Ha meg kéne határozni, hogy mit jelent kúlnak lenni 2022 Budapestjén, Kaptay Annamari egyszemélyes definíciója lehetne a fogalomnak. Jógatáborokat tart az Azori-szigeteken, saját sport- és fürdőruhamárkája van kizárólag újrahasznosított óceáni hulladékból, zenél egy csajbandában, és hamarosan tiny-home-ot is nyit a Balatonon.
Tudom, a „budapesti kúlság” fogalmában mindig van egy adag rossz szájíz, de Annamarit, miután közel három órát beszélgettem vele, felmenteném ennek vádja alól. Mert amellett, hogy okosan és kellő tudatossággal használja ki a jóga- és etikus divat iránti keresletet, olyan értékeket közvetít minden projektjével, amelyekben nem találni kivetnivalót. Hadd legyen valami kúl, ami a sport és az egészségtudatosság népszerűsítésére, a fenntartható divatra, valamint a zene szeretetére neveli a közönségét! Pláne, ha a művelőjét nem (csak) a piaci haszon, de őszinte hivatástudat is hajtja.
Annamarival a Roomfive-val közös showroomban találkozom. Ősszel nyitottak meg, de csak egy hónapja rendszeres a nyitvatartásuk – ez okos döntés volt, hiszen pont a boltba ütköznek a Halászbástyáról lesétáló turisták, sokuk be is tér az üzletbe. Annamari saját tervezésű nadrágban, ingben és bikinifelsőben fogad, kezében előző márkája, a DVA kistáskája.
Olyan, mint aki épp szörfözésből érkezett, laza, vidám, napbarnított, és minimálisan sem frusztrálja, hogy tulajdonképpen fürdőruhában van. Ezt később ki is hangsúlyozza: belorusz származású pedagógus édesanyjától és magyar tudós édesapjától két fontos dolgot örökölt. Az egyik a küldetéstudat, a világ jobbátételének vágya, a másik pedig a leszaromság kimunkált művészete.
Mindkét szülőmet hidegen hagyja, mit gondolnak róla mások. Viszont mindkettőjük olyan feladatot lát el, amivel a társadalom, a bolygó segítéséért dolgoznak, és ezt a felfogást én is szerettem volna továbbvinni”
– mondja el.
Rossz munkaerőből jó vállalkozó
Annamari elmeséli, hogy minden a művészettel kezdődött. Már hatévesen festett és zongorázott, de miután a napi 4-5 óra gyakorlás túlzottan beférkőzött a gyerekszobába, tíz évre elengedte a hangszert. A sport szeretete később jött.
Gyerek- és kamaszkorában még ellógta a tesiórákat, azonban amikor finnországi Erasmus-útjáról saját elmondása szerint egy „meglett finn asszony” testalkatával tért haza, kizárólag hiúsági okokból kondibérletet váltott. A nyers edzőtermi izzadás nem jött be, a jóga-és táncalapú BodyArt és a még dinamikusabb DeepWork annál inkább.
És akkor még nem is sejtette, mennyire jól választott egy olyan sportággal, amit még nagyon kevesen ismertek akkor itthon. Annamari ebben az időszakban még végzettségének megfelelően orosz-angol-magyar tolmácsként és kommunikációs szakemberként dolgozott, de az ügynökségi világban nem találta meg a helyét. Be kellett látnia, az irodai lét nem neki való, a szabadság a lételeme.
Annamari a legmerészebb ötletektől sem retten vissza, és mindig vannak újak a tarsolyában.
Fotó: Sebestyén László
Nagyon rossz munkaerő vagyok, nem értem, hogy tudott bármelyik főnököm elviselni. Nekem nem megy az, hogy kiadnak egy részfeladatot, hogy megmondják, hánytól hányig kell bent lennem és nem látom át a munkám egységét és célját. Kitaszított magából az irodai közeg”
– meséli.
A jógaoktatás és a ruhatervezés szinte láthatatlanul, leginkább a környezet visszajelzései hatására kúszott be az életébe. Mikor 10 éve masszívan sportolni és jógázni kezdett, mindenki edzőnek vagy jógaoktatónak nézte, mikor külföldi márkák behozatalával foglalkozott, mindenki tervezőnek nézte.
Adta magát a gondolat, hogy akár igazuk is lehetne: egymással párhuzamosan belevágott a jógaoktatásba és a ruhatervezésbe, és rövid idő alatt szembesült vele, hogy saját ötletei sokkal jobban működnek, mint a kitaposott út követése. A DVA felbomlása után egy évvel megszületett saját márkája, a Mari – ami nem mellesleg az első hazai tervezésű sportmárka – , és ezzel párhuzamosan a nyolc éve kialakult jógás Alpha közösség is egyre nagyobb csoporttá nőtte ki magát. Mindkettőt személyes motiváció hajtotta: úgy tart jógát, ahogy ő élvezi, és olyan ruhákat tervez, amiket ő is szívesen visel.
Nem félt a bukástól, hiszen „max majd elhordja ő a kollekció darabjait”, de ekkora sikerre nem is számított. A Mari két év alatt hatalmas közönségkedvenc lett, a biopamut pulcsik után a sportruha és a bikinikollekció darabjait is kapkodják az emberek. A kettő együtt már több éve Annamari fő megélhetési forrása, a különbség csak annyi, hogy „régebben rosszul, most meg jól él belőle”.
Nevetve megjegyzi: a saját szabadságáért feladta a saját szabadságát. Szabadideje most sincs a sok projekt mellett, mégsem érzi azt, hogy futószalagon dolgozik a kiégés felé. Pláne így, hogy a folyamatos megújulásban hisz.
Fenntartható, etikus, szexi
Bár Annamari mindig is tele volt ötletekkel, eleinte lelkiismereti kérdést csinált a ruhakészítésből.
Sokat olvastam a covid alatt a ruhaipar környezetszennyező hatásáról, és bűntudatom volt a gondolattól, hogy mégis vonz ez a szakma. Aztán szembesültem vele, hogy lehet úgy is ruhát tervezni, hogy az visszapörgethető legyen a körforgásba, és ne növelje az ökolábnyomunkat. És még csak az ötleteimet sem kell elnyomnom hozzá!”
A Mari eddigi kollekciói két különböző módon járultak hozzá a környezetvédelem népszerűsítéséhez. A PAT névre keresztelt biopamut pulcsik a Plant A Tree szervezettel együttműködve készültek el, akik minden megvásárolt pulóver után elültetnek egy kétéves tölgyfát Magyarországon, a vásárló nevében, a Beach Warrior fürdőruhákhoz és a Glamazon sportkollekcióhoz pedig kizárólag újrahasznosított óceáni hulladékokot használtak.
Azt pedig mondanom sem kell, hogy a ruhák nem csak a természet tiszteletére, de a mozgás szeretetére is nevelnek. Annamarinál minden szerelem összefonódik: a tervezőasztalon ugyanúgy ott a jóga és a festészet, ahogy a jógaórákon a divat és a művészet, és mindkettőt megtölti a természet szeretete.
A tervező-edző minden jógaórájához szokatlan, természetközeli helyszíneket választ – tartott már edzést a The Writer’s Villában, a marokkói Agafay sivatagban és az Azori-szigeteken is – és szavak nélkül is népszerűsíti ezeken saját kollekcióit, amikre aztán előszeretettel csapnak le a hozzá járó jógások.
A Mari-ruhák a természet tiszteletére és a sport szeretetére nevelnek.
Fotó: Sebestyén László
A kezdetektől fogva tudtam, hogy a jóga és a divat összeér majd, hiszen mindkettő én vagyok. A leghitelesebb reklám az, ha Mari-ruhákban tartom az órákat. Az Alpha közösségéből nőtte ki magát a Mari kezdeti közönsége is.”
Mikor arról kérdezem, mi a közös mégis a kettőben, a színességet, az önazonosságot, a bátorságot, a szabadság szeretét említi – a mozdulatokban ugyanúgy visszaköszön mindez, mint egy-egy szabásmintában.
Hozzáteszi: ebbe a képletbe a zenei projektje, a Bored Groupies és a Balatonon épülő tiny-home is beleillik, hiszen mindegyikben ugyanúgy formabontó és elsőre talán meghökkentő megoldásokat keres. Jól látszik: Annamari nem forgolódik álmatlanul éjszaka a bukás gondolatától rettegve.
Nem nevezem bukásnak azt, ha valamit megpróbálok és nem sikerül. A lényeg az, hogy megpróbáltam. Ha nem jön be az egyik, csinálom a másikat. Ha nem menne a zongora, dobolnék, vagy lennék akár főállású festő. Ötletekből sosincs hiány, mindig inkább az okoz gondot, hogy nehezen választok a rengeteg lehetőség közül.”
Jógázni a világ egyik leggyönyörűbb szigetén
Ahogy Annamari mesél a jógás elvonulásokról, egy ponton észreveszem, hogy már rég nem az interjúban vagyok, hanem azon filozofálok, vajon melyik barátnőmet tudom rábeszélni az Azori-jógatáborra. Nem tudok leállni, kérdezgetni kezdem, mik a technikai részletek, vajon beférek-e még a szeptemberi útra, hogy zajlik egy ilyen elvonulás.
Annamari elmondja, hogy az egyhetes, külföldi retreatek alatt napi kétszer-háromszor jógáznak, ki lehet próbálni a szörföt (akár minden nap), a napi betevőt pedig ő maga főzi. A tábor 245 ezer forint + repjegy, és maximum 10-14 embert fogad, mert ennyivel lehet igazán elmélyült kapcsolatot kialakítani – hiszen a jógás elvonulások ugyanannyira szólnak az önismeret mélyítéséről, mint a sport gyakorlásáról. Korábbi tapasztalataim alapján fel is merül bennem, vajon esetében mit jelent a lelki elmélyülés. A jóga, a meditáció, az elvonulás fogalmát gyakran áthatja a spiritualitás, de Annamarinak ez nem asztala.
Mi a spiritualitás? Az, hogy van valaminek lelkisége? Ha igen, akkor spirituális vagyok, de ha egy felsőbb erőről beszélgetünk, akkor nem. Nem hiszek a túlvilági életben – bármennyire szeretnék. A lelkiségben, az emberi energiákban viszont igen. Azt hiszem, én a gyakorlatiasabb oldalról közelítem meg a jógát”
– mondja el, hozzátéve: tudja, hogy a jógának sokak számára része a spiritualitás, így gyakran magával hívja egy barátnőjét, aki rövid meditációkkal egészíti ki a dinamikus áramlásokat. Ő nem vállal ilyet szívesen, mert fontos számára az önazonosság, és nem érezné hitelesnek, ha megpróbálná magára venni ezt a szerepet.
Nem szeretem, ha valami erőltetett, márpedig ez tőlem az lenne. Nem beszélek áhitatos hangon, magasztosan az óráimon sem, ugyanazon a hangszínen mondom el az ászanákat, mint ahogy most beszélgetünk.”
Az elvonulásokra egyébként Annamari párja, Ian is gyakran csatlakozik, aki vagy élőzenével támogatja a jógaórákat, vagy az esti pihenéshez biztosít zenei aláfestést. A gyakorlatokba és a közös kis szeánszokba a korábbi utazásokból merített inspirációt is becsempészik: Annamari minden útjáról hazahoz egy-egy mozdulatot vagy zenét, amivel kulturálisan is sokszínűbbé teheti a koreográfiákat. Nevetve hozzáteszi: mikor megjött Mexikóból, „szegény” jógásainak hetekig törzsi zenét kellett hallgatniuk.
Az Azori-szigetekre szervezett út egyébként csak egy a sok közül. Annamari szervez háromnapos elvonulásokat a Balaton partjára is, a külföldi utak listáját pedig folyamatosan bővíti. A marokkói sivatagba szervezett, napfelkeltés jógaóra például életre szóló élményt jelentett, úgyhogy biztosan megismétlik majd. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a bakancslistámra került.
