A filterek használata teljesen idegen a gondolkodásmódomtól. Arra törekszem, hogy visszaadjam azt az érzést, milyen egy-egy épület előtt állni – mondja Palkó György, aki teljesen autodidakta módon, YouTube-videókból és egy tanfolyamon fejlesztette tudását addig, hogy ma már világsztárok épületeit is fotózhatta.
„Ma alapvetően otthonról dolgozom, ilyenkor lazább a nap, így csak 6-kor keltem. A nagyon extrém időszak általában a nyárra korlátozódik, amikor nem ritka a 3 óra 15-ös ébresztő” – mondja Palkó György fotográfus. A negyvenes évei elején járó fotós az elmúlt tíz évben bejárta az egész országot, sok külföldi megbízást is kapott már, mégis a fővárostól távol él családjával, és innen indul munkába.
Márpedig munka – ma már – van bőven, évente 65–70 ezer kilométert vezet, vagyis 720–750 órát tölt a volánnál, ami átszámolva egy teljes hónapot jelent. Ő is tudja, hogy ez nem kevés, és bár már kacsintgat a főváros felé, egyelőre mégsem akart elköltözni a négyezer fős nyírségi Ajakról, mert bőven kárpótolja az, amit ott kap cserébe ő és a családja.
Bár mára bejárta a fél világot, történetében már-már valószerűtlen, hogy közel harmincöt éves volt, amikor először repülőre ült
– és végül egyébként éppen ez az út hozta el azt az életébe, ami miatt ma sok munkája akad. Pedig huszonévesen, az ausztriai mosogató mellett vagy a nyíregyházi legógyárban nagy álomnak tűnt, hogy a világ legismertebb építészirodáival dolgozzon együtt.
Fotó: Sebestyén László
Egy valószerűtlen pálya
Gyuri nevével ma már gyakran lehet találkozni az építészeti magazinokban, ő az egyik legkeresettebb épületfotós itthon. De jól sejtjük, ilyen egyetemi szak nem létezik, így a szakmában senkinek sem egyenes út vezet ide – csak épp az ő útjában kicsit több volt a kanyar és a stoptábla.
Egy kicsi völgységi faluban, Aparhanton nőtt fel, majd érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre járt, kommunikáció–történelem szakra, de ezeken a területeken akkoriban – vagyis a 2008-as gazdasági válság utáni években – nem talált munkát. Ami azt illeti, nem is keresett.
„Ha visszanézek a fotózás előtti életemre, minden állomás a mostani pályám egy-egy pontjára készített fel.”
Az első munkahelyén krupié volt. Mint meséli, a diákéveket végigpókerezte az egyetemi barátaival, és az utolsó nagy tornát ő nyerte meg. Az ebből nyert pénzből beiratkozott egy osztótanfolyamra, ez hozta az első munkáját is, ami nem fizetett rosszul, de aki krupiénak áll, lemondhat a bioritmusnak nevezett dologról. Este 10-kor kezd, reggel 6-kor végez, és ez így megy pár napig, majd szünet, és újra.
Ezután egy kisteherautóval fuvarozott két évig, megszokta, hogy nagyon hosszan vezet, de a munkák nem jöttek, a lízinget fizetni kellett, a munka bedőlt. Innen úgy ment Ausztriába, egy Sölden melletti családi hotelbe, hogy szó szerint semmije nem volt. A szálláson és ellátáson kívül 800 eurót kapott három hétre, és ezalatt 2 euró 60 centet költött egy szájzsírra és egy zacskó csipszre.
„Nullán, full üres zsebbel mentem ki a próbamunkára. Amit most sokan kiemelnek, az az alázatom. Nos, ha hét hónap mosogatás után fényképezőgépet foghatsz a kezedben, azt megtanulod értékelni.”
Az ausztriai munkával nemcsak egyenesbe jött anyagilag, de ezen idő alatt ismerte meg a későbbi feleségét is. Amikor hazajött, közösen vettek egy fényképezőgépet, és Gyuri az épületfotóban, Eszter a családfotókban kezdte el képezni magát.
„Az állványom most többe kerül, mint az a gép.”
Amikor Gyuri hazatért, összeköltöztek, és a nyíregyházi legógyárban vállalt munkát mint munkavédelmi asszisztens. Mint mondja, ez ma, amikor építkezéseken dolgozik, szinte aranyat ér.
A fotózás új volt tehát az életében, de az építészet nem. Állítása szerint mindig is vonzották az épületek, olyannyira, hogy a Pázmány bölcsészkarára is elsősorban a Makovecz Imre által tervezett – jelenleg használaton kívüli – piliscsabai kampusz miatt jelentkezett.
„Sokszor kell szerencse is ahhoz, hogy valóban egyedi fotót készíthessünk. A nap az évnek csak egy nagyon rövid szakában süt be ennyire szépen hosszan ebbe az átjáróba. A skót utazásunk során csak ennek az épületnek a fotózásáért látogattunk el ebbe a kisvárosba. Ezt a családom már megszokta.” V&A Dundee, Skócia. Fotó: Palkó György
Az első megrendelések baráti ajánlások útján jöttek, majd az ország egyik piacvezető árnyékolástechnikai cége talált rá. Mint mondja, nekik rengeteget köszönhet, mert sok olyan projektet fotózhatott általuk, amelyek kiugrási lehetőséget jelentettek, és az építészszakma is hamar találkozott a nevével.
„Aki ismeri őt, tudja, hogy hatalmas a lelkesedése, szétveti az energia. Ez már az első telefonbeszélgetésünkkor is nyomot hagyott bennem. Azt gondoltam, hogy én biztos, hogy ezzel a fiúval szeretnék dolgozni, mert rám ragadt ez a fajta megszállottság” – mondja róla Ferencz Marcel Ybl-díjas építész, akinek az elmúlt tíz évben számos épületét fényképezte.
A találkozás
A kilencvenes években legendásak voltak azok a nyelvtanárok, akik néhány leckével jártak a diákok előtt. Ezen ma már jót mosolygunk, akkoriban ez sok tanár számára kényszerűség, egyfajta túlélési stratégia volt. Talán távoli a párhuzam, de valahogy így képzelem Gyuri első munkáit is, hiszen az építészeti fotózás alapjait bevallottan autodidaktaként, főként YouTube-ról leste el.
Egy idő után azt érezte, hogy szintet szeretne lépni. Addig keresgélt, míg rá nem talált a világszerte ismert Mike Kelley-re, aki 2019 elején Dubajban tartott egy fotós workshopot. A Los Angeles-i sztár és a mai szemmel nézve akkoriban gyakorlatilag kezdő magyar fotós gyorsan összebarátkozott, Gyuri pedig évekig írt Mike építészeti fotózással foglalkozó nemzetközi blogjára, az Architectural Photography Almanacra.
„Az ehhez hasonló, szimmetrikus terek megérdemlik a maximális precizitást a fotók kompozícióban is. Ha épp nem jár arra senki, akkor sokszor előfordul, hogy én leszek a modell.” Román Csarnok, Szépművészeti Múzeum, Budapest. Fotó: Palkó György
Ha Gyuri képeit valahová be kellene sorolni, azt mondhatnánk, hogy jellemző rájuk a színhűség, láthatólag kerüli a mesterkélt filtereket. Ebben első inspirációs forrása Mike volt, de azóta – mint mondja – sokat alakult a stílusa, igaz, ehhez hosszú idő kellett. „A filterek használata teljesen idegen a gondolkodásmódomtól. Arra törekszem, hogy visszaadjam azt az érzést, milyen egy-egy épület előtt állni. Mindig az a referenciapont számomra, hogy azt az érzést, amit ott éreztem, újra érzem-e, amikor a képet nézem.”
Az építészeti fotó annyiban is speciális műfaj, hogy elsősorban alkalmazott fotográfia, vagyis a legtöbb esetben megrendelésre dolgoznak. A cél az, hogy az adott épület tervezőjének gondolatait megragadják, és vizuális eszközökkel a fotókon keresztül minél egyértelműbben eljuttassák a nézőhöz. „Persze amikor fényképezek, nem gondolkodom ennyire elvontan, de nagyon nehéz ezt ennél egyszerűbben megfogalmazni.”
Természetesen van úgy, hogy csak a maga szórakoztatására kattint, vagy egy emléket próbál hazahozni – akár Izlandon, akár mondjuk Skóciában jár a családjával. Felesége és nagylánya már hozzászoktak ehhez a furcsa hobbihoz, hogy még a nyaralás alatt is képes hajnalban kelni vagy hosszan menetelni a vízszintes hóesésben, ha épp ez kell az áhitott képhez.
„Szerettem volna egy havas építészeti fotót készíteni Izlandon. Szerencsére az utolsó reggelen vízszintesen szakadó hóesésre és szélviharra ébredtünk. Amíg én jókedvűen fotóztam, a családomnak az autóból sem volt kedve kiszállni.” Hapra, Reykjavík, Izland. Fotó: Palkó György
Alig több mint tíz éve kezdett el fotózni – én először úgy nyolc éve találkoztam a képeivel – és talán nem bántom meg, csak a tényeket rögzítem, ha azt mondom, hogy stilárisan is nagy utat járt be ezen évtized alatt. Ma már elmondhatja, hogy olyan világhírű építészirodákkal dolgozott együtt, mint a Zaha Hadid Architects, a Sou Fujimoto vagy a Perkins+Will. Igaz, azt is hozzáteszi, hogy ezek egyszeri alkalmak voltak.
„Bekerülni ezekhez az irodákhoz egyébként szinte lehetetlen, hiszen évtizedes kapcsolatot ápolnak a saját fotósukkal.
A Zaha Hadid Architects például a Hufton+Crow-val dolgozik, Sou Fujimoto épületeit legtöbbször Iwan Baan fotózza, a Perkins+Will pedig főként Észak-Amerikában aktív.”
default
Mint mondja, ezen belül Sou Fujimoto esete kicsit kilóg a sorból, hiszen velük sosem dolgozott közvetlenül, mégis mindkét nemzetközi díját az egyik épületével nyerte, és az ő képeit ma többet használják a Magyar Zene Házáról, mint Iwan Baan sorozatát, ami önmagában is fantasztikus elismerés.
Nemrégiben összeszámolta, hogy már harminchárom külföldi városban dolgozott megrendelésre. Többek között Oszakában, Párizsban, Münchenben, Zürichben, Bernben, Bécsben, Grazban, Brüsszelben, Varsóban, Kassán, Pozsonyban és Nagyváradon. Legutóbb a felújított Citadellában nyíló Szabadságunk bástyái című kiállításhoz fotózott és videózott nyolc erdélyi erődtemplomot, nevezetesen Csíkménaságon, Désen, Énlakán, Gelencén, Jakabfalván, Magyarvistán, Székelyderzsen és Vídombákon.
Az említett két díja közül az utóbbit egy nagyszabású nemzetközi építészeti pályázaton, az Architectural Hunters Awardson nyerte Architectural Representation kategóriában. Ennek lényege, hogy az építészet vizuális megjelenítésével foglalkozó munkákat díjazza, és ebben a kategóriában nyert díjat a Grand Ringről, az oszakai világkiállítás ikonikus építményéről készített fotósorozatával.
„Soha sehol nem láttam annyi esernyőt, mint a világkiállítás egy esős napján. Mindig törekszem arra, hogy ne csak szép napos időben fotózzak, főleg amikor olyan messze utazok, mint ez a japán nagyváros.” Grand Ring, Oszaka, Japán. Fotó: Palkó György
„Számomra ennek az ad különös jelentőséget, hogy nem kifejezetten fotós pályázaton nyertem, hanem egy építészeti díjon belül. Vagyis a munkát elsősorban építészeti kontextusban értékelték: mennyire képesek a képek visszaadni egy épület gondolatát, karakterét és jelentőségét.”
Fotó: Sebestyén László
Félmillióból ötszáz
Nemrégiben nyílt kiállítása Épületportrék címmel a Millennium Házában, ennek kapcsán összeszámolta, hogy eddig nagyjából félmillió fényképet készített, ebből körülbelül azzal az ötszázzal elégedett igazán, amit a honlapjára feltett. De még ezt is tovább kellett szűkíteni, a Neo Kortárs Művészeti Térben összesen nyolcvan nagyítás kapott helyet.
„Nagyon sokat segít, ha egy kiállítást három hét alatt kell összehozni. Ilyenkor nincs idő túlgondolni a dolgokat” – válaszolja mosolyogva, amikor arról kérdezem, hogy lehet ilyen hatalmas alapanyagból kiválogatni a legjobb nyolcvanat.
„Első önálló kiállításomról is én készítettem a sajtóanyaghoz a fotókat. Az előtérben a kislányom nézi az őt is ábrázoló MÜPÁ-ban készült fotót, ami a Budapest Építészete 2000-2020 könyvem borítójára is felkerült.” Épületportrék, Neo Kortárs Művészeti Tér. Fotó: Palkó György
„Olyan összegzés ez, ami fölött elidőzve egy kicsit még jobb helynek érezzük majd Budapestet” – írtuk korábban a Budapest modern építészetéről szóló könyve kapcsán. Mint megtudtuk, a kötet nem sokáig árválkodik egyedül a polcokon, készül a „folytatás”, a Magyarország építészete 2000–2025 című kötet, ugyanazzal a csapattal.
És hogy mi az álommunkája? Az őt ábrázoló képeket tanulmányozva talán még a nem fociszurkoló származású olvasóknak is feltűnt, hogy melyik csapatért rajong gyerekkora óta. Ha minden igaz, az AC Milan a következő években nekiáll megvalósítani a régi tervet, a legendás San Siro átépítését, Gyuri álma pedig az, hogy ott lehessen az építkezésen. Bár egyelőre nem kapott még választ, de egy ideje már e-mailekkel bombázza a focicsapatot – és ki tudja, talán még sikerülhet is neki.
„Végigkövetni azt a projektet egy életreszóló siker lenne.”
