Gyöngyékszerek Zanzibárról, textíliák Srí Lankáról, retro napszemüveg Thaiföldről, giccses porcelánmacska az Ecseriről. Ha valami igazán ízléstelen, abba biztosan beleszeret majd valaki, de a több tízéves bőrdzsekikért, a Martens-bakancsokért és a bakelitekért is kapkodnak a vásárlók. A LoveBug vintázs mamija, Kertész Violetta vezetett körbe bennünket különleges boltjában.
Emlékszem, mikor pár éve először kerestem fel a LoveBugot, többször is elmentem a cím előtt, míg végre rájöttem, hogy nem utcafronti kirakatot kell keresnem. Akkor még csak a kaputelefon névsora, és egy apró rózsaszín, ajtóra szerelt tábla irányította be az embereket. Mára viszont már cégér is került az ajtó fölé, a hozzám hasonló, nem épp sasszemű vásárlók kedvéért. Ettől függetlenül, az utcafrontról még mit sem sejt a LoveBug-szűz ember arról, mi várja majd odabent. Egy teljesen átlagos lakóház alsó szintjén, a zárt ajtó mögött nyílik meg az Aliz Csodaországban és a Taking Woodstock film szerelemgyermeke, benne pedig izgatottan pörög a bogaras cuccok édesanyja, a világutazó, neo-hippi Kertész Violetta.
Bár a LoveBug Vintage ruha és kiegészítő boltnak indult, gyorsan túlnőtt megnevezésén. Van itt minden: gumimaci fülbevaló, régi Rexona szappan, Stormtrooper figura, Korda Gyuri bakelit, meg persze minden olyan nyalánkság, amire egy divat és egyediség iránt elkötelezett, kincsvadászatra kész nő vágyhat. Vettem már itt Martens-bakancsot, Trainspotting plakátot és felvarrós farmerdzsekit is, de akkor is ezt a boltot keresném fel, ha egészen véletlenül neonrózsaszín szőrmével borított napszemüvegre vágynék. (Eddig nem vágytam rá, de pár itt töltött óra után semmi sem elképzelhetetlen.)
A LoveBug Vintage olyan, mintha egyszerre lépnél be Aliz csodaországába és a Taking Woodstock című filmbe.
Fotó: Sebestyén László
Nem kellenek milliók egy vállalkozás beindításához
Azt mondják, a turkálás olyan, hogy valakinek vagy van keze hozzá, vagy nincs. Nos, Violetta egyértelműen az első kategóriába tartozik. Szüleinek köszönhetően már gyerekkorában is otthonosan mozgott az ecseri piac sorai között, kamaszkorára pedig felfedezte a város legeldugottabb, de legígéretesebb second-handjeit. Kígyómintás lakkcipőtől kezdve kidobott, 70-es évekből való BKV-bérletig bármit be tud szerezni – a turkálás és kincskeresés taníthatatlan tudományát tízenéves kora óta
Akkor még nem volt fast-fashion, én viszont imádtam a különleges ruhákat és kiegészítőket. Mindig kerestem az extravagáns darabokat, többször is megesett, hogy megállítottak az utcán a ruhám miatt. Ha pedig valami nem volt jó rám, továbbadtam, elcseréltem őket”
– meséli.
Violetta eleinte divattervezőnek készült, azonban miután elvégezte az egykori Rotschild Klára iskolát, rádöbbent, hogy az iparművészet és a varrás nem az ő területe. Így jött képbe a divatújságírás. Kezdetben a Budapest Fashion weboldal szerkesztőjeként járta a divatbemutatókat és showroomokat, majd a mára megszűnt Stílus Magazin divatszerkesztője lett, időnként pedig stylist munkákat is vállalt. Közben szerzett egy kommunikációs diplomát is, de a divat mindig középpontban maradt, és hamarosan körvonalazódott a vágy, hogy valami sajátot hozzon létre.
„Meguntam, hogy minden évben megírjuk, hogy mi az az öt szett, amit érdemes tavasszal viselni. Kezdett kifújni a divattéma, nem éreztem kihívást benne. Viszont közben folyamatosan gyűjtögettem a holmikat, majd
a Vaterán szereztem egy ingyenes webshopkészítő motort, hogy elkészülhessen az első online boltom”
– mondja el, hozzátéve: a Vatera nagy kincs az életében, többek között a kutyáját is ott vette 1 forintért.
A webshop aztán gyors sikert hozott, és rövid időn belül megfogalmazódott az igény egy fizikai bolt iránt is. Violetta iparművész édesanyja ekkoriban a lakóházuk földszintjén, az egykori házmesterlakásban rendezett be magának műtermet, és végül ezt örökölte meg lánya is.
„Mindenki azt mondja, hogy egy vállalkozást csak komoly kezdőtőkével lehet elindítani. Szerintem ez nem igaz, a kis showroom mellett mindössze 50 ezer forint volt a számlámon.
A berendezésre sem volt pénzem eleinte, a bútorok egy része a régi gyerekkori szobámból származik”
– meséli, hozzátéve: az első négy évben szinte alig volt vásárló, még a napi 3 ezer forintos bevételnek is örült. Ehhez mérten a kínálat is csekélyebb volt és olcsóbb darabokból állt, a Martenseket például csak évek múlva után tudta behozni üzletébe. Ez azonban nem szegte kedvét. Kitartóan nyitotta ki minden nap újra és újra a boltját, közben pedig ráfeküdt a közösségi média jelenlétre, ami lassacskán meghozta gyümölcsét.
„Biztos, hogy lehet ezt gyorsabban is csinálni. Ha lett volna kezdőtőkém, és felvettem volna embereket magam mellé, illetve nagyobb kínálattal nyitok, talán előbb beindul az üzlet. Nagy türelemjáték volt az első pár év, de mindig is élveztem ezt a munkát, és az apró sikereknek is örültem.”
Címkék a férjtől, táskák az anyóstól
Bár a LoveBug Violetta szerelemprojektjeként indult, rövid idő alatt a család többi tagja is meglátta benne a fantáziát. A showroom saját márkás, egyedi hátizsákjait Violetta nyugdíjas anyósa varrja meg, az akasztónak használt faágakat pedig a férje gyűjti be a Duna partról és faragja ki. Emellett a lézernyomott LoveBug címkékért is ő felel – ám mindez csak a feladatok prózai része, az igazi varázslat ugyanis a bolton kívül, a piacokon történik. És nem is akármilyen piacokon.
Violetta három dologgal jellemzi fiatalkorát: ruhák, buli, utazás. Bár 42 éves korára a második kicsit megkopott – persze egy jó Subscribe-koncertre most sem mond nemet – a másik kettő meglehetősen felerősödött, és amikor csak teheti, nyakába veszi a világot férjével és kisfiukkal. Lakóautójukkal és a tetősátorral többek között Albánia, Görögország, Ausztria tájait is beautózták, Ábris pedig mindössze 7 hónapos volt, amikor Franciaországot is bejárta, de Afrika és Srí Lanka sem váratott sokat magára. Igaz, még csak 4 és fél éves, már most az utazás és a kincsvadászat szerelmese ő is. Ha pár hónap kimarad, rögtön érdeklődik, mikor mennek végre tengerpartra.
„Iszonyat profin nyomom a low-budget utazásokat, mert rájöttem, hogy a legfontosabb dolog az, hogy élményeket gyűjtsünk.
Régi az autónk, kéne egy új lassan, de egy autó árából egy csomót utazhatnánk is. És 20 év múlva nem a kocsira fogok emlékezni, hanem a kalandokra.
Ábris pedig a tükörképünkként működik, szerintem nagyon jó, hogy az utazások során tágul a világ számára.”
A sok kalandnak köszönhetően persze nem csak a fotóalbum, de a LoveBug kínálata is gyarapszik. Bárhol járjon a család, a piacozás mindig a top programok között szerepel, és hármasban, minden energiájukat bevetve ugranak fejest a helyi árusok portékájába. Violetta hozott már a boltba Zanzibárról gyöngyékszert, Srí Lankáról textíliát a táskákhoz, Thaiföldről retro napszemüvegeket. Ha egyből eladható holmit nem is találnak mindenhol, izgalmas alapanyagot biztosan – Violetta rajong az upcycling mozgalomért, és nem sajnálja az időt egy-egy izgalmas kiegészítő vagy ruha felújítására sem.
Volt, hogy találtam egy gyönyörű goblenpárnát az ecseri piacon, de az akkori formájában senkinek sem kellett volna már. Szóval kivágtuk, és farmerdzsekire varrtuk, mert így viszont nagyon menő. Hiszünk az upcyclingban, szívesen vegyítjük a maradék, régi anyagokat és az új ruhákat.”
Violetta hozott már a boltba Zanzibárról gyöngyékszert, Srí Lankáról textíliát a táskákhoz, Thaiföldről retro napszemüvegeket.
Fotó: Sebestyén László
Úristen, anya, lehetne az én szobám ez a bolt?
Mikor a LoveBugban nézelődöm, hasonló érzés fog el, mint amikor kiskamaszként beszabadultam anyám tinédzserkori szobájába. Ahogy a kezembe vettem a karcos Sex Pistols vinylt, a kis rocklexikont és a bőrszoknyát, egyszerre jelent meg előttem a fiatal, identitáskereső tinilány és a 70-80-as évek szubkulturális hulláma. Ez a pár holmi jóval több, mint kinőtt, megunt kacat: ezekben korlenyomat, lázadás, zenei forradalom van, egy tinilány formálódó értékrendje, első szerelmei és legfontosabb élményei mellett. Nem tudom, hogy a LoveBugba járó emberek közül hánynak hasonló az anyja az enyémhez, de Violetta nagyon rátapintott erre az ismerős és közben misztikus hangulatra. Beszélgetésünk során ki is hangsúlyozza: sok LoveBug-holmi jelentőségét nem is a márka vagy az anyag, hanem a hozzájuk tapadó sztori adja – egy időben ezeket előszeretettel gyűjtötte.
Piacozás közben sok történetet mesélnek nekem az árusok. Volt olyan farmerdzsekink, amit egy kidobótól vettem, aki anno, a 80-as években hordta azt a szórakozóhelyeken.
De volt olyan leopárdmintás kabátom is, amit anno a 90-es években turiztam és hordtam underground bulikba. Iszonyúan fájt érte a szívem, de mivel kicsi volt, végül behoztam a boltba. Annyira jó érzés volt, amikor egy hozzám hasonló, de sokkal fiatalabb lány vette meg! Tuti neki is vad kalandjai lesznek vele” – hozzátéve: a régebbi ruhák nagy részének amúgy is jobb a minősége, mint a mai fast-fashion holmiknak, egy-egy Levi’s nadrágot simán viselhetett az ember 10-20 éven keresztül.
Miközben erről beszélgetünk, a tekintetem az asztalon ülő, meglehetősen giccses porcelánpárducra siklik, Violetta pedig rögtön a fejembe lát.
Na igen, divatcikkek mellett a furcsa, rendhagyó tárgyakat is szeretjük, a férjem rendszeresen mondja azt a piacon dolgokra, hogy ez olyan ronda, hogy valamelyik vásárlónak biztosan kelleni fog.
De ugyanígy vannak búvárzsebkönyveink, kazettáink is – nagyon vicces látni, amikor ezeket mostani tinik veszik meg, akiknek ez olyan lehet kábé, mint nekem egy gramofon. Vannak olyan tárgyak, amiknek a funkciója talán már nem a régi, de mégsem mennek ki a divatból. A Korda Gyuri-bakeliteinket kilóra viszik például.”
Megdöbbent, mikor azt mondja, reneszánszát éli a testhőre színeződő hangulatgyűrű és a Sailor Moon is – ezen a ponton nagyon öregnek érzem magam – , és a mai napig hatalmas sláger minden, ami Mechanikus Narancs, Mia Wallace vagy Leon, a profi. Ezek mellett persze a Stranger Things is hódít, modernsége ellenére nem lóg ki a vintázs-holmik sorából.
„42 éves vagyok, de bennem él a 16 éves kamaszlány, aki bakelittel dekorálja ki a szobája falát.”
Fotó: Sebestyén László
„Szerintem nincs olyan dolog, ami ne illene ide. 42 éves vagyok, de bennem él a 16 éves kamaszlány, aki bakelittel dekorálja ki a szobája falát.
Az én szobám pont úgy nézett ki, mint ez a bolt. És úgy tűnik, ezzel más is így van: múltkor bejött egy anya a lányával, aki egyből azt kérdezte: úristen, anya, lehetne az én szobám ez a bolt?”
Violetta hozzáteszi: az sem ritka, hogy 50-60 évesek is betérnek a boltba, és Beatles-lemezekkel vagy Manekin-macskával távoznak. Őszintén szólva, ahogy körbenézek, egyáltalán nem evidens, mi a dekoráció része és mi eladó, de Violetta elmondja, hogy vele ezen a téren is lehet alkudozni.
„A piacozás nem csak a boltról szól. Sok olyan dolgot túrok, amit vagy dekorációnak teszek ki, vagy megtartom magamnak. Találtam például régi emlékkönyvet dédnagyanyáink korából, gyönyörű, kézzel írott versekkel.
Rögtön az jutott eszembe, hogy erre az emberre, akié volt a könyv, talán már senki sem emlékszik, és milyen szép, hogy egy vadidegen ember most mégis rá gondol pár perc erejéig.
Na, azt például féltve őrzöm otthon.”
A „bogarasak” összetartanak
A LoveBug mára jóval több, mint egy hétköznapi vintage bolt – Violetta, ha kell, stílustanácsokat ad, a galérián hajbatoll és henna-workshopot rendez, és valószínűleg még ad-hoc pszichológusként is rendel, ha a törzsvendégek közül valakinek erre lenne szüksége. A vásárlókból mára összetartó közösség kovácsolódott, akik amellett, hogy folyamatosan lesben állnak az újabb holmikra, tisztelettel és szeretettel adóznak Violetta munkássága iránt. Ezt húzza alá többek között az a sztori is, amikor a vásárlók segítettek visszaszerezni egy lopott Martens-bakancsot.
„Őszintén szólva nagyon rosszul esett, hogy lopott valaki a boltból.
Tudom, hogy ez mindenhol előfordul és kivédhetetlen, de nálam tényleg mindenki otthon érezheti magát, mindenkit kedvesen fogadok, és nem értettem, miért teszi ezt meg valaki mégis.
Nem az anyagi rész, hanem az erkölcsi rész zavart igazán” – kezdi a sztorit. „Viszont, ha már megtörtént, kiraktam Instasztoriba a képet a bakancsról, és pár hónap elteltével egy törzsvendég felismerte a Gardróbcsere oldalán, és visszajuttatta hozzám.
De az is megesett már, hogy lányok sírva hozták vissza a lopott holmikat, mert utólag megbánták a tettüket.”
Szerencsére azonban nem csak lopáshoz kapcsolódnak emlékezetes sztorik Violettáék boltjában. Volt náluk például egy lány, aki a taxiban felejtette a kabátját, ezért bement a LoveBugba újat vásárolni, ahol megtalálta egy az egyben a saját holmiját. Bár arra azóta sem derült fény, hogy került a boltba a szeretett darab – valószínűleg egy piacon adhatta le a taxis – mindenesetre Violetta beszerzési áron adta vissza neki azt. Hozzáteszi: szíve szerint a boltban külön részt nyitna azoknak a tárgyaknak és sztoriknak, amik a LoveBug-hoz kapcsolódnak, de mivel erre nincs lehetőség, egyelőre marad csak az Instagram.
A családot semmi sem írhatja felül
Mikor arról kérdezem Violettát, milyen tervei vannak még a bolttal, egy pesti üzlet ötletét kezdi pedzegetni, de aztán saját szavába vág.
Tök jó balanszban van a család és a munka, egy pesti üzletnek viszont mindig nyitva kellene lennie, új embereket kéne felvennem, és jobban kéne nyitni a turisták felé”
– mondja el. Látom, dilemmázik: nagyszerű lehetőség lenne egy második LoveBug, a sikere pedig gyakorlatilag garantált, Violetta esetében viszont egyértelmű prioritást élvez a család és az utazások. Hozzá is teszi: nem engedi, hogy a pénz maga alá gyűrje, inkább bízik benne, hogy amit szívből és szeretetből csinál, az úgyis kifizetődőbb lesz. Nem hisz a mohóságban, sőt: bár minden lehetőség adott, ez az új befektetés mindenképp várat még magára.
