Az egyetemi évek végén a tanárai már a tévéből ismerték, és tudták, hogy nem lesz belőle építész, konfliktuskerülésből azért megszerezte a diplomáját. Azóta az ország egyik legismertebb humoristája, és nemrég megjelent az első könyve is.
A januári Forbesban megjelent négyoldalas interjúból szemezgettünk pár érdekes gondolatot.
A lámpalázról
Nem félelmetesebb kiállni kétezer ember elé, mint száz elé. Azt szoktam mondani, hogy ha nyolcszáz emberből kevés érti csak a poént, akkor kétszáz még mindig nevet.
A BME-s évekről
Egy idő után annyira szétnyílt az olló a tudás meg az elvárások között, hogy a végén azt vettem észre, ezek azt várják tőlem, hogy mérnök legyek. Amikor a vizsgán olyan dolgokat kérdeztek, amikről szó sem volt órán, de egy mérnökként, aki nyitott szemmel jár a világban, tudnom kellett volna válaszolni.
Kőhalmi Zoltán / Fotók: The Orbital Strangers
A standupról
A standupnak a csodálatos tulajdonsága, hogy az tartja össze, hogy van egy személyiség, akit foglalkoztatnak dolgok. Ha az emberek vevők a személyiségre, az az előadó mondhat bármit
Inspirációról
Fontos, hogy az embernek magába is kell szívnia, hogy legyen mit kiadni. Íráshoz és poénkitaláláshoz is olvasnom kell először.
A műsorról
Sokszor el kell gondolkoznom azon, hogy vajon érdekel-e ez rajtam kívül bárkit. Volt kollégám, aki azt játszotta, hogy kiírta a Facebookra, amit kitalált, és amelyik a legtöbb (poén- a szerk.) lájkot kapta, azt építette bele a műsorába. Szerintem ez hosszú távon nem jó, a humorban a demokrácia nem kifizetődő. Biztosnak kell lennem abban, hogy jó lesz.
A visszajelzésről és kommentekről
A kommentelés érzelemvezérelt műfaj, a két szélsőértéket szoktuk látni, a köztes merítést meg ritkán. A kritikákat el szoktam olvasni.
A teljes interjút a januári Forbesban találod, a címlapra Wáberer Györgyöt tettük. Keresd a polcokon, addig lapozz bele itt lent!
