A jelenlegi társadalmi és szakmai helyzetben némi nyomás is nehezedett rám, hogy vállaljak még öt évet – mondta a Forbes-nak adott exkluzív interjúban Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.
(Frissítés: A ma reggeli kormányfői bejelentés és a korlátozások miatt a Radnóti Színház minden novemberi előadását törli.)
A Fővárosi Közgyűlés két hete vette tárgysorozatba a művésznő újbóli kinevezését a Radnóti Színház élére, de határozatképtelenség miatt megszavazni már nem tudták (csak Kováts adott be pályázatot). Mivel csak idő kérdése, már a hivatalos kinevezés előtt közöljük a Kováts Adéllal készült exkluzív interjúnkat. A Radnóti Színház régi-új igazgatójával a jövőbeli terveiről, a vezetői pozícióba való beletanulásról és arról beszélgettünk, mennyire dühíti a színházi világot körbelengő cinikus és uszító hangnem.
Forbes.hu: Hogyan értékelnéd az első, ötéves igazgatói ciklusod?
Kováts Adél: Szerénytelenség nélkül mondhatom: szinte maradéktalanul megcsináltam, amit terveztem, annak ellenére, hogy milyen váratlan körülményekbe kerültünk. Ezért tízből kilenc pontot adnék magamnak. A művészeti koncepciót meg tudtam valósítani, a ciklus elején a színház teljes arculatváltása is lezajlott. Az előadásaink közel 80 százaléka közönség- és szakmai sikert aratott. A cél a „megőrizve meghaladni” volt: a bő 30 éves polgári művészszínházat, úgy érzem, hogy sikerült XXI. századi, kortárs színházzá érlelni. Van olyan terület, ahol tartozom még saját magamnak is, de bíztam benne, hogy kapok bizalmat a következő öt évhez.
Forbes.hu: Miben van elmaradásod, mivel nem vagy még elégedett?
Amivel adós maradok, az a női vonal erősítése.
Nagy vágyam volt, hogy még több női alkotót vonjak be a munkába. Már az első évadomban rendezett Csató Kata egy gyerekelőadást, és Galgóczy Judit is csinált irodalmi esteket. Több darabunk fókuszában ott volt a női téma, de a következő években szeretném még hangsúlyosabbá tenni ezt a vonalat.
Kováts Adél: várhatóan újra bizalmat kap a Radnóti élén. Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: Az előző pályázatodban kiemelted, hogy a fiatalok szerepét is erősíteni akarod a színházban.
KA: A fiatalok a társulatban is többen vannak, de szerintem nem feltétlenül a kollégák számában látszanak az eredmények. Fontos a friss, kreatív energiák bevonása. Már az első évadban, amikor én igazgattam a színházat a négy bemutatóból kettőn tapasztalt rendező dolgozott, kettőt viszont két fiatal, ifj. Vidnyánszky Attila és Fehér Balázs Benő rendezett. De szeretnék a közeljövőben egy fiatal rendezőt integrálni a Radnóti társulatába. Most jó eséllyel találhatunk új hangokat: a magas szintű szakmaiság, az erőteljesség és az, hogy megtaláljuk a nekünk való rendezőt, jóval fontosabb, minthogy csak meghívjak valakit rendezni.
Forbes.hu: Amióta 2016-ban elnyerted a Radnóti igazgatói posztját, volt egy hazai, színházi metoo-botrány, átalakították az előadó-művészeti finanszírozást, épp tombol a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakításának ügye, illetve a nyakunkba kaptunk egy járványt, ami egy időre leállította a színházi életet. Ezek fényében gondolkodtál azon, hogy mégsem szeretnél még egy ciklus a színház élén?
KA: Úgy éreztem, jó úton van a színház, és magamnak is tartozom még annyival, hogy beadjam a pályázatot. Ugyanakkor a jelenlegi társadalmi és szakmai helyzetben némi nyomás is nehezedett rám, hogy vállaljak még öt évet.
De nem mondom, volt jó pár nap, amikor csak a köldökömet néztem és azt mondtam: meg kell adnom magamnak a szabadságot, hogy akár nemet is mondhassak. Főleg úgy, hogy ezentúl sem lesz könnyebb a helyzet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények vesznek majd körbe minket. A járvány miatt bizonytalan minden, a finanszírozásunk átkerült a fővároshoz, ami a jelen politikai helyzetben kifejezetten hátrányos, itt van a nyakunkon a szomszédban zajló építkezés, ami reméljük, jövőre lezárul, és körbevesz minket egy közeg, amiben még a normális, szakmai reakció is átpolitizált. Végtelenül lesújt az arrogancia és a cinizmus, ami körülvesz minket:
megszólalni nehéz, csendben maradni még nehezebb.
Forbes.hu: Ha kitérhetünk rá: hogy áll a 2018-ban indult építkezés?
KA: A szomszédos épülettel társbérletben van a színház, viszont a színpadunk egy része papíron a szomszéd házhoz tartozik. Két éve kezdték el átalakítani az épületet, ami érinti a színpadunkat is: megszűnt a színpad mélysége. Siker, hogy az építkezés alatt a színház nem állt le, el sem kellett költöznünk, csak a nagyobb előadásokat kellett egy időre elköltöztetnünk. Ha minden jól megy, akkor jövőre befejezik a munkákat.
Forbes.hu: Máshogy definiálod magad művészként és színészként egy igazgatói ciklus után?
KA: Soha nem definiálom magam másként: elsősorban művész vagyok. Ezt addig szabad és érdemes csinálni, amíg a felelősség gyönyörűsége hajtja az embert, amíg pozitív energiákat kapok.
Van persze bőven vérveszteség magánemberként, anyaként is hoz áldozatot az ember.
Az áldozathozatalból tud sok lenni, termékeny és inspiráló munkából nem.
Forbes.hu: Sikerült beletanulnod a főnöki létbe? A Forbes legbefolyásosabb nők listáján nemrég a hatodik helyre kerültél a kulturális területen, de tudjuk: két női mentor is foglalkozott veled, hogy jobb vezető legyél.
KA: Hogy beletanultam-e, azt inkább a kollégáimtól kellene megkérdezni. Amit megtanultam, hogy bízhatok magamban, hallgathatok az ösztöneimre és a sugallatokra. Nőként különösen nehéz volt, a szakmánk a mai napig férfiak által uralt. Ráadásul én a társulatból kerültem ki, onnan lettem igazgató. A kapcsolatom a társulattal az egyenlőségen alapult, viszont mikor igazgató lettem, új kommunikációs csatornákat kellett találnom a kollégákkal: kicsit mindenki újrainstalállta magát a színházban. Két mentorom Czakó Borbála (volt londoni nagykövet, stratégiai- és krízistanácsadó, az EY volt globális partnere – a szerk. ) és Szabó Eszter (közgazdász, a Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület alapító elnöke, korábban a GE-nél dolgozott vezetőként – a szerk.) segített a vezetővé válásom útján.
Forbes.hu: Hogyan lehet megfelelni ennek a kettős szerepnek: egyszerre vagy igazgató és színész.
KA: Először is magammal szemben kell megfelelnem: nem lehetek rosszabb semmiben, mint előtte voltam. Ugyanakkor nehéz: színészként az ember csapatjátékos, de elsősorban belül, magával dolgozik. Igazgatónak lenni viszont egy mindenkiért való felelősséget jelent.
Forbes.hu: Van, hogy próbán, színésznőként kijön belőled az igazgató?
Remélem, hogy nincs.
Van hiányérzete az első igazgatói ciklusa után, de alapvetően jóra értékeli a teljesítményét. Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: És vajon a színészkollégák szólnának, ha így lenne?
KA: Szoktak élcelődni is velem, szórakoznak vele próbán, hogy „na, erre most mit szól az igazgatónő”.
Az elején volt, hogy rosszulesett, de már nem. Amúgy összetett a kérdés: férfiként könnyebb dolgom lenne és akkor is, ha rendeznénk a színházban.
Forbes.hu: Mik a terveid a következő ötéves ciklusra?
KA: Elsősorban, hogy folytassak mindent, amit elkezdtem. A fókuszban az építkezés lesz fizikai és szellemi síkon egyaránt: amúgy is ilyen vagyok, folyamatosan építkezem. Szeretném, ha jövőre befejeződne a társbérletünkben a felújítás és újra teljes mélységében használhatnánk a színpadot. És ha megvan, egy füst alatt jó lenne egy teljeskörű színpadfelújítás is. Ahogy mondtam korábban: szeretnék magunkhoz kötni egy fiatal rendezőt. Már régóta akartunk egy stúdiószínházat, ahol kísérletező, kortárs darabokat mutatunk be, ez lett a Radnóti Tesla Labor, ami már a második évadát kezdte meg és szeretnénk még sikeresebbé tenni. A tavalyi csonka évad alatt a műhely beépült a köztudatba, a Kult50 idén a kultúra egyik fő ügyének választotta. A Labor kibérelt színpadát üres napokon továbbadjuk bérbe kisebb, független társulatoknak, hogy a színház képes legyen több lábon állni.
Forbes.hu: Fura kérdés lehet így öt év után, de mit gondolsz, hány ciklus lehet még benned?
KA: Most azt gondolom, hogy ez az egy még biztosan, nem tervezek többet. De az fontos, hogy ha én nem pályázom, a Radnóti szellemisége utánam is folytatódjon.
Forbes.hu: Vissza lehet menni 10 év igazgatói lét után pusztán színésznek?
Az elődöm, Bálint András nagyon felszabadultnak látszott, amikor vége lett a megbizatásának.
Forbes.hu: Ha már pedzegettük az önkormányzati hátteret, térjünk rá a pénzügyekre. A tavaly módosított előadóművészeti törvény és az azt követő tárgyalások nyomán a színház a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos finanszírozásába került. Hogy alakul most a támogatás?
KA: A jelenlegi, évi 502 millió forintos támogatás kizárólag a tulajdonos Fővárostól érkezik, ebbe épült bele a korábbi állami támogatás (nagyjából 250 millió forint), valamint a tao-támogatás (110 millió forint), amit a kieső tao után kaptunk az államtól. (A társasági adóról, vagyis a taóról lemondhattak a befizető cégek, ha azt sport vagy kulturális célra irányították át, de ezt a kormány előzetes egyeztetések után a szabálytalanságokra hivatkozva tavaly megszüntette – a szerk.)
Az államtól megkaptuk a 110 milliót, de utána hiába osztottak még szét milliárdokat a maradék tao-forrásból, már nem kaptunk semmit.
Az utolsó taós évben nagyjából 100 millió forintnyi támogatás érkezett be. Korábban még kaptunk forrásokat a Budapesti Színházi Keretből (BSZK), de ez az alap beleolvadt a központi támogatásba. Egy repertoárszínház nem tud működni támogatások nélkül, az országban nincs olyan színház, amely tisztán piaci alapon tartaná fenn magát.
Forbes.hu: A nézőszámok és a jegybevételek egészen a járványig stabilan nőttek. Mit a tapasztalatotok, visszajönnek a nézők?
KA: Nehéz megmondani, rengeteg a bizonytalanság. A 2019-20-as évadot 40 milliós jegybevétel-kieséssel és 20 ezer nézővel kevesebbel zártuk a tervezettnél. A 2020-21-es évadot – azt hittük – normál üzemmódban kezdhetjük el, mire most itt vagyunk a járvány második hullámában. Ami biztos, hogy sokan egyszerűen félnek eljönni, reméljük nem lesznek tartósan elszokó nézők. Csináltunk szeptember végén egy minifelmérést: azt láttuk, hogy a színházba járó nézők nagyjából harmada jön el. És még ők sem vesznek előre jegyet:
impulzusvásárlók, megnézik az aznapi esetszámokat és eldöntik, jönnek-e színházba.
Ugyanakkor nem állunk le: készülünk a bemutatókra, pandémiás ültetési rendet vezettünk be és jelen vagyunk az online térben is. (Az interjú elkészülte után a kormány szabályozta, hányan ülhetnek be egy előadásra – a szerk.)
Forbes.hu: Készült vészköltségvetés az időszakra? Az önkormányzat mennyire van tisztában ezzel a helyzettel?
KA: Nincs ilyen költségvetés, nem ismerjük még az idei számokat. A Fővárosi Önkormányzat is tisztában van a helyzetünkkel, de nem állunk napi kapcsolatban.
Az első online előadásukra 3 színháznyi ember váltott hegyet. Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: A közönség mennyire volt vevő az online előadásokra?
KA: Streameltük az előadásokat, majd a többkamerás felvételből on-demand verziót csinálunk, így tudtunk előre menekülni. A leállások alatt sokan választották azt a megoldást, hogy mindent feltöltenek az internetre. Viszont attól tartottunk, hogy így a nézők hozzászoknak az ingyen tartalomhoz. Ez a szakmánk, muszáj pénzt kérnünk érte, de rendkívül nehéz belőni, mi az az árkategória, amit a néző jóérzéssel kifizet. Az első élő, online előadásunkra, a Csapodárokra 778 fő váltott jegyet, ami majdnem három Radnóti-teltház.
Forbes.hu: Egy színész, aki minimum fél-, de inkább teltházakhoz szokott, mennyire érzi meg, ha kong a nézőtér? Visszaesik a teljesítménye?
KA: Ez nagyon érdekes. Amikor fél- vagy háromnegyed házzal fut egy előadás a pandémiás ültetési rendben, akkor mindenki tudja, hogy miért nincs teltház. Olyan ez, mint egy hallgatólagos megállapodás a művész és a néző között, egyfajta cinkosság.
Ha viszont ennél is kevesebben vannak, 70 fő a lélektani határ, akkor más az energia, amit a színpadon kapunk a nézőktől: kevés emberrel nem rezeg úgy az elődadás, mint szokott. Sajnos ehhez hozzá kell edzenünk a lelkünket.
Forbes.hu: Említetted, hogy a jelen politikai helyzetben hátrányos az önkormányzati finanszírozásához tartozni. Az elmúlt időszakban, az előadó-művészeti törvény születésekor, majd most, az SZFE átalakításakor is hangoztatják, hogy egy színház ne politizáljon. Akkor az anyagiakon felül miért lenne hátrányos az önkormányzathoz tartozni?
KA: Elsősorban anyagilag hátrányos, de politikailag is: stigmatizáltak minket. A kultúrafogyasztó embereknek csinálunk színházat, a témák, amikből válogatunk, ízlés, szakma és világnézet kérdése is – arról csinálunk darabot, ami szerintünk fontos téma. Ha így nézzük: nincs apolitikus színház, a színház akkor jó, ha az emberekhez szól és megérinti őket. Fontosnak tartom a problémák felvetését, a tabuk döntögetését, a megrázó, markáns tematikát.
Az SZFE ügyében pedig egyszerűen nem lehet nem politizálni.
Őszintén: nem tudom, hogy a háttérben milyen egyeztetések történtek valaha, a nagy egymásra mutogatás közben ki az, aki nem ült le a másikkal. Az viszont nem lehet, hogy kitalálnak egy törvényt, ami a következő héten hatályba is lép. Ezután már hova egyeztessünk? Az biztos, hogyha berúgják az ajtót, a szakma hatalmasat sérül. Nem vagyok tüntetős ember, nem szeretek kijárni, sem felszólalni, most többször elmentem és beleálltam, mert el vagyok keseredve, ennyit nem sírtam még tüntetésen, mert ez az egy ügy tükröt tart mindenkinek.
Forbes.hu: Ha megkezdi működését az SZFE az új kuratóriummal, szerinted lesz változás képzés minőségében? Vagy elvi dologról van szó az ellenállás mögött?
KA: Valahol biztos jót tesz a reform, az egyetem pénzügyileg évek óta ki van véreztetve, de hát évek óta ez a kormány van hatalmon, lett volna idejük rendezni a helyzetet. Azt mondják, hogy ez a világok harca, én viszont azt látom, hogy mögöttük csak az érdekek és a hatalom megtartása áll.
Engem a normális értékrendem ellenzékbe tol. Egy színháznak mindig ellenzékinek kell lennie, nem bólogatnia kell, hanem problémákat megfogalmaznia.
Az irodámban mindig azt kérem a kollégáimtól, hogy a problémákat fogalmazzák meg. Ha ezt valaki hibának látja, akkor az nem a haladás, a jobbítás oldalán áll. Ráadásul a hazafiságomat, a keresztényi mivoltomat megkérdőjelezni azért, mert bizonyos dolgokban mást gondolok – kikérem magamnak. Ahogyan azt is, hogy próbálják ráerőltetni a fiatalokra, hogy széthúzó gondolkodás mentén haladjanak, míg én egyesítő személyiség vagyok.
Kifejezetten felháborít az a populista narratíva, hogy például egy tévéműsorban a krisztusi hitre hivatkoznak és a következő percben emberekről úgy nyilatkoznak, hogy egy hányadék. Ez cinikus és uszító egyszerre.
Kifejezetten úgy gondolom: azoknak kellene leginkább színházat csinálnunk, akik elutasítják, amit gondolunk.
Borítókép: Sebestyén László
