A Siemens nemrég átadott, futurisztikus müncheni központjában jártunk. A környezettudatosság mindent visz, elvitte például a konnektorokat is. A csapból viszont szódavíz folyik. Ilyen egy technológiai multi nyugat-európai központja.
2016 októberében adták át a Siemens (az első s szigorúan z-nek ejtve) új, müncheni központját, az egy év alatt elbontott régi főhadiszállás helyén épült futurisztikus üvegpalotát, amit most megtöltöttek újságírókkal is, hogy az Inno2016 nevű decemberi innovációs rendezvényükön a cég újításaival, víziójával együtt az épületet is bemutassák.
Ahogy az manapság már szinte kötelező, a dán építészcég, a Hennig Lasen Architects által tervezett, 45 ezer négyzetméteres irodaház „majdnem zérókibocsátásos” azaz nagyon kicsi az ökológiai lábnyoma, nem szennyezi a környezetet.
Az aula és az emeletek. Fotó: Laza Bálint
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy már az alapok tervezésénél figyeltek dolgokra (például az épület falainak egy része úgy dől, hogy a lehető legtöbb napfényt kapják a dolgozók), megújuló energiaforrásokat használ (a tetőn például 800 napcella van (ezzel az épület energiaszükségleteinek egyharmadát fedezik), a szén-dioxid-kibocsátást a korábbi épülethez képest 90 százalékkal sikerült csökkenteni, a vécék lehúzásához meg esővizet használnak.
A felhasznált anyagoknál is figyeltek a környezettudatosságra, az acél, alumínium és üveg is újrahasznosított, a lámpák persze ledesek, az ipari egységek, például a vízpumpák siemensesek. A garázsban nyilván van 21 elektromos töltő is, meg tároló rengeteg biciklinek. Münchenben egyébként mínusz 1-2 fokban is simán a fél város biciklivel jár, a tárolók ilyenkor is csurig voltak, a kereszteződésekben az első két autónyi helyet általában biciklisek foglalták el. Nemcsak, hogy minden nagyon zöld, de digitális is. a termeknél természetesen mindenhol kijelzők már az ajtón, innen lehet tudni, le van-e foglalva egy tárgyaló. „Jó sok tabletet nem tudtak eladni”, jegyezte meg szarkasztikusan ehhez az egyik kolléga.
Az irodák. Fotó: Siemens
Az épületben viszont nem ez a durva, ezek inkább a kötelező körök: a kelet-európai újságírók figyelmét leginkább egy nem annyira reklámozott, apró kis fícsör kötötte le: a csapok. Ugyanis nemcsak meleg és hideg víz jön belőle (jó, mondjuk az angoloknál azért ez a téma sem megy), hanem szódavíz is. Ráadásul mindjárt választható, hogy enyhe vagy teljesen szénsavas verziót kérünk.
A másik érdekesség az elrendezés. A HQ elvileg nyitott: bár recepció van – középen – bárki bejöhet, átsétálhat rajta, leülhet egy kicsi, akár az is, aki csak úgy beesik az utcáról, mert kíváncsi az épületre. Az egész földszint hatalmas nyitott teret képez, sok emelet magasságban csak a tető van, az aulát veszik körbe irodák. Néhány asztal és szék is van az egyik részen, kicsit olyan, mint egy pláza csak üzletek nélkül. Annyira viszont mégsem hívogatja a város lakóit: a közösségi térben nincsenek konnektorok, ami a digitális nomádoknak nagyjából olyan, mint a hajléktalanoknak a fém rúddal elfelezett pad, nem igazán kihasználható. A tervezők mentségére legyen mondva, hogy a konnektorhiány a konferenciatermekre is igaz volt, egyszerűen nem újságíróhadra készültek.
Az épület kívülről. Fotó: Siemens
A dolgozóknak is érdekes élmény lehet az irodaház: az hagyján, hogy gyakorlatilag körben rálátnak egymásra, mivel minden irodát üveglap szegélyez a folyós felé, de mindenki open office, azaz egy közös térben ül. Ennek megvannak az előnyei – például, elvileg segíti az együttműködést -, és a hátrányai is: több kutatás szerint a nyitott iroda stresszcsapda, egymást zavarják a munkavállalók. Az aulát körbevevő folyosók végén szintén kialakítottak kis közösségi tereket, ahol a dolgozók összegyűlhetnek mondjuk ötletelni, ha amúgy nem lenne elég, hogy nyitott irodában dolgoznak.
