Egy nap, 830 marokkói dirham – átváltva olyan harmincezer forint. Tegyük fel, hogy ebből a kettőből kell kihoznod a maximumot Marokkó legközkedveltebb városában, Marrákesben. Kihívás, de nem lehetetlen feladat.
Gauder Milán, a Mastercard korábbi globális alelnöke (lásd a borítóképen, kicsekkolásáról a decemberi Forbes magazin Work mellékletében írtunk) helyi butikhoteljükben fogad bennünket, hogy tippeket adjon a környék bejárásához. Milán riádjához az óváros szűkös utcáin keresztül vezet az út.
Mikor az egyik sikátorban szembejön a házszám, álmainkban sem gondolnánk, hogy a szerény kapu mögött valódi földi paradicsom rejtőzik. Pedig ez a helyzet – és ez jellemző Marrákes többi riadjára is. Talán biztonsági okok, talán szimpla szerénység áll a dolog hátterében, de az utcaképből sosem következtethetsz a belső gazdaságra.
Milán gyerekkora egy fontos részét Algériában töltötte, és ez megalapozta az arab világ iránti vonzalmát. Marokkóban 20 évvel ezelőtt járt először barátaival, és már akkor eltökélte: egy napon neki is lesz saját riádja, ahova meghívhatja a barátait és a családtagjait, és vendégül láthatja az utazókat, ami mára kiegészült civil szervezetekkel, művészekkel, fontos társadalmi ügyek formálóival. A covid megfelelő időszaknak ígérkezett. Hosszas keresgélés után megtalálta a Derb Djedid utcáját (sikátorát?), ahol aztán a családjával megvásárolták a Riad Al Massarah-t, ahol most mi is találkozunk.
Marrákes. Fotók: Takács Dalma (26 kép)
Tágas szobák, klasszikus marokkói csempedekoráció, sejtelmes függönyök, rengeteg növény fogad. Na meg a medence, amit négy oldalról citrusfák vesznek körbe – ez a riádok sajátossága, de erről majd később.
Az árkádok alatti nagy asztalnál foglalunk helyet. Itt előző nap még főzőkurzust tartottak – Milánék előszeretettel szerveznek közösségépítő programokat –, és perceken belül érkezik a mézes mentatea és a sütemény is, ami a marokkói vendéglátás alapja.
Ezúttal nem a kötelező turistalátványosságokra vagyunk kíváncsiak – az úgyis szembejön, ha kell, ha nem –, hanem egy globális arc személyes kedvenceire. Amint kész a lista, nyakunkba vesszük a várost.
Földi paradicsom a belváros kellős közepén
Milán első ajánlatához, a Le Jardin Secrethez a medina árusokkal teli, meglehetősen hangos utcáin át vezet az út. Valódi fellélegzés ide belépni, még a sok turista ellenére is csendesnek és megnyugtatónak érződik a kert.
A komplexum több mint 400 éves múltra tekint vissza. A 19. században renoválták, és bár területe jóval kisebb az eredetinél, ennek ellenére a mai napig az iszlám művészet és építészet egyik fontos példájaként tartják számon.
Itt derül ki ugyanis a marokkói „titok”, a riádok titka: az udvart négy részre osztották, és az Atlaszból levezetett vízzel öntözik a növényeit, amiket a világ legkülönbözőbb pontjairól gyűjtöttek be. És itt értjük meg azt is, amit korábban Milán mondott a riádokról:
a kifejezés a mennyország metaforája, és jellegzetessége, hogy szigorú geometriai szabályok szerint szeletelik négy részre.
A négy kertrészben cédrus, középen szökőkút kap helyet: a muszlimok szerint ez a lélek megtisztulását segíti elő, és egyben Isten jelenlétének és erejének a szimbóluma. Ezzel a mindsettel nem csoda, hogy mindenki akar egyet a saját riadjába.
Le Jardin Secret
Sáfrányt, mentát, eukaliptuszt tessék!
Egy kis pihenő után délnek vesszük az irányt. Marrákes talán legismertebb és legpopulárisabb része a főtér, amitől már akkor óva intett mindenki, amikor még csak az ország nevét ejtettem ki Budapesten.
A Jemaa el’Fna egy valóságos zsibvásár, ahol amellett, hogy két kézzel kapaszkodsz a táskádba, minden második méteren a nyakadba ugrik egy árus, hogy európai számára túlzott lelkesedéssel a portékájához rángasson. Bár a piac nagyon fontos része a marokkói kultúrának, és illik egyszer átsasszézni rajta, úgy éreztük, az első napunkon inkább megkímélnénk magunkat a felesleges stressztről.
Milán javaslatára inkább a fűszerpiac felé vesszük az irányt, ami csak pár utcával arrébb fekszik, mégis nyugodtabb, és egyébként izgalmasabb is. Tény és való, hogy ott is nyomulós árusokba futunk bele, de ezerszer szívesebben kóstoltam végig a különleges helyi fűszereket, minthogy egy láncra vert szerencsétlen kismajmot fotózgassak 10 dirhamért.
A fűszerpiac átadja az autentikus marokkói hangulatot és különösen jó választás a gasztronómia szerelmeseinek, a környező utcákban pedig magas minőségű és különleges bőrárukat, kézműves termékeket, hangszereket lehet vásárolni. Érdemes elveszni a kisutcákban.
Fűszerpiac
Meglepetés a fotómúzeumban
Meglepődök, mikor Milán a top 3 kedvenc helye között egy múzeumot is említ. Az utazást megelőző hosszas Tripadvisor- és Pinterest-kutatómunkám alapján palotákra, kertekre, kávézókra számítok, ő mégis a Fotográfia Házát ajánlja csípőből.
A medina északi részén található, méltatlanul ismeretlen múzeumban régi marokkói és marrákesi képeket nézegethetsz három szinten. Ez is egy riád – így autentikus az élmény –, már önmagában a hűvös belső kert és helyes szökőkút miatt érdemes volt betérni.
Az ország tájainak és arcainak dokumentálása meglepően korán, már 1870 környékén elkezdődött. Bár ekkoriban az ország még nem szerepelt a nyugati utazók célpontjai között, a művészet szerelmesei, elsősorban fotósok és festők viszonylag gyorsan rátaláltak a kiaknázatlan területre: először képeslapokban és magazinokban, majd festők és divattervezők alkotásaiban jelent meg a marokkói hangulat.
És ha mindez még nem lenne elég ok, hogy meglátogasd a múzeumot, jön a csavar:
a második emeleten sétálva egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy a sarokba rögzített televízión magyar nyelvű interjút vetítenek.
Müller Miklós jelentősen hozzájárult a marokkói képgyűjteményhez Tangerben készített fotóival, így külön tárlatrészt kapott a múzeumban. A holokauszt elől menekült fotós egy kis francia és spanyol kitérő után Marokkóban találta meg számításait, ahol szociofotóival legalább akkora értéket teremtett, mint anno a magyar parasztságról készült sorozatával.
A Fotográfia Házának alsó szintje
További tippek Milántól
- A modern újváros és annak éttermei: például az Amal, az alapítványi fenntartású étterem, ahol Down-kóros embereket alkalmaznak személyzetnek, valamint ott a Grand Postel kávézó, ami igazi vizuális élmény
- A pálmaliget és a hoteljei, aminek a kertjébe úgy is bemehetsz wellnessezni, ha nem vagy a vendégük – például a lélegzetelállító Jnane Tamsna.
- Ourika völgy és a hétfői piac, ahol tényleg mindent kapni.
- Kirándulás Ililben, 2-3 ezer méter magasságban túrázni vagy szamárháton baktatni.
- Demnat városa Atlasz lábánál, Marrákestől kábé 110 kilométerre. Valódi időutazás!
