Barabás Zsófi és a finn Jussi Niva OFFSPACE című közös kiállítása december 21-ig tekinthető meg Budapesten, a Faur Zsófi Galériában. A magyar festőművész mesélt nekünk több lábon állásról, önmenedzselésről és arról is, miért jobb itthon, mint máshol.
Amikor beszélgetek velük, Barabás Zsófi és Jussi Niva mindössze két napja találkoztak először személyesen, de a magyar és a finn festőművész közös kiállítása már be van rendezve a Faur Zsófi Galériában. Ékes bizonyíték ez arra, hogy az Instagram mennyire fontos kommunikációs forma lett: Zsófi ott ismerte meg Jussi munkáit, nyár elején ismeretlenül ráírt, hogy nem volna-e kedve közös kiállítást csinálni Budapesten, fél évvel később pedig már itt is vagyunk.
Barabás Zsófi festménye Fotó: Sebestyén László
Zsófi úgy érzi, az ő organikus absztrakt festményeinek és Jussi geometrikus térfestményeinek a világa jól passzol egymáshoz. „Ezek a képeim önmagukban ugyanolyan személyesek, mint azok, amelyek a tavalyi, Létezés pillanatai című kiállításomon voltak láthatók, minden festménynek megvan a maga története, ugyanakkor itt kicsit hátra lehet lépni és megfigyelni a dialógust Jussi és az én munkáim között.”
A finn művész elárulja, hogy a kiállítás mögött meghúzódó, közös gondolatokról nem egyeztettek túl sokat Zsófival, azonban az OFFSPACE cím éppen ezt ragadja meg: „Mi a közös téma, amiről mindkettőnk munkája szól? A festészet sajátosan ábrázolja a teret és hoz létre egy újat. A munkáink megteremtik annak illúzióját, hogy a festmény felületéből egy újabb tér nyílik. És mindketten ezt a teret vizsgáljuk és kérdőjelezzük meg.”
Jussi Niva és Barabás Zsófi, a háttérben Niva két térfestménye Fotó: Sebestyén László
A 38 éves festőnő szakmai kapcsolata 2012-ben kezdődött Faur Zsófival, amikor a galerista Bak Imrével közös kiállítást rendezett neki, és azóta minden évben volt önálló vagy páros kiállítása a Bartók Béla úti galériában. „Azt gondolom, ha fiatal képzőművészként érvényesülni akarsz, nagyon fontos, hogy legyen egy galéria, amelyikhez kötődsz. Magyarországon engem Faur Zsófi képvisel kereskedelmi galeristaként, de mindig egy-egy projektre állapodunk meg, nincs kizárólagos szerződésünk. Máshol is kiállíthatok, de ezt mindig megbeszélem vele, ez egy bizalmi viszony. Zsófi nagyon kitartóan és konzekvensen vezeti a galériát, nemzetközi vásárokra is kiviszi a munkáimat, és nagyon inspiráló a galéria tere is. Sokat számít, hogy hova hívsz meg valakit, jó volt, hogy Jussinak bátran tudtam fotókat küldeni a galériáról”.
A mostani kiállításon látható festményei közül a legolcsóbb 140.000, a legdrágább 1.200.000 Ft-ért vásárolható meg. Mint mondja, tizenöt éve tudatosan építi a művészi pályáját, de eleinte ez az irány azért nem volt ilyen egyértelmű: „Édesapám Barabás Márton festőművész, a testvéreimmel egy izgalmas műteremlakásban nőttünk fel a Párisi udvarban. Egyszerre láttam vonzónak az ő pályáját, és gondoltam azt, hogy egy nőnek ez különösen rizikós. Ezért eredetileg tervezőgrafika szakra mentem a Képzőművészetire és elvégeztem a tanárszakot is. De másodév végén elkezdtem festeni, és onnan nem volt megállás. Ez annak a kérdése is, hogy meg mered-e rizikózni, hogy főállásban képzőművész leszel.”
Barabás Zsófi Fotó: Sebestyén László
A több lábon állást a mai napig fontosnak tartja. „2004-ben végeztem az egyetemen, pár évig jól mentek a képeladások és tervezőgrafikai munkáim is voltak. A válságot mi 2011-ben éreztük meg igazán, akkor leültek az eladások, és hirtelen sokkal kevesebb bevételem volt. Akkor találtuk ki Moizer Zsuzsával a Mindenki tud rajzolni című rajzos foglalkoztatókönyvet, mert azt láttuk, hogy az activity book amúgy létező műfaja itthon teljesen hiányzik, emellett tudatosan kerestünk is egy új bevételi forrást. Nyolc hónap alatt készült el az első kötet, amelyből ötezer példányt adtunk el. És ezzel párhuzamosan újra beindultak a képeladások is.”
Utána további két rajzolós könyvet készítettek, az első kötet pedig angolul is megjelent, ennek külföldi eladásai is bevételt jelentenek. És Zsófi azóta más együttműködésekben is részt vett: „Három éve a divattervező Tomcsányi Dórival volt egy közös projektünk, aki egyébként nálam érettségizett, amikor egy évig művészettörténetet tanítottam a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Fekete-fehér rajzaimat szitáztuk föl anyagokra, ebből készültek pólók, pulóverek, ruhák és egy füzetsorozat is. Tavaly pedig a Bomo Arttal csináltunk egy éves naptárat és egy vázlatfüzetet. Mindkét munka nagyon izgalmas volt, engem inspirál, amikor új emberekkel dolgozhatok és új kérdések és kivitelezési feladatok merülnek fel.”
Barabás Zsófi és Jussi Niva Fotó: Sebestyén László
Emellett ismertség szempontjából sem haszontalanok ezek a projektek: „Érzékelhetően számít, hogy több platformon is – például egy ruhacímkén vagy naptáron – megjelenik a nevem. Többen megnézik miatta az Instagramomat, új emberek ismerik meg a munkáimat. És az se rossz, hogy ha valakinek nincs anyagi lehetősége megvenni tőlem egy festményt, de szereti, amit csinálok, akkor megvehet egy pár ezer forintos naptárat, amin egész évben ott van a rajzom.”
„Amikor 2012-ben megjelent a Mindenki tud rajzolni, még a Facebook volt fontos, csináltunk a könyvnek Facebook-oldalt, ahol művészeket mutattunk be és gyerekrajzokat tettünk ki, és meggyőződésem, hogy részben emiatt adtunk el annyi könyvet. Most az Instagramon keresztül szakmai kapcsolatok is épülnek. Például a tavalyi budapesti kiállításomon ismerkedtem meg egy Buffalóban élő magyar nővel, aki követett Instagramon, és idén meghívott Amerikába egy rezidenciaprogramra, így töltöttem kint nyáron másfél hónapot.”
Zsófi többek közt Cambridge-ben, Tokióban és Berlinben is járt szakmai úton, de nem lát markáns különbséget a külföldi és a hazai művészek közt önmenedzselés terén, inkább személyiségfüggőnek tartja ezt: „Attól függ, kinek milyen az alkata, én nagyon szeretem a munkának ezt a részét is, szeretek emberekkel kommunikálni, élvezem a kiállítás összeállításának lépéseit, ez kifejezetten kikapcsol a festés után.” Hozzáteszi: „Én nem gondolom, hogy mindenhez értek, van fotósom, van egy művészeti menedzser, akivel ötletelünk, van, aki a kommunikációban segít. Szerintem egy jó csapattal nagyon jó eredményt lehet elérni. Ezért én most nem is költöznék ki külföldre.”
