Azt hiszem, az Urban a sok kedvenc közül is a kedvenc Forbes-termékem. Csupa olyan dologról írhatok benne, amiről mindig is írtam vagy írni akartam, és minden más szerző is ilyen témákról ír, ilyennek lett kitalálva.
Amikor Bánlaki D. Stellával néhány hónapja arról beszélgettünk, hogy mi kerüljön a második számba, egymástól függetlenül jött az ötlet, hogy egy kicsit ismeretlen budapesti kerületet is bemutathatnánk, és valahogy egy percig sem volt kérdés, hogy a XXII. kerület legyen az. Stella is mostanában fedezte fel magának (nekem elég gyanús, hogy az itteni pezsgőgyárak ebben komoly szerepet játszanak), én is egyre többet kirándulok erre. És mindig rácsodálkozom, hogy mennyi minden van itt Budafokon és Nagytétényben:
vízparti halsütő, meghitt kálvária, könyvtárként tovább élő zsinagóga, ébredező művésznegyed, eldugott kis park a dombtetőn, természetvédelem alatt álló sziget, a holtágban komoly horgászkolóniával és kajakosokkal, na meg az egykori Törley- és François-birodalom mementói – gyárépületek, pincék, raktárak, kastélyok és mauzóleumok.
Az aqb kiállítótere. Egykor sört főztek az épületben
Első lépésben fogtunk három helyszínt, a pezsgőgyárat, az art quarter budapest (aqb, nyitóképen) együttesét és a szinte teljesen érintetlen Háros-szigetet. Megnéztük fölülről, hogy mi hol van, mindezt pedig egy-egy grafikára illesztettük, amit Risto Avramovski rajzolt nekünk.
„Nagyon szerettem itt lakni. És most is szeretek” – ezt már Wolfgang Bartesch meséli nekem, az aqb tetőteraszán ülve, miközben a lábamon Elza, a méretes malamut foglal helyet. Békés jószágnak tűnik, puha a bundája, de azért nem nagyon merek ficánkolni. Wolfganggal beszélgetni persze kutya nélkül is lebilincselő. A 80-as években, orvostanhallgatóként Magyarországra érkezett, bonni fiatalember olyan jól érezte magát nálunk, hogy egy berlini kitérő után visszatért hozzánk és itt kezdett üzletbe. Társával megalapította az egykor piacvezető Fox Autorent nevű autókölcsönzőt, amelynek a csúcson 670 autója volt. Aztán a gazdasági válság után bezárták a boltot, majd megalapította az aqb-t, így
az egykori Haggenmacher-féle sörgyár ma egy éledező, kreatív tartalommal egyre inkább megtelő művészközpontként él tovább.
Wolfgang Bartesch az aqb tetőteraszán. Elza ezúttal a gazdi lábánál pihen
Itt talált otthonra Vesmás Juli, Peterca Neža és Tormási Petra közös márkája. Az első bérlők között voltak, így az AQB és a Blind Chic közösen növekedtek. „Az első két évben mi varrtunk, azóta Saci” – mesélik. A lányoknak nagyon fontos, hogy kikkel dolgoznak együtt, bemutatkozó videójuk is az őket körülvevő „beszállítókról”, varrónőkről, bőrösökről szól. Az AQB-be időközben egyre több kreatív csapat és művész táborozott le, a lányok táskáit pedig elkezdték vásárolni Tokiótól Berlinig mindenhol. (Gyorsan változnak az idők, a Blind Chic a lap megjelenése óta a szomszédos Újbudára tette át a székhelyét, az AQB-t mégis az identitásuk egyik fontos részének tartják.)
Keresd a friss Urbant a standokon vagy rendeld meg online!
A MadebyLight a harmadik vállalkozás, akire az AQB-ben találtam rá. Különös vállalkozás az övék, épületekhez terveznek egyedi világítási megoldásokat. Az egész egy egyetemi workshop-ból nőtte ki magát, amelyhez a BME mellett csatlakozott a Mome és a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet is – meséli az alapító, Haász Ferenc. Ő maga vákuumelektronikai mérnök, de
a MadebyLight csapatát építész, várostervező, villamosmérnök, statikus, belsőépítész, színházi világítástervező és építészeti fotográfus is erősíti.
Így, ilyen fölállásban senki sem csinál hozzájuk hasonlót Magyarországon. Ahogy az aqb többi bérlője, ők is jól érzik magukat, élvezik a tetőterasz sütögetős bulijait és a munkahelyi jógát. A kreátor, Wolfi pedig sétál körbe, mindenkihez van egy jó szava. Igazi gazda ő, aki a főváros szélén létrehozott valami maradandót. Ahogy Haász Ferenc fogalmaz: „Szolgáltat, és nem pénzt gyárt.”
