Mintha akváriumban úszkálnánk a szebbnél szebb színes halak között. A Vörös-tenger fantasztikus, Egyiptom pedig olyan válságban van, hogy minden nagyon olcsó, még szerencsétlen forintunk is bivalyerősnek tűnik. Ács világa.
Nagyon furcsa érzés egy olyan országba csöppenni, ahol még ér valamit a hosszú évek óta gyengülő magyar forint. (Oké, tavaly momentán épp visszapattant, de ez inkább szabályt erősítő kivételnek tűnik.) Ahol nem azon lepődsz meg, hogy már megint sokkal többe került a bevásárlás, mint amit érzésre saccoltál volna, hanem éppen hogy jóval olcsóbb minden, mint Magyarországon.
Amint meglett a repjegy, számolgattam kicsit, hogy mennyi devizát váltsak, de amikor induláskor beadtam a Revolutnak a tervezett forintmennyiséget, sokkal nagyobb szám jön ki egyiptomi fontban, mint amire emlékeztem. Aztán kiderült, nem az emlékezetem csalt meg, hanem pár nappal korábban leértékelték a fontot.
Március 6-án úgy kapta meg az ezer sebből vérző gazdasággal küzdő Egyiptom az IMF mentőcsomagját és további befektetéseket az Egyesült Arab Emírségekből, hogy elengedte a devizáját, ami azonnal elvesztette értéke harmadát. De már előtte is kitartóan gyengült, egy egyiptomi fontért másfél éve még több mint 20 forintot kellett adni, most mikor elindultam, már csak alig több mint 7-et.
Persze nem emiatt mentem. A piramisokra régóta vágytam, de minden mással kapcsolatban bizonytalan voltam.
Az elmúlt években Dubaj mellett Egyiptommal kapcsolatban hallottam a legszélsőségesebben eltérő véleményeket azoktól, akik ott jártak. Ez egyre kíváncsibbá tett.
A gázai háború kitörése után látszott, hogy az egyiptomi turizmus nagy mértékben visszaesik, ekkor már feljebb húztam a bakancslistán az országot. Aztán amikor a húszik támadásai miatt drasztikusan csökkent a hajóforgalom a Szuezi-csatornán, újabb komoly bevételkiesést okozva az országnak, azt éreztem, hogy talán most van a legnagyobb szükségük arra a kevés pénzre is, amit elköltök, most kell mennem Egyiptomba.
Hova visz a fapados? A sokak által megénekelt kairói koszhoz és káoszhoz még nem volt lelkierőm, maradt a két felkapott nyaralóhely. Sharm-El Sejk izgatott jobban, de oda úgy elbarmolta a Wizz Air a menetrendjét az éjjeli járatokkal, hogy Hurghada nyert – ide csak az egyik irány volt bosszantó az éjjel kettes érkezéssel.
Nem láttam sokat, végül is csak a városban kóricáltam nagyokat, meg amennyit lehetett, a tengeren töltöttem.
A város legfeljebb érdekes, de a tenger, illetve amit a vízfelszín alatt látni, az csodálatos.
Ha semmi mást nem csinálunk, csak búvárkodunk a korallzátonyokon, már megéri. Mintha egy akváriumban úszkálnánk a rengeteg hal között, egyszerűen lenyűgöző.
Nem kell ahhoz palackkal merülni, hogy a Vörös-tenger csodálatos vízivilágát élvezhessük, az egyszerű pipás sznorkelezés is megteszi, felszerelést is adnak. A hajókirándulásokon kedvesen azokat is rádumálják a csobbanásra, akik nem tudnak úszni. Megható volt látni, ahogy az először húzódozók nem győztek hálálkodni a vezetőnek, amiért megmutatta nekik a mesevilágot. A rosszul úszókat-parázókat külön kis csoportokban többen kísérték, végig együtt mozogtak a vízben a hajóhoz közel, teljes biztonságban voltak ők is. A 80 éves nénivel bezárólag végül majdnem mindenki csobbant és alig akart kijönni a vízből, amikor már menni kellett tovább.
A Hurghadából induló hajókirándulások általában két szép lakatlan nyaralószigetet is érintenek, ahol rengeteg napozó- és árnyékbanfekvő hely van, meg persze bárok, fotózkódóhelyek, minden a kirándulók kényelmét szolgálja. Orange Bay a nagyobb, zsúfoltabb kikötőhely, Magawish a kisebb, szellősebb, kellemesebb sziget.
Ezeken persze nem az egyiptomi átlagárak jellemzőek, mindent euróban adnak meg és a görög szigetekhez hasonló az árszínvonal.
De fogyasztani nem feltétlen kell, a hajókon all-inclusive a szolgáltatás, kellemes svédasztalos az ebéd, miközben a két sziget között haladunk.
Az alapján érdemes kirándulást választani, hogy minél több legyen benne a búvárcsobbanás (van akinél csak egy ilyen megállás van, másnál akár három). Az árak nevetségesek, előző nap foglalva 15 eurótól indulnak az egész napos hajókirándulások teljes ellátással. Ez nyilván elsősorban azért ilyen olcsó, mert környék geopolitikai feszkója miatt a megszokottnál sokkal kevesebb most a turista, erősen kínálati a piac. A trükk, amivel a szolgáltatók a kiesést pótolni próbálják, a fotózás. Változóan agresszív fotósok kísérik a csapatot és a végén a pár szép képért 40-50 eurót kérnek. Ha nem kérjük, rögtön az elején jelezni kell, ha szép szóval nem megy, ne hagyjuk magunkat lefotózni. Ha találnak pár kuncsaftot, a többiekkel már nem foglalkoznak.
Az Egyiptommal kapcsolatos negatív vélemények nagy része az állandó lehúzási próbálkozásokról szól, a másik meg a legendás fosóvírusról. Nem bánom, hogy utóbbiról nem sikerült saját tapasztalatot gyűjtenem, mondjuk drákói szigort magamra erőltetve lemondtam még a ki tudja mivel mosott friss zöldségekről is és covid óta nem látott mennyiségben és ideig sikáltam a kezeimet minden adandó alkalommal. Persze a brutál hasmenésre mindenki által ajánlott helyi gyógyszert, az Antinalt én is próbáltam elővigyázatosságból azonnal az érkezés után beszerezni, ezzel pedig rögtön belefutottam az első lehúzási kísérletbe.
Az első patikában szerényen 10 ezer forintot kértek volna az amúgy 300-400 forintos gyógyszerért, a negyedik helyen találtam olyat, hogy egy azonos hatóanyagot tartalmazó másik gyógyszer árát simán lecsippantva nézték meg, meg is vettem 300 forintért.
A szupermarketekben jellemzően nincs alkudozás (a vonalkód adja az árat), de a legtöbb üzletben kikerülhetetlen. Éberség kell, mindig tudjuk a hozzávetőleges árat.
Ha nem akarunk baksist adni, annyit lehet tenni, hogy kerüljük minden felesleges szolgáltatás igénybevételét, elutasítjuk, ha bárki bármiben kedvesen segíteni akar. Én egyszer aludtam el csúnyán, pontosabban nem jelzett be a baksisvészcsengő: már hazafelé, a reptéri csekkinpultnál ott volt egy srác, aki szintén a pult mögött állt és supervisornak mondta magát. Nem adta vissza az útlevelemet, mondta, hogy szívesen kitölti a kilépési nyomtatvány elejét. Mire válaszolhattam volna, hogy befelé is ki tudtam tölteni, most is megugrom ezt a szintet, leírt pár betűt és a másik kezét már tartotta is a baksisért: vigyorogva közölte, hogy 200 font lesz.
Egyébként ennél kevesebbért, nagyjából 1200 forintért vitt ki a taxi a reptérre (szinte sose taxizom, de itt nincs más), egy szép pizzát meg 700 forintért is lehet enni Hurghadában. Ami biztos változik, a leértékelés gyors volt, az árak meg lassan mennek felfelé, az infláció idén 30 százalék körül lesz.
Mindent egybevetve abszolút pozitív élmény volt Egyiptomnak ez a kis szeglete, vágyom belőle többre is.
Káoszos, de totál biztonságos, legközelebb már biztos gyerekekkel úszkálunk a halak között és a piramisok, meg Luxor is útba fog esni.
De egy biztos: nem Hurghadából indulva. Ugyan népszerűek az egész napos kirándulások mindkettőhöz, az út rettenetesen hosszú, egy irányba 5-6 órás minubuszozással, a Kairó-piramisok kanyarhoz éjjel 1-kor kezdik gyűjteni a népet és éjfél körül érnek vissza a szállásra a kirándulók. Kairóba és Luxorba is érdemes külön, vagy körutazás keretében menni, előbbibe már olcsó járat is van Budapestről.
