Jó így ünnepelni

2040 oldal Forbes kedd reggel. Az íróasztalomra mindig 10 példányt tesz egy kollégám, amikor megérkeznek a magazinok a nyomdából. Most egy kicsit magasabb a stósz: egyenként 204 oldalas a novemberi […]

Bővebben

Puskás Nikolett, a fenntartható városokat kutatja Budapesten, Bejrútban és Londonban. Fotó: Sebestyén László

A fenntartható városokhoz sokkal több őrült zsenire és lelkes civilre lenne szükség

Ha megoldást nem is, sok urbanisztikai kihívásra, többek között az ésszerű köztér-tervezésre adhat választ egy fiatal magyar kutató, Puskás Nikolett projektje, melyben kiemelten fontos szerepet kap a helyi közösségek bevonása és az úgynevezett játékosítás. A három helyszínen (Budapesten, Bejrútban és Londonban) folyó munka egyik célja az informális oktatás, de a projekt jóval több ennél. A koncepció szerint a helybeliek beleszólhatnak azon közterületek tervezésébe, melyeknek maguk is használói. Végre felcsillan a remény, hogy olyan városépítészeti megoldások szülessenek, melyek nem az ingatlanközvetítők, hanem a városi terek valódi használóinak igényeit elégítik ki.

Az ENSZ jelentése szerint 2050-ben a világ népességének már 68 százaléka városokban fog összetömörülni, ami azt jelenti, hogy 2,5 milliárd emberrel nő a városi övezetek lakossága. A jelentős demográfiai változás a modern urbanisztika egyik legnagyobb kihívása. Puskás Nikolett városkutató egy társasjáték segítségével igyekszik alternatívákat ajánlani a jövő társadalmának egyik legégetőbb problémájára, különös tekintettel

a városhoz való jog visszaszerzésére, valamint a közterek inkluzív tervezésére.

Autók a belvárosban? Minek?

Puskás Nikolett, a fenntartható városokat kutatja Budapesten, Bejrútban és Londonban. Fotó: Sebestyén László

Puskás Nikolett, a fenntartható városokat kutatja Budapesten, Bejrútban és Londonban. Fotó: Sebestyén László

A fiatal kutatóval a hetedik kerület egyik felkapott kávézójában találkoztam, ahová a nyolcadik kerületből, tömegközlekedéssel indultam el. A kimaradó trolibuszt és az anyázást a dupla annyi embert szállító következő járaton már rutinszerűen kezelem, ahogy a Baross utca „bedugulásait” is megszoktam. Az interjú napján sem történt ez másképp és percekig rostokoltunk a forróságban a centimétereket araszoló autók miatt. Ezek után találkoztam Nikivel, aki az élhetőbb városokért küzd, és ha teheti, mindenhova gyalog jár.

„Abszolút egyetértek azzal, hogy az autók menjenek a fenébe a belvárosból. Állandóan körözni kell, nem tudsz hol parkolni, káromkodsz és frusztrált vagy.”

Nem könnyű annak, aki napjaink urbanisztikai kihívásaival veszi fel a harcot, a palettán ott van a fenntarthatóság, a demográfiai változások, a mobilitás és a klímaváltozás is, Nikit ezek közül leginkább

a klímaváltozás és a fenntarthatóbb városi rendszerek, ezen belül pedig az ésszerű köztérhasználat foglalkoztatja.

Mint meséli, a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósítása őrült nagy kihívás, ahol nehéz meghatározni, mik azok az irányelvek és javaslatok, amik a megoldáshoz vezethetnek.

Belsőépítész-egyiptológusból várostervező

„Visszatérő motívummá vált, hogy magamba néztem és megkérdeztem, hogy a nagyobb kép szempontjából mi értelme van annak, hogy olajmágnásoknak luxusnyaralókat tervezek, így nem teszek hozzá semmit a világhoz” – meséli Niki arról az időszakról, amikor világossá vált számára, hogy valami olyasmivel szeretne foglalkozni, amivel igazán előre lendítheti a világot. A fiatal lány önmagát csak az oktatási rendszer állatorvosi lovának nevezi, miután számos rossz tapasztalattal a háta mögött végül megtalálta végső útját. Az ELTE angol-egyiptológia szakáról nyergelt át az Óbudai Egyetem könnyűipari mérnök képzésére, miközben ezzel párhuzamosan elvégzett egy lakberendező képzést is. Az Erasmus ösztöndíj miatt kötött ki Londonban, ahol azután a Kingston Egyetem fenntartható fejlődés mesterszakát is elvégezte, azonban itt is érte pár negatív tapasztalat. Munkájával sem volt elégedett: sok ingyenes szakmai gyakorlat után végül felvették egy brit belsőépítészeti irodába, ám a cég nem becsülte meg a munkáját és Nikiből is egyre inkább előtörtek a fenntarthatósági gondolatok.

Ekkor jött a glasgowi Strathclyde Egyetem globális fenntartható városvezetés mesterszakja, majd a jelenleg is tartó doktori iskola (PhD), melynek fókuszában a már korábban is emlegetett

transzformatív köztértervezés, a fenntarthatóbb városi rendszerek, valamint a természeti megoldásokon alapuló megoldások állnak.

Kutatását a londoni UCL egyetem Jólét Intézete közreműködésével valósítja meg, ahol végre olyan partnerekre lelt, akik hasonlóképpen látják a fenntarthatósági kérdéseket és a várostervezést, mint ő.

„Vannak radikális gondolataim”

„Annak a híve vagyok, hogy ne csak elméleti szinten gondolkodjunk, de vonjuk be a közösséget is. Létesítsünk kapcsolatot a világgal és teszteljünk terepen is” – meséli Niki filozófiájának lényegét és tisztázza, hogy nem ért egyet azokkal az akadémikusokkal, akik az elefántcsonttornyaikból elmélkednek a világ problémáiról.

Puskás Nikolett, a fenntartható városokat kutatja Budapesten, Bejrútban és Londonban. Fotó: Sebestyén László

Az épített környezet olyan tudatos munka által megteremtett mesterséges környezet, amely az egyéni és közösségi lét minőségi facilitálását szolgálja. A várostervező azonban állítja, a definíció és a valóság sok esetben nagyon távol áll egymástól.

Napjaink közterületeinél például szórványos az olyan esetek száma, amikor az illetékes önkormányzatok valóban a felhasználók érdekeit veszik figyelembe, egyre inkább az ingatlanbefektetők nyomására alakítják a városképet.

Niki kutatása és társasjátéka ezen szeretne változtatni. A PhD kutatás keretében megvalósuló projekt alapötlete részben skóciai tanulmányaiból jön, egy megújuló energetikai mérnöki modulból – a Strathclyde-on egyébként híresen erős a mérnökképzés.

„Sok alternatívát megismertem, melyek között voltak elképesztő fejlesztések is.”

Csak pár példa:

Kutatása (melynek témája: kollaboratív infrastruktúrák igazságos, ökológiai és transzformatív várostervezéshez) is ezekből a tapasztalatokból fakad.

Az alulról jövő megközelítés során helyi közösségekkel, civilekkel (NGO-kkal), egyesületekkel és egyéb szereplőkkel gyakorlatilag közösen fejlesztenek helyi kontextusra szabott megoldásokat. Az első állomás Budapest – a folyamat jelenleg is zajlik – majd ezt követi Bejrút és London.

A terepmunka első lépésként játékos formában mérte fel, egy sajátos társasjáték kialakításával, hogy a helyi közösség mit gondol saját köztereiről, illetve mi a véleménye a természet városi környezetben betöltött szerepéről.

Puskás Nikolett, a fenntartható városokat kutatja Budapesten, Bejrútban és Londonban. Fotó: Sebestyén László

Niki egy keretrendszert fejleszt, mely több dimenzióban valósul meg: egyrészt a közös tervezésben, másrészt a fejlesztésekben, amiket a felmérések után sikerülhet elérni. A közösséggel való együtt tervezés egy konkrét köztér kontextusában valósul meg, ahol az érintetteknek létező és valós kapcsolatuk van az adott helyszínnel (ott laknak, áthaladnak rajta rendszeresen, használják), mindez játékosított formában. (Egyelőre több részletet nem árulhatnunk el a projektről, hogy ne befolyásoljuk annak kifutását, de ősszel beszámolunk a budapesti eredményekről.)

A formátum kiválasztása annak is betudható, hogy a kutatás nem csak egy igényfelmérés és véleménykérdezés, hanem egyszerre informális tanítás is. „Ennek a játékos gerilla-módszernek az is a lényege, hogy a felnőttek – akiket sokkal nehezebb rábírni a tanulásra – nem érzik azt, hogy épp fejtágítást kapnak.

Muszáj megreformálni az oktatást, mert minél korábban ráneveled a következő generációt a fenntarthatóbb életmódra, a továbbiaknál már annál inkább működni fog a dolog.”

A helyszínek sokszínűsége nem véletlen, hiszen ahány város, annyi igény. A legextrémebb helyszín Libanon, ami 2018-ban az az ország, ahol a legtöbb menekült és hazáját elhagyásra kényszerített (a szaknyelvben: forced mass displacement) ember él, ők teszik ki a lakosság 25%-át. Az egyébként is rosszul működő infrastruktúrákra ez a hirtelen és nagymértékű plusz terhelés itt egész extrém helyzetet teremtett, egy ilyen kontextusban aztán a fenntarthatóság és az élhetőség teljesen más értelmet nyer. Niki a magyar főváros után januártól itt folytatja különleges kutatását, ahol a választott témái egészen más perspektívát kapnak – feltételezése szerint azonban extrém körülmények közötti fejlesztések különösen hasznos jó példákkal szolgálhatnak a kevésbé súlyos kihívásokkal szembenéző helyszínek számára.

Egyedül nem megy

Niki reméli, hogy kutatása valódi változásokat hozhat és az ötletek meg is valósulnak majd, de mint mondja, az igazi reformokhoz sokkal több „őrült zsenire” lenne szükség. A tanítás mellett a média és a reklámok szerepét is hangsúlyozza, mivel ezek elősegíthetik a káros viselkedési formák kialakulását. „Nagy szükség lenne arra, hogy a szakemberek megjelenjenek a médiában, mert az átlagembernek kevés – és talán téves! – fogalma van a fenntarthatóságról, a megújuló energiákról. Ha nem érdeklődnek kifejezetten ezek iránt, akkor nem is fognak velük találkozni.”

„Bezzeg Trump elmélete a »nincs globális felmelegedés« ömlik a médiából” – bukik ki belőlem, mire Niki csak rázza a fejét.

„Persze, Trumpot is lehet hibáztatni, de ez közös felelősség.

Ez klasszikus dolog, hogy az egyén megvonja a vállát, mondván, ő csak egy halacska és mindegy mit csinál, nincs befolyása a dolgok alakulására. Ha mindenki így gondolkozik, akkor áll be az igazi katasztrófa. Ezt különben elég szemléletesen mutatja a mostanra bekövetkezett »műanyag katasztrófa«, aminek sikerült akkora méreteket öltenie, hogy már itthon is hallunk róla. Mégis azt gyanítom, hogy a legtöbb ember, miután megnézte a híradóban, hogy már a magyar vizekben is mérhető a mikroműanyag, leslattyog a közértbe és ugyanúgy bezacskózza az összes vásárolt zöldséget, gyümölcsöt – külön zacskókba, természetesen!

Kollektívabban kellene cselekedni és felelősséget vállalni, akkor indulna el egy szemléletformálás.

A fenntartható városok kérdésében talán hajlamosak vagyunk az építészekre, mérnökökre mutogatni, de ezt nem lehet egy szakmára fogni. S itt jön képbe a transz- sőt az interdiszciplináris megközelítés és a szakmák közötti szoros együttműködés fontosságának ténye, hogyha valóban pozitív változásokat szeretnénk elérni.”

A személyes szerepvállalás növekedést serkenthetné az is, ha a vállalatok is etikusan viselkednek. „Az az ökölszabály, hogy minden évben fokozzuk a bevételt. Még mindig mindennek a pénz az alapja, a határtalan növekedés, a profitorientáció. Emellett már szerencsére létezik számtalan jó példa is, például a nemnövekedés mozgalom, a nem pénz alapú kereskedelem (pl. időbankolás, barter), körkörös gazdasági elvek, ajándékozásos gazdaság (gift economy).”

Kevesebb betont és pálmafát!

Niki ideális városában az első lépés az lenne, hogy jelentősen csökkenne a betonfelületek száma. „Nem értem a várostervezőknek miért az a fétise, hogy betonozzunk le mindent. Ha felújítanak egy teret, leöntik betonnal, telerakják baromi nagy virágládákkal, tesznek rá két fát és kész. A városfejlesztés nem erről szól.” A kutató állítja, egy város akkor lehet igazán jó, ha sok a zöldfelület, de ezalatt nem némi fűre, fára, bokorra kell gondolni. Izgalmas kezdeményezések ugyan vannak, azonban hiába vannak jó ötletek, ha a menedzsment rosszul felépített, így az utógondozás és a hozzá nem értés miatt a növények meghalnak. Ezeket úgy kellene megtervezni, hogy minirendszert alkossanak, valamint a választott növények a helyi éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodjanak. El kéne engedni például a magyarokra is jellemző „pálma őrületet”.

Nikiben ambivalens érzések keverednek akkor is, amikor a napjainkra jellemző techfétis szóba kerül. „Nem attól lesz egy város okos, mert mindent digitalizálsz és irányítasz. Nagyon jó, hogy láthatod, mikor érkezik a vonatod és milyen a levegő összetétele, de rossz útnak tartom, hogy csak erre fókuszáljunk.

Fel kell tennünk kérdéseket, például hogy milyen információra van szükségünk, milyen célból, és mit kezdünk azzal az információval.

Hiába tudjuk mérni, mennyire szennyezett a levegő, ha aztán ezt a problémát nem szólítjuk meg és orvosoljuk. A „tech kütyük” egy része megint arra jó, hogy eltereljék a figyelmet az igazi gondokról. Persze, vitathatatlanul sokat köszönhetünk a digitális fejlődésnek, de

rossz a fókusz, kellene egy egészséges átfedés a digitalizáció és az ésszerű várostervezés között.

És akkor az egyre inkább digitalizált világunk negatív környezeti hatásairól nem is beszéltünk. (Erről múlt hónapban jelent meg egy elgondolkodtató cikk a Guardianben )”

Puskás Nikolett, a fenntartható városokat kutatja Budapesten, Bejrútban és Londonban. Fotó: Sebestyén László

Miközben Londonban az utóbbi években számos smart projektet indítottak el (pl: okos lakónegyed) a város a mai napig nem tud megbirkózni az esővel. A brit fővárosban ősidők óta tetemes a csapadék mennyiség, de még mindig képtelenek mit kezdeni a hirtelen leeső vízmennyiséggel. Az infrastruktúra annyira elavult, hogy a metróban homokzsákokkal védekeznek az elázás ellen. Tipikus esete annak, amikor egy pozitív erőforrásból negatív dolog és teher lesz, miközben a vizet olyan dolgokra lehetne használni, mint a vécéöblítés vagy a mosás.

A városi infrastruktúrákra egyébként globálisan jellemző, hogy sok megoldandó feladat van köszönhetően annak, hogy régen sok mindent rosszul építettek ki. Igaz ugyan, hogy az akkori tudás szerint korszerűen építkeztek, de a mai ismereteink szerint egész más anyagok, technológiák implementálása lenne fenntartható. Ezeket a rendszereket a mai napig jellemzően csak toldozzák-foldozzák ahelyett, hogy valami korszerűbbé lecserélnék. Ennek oka, hogy ezek komplex és drága folyamatok, de tovább nehezíti a helyzetet a bonyolult és sokszor átláthatatlan szabályozási környezet, az egyes területek, infrastruktúra-elemek jogi hovatartozása, szükséges engedélyeztetések, stb. A helyzeten egyáltalán nem segít azoknak az adott esetben neves illetve befolyásos szakembereknek, kivitelezőknek a hozzáállása sem, akik inkább preferálják, hogy a már ismert és megszokott (de nyilvánvalóan elavult és esetleg kimondottan rossz) megoldásokat alkalmazzák. Ódzkodnak a bonyolultabb, új, ismeretlen technológiáktól.

A várostervezés, a rengeteg urbanisztikai kihívás és egyre komplexebb, összefonódó rendszerek révén eleve bonyolult szakterület, amin nem segít, hogy szakmai berkekben sincs egyetértés.

Niki koncepciója üdítő kivételt jelenthet és még több hasonló, alulról jövő kezdeményezéssel közelebb kerülhetünk a fenntartható városok megvalósulásához.

Olvasd el A jó élet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő