Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A farm, ahol félünk, avagy van az úgy, hogy a vadászra is vadásznak

A Hunt: Showdown egy szokatlan akciójáték, amiben szörnyvadászokat alakítva kell megküzdenünk a zsákmányért, nemcsak élőholt szörnyekkel, hanem bizony a legveszedelmesebb vaddal is: az emberrel. Megannyi pokoli rémség lekaszabolása után született e beszámoló, aminek a végén az újonc vadászoknak is adok pár tippet a csatamezőn való boldoguláshoz.

A mocsárban gubbasztok, ki tudja, mióta. A bozóttól alig látok valamit, a gaz fölé tornyosuló kéményből azonban tudom, hogy egy gőzhajó áll a kikötőben. Tenyerem izzad az egéren, ajkaim összeszorulnak. Lépteket hallok. Valaki közelít, és kell nekem, ami nála van. Szememhez emelem a puskát, lassú léptekkel indulok a zaj felé, de hiába. Későn veszem észre, hogy ellenfelem nincs egyedül, és mire menekülőre fogom, lelőnek.

Piszkos tizenkettő

Ez csak egy feszült pillanat a Hunt: Showdown című játékból. A Far Cryjal és Crysisszal híressé vált, német gyökerű Crytek legújabb játékában természetfeletti szörnyekre menő vadászokat alakítunk, akik nemcsak a démoni bestiákkal, hanem egymással is meg kell mérkőzzenek.

A legfeljebb háromfős csapatok a játékteret adó XIX. század végi Louisiana-i mocsárvidék egy elátkozott sarkának széléről indulnak, hogy nyomokat keresve találják meg célpontjaikat. Ez már magában kihívás, mert a lepusztult környék

tele van veszedelmes zombikkal, mutánsokkal, mindenféle dögledék izékkel, amik hol puszta kézzel, hol fáklyákkal, máskor mérgező rovarokkal vagy emberfeletti testi erejükkel lendülnek támadásba.

Amíg mi távolból figyelünk, a társaink a célpont közelébe lopózhatnak

Egy célponthoz két vagy három nyom felkutatására van szükség, egyszerre pedig legfeljebb két célpont lehet a pályán, ami nem sok ahhoz képest, hogy akár egy tucat játékos is harcba indulhat a zsákmányért. Épp ezért viszont, ha valaki megöli a főszörnyet és megszerzi az abból kihullott szajrét, még koránt sincs vége a körnek: el is kell hagynia a pályát, amire viszont csak korlátozott számú (és minden küldetés elején automatikusan kiválasztott) menekülési pont áll rendelkezésre.

Adódhat hát a kérdés, hogy mégis mi lesz, ha valakik az egyik ilyen kijutási ponton várják meg a többieket. Nos, vagy az, amit a cikk elején írtam, vagy pedig az, hogy a rajtaütők megölik a zsákmány jogos tulajdonosait, ellopják tőlük a cuccot, és bizony így ők kapják meg érte a jutalmat. És persze lehet, hogy naiv gondolat az, hogy azoktól szedik el, akik valóban legyőzték a szörnyet, hisz könnyen elképzelhető, hogy korábban már ők tőrbe csalták azt a csapatot.

Semmit sem tudni

Már ha csapat volt, nem pedig magányos farkas. Ezt sosem tudni, mert a legtöbb többjátékos programmal ellentétben a Huntban nemhogy ranglista nincs, de még azt sem árulja el a játék, hogy hányan vannak a pályán.

A fejlesztők szerint 6 és 12 fő között oszlik meg egy meccs, ez pedig 2-3 fős csapatokat és szóló vadászokat egyaránt takarhat.

A küldetés során csupán a távolban eldördülő lövések árulhatják el, hogy nem vagyunk egyedül. Fülelni pedig nemcsak érdemes, hanem muszáj is, mert a Huntban a zörejek, hangok, zajok sokat elárulnak a környezetről. A játék indításakor figyelmeztet is a program, hogy érdemes fejhallgatóval játszani, mert a térbeli hanghatások csak így működnek megfelelően. A fentiek miatt pedig bár gyalogszerrel akár sprintelhetünk is, mégis jobb sétálni, esetleg guggolva lopakodni, ami ugyan lassabb a futásnál, de kevésbé zajos, ergo veszélytelen.

Az emberfejű pók az egyik célpont a háromból

Oké, ez túlzás, a Huntban ugyanis semmi sem veszélytelen, épp ellenkezőleg. De pont emiatt jó ez a játék. Iszonyú feszült pillanatokat élhetünk át, miközben a létező összes irányba figyelünk. Ha elbukunk, eleinte nem történik semmi. Bosszankodunk kicsit, aztán indítunk egy újabb játékot.

Igen ám, de vadászaink tapasztalatot gyűjtenek, fejlődnek, ezáltal pedig idővel egyre hasznosabb képességekre tesznek szert (például gyorsabban kötözik a sebeiket, vagy stabilabban tartják a karabélyt). És bizony pár óra játék után (amint elérjük a 11-es szintet) a program jelzi, hogy lám-lám, már nem vagyunk újoncok, innentől a munkára induló vadászunk halála végleges lesz, ha elpatkol. Ez pontosan azt jelenti, amire gondolunk: felszerelése és képességei elvesznek, és bár ekkor új karakterrel persze folytathatjuk a játékot, vele mindig nulláról indul a buli.

A sötétség szolgálatában

Ez a gyakorlatban annyira nem súlyos büntetés, hogy elmenjen a kedvünk a játéktól, de engem személy szerint nagyon nyomaszt a gondolat, hogy a karakter, akit sok-sok órája irányítok, egyszer csak nincs többé. Érzem, hogy tétje van a játéknak, és ezért nem rohanok bele agyament módon a tűzharcokba. Helyette mérlegelek, nyomozok – és ha úgy látom jónak, visszavonulok. A Huntban már a sima túlélésért is jutalom jár, és higgyétek el, lesz olyan meccs, amikor mindent meg kell tenni azért, hogy egyáltalán eljussunk a menekülési pontra.

Én főleg barátokkal játszottam a programmal, játék közben pedig folyamatosan beszéltünk egymással, hogy minél több információt osszunk meg. A kommunikáción itt sok múlik, szótlan idegenekkel nem annyira nagy élmény a Hunt, ismerősökkel játszva viszont roppant addiktívvá válik az egész.

Jómagam általában a kidolgozott történettel rendelkező, egyszemélyes játékokat kedvelem, a Hunt miatt azonban folyamatosan zaklattam a cimboráim, hogy ugyan, jáccunkmár jáccunkmár jáccunkmár.

Amikor pedig vadászni indultunk, sok-sok órára belefeledkeztünk a programba. Még úgy is könnyű lenyomni 3-4 kört egyhuzamban, hogy félóránál ritkán van gyorsabban vége a meccseknek. A Huntban minden időbe telik, már átjutni a pálya egyik végéből a másikba sem megy gyorsan, hisz ugye nem akarjunk magunkra felhívni a figyelmet.

A többi vadászt tőrbe csalni rengeteg izgalmat ígér

A játék fejlett technológiai oldala is az óvatos játékmenetet szolgálja, a sötét zugok és mindenféle rejtekhelyekkel teli romos épületek könnyűvé teszik a bujkálást és megnehezítik az észlelést. A fák rejteke vagy a pajták napfényt sosem látott belseje azon túl, hogy hasznos, hangulatos is. Sajnos nem sok dark western tematikájú média van odakint, könyvben, filmben, sorozatban és játékban is ritka ez a téma, pedig szavamra, a Hunt még a teljesen egyedüli élménynek tervezett horrorjátékoknál is nyomasztóbb itt-ott.

Együtt is félhetünk

A többjátékos videójátékok piacán ritka, hogy új recepttel találkozzunk. A legtöbb fejlesztő biztosra megy, igyekszik lekoppintani valamelyik jól menő terméket, aztán mindenféle fizetős kiegészítőkkel addig-addig fejni a játékosokat, ameddig meg nem unják.

A Hunt nem ilyen, bár tény, hogy nem is példa nélküli, mert láthatóan sok közös van benne és az Escape from Tarkov című túlélőjátékban. Ennek ellenére is üdítő színfoltja a többjátékos programoknak, és ha nagyon bele akarok kötni, csak viszonylagos apróságok miatt nyafoghatok.

Ha valakire rászállnak a szörnyek, jobb kivárni, hátha legyűrik

Ilyen, hogy bár a játék interfésze tökéletes, a menürendszer az egyik legrosszabb, amit valaha láttam. Már egy átkozott puska megvásárlása is zavaros művelet, nemhogy az egészségügyi csomagok pótlása vagy a napi és heti kihívásokért járó jutalmak kiváltása. Komolyan, annyi játékban kell cuccokat venni meg fejlődni, hogy nem talált a Crytek egy követendő példát?

Ezen persze még változtathatnak a jövőben, és remélhetőleg fognak is, mert további tartalmak bizony érkezőben vannak.

Egyelőre két pálya van, ezeket véletlenszerűen osztja ki a játék, később jön még legalább egy helyszín. Játékmódok is várhatók, mert egyelőre három van. Egy Quickmatchnek nevezett, magányos vadászok közti móka (időre megy és nem a hosszan nevelgetett, szeretett és féltett vadászainkat irányítjuk benne, hanem egy teljesen új, alkalmi karaktert), a fent ismertetett, fő játékmód Bounty Hunt (ez tulajdonképpen maga a Hunt: Showdown), valamint egy teljesen egyszemélyes tréning, amivel a játék – egyébként valós pénzen is kapható – valutájából is hozzá lehet jutni összesen 850-hez (csak fegyverfestésre költhető el, játékbeli előny nem származik belőle).

Várható még egy csapatos, szörnyek elleni móka, amiből a vadászokkal szembeni harc kimarad, és remélhetőleg még sok fegyver, speciális vadász, akármi – a lehetőségek határa a csillagos ég. De az az igazán érdekes, hogy a Hunt már jelenlegi formájában is kiváló játék, amit ráadásul sokan játszanak.

A Steam adatbázisa szerint egy átlagos szombat este 10-11 ezer ember tölti idejét a Hunttal, és ezek csak a PC-s számok, ugyanis Xboxon és Playstationön is elérhető a program. Utóbbi változat február 18-án jelent meg, a PC-s és xboxos változatok már tavaly napvilágot láttak. Érdekesség, hogy a fejlesztők a jövőben a különböző konzolok vadászait is összeeresztik majd, akik így a lápvidéken dönthetik el, hogy a kékek vagy a zöldek a menők.

Kedvet kaptál a Hunt: Showdownhoz? A galériára kattintva hasznos tippeket olvashatsz, amiket jó, ha még az első vadászat előtt megtanulsz!

A Hunt: Showdown PC-re, Xbox One-ra és Playstation 4-re kapható, nagyjából 13 ezer forintos áron. Innét is köszönet Barta Jánosnak és Láving Dánielnek, amiért hajlandók voltak alámerülni velem a leírhatatlan borzalmakkal teli mocsárvidéken.

Képek: Crytek

 

"Minden értelmes ember önfejűnek tűnik időnként."