FördősZé@Forbes

  Fördős Zé apukája az első sorban ült le az áprilisi Kilövésen, ahol bemutattuk a lapot. A család büszke Zére és a közös cégre, ő maga is azok közé a […]

Bővebben

Momotaro: a rendszerváltás óta a legautentikusabb ázsiai étterem Budapesten

A Momotaro azóta az ország legautentikusabb ázsiai étterme, hogy az ázsiai konyha időszámítása Magyarországon elkezdődött. (Még úgy is, hogy vadászjelenetek és magyar búsúló juhászok díszítik a falát.) Pénzt sohasem hozott, de az országunkat imádó tajvani tulajdonosát ez ma már végképp nem zavarja. Először beszélt róla újságírónak.

Chiang-Ning Tang komoly ember, egy sok százmilliós forgalmú cég alapító-tulajdonosához mérten komoly, egy hetvenéves, nagyvilági családapához mérten viszont talán mégsem. Épp hogy leültet a Szabadság térhez közeli étterme hátsó termében, már elém is kerül egy bögre forró, kiváló zöld tea, és tiltakozni sem tudok, mert azonnal kapom a terítéket is: ebédelünk. Hosszan, lassan, milliónyi fogással, ahogy Tajvanon is szokás. És közben sokat nevetünk.

„Én mindig viccelek. Például, hogy én vagyok az egyetlen hülye tajvani Magyarországon, aki éttermet nyitott” – nevet Chiang-Ning, azaz ahogy kiejtve hangzik: Johnny – őt mindenki így ismeri. Azt viszont nem teszi hozzá, hogy azóta övé a legautentikusabb ázsiai konyha a belvárosban, hogy az ázsiai konyha időszámítása Magyarországon elkezdődött.

A Momotaro tajvani, de kínai, thai, japán beütéssel, egy ideje már szusit is kínálnak. Valamikor a kilencvenes években nyitott, maga a tulajdonos sem emlékezik a pontos dátumra, abban viszont biztos, hogy pénzt sohasem csinált belőle. „A legtöbb étterem pénzt akar csinálni. Mi mások vagyunk.” Az áraik alapján ez kivételesen hihető is.

A Barackfiú története

Chiang-Ning Tajvan északi részén született, akkor, amikor a Kínai Kommunista Párt csapatai újabb nagy támadást indítottak Hszücsou város körzetében, és ezzel utolsó szakaszához ért a kínai polgárháború. Húszéves édesanyja megállás nélkül ringatta, és a Barackfiú, azaz Momotaro több száz éves történetét énekelte neki újra és újra. A démonokkal harcoló csodagyerek meséje még akkor is a kisfiúval maradt, amikor nagyobb lett, és főzés közben nézte édesanyját. Ugyanazokat az ízeket Magyarországon sohasem kapta vissza, de 90 éves anyja még ma is házi koszttal várja, ha meglátogatja.

Már jócskán felnőtt fejjel került először kapcsolatba Magyarországgal. Két év katonai szolgálat és az államigazgatási egyetem után évekig volt idegenvezető, nemcsak Tajvanon, hanem a világ más pontjain is. A China Airlines partnereként is aktív volt, amikor a Malév vezérigazgató-helyettese egy hétre az országába érkezett, és őt adták mellé kísérőnek.

A kalauzolásból barátság lett, és visszahívás követte: a negyvenéves, háromgyerekes családapa és felesége nem sokkal később már mint turisták érkeztek Budapestre.

„Tetszett a város, úgyhogy eldöntöttük, hogy itt indítunk vállalkozást” – fogta rövidre, ahogy most is, és már landolt is az éppen rendszert váltó Magyarországon, egy bőrönddel és háromezer dollárral. A felesége sohasem jött utána.

Johnny jó reptéri kapcsolatai Európában fizetődtek ki igazán. Ázsiaiak beutaztatására épített cége, a Rexway-Dynasty Tours gyorsan felfutott, és amikor az ABN Amro Bank felkínálta neki a Nádor utca sarkán álló ingatlant, megvette, aljában a Nimród étteremmel.

Meglepődőm, amikor észreveszem, hogy a túlcsorduló parasztromantikával lefestett mennyezet alatt, a lambériák és őzagancsok közé akasztott, pálinkázó juhászokat ábrázoló festmény előtt friss csokor virágzik, éppen velem szemben, a terem túloldalán. Legalább húsz év telt el a Nimród megszűnése óta, de itt semmi sem változott, még az egykori névtábla is kint lóg az ajtó fölött.

Johnny ugyan legelőször leválasztott belőle egy kis részt, egyszerű fehérre festette, és sörpadokkal töltötte meg, de ez csak egy kis tajvani büfének volt elég, és étterme megnyitása után gyorsan szűknek bizonyult.

„Azonnal jöttek, persze” – válaszolja nemes egyszerűséggel arra a kérdésre, hogy mennyire volt nyitott a rendszerváltás utáni magyar közeg az ázsiai kajára a Parlament közelében.

Így aztán kinyílt a hatalmas földszinti helyiség ajtaja, és a vadászjelenetek freskói alá tipikus kínai étkezőasztalok kerültek, egyenesen a tajvani nagykövetségről. Johnny családi éttermet szeretett volna, barátságos névvel, úgyhogy nem is sokat gondolkodott rajta, kezdettől tudta: a Momotaro működni fog.

Végállomás

„Ezt az éttermet soha senki sem fogta erős kézzel. Kivéve azt a négy évet, amíg a lányom itt volt.” Ember nem volt még olyan hálás a magyar oktatási rendszernek, mint ez a tajvani férfi. Azt mondja, ha nincs a hazai iskolák adta rugalmasság, ami a különböző szakok közti átjelentkezéseket illeti, idősebbik lánya sohasem tanulhatta volna azt, ami igazán szeret: építészetet.

Wang-Rei Tang a BME után aztán New Yorkba költözött, ma Kaliforniában él. Kisebbik lánya magyarországi kitérő nélkül került az Egyesült Államokba, a lányoknál tíz évvel fiatalabb fiú pedig még a gimnáziumot végezte Budapesten. Az amerikait. „Sem itt, sem Bécsben nem ismerek olyan ázsiai éttermet, amit a második generáció át fog venni – mondja az apjuk egykedvűen. – Nem tudsz egy jó menedzsert, aki most kézbe venné?”

Johnny turisztikai cége mindig jó pénztermelő volt, az étteremről ez nem mondható el, de ha kellett, előbbi kisegítette utóbbit. A Rexway-ben a tulajdonos szinte csak magyarokkal dolgozott, velük máig angolul kommunikál, de a Momotaróban a pincérektől kínaiul kér még több ételt az asztalunkra. Az éttermében csak ázsiai alkalmazottak forognak, magyarul nem beszélnek, és erősen gyanús, hogy vendéglátást sem tanultak soha. „A túlélés egyetlen esélye a tajvani munkaerő.” A munkaerőhiány ebben az étteremben is szóba kerül, a szokásoshoz képest ez a verzió csak annyiban más, hogy a tulajdonos szerint egyedül a tajvaniak megbízhatók.

„Minden nap ez a reggelim – mutat két jól átsütött, érintetlen tükörtojásra – Mindig a napos oldalával felfelé.” Johnny korábban nem nagyon adott interjúkat, pedig keresték néhányszor, a Momotaróról is legfeljebb vendégszemmel készültek cikkek. Turisztikai cége hat évvel ezelőtt veszítette el legfontosabb partnerét, amikor az megszűnt, ő is akkor lett kénytelen nagyrészt lehúzni a rolót. Azért ma is minden nap bejár az étterem fölötti irodába, de csak kényelmesen dolgozik. „Ennyi idősen már semmi sem olyan fontos” – mondja. Kis gondolkodás után hozzáteszi: „És Magyarországon ma semmi sem egyszerű. Semmilyen üzleti ügy.”

Azért megkérdez, szerintem hiba volt-e, hogy a házhoz szállításba sosem kezdett bele, és hogy lenne-e értelme streetfoodbisztrót nyitnia egy olyan tajvani fogással, ami Londonban most sláger, itt viszont még csak kevesen hallottak róla. A gua baóból rögtön én is kapok egy kóstolót, és bőszen támogatom az ötletet, a tésztába töltött zsíros disznóhúst együtt próbáljuk beárazni.

A Forbes Life-ban most a legjobb külföldi konyhák, boltok és kocsmák budapesti képviselőit választottuk ki, kizárólag azokat az autentikus helyeket, amelyeket adott nemzetek képviselői tulajdonolnak és vezetnek. A különszámban olvashatsz róluk: Fausto’s Ristorante és Osteria, Khan és Sáo, Maharaja Indiai Éttermek, Szép kis India, Biwako, és a jelenleg a Jedermann mögött álló Hans van Vliet kocsmái.

Ahogy végzünk az „admirális” nevű kínai csirkeétellel és a párolt, fokhagymás zöldséggel is, tesztelem a kínai séf szusiját (ezt talán jobb lenne meghagyniuk a japánoknak), és a ház összes különböző rákos, sertéshúsos és zöldséges párolt tésztabatyuját, delet üt az óra, és az étterem megtelik. A fél bankváros itt eszik, de jönnek be fiatal ázsiai turisták, magyar hipszterek és agglegénynek tűnő gourmet-k is, a jó ár mindenkinek fontos.

„Nem tudom, meddig fogom csinálni.” Évente kétszer látogatja meg vele egykorú feleségét Tajvanon, de őt már nem kérné, hogy költözzön ide, és szokja meg Európát. Ugyanakkor, ahogy mondja, ő biztosan itt fog meghalni majd egyszer. „A levegő jobb, a víz jobb, az ételek jobbak. Többfélék, úgy értem. Tudod, mennyibe kerül egy kiló cseresznye Tajvanon? Tíz euró. Itt megfizethető. Gyönyörű ez a hely, és mindössze tízmillió ember él itt. Rengeteg hely van.” Majdnem annyit élt itt, mint Tajvanon, és minden barátja ide köti – csaknem mindannyian magyarok.

Fotók: Orbital Strangers

A Forbes Life már megtalálható az újságárusoknál és megrendelhető online. Lapozz bele itt!

Olvasd el A jó élet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő