Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Magyarok a dombon – kipróbáltuk Huszár Krisztián új éttermét

Csavarok nélküli, tökéletesített magyar ételeket ígér Huszár Krisztián a Hegyvidéken. Amikor sikerül neki, az elég jó, de igazán érdekes azt lesz látni, mit szól ehhez Nyugat-Buda. Étteremkritika.

Pál Zsombor havonta ír étteremkritikákat a Forbesban, a Forbes.hu-n ezeket általában nem közöljük. Ezúttal kivételt teszünk, ugyanis egy sajnálatos húzás okán az utolsó pillanatban kikerült a szeptemberi lapból egy fontos megjegyzés a töltött paprikáról. Ez itt a teljes változat töltött paprikával együtt.

Advertisement

 

Jó előjelekkel caplatunk fel a Hegyvidék Központig: Huszár Krisztián séf legutóbbi vállalkozásait kivétel nélkül szerettük ezeken a hasábokon. Hódoltunk a Zona ebédmenüjének, amikor még ő vitte ott a boltot, és később a saját helyének, a Fámának, amikor oda vette be magát az egyre ázsiaiasabb és egyre kellemesebben őrült konyhája. És szerettük az épp a most tesztelt ZuZu miatt is feláldozott Madách téri bisztrócskát, a Beszállót, ahol a magabiztosan jó kajákhoz egy rövid és frankó borlap társult. Nagyon jól lehetett benne pontosan egy-egy dolgot enni és inni és aztán továbbmenni, fejenként nem sok ezerért. Emlékét megőrizzük.

Ilyen a ZuZu (Fotó: Orbital Strangers)

Ilyen a ZuZu (Budapest XII., Apor Vilmos tér 11.) – (Fotó: Orbital Strangers)

A teszt időpontja: 2018. augusztus 23.
Ezt ettük:
Marhahúsleves: 1800
Tahi pisztráng, cékla: 2500
Tanyasi csirkemell: 3500
Báránnyal töltött paprika: 3200
Két nagy palack mentes víz: 2000
Rákóczi túrós: 1500
Szervizdíj: 1740
Összesen: 16 240 forint

A ZuZu talányosabb vállalkozás. Volt már a helyén gyorsan bedöntött bisztró, aztán az útját és a séfjét hosszan kereső Tanti, az egyetlen budapesti étterem, ami Michelin-csillagot vesztett. Ott az volt az egyik visszatérő para, hogy ilyen nagy vendégtérrel nem lehet fine diningot csinálni, és a ZuZu biztosan nem is azt akar. Minimálisan csavargatott, precízen belőtt és szigorúan magyar kajákat ígérnek, és akkor ez háromféle embernek szólhat: jól informált gasztrománoknak (akikre meg lehet próbálni ekkora éttermet építeni, de nem egy hegyre, és egyébként is csavarokat akarnak), kíváncsi külföldieknek (akik bédekker nélkül nem fognak idáig feltévedni, szóval az még legalább egy év), illetve a hegyvidéki polgároknak, akiknek igazán intézményjellegű étterme még nincs, vagy ha van, akkor a MOM Park-beli Paulaner és Leroy azok. Kizárásos alapon az utolsó eset lehet itt az ambíció, és ahhoz sok más mellett az kell, hogy a családfőknek elég átütő, a családanyáknak meg elég light fogások is akadjanak, amelyek emléke legalább havonta visszatereli őket.

Ennek megfelelően direkt olyan tesztcsapatot állítunk ki, amelyben az egyik tagnak nincs állampolgársága Gasztrobuzériában, ellenben hegyi származású. Én azt mondom az üdvözlő kenyérre, hogy milyen finom, ő meg azt, hogy milyen kár, hogy az övét pirítás helyett szenesre égették, és mindkettőnknek igaza van. Kettő bagettszelet méretű kenyérdarabról beszélünk, amihez annyi házias malacrilett érkezik (rengeteg zsírral tálalva – a nagymamám is csinál ilyet, csak ő nem tudja, hogy ez a neve), amennyihez egy fél vekni kellene. Mondjuk, akkor nem férne belénk más.

A marhahúsleves sűrűbb és mélyebb a házinál, erényére – mi jó karban érkezünk, de olyannak tűnik, ami komolyabb péntek esték nyomainak betemetésére is alkalmas másnap. A pisztrángról azt mondják, paradicsomos szószban, bőrére pirítva érkezik, tormahabbal. Céklaszószban, bőr nélkül érkezik, tormahabbal. Ami a szószt illeti, sokkal jobb így. Ami a bőrt, kár.

Előző nap azt olvasom az étterem Facebookján, hogy a báránnyal töltött sült paprikájukat vinnék egy lakatlan szigetre, úgyhogy muszáj megnézni, mire gondolnak. Három csavar van benne: a grillezett paprikák, a bárány, mint töltelék, és hogy a kísérő paradicsomszószban is bekacsint a sült íz, ezek mind jó tekerések a klasszikus menzakaján. A negyedik csavar, hogy a két kis jelzésértékű krumpliszelet alig főtt – én számos étel esetében igenlem az éppenhogy nem nyers fokozatot, de a krumpli nincsen közöttük. A másik ételünk csirke és cézár. A bőrös mellszelet annyira omlós, amennyire ez a húsrész szaftos lehet, jó a tanyasi alapanyag, ahogy a cézár öntet is önfeledten szardellás – Budapesten egyik sem szokott sikerülni. Viszont parmezán jellegű sajt helyett egy kevésbé érlelt, puhább sajtfajta kerül rá, ami kilóg a képből.

Kettő desszert van, madártej és Rákóczi túrós – én direkt vadászom a csokoládé nélküli desszerteket, de most szólok, hogy Budára ez kevés lesz. Mi a túróst nézzük meg: a sok kemény habcsók a bizánci tányérdesszert irányba viszi el, viszont a díszek között a központi sütemény kellemesen fanyar.

Mi ebédre mentünk – nincs külön menü, esti étlap és esti árak vannak –, ami lehet, hogy nyáron nem volt a legnagyobb ötlet, mert ennyiből is úgy tűnt, hogy a ZuZu a húsos-grillezős-füstölős vonalon van elemében, és szerintem ilyen főételekért érdemes ide jönni. A lightos vonal is tisztes, de azért nem mennék vissza. Őszintén kíváncsi leszek, ezzel a felállással a ZuZu beljebb jut-e a hegyvidéki járműtulajdonosok szívébe, mint ameddig a helyszín korábban tudott. A beltér egyébként szellősebb lett, és őszre kellemes lesz a terasz is; még ételekben magabiztosabb, de parfümhasználatban kevésbé magabiztos pincéreket, valamint halkabb zenét ajánlanék ezekhez.

A szerző a Kreatív főszerkesztője.

 

Az embert nem a szerint fizetik, amennyit ér, hanem amennyit jövedelmez.