A világ jobb hely lenne, ha jól működne az emberek szexuális élete, mégis úgy kerületjük a témát, mint a forró kását. Gyuricza Gergely festészettel reagál a kérdésre.
Tekints rá úgy, hogy ez a kiállítás csak díszlet. Csak néhány nő a falakon, aki kihívó tekintettel figyeli a lépteidet, aki játszani hív, aki zavarbaejtően nyílt módon szólít le az utcán. Úgy, ahogy nem illik, vagy ahogy csak egy férfi kezdeményezhet.
Gyuricza Gergely pszichológus és pop-art festőművész azt mondja: az egész csak apropó. A kiállítás idehívja az embereket, hogy aztán egy olyan térbe kerüljenek, ahol nem kell a szívükhöz kapniuk a szex szó hallatán, ahol elvárásoktól és gátlásoktól mentesen beszélgethetnek az érzelmeikről és fantáziáikról, ahol párbeszédet indíthatnak tabukról. A lényeg csak az, hogy a képek hassanak. Ha a látogató azt érzi, legszívesebben ő is lefestetné magát, az ugyanolyan jó, mintha szíve szerint az egész Klauzál6-ot felgyújtaná. Mindkettő üzenettel bír.
Ha a látogató azt érzi, legszívesebben ő is lefestetné magát, az ugyanolyan jó, mintha szíve szerint az egész Klauzál6-ot felgyújtaná.
Fotó: Sebestyén László
Az erotikus agy és az alkotó agy voltaképpen ugyanaz
Szóval itt áll velem szemben ez a férfi: magas, szakállas, mélyhangú, ciszhetero, diplomás, és még felesége és gyereke is van. Minden attribútum adott, amitől napjainkban egy férfi a társadalom hasznos tagjának érezheti magát, ezzel szemben mégis teljesen mást képvisel, mint amit a klasszikus nemi szerepek elvárnának tőle. Ő itt most férfi szemmel néz, de női fejjel gondolkodik. És ami azt illeti: baromira elege van abból, amilyen implicit elvárások nehezednek mindkét nem vállára érzelemkifejezés, szexualitás, párkapcsolatok terén. De ennyire ne szaladjunk még előre.
Gyuricza a saját traumáin keresztül került kapcsolatba az alkotással, és felismerte, hogy a művészet terápiás jellegű. Első művészeti ciklusa a halálról szólt, ezt követi most az erotika, ami elmondása szerint hasonló energiákat mozgat meg.
Az Urban Erotika kiállítást – ami egy 5 éves sorozat első állomása – az a gondolat hívta életre, hogy Gyuricza szerint az alkotó és az erotikus agy valójában ugyanaz. Ezt a témát idén szinguláris női karaktereken és történeteiken át, jövőre párokról készült festményekkel járja körbe. Ezt követően a szexuális fantáziák lesznek terítéken, lezárásul pedig a férfiak szexusáról alkot – már amennyiben talál hozzá elég alanyt, ami komoly kihívásnak ígérkezik. A sorozat második, párokról szóló részéhez a jelenlegi kiállításon készül majd el az első kép.
„Ha az ember alkot, nem szorong a jövőn, nincsenek betörő emlékei, a folyamat átveszi a tudatot, idővakság alakul ki. És pontosan ugyanez a feltételrendszer érvényesül a hálószobában is.
Emellett, az alkotás és az együttlét működéséhez hasonló előfeltételek szükségesek. Mindkettő akkor működik jól, ha az egyén rendben van magával, nem stresszel a főnöke miatt, nem kialvatlan, volt ideje magára. Ha ezek a körülmények megteremtődnek, rá lehet lépni a gázra” – mondja el.
Ruby Rose queer modell a King-sorozat egyik festményén.
Fotó: Sebestyén László
Gyuricza nem szexről, hanem erotikáról beszél. Míg az állatok a hormonális ciklus beindulása miatt, az év adott időszakában szexelnek utódnemzés céljából, az emberek közötti erotikus kapcsolat akár az év minden napján létrejöhet, és lelki dimenzióban is zajlik. Ezek a lelki dimenziók pedig rengeteg olyan kérdést vetnek fel, ami Gyuricza számára mind pszichológusként, mind művészként érdekes. Például azt, hogy mit tesz hozzá az önismeretünk, a társadalomban elfoglalt helyünk, a magunkról alkotott képünk a szexualitásunkhoz. Hogy mit jelent a konszenzus, min múlik a párkapcsolati dinamika, és mi kell ahhoz, hogy hosszútávon is fenntarthassuk a vágyat.
„A vágy nem azt jelenti, hogy jön egy jóképű idegen és te ezért ráfókuszálsz. A self és a másik ember között van egy tér, és abban a térben szökken szárba a vágy. Én ezt a teret vizsgálom.
Ahogy egyéni felelősségünk a mentális egészségünk fenntartása, úgy rajtunk múlik a saját, benső szexuális-selfünk ápolása is. Kultiválj egy olyan belső kertet, ami csak rólad szól, amit gondozol, amit éltetsz, és ezáltal tudsz kapcsolódni másokhoz is.”
Ha egy nő azt mondja, szereti a szexet, kurvának tartod?
Gyuricza kiállítás-sorozatának első felvonásában a popkultúrából és baráti köréből kikerült nők megfestett képei kerültek a falra – van, amelyiken 500 órát dolgozott. Legfőbb kritikusa a felesége, aki orvosi precizitással segít az anatómiai részletek kidolgozásában és a képek szelektálásában, véleményezésében. A most kiválasztott modellek között több párhuzam felfedezhető: mindegyikőjük erős, magabiztos, felszabadult, árad belőlük a szexuális energia, és kihívóan a látogató szemébe néznek. Mintha azt kérdeznék:
na mi van, zavarba ejt, hogy nő létemre szabad lehetek, és az arcodba mondhatom a vágyaimat?
A festő mindegyikőjük történetét jól ismeri. A King-sorozaton az ausztrál queer modell, Ruby Rose látható, aki 12 éves korában öngyilkosságot kísérelt meg, miután coming outját ignorálta a környezete. Linda Evangelista félresikerült plasztikai műtétje után került vászonra, a testre vonatkozó elvárások szimbólumaként. Aztán ott van az a Tel Aviv-i lány, akivel Gyuricza instant kapcsolódást érzett, valamint tükörben megfestett barátnője, akit egy önbizalom-erősítő fotósorozatra hívott el. A legizgalmasabb számomra mégis az egyetlen olyan kép, amin nem látszik a modell arca. A tárlat egyik legnagyobb festményéhez, egy maszturbációs jelenethez egy muszlim lány állt modellt, aki profi módon mozgott a kamera előtt, de az arcát Allahra hivatkozván nem engedte lefotózni és lefesteni.
Festmény a muszlim lányról.
Fotó: Sebestyén László
Bár értem Gyuricza mögöttes vízióját, egy kis szkepticizmus mégis megszólal bennem: ha ez a sorozat a női vágyra és a tabumentesítésre fókuszál, hogyhogy csak tökéletes testű nőket láthatunk? A kortárs képzőművészet nőábrázolásának manapság számottevő része a testi diverzitás bemutatása – vajon mit szólna ezekhez a képekhez egy feminista alkotó?
Féderer Sára pszichológus szerint nincs ok az aggodalomra.
„Vérbeli feminista vagyok. Komplexen ismerem Gyuricza művészetét, és a tárgyiasító szemlélet minimálisan sem merül fel bennem – feminista szemmel nézve sem.
Ennek a kiállításnak nem a testpozitivitás a témája, hanem a nők szexuális szabadsága, valamint a vágyaik megélése, ami sajnos erősen gátolt a társadalmunkban.
Emellett, fontos kihangsúlyozni, hogy Gyuricza modelljei nem klasszikus, Monroe-szerű szépségideálok, akad köztük akár maszkulin vagy queer modell is.”
Ami a szexuális gátoltságot illeti, ez a probléma sem csak a nőket terheli. Bár ez a kiállítás a nőket helyezi fókuszba, Féderer Sára és Gyuricza egymástól függetlenül is kitérnek arra, hogy a férfiak mennyi elvárással néznek szembe.
A kiállítás legrégebbi darabja 2015-ben készült.
Fotó: Sebestyén László
Mindkét nem rengeteg tabuval és elvárással küzd
Emily Nagoski Úgy ahogy vagy című könyvében remekül megfogalmazta a női szexualitás fő anomáliáját. Egy nőtől 18 éves koráig azt várják el, hogy szende és prűd legyen, mintha nem is lenne szexualitása, 18 éves korától kezdve pedig a teljes ellentétet, szexistennői kvalitásokat. Na jó, pontosítok, hiszen a teljes kép ennél bonyolultabb: csábító legyen, de azért ne kurvás, beszéljen a szexről, de ne „úgy”, kezdeményezzen, de ne éreztesse azt a férfival, hogy ő a domináns fél. Egyszerre felszabadító és szomorú, amikor Gyuricza ehhez a férfi aspektust is behozza.
„Megvan az a reklám a 70-es évekből, amikor egy lány áll az Erika márkájú porszívó mellett, az alábbi szöveggel: ne verje ki, ne rázza ki, Erikával szívassa ki? A magyar társadalomban mindenhol megjelenik a szex – sokszor a nőket lealacsonyító módon – , nekem mégsem tanították meg, hogy kell felhelyezni egy óvszert vagy hogy kell normálisan szakítani.
A szépség egy olyan dimenzió, ami mentén a nőket értékelik. A nő legyen szép, a férfi meg kompetens. A férfi nem mondhatja azt, hogy megcsaltál, és ez nagyon fáj, inkább beül az autóba idegesen, aztán karambolozik.”
Gyuricza a művészetében mindkét nem problémáit górcső alá veszi. Míg a nők esetében arra keresi a választ, hogy élvezhetik-e egyáltalán a szexet, addig férfi oldalról azon dilemmázik, hol marad az érzelmek kifejezése. A testiség megélése a férfiaknak kedvez, az érzelmi kommunikációban és segítségkérésben női dominancia van – és mindkettőben lenne hova fejlődni.
„Onnantól, hogy szakállam van és mély hangom, könnyebb kijelölnöm az énhatáraimat. Ha valamit mondok, az úgy van, autoritásként kezelnek. Ellenpélda viszont, hogy csak akkor kedvesek velem az emberek, ha velem van a féléves kisfiam is. A tisztelet kijár, a kedvesség és a hogylétem felőli érdeklődés kevésbé. Ez a férfihátrány. Nőknél szerencsére egyre nagyobb a támogató közösség, egyre többet beszélnek olyan problémákról, ami érinti őket.
De olyat még sosem láttam, hogy egy férfi kiírta volna, hogy „tegnap nem állt fel és emiatt szorongok.”
„Ha szexuális vágyról és elakadásokról beszélünk, valójában érzelmi szükségletekről és gátakról beszélünk.”
Fotó: Sebestyén László
Egyébként is, ha szexuális vágyról és elakadásokról beszélünk, valójában érzelmi szükségletekről és gátakról beszélünk. És – ahogy Sára fogalmaz – a szocializálódásunk során magunkra vett, család és társadalom által megtömött hátizsákokban változatos tartalom van, és mindenki mást tanul arról, hogy kezeljük az elakadásokat. Míg vannak családok, ahol egymás arcába üvöltik, hogy már megint nem vitted le a szemetet, úgy máshol fátyoltánccal kommunikálnak – nem csoda, hogy két különböző család sarja nehezen igazítja össze a dinamikáját. Sára itt a mentális egészségügyi edukáció fontosságát, a kultúra hasznát, valamint a terápia erejét emeli ki.
„Olyan dolgokról beszélünk, amik mindenkivel megtörténnek. A szexualitás ugyanolyan természetes, mint az evés vagy a levegővétel, mégis jönnek a praxisomba olyan nők, akik 20 éves házasság alatt végig színlelték az orgazmust. Pedig jobb hely lenne a világ, ha jól működne az emberek szexuális élete” – mondja el.
„Az erotika erősen összekapcsolódik az életerővel, a kiteljesedéssel. És ezt mindenki csinálhatja a maga módján – ki végzet asszonyaként, ki finom, szubtilis nőiességgel.
Fontos megengedni minden olyan hangot, amitől az emberek szabadok lehetnek, ezért is örülök nagyon Gyuricza kiállításának.”
