Ellátogattunk a budapesti GSM Kiállításra, ahol minden a mobilok evolúciójáról szól. A bunkofontól az iPhone-ig hatalmas a szórás, és bizony volt idő, mikor a mobilgyártók szentül hitték, hogy a nyomógombok tárcsaalakba rendezése jó ötlet.
„Érdekes dolog a retró. Régen a hatvanas éveket értették alatta. Ma már a nyolcvanas-kilencvenes éveket, de sokan már a napfogyatkozáshoz készült szemüveget is retrónak tartják” – mondja Képes Gábor, a Neumann Társaság főmunkatársa, egy régi mobiltelefonokkal teli vitrin előtt állva. Van a szekrényben egy Ericsson-telefon, ami nagyon hasonlít Gábor első, GH 198-as készülékéhez. „Szöcskének hívtam” – emlékszik vissza, majd megjegyzi, hogy tizenkilenc éve ugyanaz a telefonszáma.
[ngg src=”galleries” ids=”152″ display=”basic_imagebrowser”]
A Piarista Gimnáziumban vagyunk Budapesten, ez az iskola ad otthont a Neumann Társaság fővárosi GSM Kiállításának. Pontosabban a szegedi állandó kiállítás egy szeletének, ami kifejezetten az okostelefonok evolúciójára fókuszál. Borbás Péter, a Piarista Múzeum vezetője elmondja, hogy a tárlat február 29-ig tart nyitva, addig bárki meglátogathatja, de kéri, hogy előjegyzéssel érkezzenek a látogatók – érthető, mégiscsak egy iskolában vagyunk.
A GSM Kiállítás összesen cirka négyszáz készüléket vonultat fel, ezeket ítélték a legérdekesebbnek a magángyűjtők által felajánlott több ezer eszköz közül. Csernák Márton, Domokos Zoltán, Novák László, Szepes György, Mobilmementók baráti kör és Ördögh Zoltán, Retromobil – nélkülük nem csodálkozhatnánk rá a mobilos hőskorszak olyan remekműveire, mint az Ericsson hegymászóknak tervezett R310s-je, vagy a Nokia kézikonzolgyilkosnak szánt, hamar földbe állt N-Gage-je.
Nem tudták, merre tovább
Ezek a készülékek számomra a nosztalgia non-plusz-ultrái.
Az R310s azért, mert ez volt az első telefonom. Akkor kaptam, mikor elballagtam általánosból, és a középiskolai osztálytársaim hamar kipécézték, mondjuk úgy, enyhén fallikus antennája miatt. A N-Gage-et már mint aktív játékos ismerhettem meg, a korabeli újságok sokat foglalkoztak a félig telefon, félig játékgép koncepcióval, amibe egy, a korhoz képest fejlett zenelejátszót is implementáltak a derék finnek.
Gábor szerint ez volt az az időszak, amikor a telefonokat „úgy kezdték tömni funkciókkal, mint a mesebeli kisgömböcöt étellel”. Szó mi szó, így történt – és hát kissé ironikus, hogy a 2003-ban álló képernyővel érkezett N-Gage akkoriban mennyi kritikát kapott emiatt, hogy tíz évvel később aztán már természetesnek hasson, hogy sokan álló kijelzőre fejlesztett játékokkal múlassák idejüket a metrón vagy a vonaton.
Borbás Péter és Képes Gábor
Nem ez volt az egyetlen olyan húzása a Nokiának, ami megelőzte a korát. A stílusosan csak Communicatornak elkeresztelt Nokia 9000-es készülék már 1996-ban saját modemmel érkezett, így internetezni is lehetett a monokróm kijelzős, szétnyitható óriással, ami teljes billentyűzettel is fel lett szerelve – annak idején 1000 fontos árral került a boltok polcaira. A Communicatorból sorozat lett, a 2001-ben megjelent 9210 volt az első színes kijelzővel felszerelt modell, amin (az operációs rendszer Symbian mellett) saját Windows variáns futott, gyakorlatilag zsebszámítógép volt, hat évvel az első iPhone megjelenése előtt.
Mindent bevetettek, hogy eladjanak
Ez azért nagy szó, mert sokan már nem is emlékeznek arra a daliás
időre, mikor a mobilkommunikáció nem az almás óriás és a Google operációs
rendszerével fémjelzett ázsiai gyártók termékpalettája körül forgott. A kilencvenes
években még javában zajlott az útkeresés, a gigantikus mobilokkal eleinte csak
telefonálni, később sms-ezni lehetett, majd megjelentek az olyan funkciók, mint
a már említett internet, avagy annak mobilbarát változata, a wap. Az új
évezredben viszont érezhetővé vált, hogy irányváltásra van szükség, újdonság
kell – ez lehet játék, zene, fényképezés, bármi, de meg kell fogni a vásárlókat
valahogy.
Máig élénken él emlékezetemben az egyik gyártó (Motorola? Sony Ericsson? Tudja fene, régen volt.) azon reklámkampánya, ami arról szólt, hogy a méret igenis fontos: minél kisebb van neked, annál jobb. A kétezresévekben még jócskán elfogadott áthallásos humor természetesen a zsebkészülékek kis méretére vonatkozott; szó mi szó, senki sem hitte, hogy egy nap ismét tepsikkel a zsebünkben fogunk szaladgálni.
A Piarista Gimnáziumban látható kiállítás nemcsak azért érdekes időutazás, mert szembesülünk a technológia rohamos fejlődésével, hanem mert rávilágít: mennyi hülyeséget gondoltak egykor jó ötletnek a mérnökök.
Ilyen a tárcsaformájú gombelrendezés, vagy épp a kerek telefontest, amivel érdekes módon a női vásárlókat célozták a gyártók. Bizony, voltak férfi és női telefonok is, ha viszont nem tellett egy éppen szuperfenszinek tartott modellre (mint mondjuk az LG kétszázezres Prada telefonjára), maradtak a fizetős logók és a színes előlapok.
Fő az önmegvalósítás
Ó, igen, az előlapok – a GSM kiállításon ezekből is látunk egy
kisebb mennyiséget, és miközben sétálunk, szóba kerülnek a kétezresévek második
felét uraló kiegészítők, illetve ráaggatott elnevezések. A Sony ekkoriban nyúlt
a Walkman licenchez, hátha az mp3-lejátszóként is működő telefonokhoz különleges
fejhallgatókat is el tud adni. De voltak fényképezésre kihegyezett modellek is,
a Nokia pedig ekkortájt állt rá arra, hogy minden modell színes kijelzőt kapjon.
Megjelentek a 3D-s játékok, a Symbian operációs rendszer volt a mobilszoftverek
királya. És igen, ez a két cég nagyon, de nagyon elöl járt, nem véletlen, hogy
a kiállításon is túltengenek a tőlük származó készülékek.
Aztán történt valami. Úgy hívták: iPhone.
Az okostelefonok előretörése nemcsak azt változtatta meg, hogyan
kommunikálunk, de a távközlés fejlesztéseit is a minél fejlettebb és sokrétűbb
internetes lehetőségek felé terelte. Manapság, mikor már a csapból is 5G
folyik, és 4K-ban streamelhetünk komplett filmeket az utcán, elmondhatatlanul
ősinek tűnik, hogy volt, mikor még az sms-ezés is luxusnak számított, sőt ma
már sok olyan felhasználó él, akik beleszülettek a tutiba. Nekik aztán végképp
szürreális lehet a kiállítás, ami viszont elsősorban azokhoz szól, akik
végigélték a hosszú, ám mégis rövid mobilkorszakot.
Bár már mindent megnéztünk, még mindig beszélgetünk. Felemlegetjük kedvenc telefonjainkat, saját tapasztalatainkat, egyik sztori követi a másikat. Aztán csak előkerülnek a mostani mobilok, hogy azokon nézegessük meg a retrómasinákról készült fotókat. Régen ehhez fotóalbumra lett volna szükség.
Fotók: Sebestyén László
