Egy számozott példányú, 150 milliós csodát vezetni izgalmas élmény, de a Rolls Royce-okat körül lengő legendák legalább annyira különlegesek. Kipróbáltuk a csupán 12 darabból álló borostyán széria első egyedét. Utazás a Ghost Amber Roads Nr.1-ben a Matild Palotától az Üvegtigrisig, és vissza.
Reggel 9.00 – Budapest, Matild Palota
A krémszínű járgány már az Erzsébet híd pesti hídfőjétől látszik, ahogy leszállok a buszról. A krém hivatalosan Cornish White, ezt bronz kontraszt elemek és egy narancssárga csík dobják fel. A goodwoodi dizájnerek maguktól ritkán nyúlnak a világos színekhez (vevői kérésre persze bármit), de most úgy ítélték meg, hogy az Anglia délnyugati csücskét uraló kelta sziklák tónusa remekül harmonizál a borostyán széria koncepciójával és színvilágával.
Meg kell hagyni, a zsámbéki romtemplom szürke köveivel sem rossz az összhang, de ezt reggel még nem tudjuk.
9.45 – Még mindig a Matild
A limitált sorozatot a hajdani borostyánút ihlette, ezt Frank Tiemanntól, a Rolls Royce európai kommunikációs főnökétől tudom meg egy kávé mellett. Közben alá is írogatok ezt-azt, mert mégiscsak le kell papírozni, mielőtt odaadják az autót, ami egész pontosan 410 750 euróba kerül – idétlen összehasonlítás, de mégis: –, a havi magyar átlagkereset 300–400-szorosába, attól függően, hogy a bruttót vagy a nettót nézzük.
De vissza a borostyánúthoz. Az ókori kereskedelmi úthálózat a Balti-tengertől a Földközi-tengerig szelte át Európát: a legnagyobb borostyán lelőhelyektől a legfontosabb déli kikötőkig. Nem véletlenül választották Lettországot az Amber Ghost első bemutatójának helyszínéül, és az sem véletlen, hogy csak 12 darabot gyártottak belőle. Borostyánból is egyre kevesebb van már a balti partvidéken, Frank szerint tavaly egész évben mindössze öt kilogrammot tudtak arrafelé a felszínre hozni. Értékes és egyre ritkább kincs, előszeretettel hamisítják is, de ezekbe az autókba csakis eredeti kövek kerültek mint kiegészítő elem.
Három módszer van egyébként, hogy megállapítsd a borostyán eredetiségét. Bedobod egy pohár vízbe, fennmarad. Rávilágítasz egy speciális lámpával, látod különleges erezetét. Rásózol kalapáccsal, apró szilánkokban porlik ripityára. A hamis ezzel szemben lesüllyed, nem olyan az erezete, és nagyobb darabokra törik, ha ütlegelik. Ettől most eltekintünk, bemondásra elhiszem, hogy nem spórolták ki a követ a kocsiból, eredeti borostyán díszeleg a műszerfal közepén. Ekkor még csak dekorációs elemnek vélem…
Fotók: Sebestyén László
Rolls Royce Amber Ghost kívül-belül / Fotók: Sebestyén László
10.00 – Start
Kulcs a kézben, ajtó nyílik, beszálláskor feltárul a hossztartókon alul mindkét oldalon olvasható diszkrét felirat: Amber Roads 1 of 12. Ez tehát az 1-es számú borostyán Ghost, a többi 11-et már megvették – európai vevők szerte a kontinensről, magyar, tudtommal, nincs köztük.
Ülés a megfelelő távolságban és magasságban, kormány szintúgy, tükrök beállítva (a középső visszapillantót ma is manuálisan kell állítgatni, minden mást elektronikusan), telefon szinkronizálva, Spotify list kiválasztva – mehet a menet. Óvatosan kigördülök a Kossuth Lajos utcára, majd tovább a Rákóczi úton, hogy az Uránia mozinál visszaforduljak, és megcélozzam Budát az Erzsébet hídon át. Szokom a méreteket (5,5 m hosszú, 2,1 m széles) és a tekinteteket (vannak). Felhívom Bagi Laci kollégámat, hogy 10.15-kor felveszem a Gellért Szállónál.
10.15 Buda, Hotel Gellért
Változékony az idő, napsütés és vihar is jöhet, a biztonság kedvéért Bagi úrral ellenőrizzük, hogy megvannak-e a beépített esernyők. Hál’ Istennek ezt se spórolták ki.
Mint minden rendes Rolls Royce-ban, itt is ott a hátsó ajtókban a gomb, egy nyomás, és kicsúszik a fekete paraplé.
Nagy baj már nem érhet, indulunk a Velencei-tó felé.
10.51 Kajászó
Robogunk az M7-esen, a kajászói OMV-nél beiktatunk egy kávészünetet. Egy kisebb Ford és egy autószállító trailer között parkolunk – mint három orgonasíp. Az autópályán való suhanás eddigi tapasztalatai a következők: inkább hajóra emlékeztet a jármű, mint autóra, annyira puhán és csendesen megy.
Pedig tud menni, többször kell arra figyelni, hogy egy határozottabb lábtempóval ne ugrasszuk meg túlzottan ezt a 2,49 tonnás jószágot, semmint arra, hogy mit keres a farunkra tapadva egy ambiciózus Škoda.
A végsebességet nem teszteljük (250 km/h), a gyorsulásból valamicskét igen: hatvan mérföld per órára elvileg 4,6 másodperc, száz kilométer per órára 4,8 alatt gyorsul.
11.38 Gárdony
Egy ideje már furikázunk a Velencei-tó körül, Gárdonyban sofőrcsere. Most Bagi úr a volánnál, kicsit kövérebb gázfröccsökkel haladunk, mint eddig, én az anyósülésről próbálgatom, amit lehet. Felderítem a fedélzeti számítógép rejtelmeit, elszórakozom például azzal az ikonnal, ami bármikor eltünteti és visszavarázsolja a Rolls Royce-ok emblematikus angyalkáját a kocsi orráról.
A Spirit of Extasy egy előrehajló filigrán nő angyalszerű alakja. Egy több mint száz évvel ezelőtti titkos és szenvedélyes viszony emléke, ami időközben autó- és dizájntörténelmi jelentőségűvé érett. Bizonyos Lord Montagu konzervatív brit politikus megbízására született. Az úriember titkárnőjét és szeretőjét Eleanor Velasco Thorntonnak hívták, az első szobrocskát róla mintázták. Alakja és elnevezése azóta többször változott, ma krómmentes acélból, 24 karátos aranyból vagy gyémántokkal kirakott matt fekete verzióban is rendelhető.
Száz éve még nyilván nem volt olyan fejlett a technológia, de ha ma valaki le akarná törni, vagy bármilyen fizikai erőszak éri a Spirit of Ecstasy-t, az autó azonnal elsüllyeszti (nem az erőszaktevőt, csak a szobrot). Ugyanezt lehet megtenni menet közben a multimédiás rendszerből vezérelve is, játékos kedvű utasoknak mókás élmény.
12.20 Velence, Félúton
Bagi úr ismer egy jó helyet Velencén, ez a Félúton, begurulunk egy gyümölcslére, péksütire. Forbes-ismerős termékekkel is találkozunk, eszek és veszek is néhány darabot a Csíz Sajtműhely sajtjaiból, majd elindulunk visszafelé.
A dizájnelemek közül van még mit felfedezni. A legendásan vastag birkagyapjú szőnyegszett itt is megvan. A krémfehér (hivatalosan kagyló színű) bőrülést narancsos (mandarin) elemek egészítik ki, ugyanazt a narancsot választották az autón végigfutó, szintén RR-specifikus külső csík megrajzolásánál. A csíknak is megvan a legendája, de legalábbis múltja: 2003 óta – húsz éve – ugyanaz az ember, Mark Court festi az autókra, mint a fényezés legutolsó elemét. Szabad és biztos kézzel dolgozik, a néhány milliméteres vonalat speciális ökör- és mókusszőrből készült ecseteivel több óra alatt pingálja a Rolls Royce-okra. 1-2 méterenként szünetet tart.
Belül, a fejünk feletti tetőkárpitba épített apró izzók a csillagos égboltot imitálják, de nem akármilyen csillagképben: a borostyánút egykori vonalát követve gyulladnak fel természetesen a borostyán árnyalatában. (Az autó eleje a Balti-tenger, a hátsó ülés felé haladunk délre, a Földközi-tenger felé.)
Az egyedi borítású – itt is a borostyánutat idéző pontokkal pöttyözött – műszerfalon a márka kezdeteitől visszatérő elem egy klasszikus analóg óra. Legyen bármilyen új modell, a tradíció jegyében ez is mindig ott van. Mellette a már emlegetett csiszolt borostyán – ki tudja, milyen fajta, több ezer éves fosszilis rovarokkal. Némi ismerkedés után kiderül róla, hogy nemcsak szép, de hasznos is, ezzel lehet szabályozni a hangerőt.
13.00 Budapest, Móricz Zsigmond körtér
Bagi úr ki, Knittel Martin kolléga be, indítjuk a délutáni programot. Az a tervünk, hogy a budai agglomeráció kisebb útjain sétakocsikázunk egyet. Új utasom ült már rojsziban, tudja, mit keressen: beindítja az ülése masszázsfunkcióját. Kis időre elveszítjük őt.
13.15 BAH csomópont
Felveszünk még két kollégát: Nagy Niki videókat, Sebestyén Laci fotókat készít majd az úton, irány Zsámbék.
A masszázsfotelek hátul is működnek. Három erősséget lehet variálni, hosszú úton kellemes élmény. Mint ahogy a hátsó ülések között elrejtett minibár is. Ital most nincs benne – ez elvileg a sofőr dolga lenne, legközelebb jobban figyelek –, most csak két pezsgőspohár van bekészítve.
RR sofőrré válni állítólag kemény kiképzés, nők például elvétve vannak ilyen pozícióban. Versenyjogsi kell hozzá, de nem a száguldozás végett, hanem a nagyobb biztonságért. Az átlagnál sokkal jobban kell tudni mindent az autó működéséről, az időjárási és terepviszonyokról, és leginkább az a cél, hogy senki semmit ne érezzen a vezetésből. Hiába van feltűnő autód, te csak észrevétlenül suhanj.
Nem szabad, hogy fékezésnél az utasod kicsit is bólintson, vagy indulásnál belelapuljon az ülésbe – gondold csak el, mi történne a pezsgőjével.
De az sem mindegy, hogyan tessékeled őt ki és be az autóba, vagy hogy mennyire messze állsz meg a járdasziget mellett, hogy kényelmesen kitipeghessen a kocsiból. És ez még mind csak a vezetéstechnika és az ahhoz kapcsolódó protokoll. Egy jó RR sofőr egyszersmind személyi titkár is, ügyeket intéz, családtagokat hurcol, szállást, éttermet, miegymást foglal – és nem kevés fizetségéért cserébe általában együtt is él a családdal, akinek dolgozik. Nem az önmegvalósítás csimborasszója.
14.00 Zsámbék
Kiérünk a péntek kora délután kissé álmos Zsámbékra, ahol éppen nem esik az eső, de a viharfelhők kellően drámai hátteret adnak a fotókhoz. Kicsit forgolódunk, pózolgatunk, aztán átgurulunk a Sóvárgó cukrászdába, hogy igyunk egy kávét – hiába, valamiért zárva.
A navigálásban nagyon jó a RR. Az úgynevezett head-up display, vagy head-up kijelző más jó autókban is előfordul, de nem baj, hogy átvették a fejlesztést: a térkép és minden hasznos úti információ a sofőr elé vetül az ablaküvegre. Csak én látom a kormány fölött kinézve (a magasságát és a fényerejét testre lehet szabni), de én nagyon élvezem, hogy nem kell oldalra nézelődnöm a középső képernyőre.
15.10 Tinnye, Garancsi-tó
Az Üvegtigris előtt épp nem parkol senki, a büfés ember is csak pár perc után kerül elő, tetszik neki a látvány. Szomorú, amikor eláruljuk neki, hogy ez a szép darab nem a saját autónk, aztán jót beszélgetünk. Egész évben üzemelteti a büfét, télen is ott van, akkor majd’ megfagy, és alig van pár vendég, de a kedvükért mégis bevállalja. Iszunk egy kávét, eszünk egy jégkrémet, és elüldögélünk kicsit a tó partján. Érkezik még egy német turista pár (ők azért szomorúak, mert a rendszám ellenére nem vagyunk németek), aztán szelíden beröffentjük a motort, és újra tovább állunk.
17.00 Vissza a Matild elé
Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár felé jövünk vissza, és rendesen belekerülünk a péntek délutáni csúcsforgalomba. Kicsit már fáradunk, mindannyian turbóra állítjuk a masszázst, cserélgetjük a zenéket, és csak annyira figyeljük az állakat, amik egy ilyen kocsi láttán minduntalan leesnek az út mentén, hogy még karcmentesen visszajuttassuk az autót. (Sikerül.)
Hiába nem akarsz felvágni, ha egy Rolls Royce-t vezetsz, folyton viselkedned kell.
Bármilyen színben feltűnő jelenség egy ekkora csatahajó, de persze léteznek kifejezetten feltűnő színek is. A RR elve, hogy nagyjából mindent úgy gyárt le, ahogy a leendő vásárló akarja, ettől válik személyre szabottá, ettől lesz igazán bespoke. És itt elsősorban nem a műszaki felszereltségre kell gondolni, hanem a látványra – belül és kívül.
Volt már rá példa, hogy egy gyöngyhalász családból származó tulajdonos az igazgyöngyök – szemének oly kedves – árnyalatát akarta viszontlátni az autóján. A RR dizájnerei hosszú ideig keresték a megfelelő színt, mire kikísérletezték.
Egy másik tulajdonos azt a kékeszöldet kereste, ami a kisautója színe volt, amivel gyerekkorában tepert. A vevő, az vevő, mondja erre Frank Tiemann, és amit csak lehet, teljesítenek. Vannak persze örökös cölöpök a brandbookjukban, de ízlésről nem nagyon vitatkoznak. Nekik az a dolguk, hogy az egyéni igényekből a legjobbat hozzák ki.
