A Kanári-szigeteket nehéz nem szeretni. Két részletben közel három hetet töltöttem el összesen öt szigeten és a szigeteket körülvevő vizeken. A legemlékezetesebb pillanatok, ezúttal a legnagyobb szigetről, Teneriféről.
Négy óra repülés után tűnnek fel Marokkó partjai. Még egy óra déli irányba, és elérjük a szigeteket. Tenerife könnyen felismerhető, a Teide csúcsa sokszor a felhőkbe burkolózik. Majd ahogy a gép eléri Tenerifét, tesz egy jobb kanyart. Ereszkedünk, hatalmas, banánültetvényeket rejtő fóliasátrak és télen is üzemelő golfpályák fölött repülünk el, majd elérjük a sziget két reptere közül a délit. Ez a nagyobb, a nemzetközi járatok többsége ide érkezik, az északi főleg a szigetek között cikázó Binter Canarias légitársaság gépeit szolgálja ki.
A főváros: Santa Cruz de Tenerife
Tenerife bejárását a legtöbben bérelt autóval tervezik, de a sziget fővárosába egyszerűen eljuthatunk tömegközlekedéssel is. Az északi reptérről villamossal, a déli reptérről távolsági busszal (a 10-es járattal, a buszjegy 9 euró). Ne ijedjünk meg, ahogy utóbbi beér a városba: a buszpályaudvar a hatalmas kikötő közelében fekszik, és hát nem ez a legszebb része a városnak.
Sőt, nem is ez a világ legszebb fővárosa, cserébe élettel teli, nincs tele turistával, és látnivaló is akad azért bőven. A várost 1494. május 3-án alapították, és sokat köszönhet a kikötőjének, mivel a város egy ideig egyetlenként kereskedhetett az amerikai kontinenssel. Nem véletlenül akarták megszerezni a britek is, Nelson admirális is sikertelenül ostromolta.
Utcakép, Santa Cruz de Tenerife
Ha szeretnénk a várost felfedezni, a Rambla de Santa Cruz jó kiindulópont:. A fákkal szegélyezett sétálóutca kávézói, üzletei egész évben forgalmasak. A Ramblától a Calle Viera y Clavijo környékén érdemes a tenger felé fordulni. Ez az egész város egyik legszebb része, a műemlékvédelem alatt álló Barrio de Los Hoteles,
történelmi villákkal, elegáns hotelekkel, szűk utcákkal, és a szokásosnál is több virággal.
Néhány perc után elérjük a Plaza Veinticinco de Julio „de Los Patos” nevű terecskét. Az árnyas fák tövében színes csempékkel borított padot és egy díszkutat találunk, közepén egy kacsával. A padok a sevillai Triana-ból származnak, a csempéken pedig hirdetéseket láthatunk, ami a régi szponzorokra utal. Marasztaló az egész hely.
A város egyik modern jelképe az Auditorio de Tenerife, ami lényegében egy koncert- és kongresszusi központ. Tervezője ugyanaz a Santiago Calatrava volt, aki Valencia modern központját is kialakította.
Ha már a városnak ezen a részén járunk, érdemes megnézni a 20. század közepén, különböző neostílusokban épült Mercado de Nuestra Señora de África nevű piacot, és az 1500 körül épült Iglesia de Nuestra Señora de la Concepción templomot is, amelynek
tornyát a város jelképének tartják, ahonnan egyébként a potenciális kalózhajókat is szemmel tartották.
A koncertterem mellett található a Parque Marítimo César Manrique, amelyet a sajátos látásmódjáról ismert művész, a lanzarotei César Manrique tervezett. Az építész szívesen használt természetes anyagokat és formákat, így itt, a sós vízű, tószerű medencék tervezésekor is.
Erre akár egy egész napot is szánhatunk, ahogy a Palmetum nevű botanikus kertre is. A 2014-ben megnyitott park Európa legnagyobb pálmafagyűjteményét és gyönyörű trópusi kertet rejt – szinte hihetetlen, de mindez egy korábbi szemétlerakó helyén jött létre.
Végül, ha meguntuk a városnézést, a Las Teresitas strandon pihenhetünk. A fürdőhely arról ismert, hogy bár a sziget minden strandja vulkanikus, itt homokot találunk. Utóbbi nem természetes jelenség errefelé, a turistamágnesnek gondolt homokot egyenesen a Szaharából hozták.
Kicsi Amerika: San Cristóbal de la Laguna
Többféleképpen eljuthatunk ide tömegközlekedéssel Santa Cruz de Tenerife városából, de a leggyorsabb a villamos lesz (amit ők rejtélyes módon metrónak neveznek). Nem csak eljuthatunk, el is kell jutnunk. A város gyakorlatilag kihagyhatatlan – nem véletlenül került föl az UNESCO Világörökségi listájára.
A történelmi belvárosnak két központja van. Az eredeti rész a tervezetlen „felső város”, amihez később épült a rácsszerkezetű „alsó város”. Utóbbi egy idealisztikus városként épült föl, az akkor ideálisnak tartott elvek – és néhány királyi rendelet – előírásait követve.
Széles, autóforgalom nélküli utcák, templomok, rejtett kerengők, festői terecskék, kávézók és teraszok érik egymást.
A város nem véletlenül vonz sok látogatót, de valahogy mégsincs nyomasztó hangulata, sőt.
Utcakép, San Cristóbal de la Laguna
Az egészben az az elképesztő, hogy az alaprajz és az épületek is érintetlenül megmaradtak évszázadokon keresztül, mindemellett elkerülte a hasonló adottságú városokat fenyegető skanzenhangulat. A San Cristóbal de la Laguna él, lakói kint ülnek a teraszokon, piacoznak, mosodába járnak, ráadásul itt működik a sziget egyik legfontosabb egyeteme is.
A várost egyébként a 15. század végén alapították egy fennsíkon, 550 méterrel a tengerszint felett. A történelmi városmag nagy része a 16. és 18. század között felépült, úgynevezett mudéjar stílusú házakból áll, csak kisebb része épült a 19. és 20. században.
Hasonló hangulatú helyből tucatnyi vár. És ez jó
A mudéjar egy arab szó, a stílus pedig a mór építészetre utal, áttételesen pedig arra, hogy a félsziget visszahódítása, a reconquista után is sok arab mesterember maradt spanyol területen, akik az épületeken is alkalmazták hagyományos motívumaikat. Nem teremtett önálló formákat, inkább az európai építészeti jegyeket egészítette ki.
Ez volt talán az első példa a rácsos szerkezetű, fallal nem körülvett városra – vagyis a közvetlen előfutára volt a gyarmatosítás korabeli, spanyol alapítású városoknak az amerikai kontinensen – és éppen ez az egyetemes érték, ami miatt az UNESCO listájára is felkerült.
San Cristóbal de la Laguna belvárosa szinte érintetlenül maradt évszázadokon keresztül, és nem véletlenül került fel az UNESCO Világörökségi listájára
Bár az egész város tele van kávézókkal, a legtöbb hangulatos hely talán az Iglesia de La Concepción és a Plaza del Dr. Olivera környékén zsúfolódik. Több helyet is kipróbáltam, a legjobb emlékeim a La Despensa de La Concepción nevű helyről maradtak meg. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan miben különbözik a szomszéd bártól, meg annak a szomszédjától. Volt egy érett sajtból készült kence, meg egy hideg krumplisaláta, amit a végén mandarinszósszal locsoltak meg – nos, ezek amilyen furcsán hangzanak, annyira jók.
Az innen néhány sarokra található Gulagú még ehhez képest is más kategóriát képvisel, gyakorlatilag bármit választhattunk az étlapról, nem tudtunk mellényúlni.
Sült szűzpecsenye roquefort sajttal és gombmártással a Gulagúban.
A hely koncepciója amúgy a megosztáson alapul, szóval érdemes ide nagyobb társaságban érkezni és osztozni – na meg foglalni, mert nekünk is valószínűleg szerencsénk volt, hogy lett asztalunk, amúgy úgy tűnt, nehéz bejutni.
A nyaralók kedvence
Tenerife területe alig több, mint kétezer négyzetkilométer de még így is a Kanári-szigetek legnagyobbika. Itt él a szigetek lakosságának több mint 40 százaléka, több mint 950 ezer ember (Gran Canaria a második, ott 850 ezer körül lehet jelenleg a lakosság száma).
A viszonylag kis terület ellenére a sziget klimatikus szempontból három, jól elkülöníthető részre osztható. A nyugati rész időjárását az óceán, a tájat pedig az egybefüggő babérerdők határozzák meg. Az északi rész viszonylag hűvös – de csak a déli részhez képest az, itt sem szokatlan, hogy valaki télen is egy pólóban mászkáljon.
A legmelegebb rész a déli, ide érkezik a legtöbb nemzetközi gép is, és itt találhatóak a legnagyobb üdülőtelepek is. Az egyik utamat barátaimmal szerveztem, akik tántoríthatatlanok voltak attól, hogy legalább pár napot ne töltsünk el errefelé (jelige: „ennyi ember nem tévedhet” meg „nem véletlen van arrafelé több kiadó apartman”).
Hiba volt. Pontosítok: ha valaki szereti az idejét a nyugdíjukat elverő, golfozó brit papik és szalmakalapos német nénik között tölteni, netán maga is golfozik, a sziget ezen részét nekik találták ki. Én nem tartozom közéjük, így azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy este többféle angol pub, curry house és miegymás közül választhatok, de spanyol tapasozóba nehezebb belefutni, mint hamburgerezőbe.
Persze, van abban valami szórakoztató, hogy a teraszon elfogyasztott reggeli közben, pontban nyolc órakor kinyit a golfpálya, a játékosok pedig elstartolnak. És értem őket is, februárban mondjuk egy walesi pályán biztos nem flangálhatnának rövidnadrágban.
De ez a látvány nem marasztalt a sziget déli részén három napnál tovább. Nem, mintha elviselhetetlen lenne, egész egyszerűen sokkal több a látnivaló és sokkal eredetibb a konyha a többi részen.
„Kicsit el is vagyunk zárva a külvilágtól, de mindenünk megvan” – mondja szinte egybehangzóan az összes helyi, akikkel beszéltem az itt töltött időben. Egyikük, Jaime Hecht Lombardo, a spanyol turisztikai hivatal képviselője, az egyik út szervezője azt mondja, sokfelé élhetne a világban, hiszen sokfelé vannak rokonai, de eszében sincs elköltözni innen. „Gyönyörű a természet és egész évben jó az idő. A boltokban minden megvan, de a kultúráról sem kell lemondani, két operaházunk van a szigeteken. Mi kell még?”
A Roque de las Animas kilátó környékén gondolom senkit sem lep meg: szép a kilátás
A szigetek egyébként tudatosan változtattak turisztikai stratégiát az elmúlt években – a jelenséggel mi is foglalkoztunk korábbi cikkünkben. Ennek lényege, hogy a helyi kormányzat próbálja magához csábítani a nyugat-európai nyugdíjasokat és a jól kereső digitális nomádokat, akik hónapokra, netán egész évre ide költöznek.
De a hosszú távú gondolkozás nem csak ezen érhető tetten.
A Kanári-szigetek legkisebbike, El Hierro energetikailag gyakorlatilag önellátó, elsőként a világon.
Az összes sziget energiatermelésének jelenleg mintegy 17 százaléka származik megújulókból.
Tenerifének még van tennivalója ezen a téren, a másik megoldandó probléma a közlekedés: a sziget autópályáján gyakoriak a torlódások – erre turistaként sem árt felkészülni. Ezt megoldandó egy hatalmas vasúti fejlesztésre készülnek a következő évtizedekben, ami a sziget déli nyaralózónáit kötné össze a fővárossal. Ha megépül, a vonat 220 km/h sebességgel haladna, 15 percenként járna Adeje-Santa Cruz vonalon. A projekt jelenlegi áron 5,7 milliárd euróba kerül.
Hogy juss fel a Teidére?
3718 méter. Vannak ennél jóval magasabb hegyek is a világban, de ez a magasság már elég ahhoz, hogy ez legyen Spanyolország legmagasabb hegye. Sőt: a hegy a tengerfenéktől számítva 7500 méteres, ezzel a magassággal pedig a világ harmadik legnagyobb vulkáni hegye.
És ahhoz is elég, hogy ne induljunk neki csak úgy. Ilyen magasságban már érezhetően ritkább a levegő – és azt sem árt észben tartani, hogy egy
szunnyadó vulkánon, egyben egy nemzeti park területén járunk.
A látvány festői, de a Teide 3718 méterével igazi magashegység. Strandpapucsban ne vágjunk neki
Ha jó kondiban vagyunk, gyalog is feljuthatunk. Az ösvény keskeny, köves és meredek, az oxigénhiány miatt pedig biztosan jóval lassabb lesz a tempónk, mint a Normafa–Makkosmária szakaszon. Legkevesebb öt–hat órás, cserébe katartikus élményt kínáló, holdbéli tájon keresztül vezető úttal számoljunk. Ahogy minden magashegyen, az időjárás itt is nagyon hirtelen és nagyon radikálisan tud megváltozni, így az a rossz hírünk van, hogy a strandpapuccsal indulók közül nem sokan térnek vissza.
A másik lehetőség a felvonó. Az út szűk tíz percig tart, a sorban viszont ennek a többszörösét fogod tölteni. Ha rossz az idő, például túl erős a szél, a felvonót gyakran lezárják, de a megváltott jegyeket három napig még fel lehet használni. (A jegy a cikk publikálásakor egy irányba 22 euróba, a retúrjegy 40 euróba kerül.)
A felvonó gyorsan legyűri a távot, de a sorban ennek a többszörösét is eltölthetjük. Ennek ellenére ez a legpraktikusabb eszköz a feljutásra
Végül még egy kis érdekesség a végére: bármilyen hősiesen gyűrted le a magasságot vagy kezelted le a jegyedet a felvonón, a hegycsúcsra vezető úton egy sorompó állja útadat, és ha nincs engedélyed, nem is juthatsz föl. Ebből naponta kétszázat állítanak ki, úgyhogy
nem árt már jóval az út előtt kiváltani.
További érdekességeket és rengeteg túratippet a Kultúrtapas cikkében, aktuális infókat, menetrendet, jegyárakat pedig a Teide hivatalos honlapján találsz.
Öt dolog, amit talán nem tudtál a Kanári-szigetekről
1. Egy biztos: a névadók nem a madarak
A Kanári-szigetek (Islas Canarias) a közhiedelemmel ellentétben nem a madarakról kapta a nevét. Bár többféle verzió létezik, a mai elnevezés valószínűleg a latin Canariae Insulae (A kutyák szigete) szókapcsolatra utal. A római író-polihisztor, Idősebb Plinius szerint az egyik szigeten mindenfelé éltek igen nagy testű kutyák. Az itt élő színes énekesmadarak ezután kapták nevüket.
2. Spanyol, de autonóm
Ez a mai Spanyolország legdélebbi, egyben legtávolabb lévő területe. Az anyaországtól több mint 1500, Marokkó partjaitól 125 kilométerre fekszik a legközelebbi sziget. Az autonóm közösség összesen hét nagyobb szigetből áll: Tenerife, La Palma, La Gomera, El Hierro, Gran Canaria, Fuerteventura és Lanzarote.
3. A canariók
A szigetcsoport lakói – a canariók – nemcsak az egész évben kellemes időjárásról szeretnek áradozni, de jó a közbiztonság, a turizmus miatt vannak munkahelyek is, az ételek és az alapanyagok pedig még spanyol viszonylatban is változatosak. Ugyanakkor a távolságnak árnyoldalai is vannak, amit a spanyol kormány az adórendszerrel, két vámmentes kikötővel és a helyi lakosoknak a repülőjegyekre adott, 75%-os visszatérítésekkel igyekszik kompenzálni.
A banán Tenerifén nem olyan fontos termék, mint a szomszédos La Palma szigetén, de azért itt is sok ültetvényt találunk
4. Négy UNESCO-helyszín
Minden utazásom előtt átnézem az UNESCO Világörökségi listáját, így volt ez itt is. És a szigeteken bőven van mit nézni. Elsőként a kanári babérlombú erdőket őrző Garajonay Nemzeti Park került fel a listára (1986). A sorban második San Cristóbal de La Laguna városa volt (1999). Ezt követte a Teide Nemzeti Park (2007), és egyelőre a sorban utolsó a Risco Caido barlangrendszer és a Szent Hegy Gran Canaria kultúrtáj (2019).
5. A legmagasabb spanyol hegy
Tenerifén található Spanyolország legmagasabb pontja: a 3715 méter magas Pico de Teide (röviden: Teide). A szigetcsoport minden tagja vulkanikus eredetű. A második legmagasabb hegy a Roque de los Muchachos (2426 méter, La Palma), ezt követi a Morro de la Agujereada (1956 méter, Gran Canaria) és a Malpaso (1500 méter, El Hierro).
