Egy korábbi Forbes-alanyunk szokatlan dolgot választott, hogy magának is bizonyítsa, a negyedik iksszel sincs veszve semmi: a kerek születésnap előtt negyvennapos kihívássorozatnak vetette alá magát.
„Az elmúlt három év arról szólt, hogy pékség, hazamegyek, gyerekek, iszonyú mókuskerék. A tavalyi év különösen kemény volt, nagyon sok fenttel és lenttel. Meghalt az anyukám, elment egy barátnőm-alapítótársam is, a halálának órájában megszületett a pékség első babája, két kollégánk közös gyereke, előttem meg ott lebegett, hogy mindjárt betöltöm a negyvenet. Sok volt a felkiáltójel, meg kellett kicsit állnom. Feltettem magamnak a kérdést, hogy hol tartok, hol vagyok én, és hol van ebben a sztoriban a nő?”
Papócsi-Réthy Katával szinte napra pontosan akkor beszélgetünk, amikor a Fény utcai Free! Pékség a harmadik születésnapját ünnepli. Budapest egyik első, kifejezetten gluténmentes kézműves pékségét 2015-ben húsvétkor nyitotta meg Kata és a hozzá hasonló sok diplomás, sok gyerekes, pályaelhagyó társalapító barátnői (történetükről 2016 januárjában írtunk a magazin Small&Sweet rovatában). A Free! azóta kinőtte magát, a budai egység mellett nyitottak egy pesti reggelizős-ebédelős bisztrópékséget is a bulinegyedben, az alapítás óta a csapat és a forgalom is megháromszorozódott.
Ilyen környezetbe kell tehát helyezni azt a bizonyos mókuskereket, amiről Kata az elején beszélt, és aminek hajtása közben bevillant az a bizonyos negyvenedik születésnap. „Mindenkinek az életében eljöhet egy ilyen pont, lehet az egy szimplán stresszesebb időszak után, lehet a 45., az 50. születésnap, hívhatjuk midlife krízisnek, engem most ért el az érzés, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amiket eddig nem.”
1/40 – az első challenge a basszgitár volt. Éveken át ott lógott a falon, Kata sose játszott rajta. Ma már a Cure is megy neki
Az érzésből végül egy, az Instagramon dokumentált komplett kis challenge projekt kerekedett, amiről azért érdemes írni, mert nemcsak Katát húzta ki a slamasztikából, de másokat is inspirált és inspirálhat vele. „Sorra kaptam a visszajelzéseket, hogy ne hagyjam abba, folytassam, többen mondták, hogy ők is ki akarják ezt próbálni.”
Kata a szélcsatornában. Egy 3 perces próba helyett végül több mint tíz percig lebegett, mert épp kifogott egy ejtőernyős vizsgát. Ő lett a vizsgaalany
A sorozat negyven napig tartott, minden napra szigorúan jutott valami új kihívás. Kezdődött azzal, hogy Kata leemelte és pengetni kezdte a basszusgitárt a falról („azóta tudok már Cure-t és Red Hot Chilit is játszani”), és záródott azzal, hogy a lehető legmesszebb lépett a komfortzónáján kívül, és saját kezűleg vezetett egy kisrepülőgépet. A kettő között a legkülönfélébb próbatételeket tűzte ki magának: volt például kakasherepörkölt, homárevés, snowboard kurzus, curling, igluépítés, vívás, vízilabdázás, lebegés egy szélcsatornában, ratrak- és jobbkormányos sportkocsi-vezetés, magányos olvasás a Szabó Ervin Könyvtárban, kempoedzés, star wars nézés, zongoralecke, de még lövöldözés is egy lőtéren.
Jobbkormányos sportkocsival a rakparton. Kata férje egy autóhirdetésre jelentkezett, mint potenciális vevő, elkérték egy körre a járgányt. A tulaj azóta sem tudja, miért kellett valójában a kocsi
Némelyik tényleg régi álma volt (feljutni a SOTE legfelső emeletére a Nagyvárad téren), más menet közben adódott spontán (20 euróért rádumálni a ratrak sofőrjét a sípályán, hogy átengedje a kormányt, és átélni a naplementében a hegy tetején, hogy „ha most van vége, akkor megérte”), és olyan is volt, hogy valaki felajánlott egy lehetőséget, Kata pedig lecsapott rá. A lövészet például így jött, és bár magától nem írta volna fel a listájára, egyáltalán nem bánta meg:
„azért egy kalasnyikovot meghúzni különleges érzés”.
A kakasherepörkölt tényleg challenge volt
Érdekes tapasztalat volt, hogyan viszonyulnak a kívülállók a projekthez, főleg amikor arról volt szó, hogy Kata vadidegen csapatokba, mondjuk sportolók közé próbált egy-egy alkalomra beépülni. Gyerekkori álma volt például, hogy profikkal vízilabdázzon, ez most egy öregfiús edzésen megadatott neki. Ez volt ugyanakkor az az alkalom, amikor a leginkább érezte, hogy „nem mindenkinek oké, hogy ott vagyok” – kapott is beszólásokat: „legközelebb majd a Mont Blanc-on fogsz kacsacsőrű emlőst etetni?”.
A zongoralecke is ott volt a listán. Az alapvető hangszerismerettől egy egyszerű négykezesig jutott
A család és a barátok persze nagyon beleálltak a dologba, és őt magát sem lehetett eltántorítani, annyi adrenalinlöketet és életigenlést adott minden újabb nap. A külső szemlélőnek néhány kihívás banálisnak és hétköznapinak tűnhetett (inni egy tequila shotot vagy beülni a Szabó Ervinbe egy könyvvel), de Kata minden nap úgy kelt fel, hogy
„na, mit csinálok ma, és hogy oldom meg, vagy hogy melyik érzékszervemmel fogok valami újat megtapasztalni.”
Egykori profi öregfiúkkal a medencében. Kata régen kézizett, de régi vágya volt a vízilabdázás. Itt érezte először, hogy “nem mindenkinek oké, hogy ott vagyok”
Negyven nap után aztán vége lett. „Fizikálisan hulla voltam, és jött a nagy depresszió, egy hétig nem találtam a helyemet” – Kata szerint ez mindenképpen hátulütője a módszerének. Ennek ellenére azt mondja, őt kihúzta a gödörből, és mindenkinek csak ajánlani tudja, aki éppen válságban, mélyponton van, monotonitásban él, vagy helyre akarja tenni magát.
Különösen, ha nő, és ráadásul a negyvenes, ötvenes éveiben jár, Kata szerint esetükben egy efféle testre szabott életigenlési tréning elképesztően felszabadító.
„Amikor azt mondod, hogy most magadra figyelsz, kicsit önző vagy, nem hagyod, hogy minden napod ugyanolyan legyen, és meg akarsz valami újat tapasztalni vagy tanulni. Átadod magad a pillanatnak, bebizonyítod, hogy nem vagy Mamma, hogy az energiáid egy húszévesé, és az agyad is fel bír még venni új dolgokat.”
Fizikálisan az igluépítés volt a legkeményebb
Kata legalábbis erre jutott negyvennapos utazása végére, üzletileg pedig arra, hogy ha nem lenne egy már jól futó vállalkozása, akkor céget is alapítana az ötletre. „Én ebbe már nyilván nem fogok belevágni, de a saját élményeim és a visszajelzések alapján tök jó kis startupot lehetne erre csinálni.” Ami a Free!-t illeti, a kalandsorozat egyik élménye ott is hasznosul: júliustól már nem kell senkinek Bécsig mennie – ahogy Kata is tette –, ha gluténmentes csapolt sört akar majd inni. Már tárgyalnak egy céggel a sör Pestre behozataláról, a Dob utcai Free!-nek ez lesz a következő dobása.
Katának pedig az, hogy egyszer még azt a három nagy álmát is beteljesítse, amire ez a negyven nap kevés volt. Kipróbálni a bungee jumpingot, eljutni az újévi koncertre Bécsben, és látni a sarki fényt.
Egy kisrepülővel zárult a sorozat. Kata ezt is bevállalta, de utólag azt mondja, halálfélelme volt
És végezetül egy személyes megjegyzés: Kata challenge-projektje ragadós – beszélgetésünk után rögtön elkezdtem összeírni a saját listámat. Egyelőre 14 „mindig akartam, de sose csináltam” elem van rajta a pipázástól a spicc cipőn át a kamionvezetésig…
