammal együtt a színházába. Ha Vidnyányszky azt mondja, hogy elég jó szerepeket fogsz kapni az elkövetkező pár évben, akkor ott maradtam volna, mert egy jó rendező és kíváncsi lettem volna rá, hogy mit tanulhatok tőle.

Karácsony Gergő kampánydalát azért énekeltem el, mert fontosnak tartottam, hogy a városban történjenek változások. Nekem fontos Budapest, fontos a gyermekeim jövője. Van bennem egy nagy fokú szabadságvágy. Örülök, ha segíthettem. Bármilyen összefogás mellé, ami értelmes és hasznos, bármikor oda tudok állni. A szakmánkra is ráférne, és az életünk egyéb területére is. Hadd ne soroljam!

Sokéves lemaradásban, de felzárkózunk lassan a tartalomgyártási trendekben, van azonban nagyon sok más, hasonlóan fontos nemzetközi trend, mint az egyenlő fizetés, egyenlő bánásmód és így tovább. Ez a változás még nem ért el hozzánk?

Nem igazán. Rengeteg más változás is nagyon későn ér el hozzánk. Ha a színházban az egyenlő bánásmódra gondolsz: a színész egy nagyon speciális embertípus, más hőfokon ég, mi a lelkünkkel, az idegrendszerünkkel és az élettapasztalatainkkal dolgozunk. Ezt sokan a mai napig nem értik munkaadói oldalról, tisztelet a kivételnek. Létezik szakszervezet egyébként ma is, még Lugosi Béla hozta létre, ha jól tudom, csak valami oknál vagy érdeknél fogva nem működik. Itt állunk több százan és sürgetnénk a változást. Mert az nonszensz, hogy amikor én kezdtem 2007-ben, még jobb helyzetben voltunk jogilag és mindenféle szempontból , mint most.

Akkor nincs tisztítótűz? A csontvázak előkerülésével nagy művészek buknak és felejtjük el egy pillanat alatt egy egész élet munkásságát.

Ez egy nagyon érzékeny téma. Valamilyen szinten van tisztítótűz. Igen, változtatni kell, és nekem is nagyon nehéz helyre tennem az ilyen történeteket, mert én kötődtem ezekhez az emberekhez, de azt gondolom,

hogy senki nem élhet vissza a hatalmával, a pozíciójával, soha!

Mindenképp elítélendő! Fel tudjuk dolgozni ezeket az ügyeket egyáltalán? Nem hiszem. Miközben itt is működik a kettős mérce, van aki ezt is megúszta. Nem jó ez így.

Megosztottság van a színészek között is?

Igen, de nem feltétlen csak politikai oldalakról beszélek.

Mert mindenki magára van hagyva a vadonban és a saját szerencséjének a kovácsa?

Igen, mindenki magáért harcol, így nagyobb az irigység kockázata. Ha te nem járod ki magadnak az utat, akkor más nem fogja helyetted. Baromi kellemetlen leülni egy gyártásvezetővel vagy egy producerrel és arról alkudozni, hogy mennyit érsz. Erre mind megoldás lenne egy olyan szakmai szervezet, ami összefogja a színészeket és rendszerezi a fizetéseket, a munkakörülményeket. Le kell tekerni az egót, együtt lehet előremenni.

Hogyan hat ez a lobbanékonyságod és az erős véleményed a kapcsolataidra?

Változtak az évek során, de nem bánom. Akit el kellett veszítenem, azokat szerencsére el is veszítettem. Én is rengeteget tanulok és fejlesztem magam, hogy kommunikációban előrébb jussak, és lássam, hogy csak mert én szenvedéllyel beszélek, az lehet, hogy másnak ijesztő.

Nekem is ijesztő volt, mikor fenyegettek, csak mert megköveteltem egy bizonyos szakmai minimumot.

Miközben nem az van sok esetben, hogy az én elvárásaim nagyok, hanem, hogy a másik félé kicsik.

Szabó Kimmel Tamás // Fotó: Sebestyén László

Te mennyit dolgozol egy nap?

Most pihenek és a családommal vagyok. De amúgy 10-14-ig és 18-22 óráig színházi próba, ha forgatok, akkor napi 12 óra, ha vidéken játszunk van, hogy hajnal 2-re érek haza, de a szellemi munka egy szereppel 24 órás. A karantén alatt sok minden átértékelődött bennem, próbálok egészséges egyensúlyt teremteni a szakma és a család közt.

Hogy élted meg?

Vegyesen. A színész azért a nárcizmus jegyeit hordozza magában, ki milyen szinten, de mindannyian hordozzuk, így amikor a heti 4-5 vastapsod elmarad, meg az előadás utáni állapot az öltözőben, amikor átgondolod, hogy aznap mi volt jó vagy rossz, az nyilván erős hiányérzetet kelt benned. Meg kell tanulnod máshogy levezetned az energiáidat.

Rengeteget sportoltam például, illetve az volt a legnagyobb örömöm, hogy a kisfiamnak meg a kislányomnak bohóckodtam, ők meg röhögtek és imádták. Életemben nem legóztam ennyit, vagy barbiztam. Nagyon ránk fért a minőségi idő.

De most próbálom újra tervezni a dolgokat, a színházat tudatosan leépítettem, és próbálok fókuszálni arra a darabra, amit Novák Eszterrel csináltunk, hogy az fennmaradjon.

Tervezek egy Petőfi-estet, amit abszolút korszerűen képzelek el, de fontos lenne benne a népzene is. De ezen kívül is rengeteg ötletem van. Van szó filmezésről, külföldön, bízom benne, hogy a második hullám nem tesz keresztbe.

De mondjuk odaállnál a formálódó színész szakszervezet élére?

Nem. Mert ismerem a színészeket. De nem is egy olyan szakszervezet a megoldás, ahol ketten kitalálják a tutit és akkor tessék, lehet csatlakozni, mert az x éven belül ugyanoda vezet, majd ahol most tartunk. Lekötelezettséghez, hatalomhoz. Valami olyan konstrukciót kellene kitalálni, hogy a minimum 10-15 éve aktív munkát végzők véleményét egyáltalán meghallgassuk, majd utána levonjuk a tanulságokat, aztán egy maximum tízfős demokratikus vezetőséggel közösen képviseltetni tudjuk magunkat. Ehhez elsősorban belső változások kellenek minden szakmabeli hozzáállásában és felfogásában. Az nem út, hogy kijelentik egyesek, hogy akik nem csatlakoznak a mit tudom én milyen, épp formálódó szervezetükhöz, azt majd jól megszégyenítik nyilvánosan. Nevetséges.

Egy kényelmes létbiztonságot csak tévével lehet elérni?

Úgy látom, hogy igen. De egyébként egyszer Los Angelesben egy pincér sráccal beszélgettem, aki színész volt és forgatókönyvíró, meg egyébként rendezni is szeretett volna. Több lábon állt és ez baromi szimpatikus volt már akkor is. Nem, nem arra gondolok, amit a zenészek kaptak pár kommentelőtől, hogy menjenek el kapálni. Én azért születtem a világra és ebbe az országba, hogy színész legyek és tükröt tartsak a munkámmal, a szerepeimmel a társadalomnak.

Ez a munkám, hogy megnevettesselek, megsirassalak, vagy hogy elgondolkodj magadon azáltal, ahogy egy-egy szerepem igazságát vagy igazságtalanságát megmutatom neked.

De sajnos egyre kevésbé elég az, hogy színész vagy, egyre fontosabb több lábon állni, mert nagy a bizonytalanság, és nem olyan könnyű szakmailag, emberileg kiteljesedni, mint mondjuk tíz éve volt. Szeretnék létrehozni új produkciókat, szeretnék rendezni, filmezni és több mindenben kipróbálni magam. Úgy érzem jó az irány amin elindultam, mert jól vagyok és tele vagyok elképzelésekkel és szét tudnám harapni a beton falat, annyi erő van bennem.

Fotók: Sebestyén László


 

„A világ egy könyv és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el”