Még nem vettél semmit? Nincs ötleted? Vagy régóta tervezgeted, de mégsem igazán állt össze a fejedben, hogyan is add át a legjobb, legizgalmasabb ajándékot? Szombati Orsi világutazót, a Traveladdict alapítóját kértük arra, mondja el, ő hogyan ajándékozna utazást, és hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni akkor, amikor az ünnepi szezonban foglalunk. Ad néhány tuti szezonális úticél-tippet is.
Az élmény, a közös időtöltés – szinte már közhely –, a legjobb ajándék. Ha pedig mindezt megfűszerezzük egy egzotikus helyszínnel, egy vágyott, felfedezésre váró úticéllal, az igazán betalálhat.
Elég csak arra gondolni, melyik ajándékunkra emlékszünk egy életen át, máris világos lehet, hogy az utazás talán a legtutibb ajándékötlet.
De mégis: hogyan érdemes nekilátni a szervezésnek? Konkrét időpontra kell foglalni, vagy inkább egy szép ajándékkártyát átnyújtani, a későbbi – egyeztetett foglalást lehetővé tévő – út ígéretével? Milyen helyszínt érdemes választani, és hogyan lehet titokban, a meglepetést nem elrontva felkészülni?
Szakértőhöz fordultunk, hogy érdemi segítséget nyújthassunk azoknak, akik még csak a hétvégén vagy az utolsó napokban döntenek egy-egy utazás-ajándék mellett. Szombati Orsi világutazót aligha kell bemutatni a Forbes olvasóinak. A Traveladdict alapítója Magyarország egyik legnépszerűbb, legnagyobb elérésű utazóbloggere, akit százezrek követnek.
Azt mondja, eddig nem igazán kértek tőle utazás-ajándékötleteket, de azért most összeszedte nekünk, hogy ő hogyan is csinálná.
Mire figyelj, ha utazást adnál ajándékba? 10 tipp, szempont Szombati Orsi világutazótól
1. Az első és a legfontosabb, hogy ismerjük az ajándékozott utazási stílusát. Napsütésre vágyik? Aktív természetjáró? Szereti a hideget vagy az aktív téli sportokat (pl.: síelés)? Vagy inkább a kulturális, városnéző kirándulások híve? Ennek függvényében válaszd ki az úti célt (lásd a későbbi 5 úticél-ajánlót), ugyanis bár utazni szerintem mindenki szeret, de nem árt, ha a helyszín tényleg találó.
2. Mikor és hogyan utazzunk? Ez egy sarkalatos pontja az utazásnak, különösen ha meglepetésről van szó. Ha biztos vagy a dolgodban, tudod az ajándékozott időbeosztását és rendelkezésre álló szabadságkeretét, akkor vásárolhatsz konkrét időpontra repülőjegyet.
Általános tanács: mindig a repülőtársaság oldalán foglalj repjegyet és hozz létre felhasználói fiókot, amiben nyomon tudod követni a foglalásodat. Noha a közvetítő oldalakon keresztül sokszor olcsóbb az ár, de ha járattörlés, vagy bármilyen egyéb probléma vagy módosulás lenne, netán plusz csomagot szeretnétek hozzáadni a lefoglalt úthoz – ezeken akadályokba és nem várt kiadásokba fogsz ütközni.
3. Mikor vegyem meg a repjegyet? Távolabbi úticéloknál 6-8 héttel az utazás előtt érdemes megvenni a jegyet, mert a legtöbb esetben ekkor érhető el a legjobb ár. Ehhez használj árfigyelő szolgáltatást, pl.: Skyscanner, Google Flights, és iratkozz fel a légitársaságok hírleveleire az akciók miatt. Ha tudod, kerüld el a hétvégi indulást, mert ekkor a legmagasabb az ár!
Európai úticélok esetében ennél rövidebb időszak is elegendő, akár utazás előtt 3-4 hét is. Kivéve az ünnepi időszakokat (karácsony, szilveszter, iskolai szünetek), mert ilyenkor a legtöbb helyre magasabbak az árak, így a jó jegyekért érdemes 2-3 hónappal előre foglalni.
4. Mennyi időre utazzunk? Ha minél jobban szeretnéd kihasználni a rendelkezésre álló szabadnapokat, akkor kombináld az ünnepnapokat és szabadnapokat az utazással 2025-ben is. Én alkalmazottként így tudtam utazni éveken keresztül 21 szabadnappal 70-75 napot is.
5. Ellenőrizd az útiokmányok érvényességét, ne ess abba a hibába, hogy nem érvényes az útleveled még legalább 6 hónapig. A legtöbb esetben a fogadó ország ezt feltételként kiköti ott, ahova nem elég személyivel utazni, azaz az Európai Unión kívüli célországokban. Ha repülőjegyet veszel ajándékba, pontosan egyezzen a foglalásban szereplő utasnév azzal, ami az ajándékozott útlevelében is szerepel. Ha lemarad a 3. név vagy elírás, tévesztés van a családnévben, a módosítás sok tízezer forintba is kerülhet.
6. A vízumot és oltásokat szintén előzetesen csekkold, hogy szükséges-e bármilyen előzetes intézkedés, regisztráció a célországban. Kalkuláld bele időben azt is, hogy ahol van kötelező előírás pl.: a sárgaláz oltás (főként afrikai országokban), ott idő szükséges ahhoz is, hogy kialakuljon az immunitás. Tájékozódj előzetesen az alábbi oldalakon, mielőtt bárhova utazást foglalnál, vagy ajándékba vásárolnál:
7. Kezeld az utazást rugalmasan! Repülőutaknál némi felár ellenében vehetsz olyan jegyet, ami rugalmasan módosítható, míg ha autós utazásról van szó, az indulást te magad döntheted el. Viszont szállás tekintetében mindenképp a lemondható opciót válaszd, vagy legalább bizonyos ideig módosítható hotellehetőséget foglalj.
Erre jó felület lehet a Booking, vagy más szállásközvetítő portál (pl.: Agoda, Trivago, Airbnb), ahova szintén regisztrálj be, azaz hozz létre felhasználói fiókot (ahogy a légitársaság oldalán is). A foglalásnál mindig ellenőrizd a dátumot, hogy meddig módosítható vagy mondható le anélkül, hogy fizetned kellene érte.
8. Hogyan és mit pakoljunk? Sok légitársaság – és már nem csak a fapadosak – egyetlen kézipoggyászt enged a fedélzetre felvinni, vagy mellé maximum egy kisméretű gurulós bőröndöt. Használd ki okosan a rendelkezésre álló teret: használj bőröndrendszerezőt, amellyel nemcsak helyet spórolhatsz a bőröndben, de a ruhák nem fognak összegyűrődni az út végére sem.
Folyadékokkal szintén sok helyet lehet megtakarítani: kis flakonokba/tégelyekbe tölts annyi folyadékot a samponból, tusfürdőből, arckrémből, ami az utazás időtartamára elegendő. Felesleges vinni félig üres nagy flakonokat, amik csak a helyet foglalják és plusz súlyt jelentenek.
Ha kézipoggyásszal utazol csak, figyelj arra, hogy egyenként 100 ml lehet a kiszerelése a folyadékoknak (ebbe a fogkrém, borotvahab és dezodor is beletartozik), és maximum 1 liter folyadék vihető fel a fedélzetre a piperkéből. A szabály alól kivételt képeznek azok a folyadékok, italok, amelyeket a reptéren a Duty Free üzletekben vásárolsz, azok ugyanis térfogat megkötés nélkül felvihetőek.
Az utazáshoz hozz magaddal egy kulacsot, amelyet a biztonsági ellenőrzésen üresen át tudsz vinni, majd a másik oldalon a reptéri ivókutakon fel tudsz tölteni. Ezzel nemcsak spórolhatsz, de környezettudatosabb is leszel, mert nem eldobható, műanyag palackos vizet vásárolsz.
9. Nem csak komplett utazást adhatsz ajándékba, gondolkozhatsz ajándékutalványokban vagy élményprogramokban is, ha nem vagy biztos abban, mikor és hova utazna az ajándékozott. A legtöbb repülőtársaságnál kapható meghatározott értékű ajándék voucher, amelyet bárhova felhasználhatsz bizonyos időkereten belül. De választhatsz tetszőleges városnéző, élménytúrát (pl.: GetYourGuide) vagy wellness utalványt is, amellyel sosem lehet mellé lőni.
10. Ha szeretnéd az utazást mint ajándékot kreatív köntösben átadni, írj mellé egy kézzel készült „útitervet”, térképet vagy üzenetet, amiben elmondod, miért pont ezt a helyet választottad! Vagy adj ajándékba egy kaparós térképet, amelyen az az ország már le van kaparva, ahova az utazást vásároltad.
Téli úticélok a felejthetetlen élményekért
1. Ha téli csodavilágra vágysz, akkor irány Finnország és Lappföld, a Mikulás otthona. Decembertől március végéig tart a téli szezon, ahol rénszarvas-szánozásban, aurora borealisban (északi fény), hamisíthatatlan finn szaunában jeges merüléssel, jéghorgászatban, sífutásban, kutyaszánozásban, téli túrában és síelésben egyaránt részed lehet.
Eljutási lehetőség: Rovaniemibe, a finn Lappföld fővárosába: Budapestről nincs közvetlen járat, átszállással Helsinkin keresztül juthatunk el, vagy Helsinkiből 10 órás vonatúttal.
2. Felejthetetlen szilveszteri élményeket szeretnél külföldön szerezni? Akkor utazz el az Egyesült Arab Emirátusokba, ahol Dubai vagy Ras Al Khaimah a világ legnagyobb, és évről évre Guinness rekordokat döntő tűzijáték bemutatóval vár. Ráadásul itt télen is jó az idő, az Arab-tenger vizében akár szilveszter éjjel is csobbanhatsz egyet.
Eljutási lehetőség: Dubaiba fapados és nemzeti légitársaságok egyaránt repülnek közvetlenül Budapestről.
3. Ha kedveled a buja, zöld növényzetet, a vulkáni tájakat és lenyűgöző vízeséseket, de mégis Európában maradnál, akkor utazz el a téli időszakban a Portugáliához tartozó Madeira szigetére. Itt egész évben kellemes, tavaszias az időjárás, az Atlanti-óceán lávamedencéiben fürdőzni is lehet. A sziget tényleg olyan, mint az elveszett paradicsom.
Eljutási lehetőség: Funchal repterére Budapestről közvetlenül is el lehet jutni már fapados járattal.
4. Távolabbi és trópusi utazásokat kedvelőknek a Maldív-szigetek decembertől áprilisig tökéletes választás lehet, ekkor van ugyanis ott száraz szezon. Az Indiai-óceánban fekvő szigetcsoport több mint 1200 szigetből áll, amelyek közül körülbelül 200 lakott. Ha luxuspihenésre, kristálytiszta vízre és érintetlen természetre vágysz, ahol a felszín alatti világ legalább annyira csodálatos, mint a felszín feletti, itt garantáltan megtalálod!
Eljutási lehetőség: a Maldív-szigetek fővárosába Maléba átszállással juthatunk el, a leggyorsabban Dubai vagy Doha érintésével. Ha pénztárcabarát megoldást keresünk, fapados járatok is mennek már Abu-Dhabiból, illetve ez esetben lakott szigeten szálljunk meg, ugyanis ott a szállások ára jelentősen kevesebb ott, mint a resort szigeteken.
5. Ha rövid városlátogatásra van időnk, de különleges helyre utaznánk, akkor látogassunk el Edinburgh-ba, Skóciába. A háromnapos Edinburgh’s Hogmanay fesztivál (december 29 – január 1.) garantálja a jó hangulatot, amely egy látványos fáklyás utcai felvonulást takar skót táncokkal, koncertekkel, tűzijátékkal és utcai fesztivállal megtűzdelve. De egy séta a Royal Mile-on vagy látogatás az Edinburgh-i várban is felejthetetlen élményeket ígér a téli hónapokban.
Eljutási lehetőség: Budapestről fapados járattal 3 óra alatt eljuthatunk Edinburgh-ba. Gépek minden nap járnak egyik városból a másikba.