Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A híresen maradi cannes-i filmfesztivál is kénytelen volt fejlődni – helyszíni riportunk Cannes-ból

Természetesen az idei, 74. cannes-i filmfesztivál minden előzőtől különbözött. Hogyan birkózik meg egy nagy hagyományokkal rendelkező és idejétmúlt szabályokhoz görcsösen ragaszkodó fesztivál a járvánnyal, a digitalizációval és miként teszi meg az első bátortalan lépéseket egy környezettudatosabb rendezvénnyé válás felé?

Sokáig úgy tűnt, hogy a nagy európai filmfesztiválok közül Cannes a 2020-as Covid-év nagy vesztese: a februári Berlinalét még épp sikerült lebonyolítani az európai első hullám előtt, a szeptemberi velencei filmfesztivál becsusszant az első és a második hullám közé, a rendszerint májusban megtartott cannes-i fesztivált viszont tavaly előbb júliusra halasztották, majd kénytelenek voltak lemondani.

Azért nem Cannes lenne Cannes, ha nem találtak volna egy köztes megoldást: bejelentettek tavaly is egy válogatást, amelynek egyes filmjeit levetítették különböző más fesztiválokon „Cannes 2020” címkével megkülönböztetve az adott fesztivál rendes programjától. Így, bár nem rendezték meg, trükkösen mégsem maradt el a tavalyi, 73. cannes-i filmfesztivál.

Az átlagnéző számára persze teljesen mindegy, hogy milyen címkét ragasztottak a filmre, amit néz, a filmfesztiválok világában azonban van némi jelentősége:

Cannes-nak megvannak a maga kineveltjei, azok a visszajáró alkotók, akik rendszerint náluk mutatják be új munkáikat, és ezzel kölcsönösen növelik egymás presztízsét.

Thomas Vinterberg például már az 1998-as Születésnappal megnyerte a zsűri díját Cannes-ban, 2012-ben A vadászat című filmje vitte el a legjobb férfi főszereplő díját, így Cannes számára fontos, hogy a tavalyi, nagy sikert aratott Még egy kört mindenkinek „cannes-i film” lehetett annak ellenére, hogy a torontói fesztiválon mutatták be.

Aztán eljött 2021, a Covid továbbra is velünk volt és most a Berlinale húzta a rövidebbet: az idei fesztivált csak online tudták megtartani. A 74. cannes-i fesztivált ismét áttették májusról júliusra, és szinte az utolsó pillanatig találgattuk, hogy tényleg megrendezik-e, de összejött.

Fejetlenség minden szinten

A szervezőknek másfél évük volt kitalálni, hogyan lehet fesztivált rendezni járványveszélyben – ehhez képest a fesztivált megelőző néhány hétben és az első napokban totális volt a káosz.

Ha megengedőbbek vagyunk, akkor persze hozzátehetjük, hogy istentelenül nehéz egy több tízezer fős nemzetközi kulturális rendezvényt megszervezni úgy, hogy szinte naponta változnak azok a körülmények és szabályok, amikhez alkalmazkodni kell.

Ugyanakkor Cannes-ra már nagyon ráfért, hogy megérkezzen a 21. századba, és egy világjárványra volt szükség ahhoz, hogy ez (többé-kevésbé) megtörténjen. Digitalizáció tekintetében a fesztivál elképesztően le volt már maradva: míg Berlinben évekkel ezelőtt lefejlesztettek egy szuper appot a fesztivállátogatóknak a programösszeállításhoz és jegyigényléshez, a cannes-i filmfesztiválnak még a weboldala is teljesen átláthatatlan, app címszó alatt pedig a weboldal még nehezebben kezelhető verziójával bajlódhatunk a telefonunkon. Na, ez a két dolog idén sem változott, sőt, a weboldal rosszabb lett, bugos és akadozik.

Kommunikációban sem sikerült megújulni. Az angollal mindig is hadilábon álló fesztivál sajtóirodája még a fesztivál előtt néhány nappal is homályos, ellentmondásos információkat küldött ki arról, hogy milyen egészségügyi előírásoknak kell megfelelnie azoknak, akik részt akarnak venni a fesztiválon, sőt, az is előfordult, hogy a franciául és az angolul kiküldött hírlevelükben eltérő szöveg szerepelt.

A 74. cannes-i filmfesztivál hivatalos plakátja Spike Lee-vel, aki idén a zsűri elnöke volt

A sajtóirodával levelezni eleve reménytelen, szinte minden emailt figyelmen kívül hagynak.

Háromszor kérdeztem rá, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által egyelőre nem elfogadott Szputnyik-oltásommal be fognak-e engedni a fesztiválra, míg végül azt a választ kaptam tőlük, hogy negatív gyorstesztre van szükség a Franciaországba történő beutazáshoz… Feltehetően el sem olvasták a levelem. Így az utolsó pillanatig izgulhattam, hogy a fesztiválpalota előtt sorfalat álló biztonsági őrök körberöhögnek-e majd az oltási igazolásomra pillantva.

A tervezhetetlenséget sikerült fokozniuk azzal, hogy csak néhány nappal a fesztivál kezdete előtt hozták nyilvánosságra, hogy melyik filmet mikor vetítik, a sajtóvetítések időpontjait pedig az utolsó pillanatig nem közölték. Mindez, annak fényében, hogy mennyi extra idejük volt rákészülni a fesztiválra, érthetetlen.

Egy app felszámolja a kígyózó sorokat?

De vissza a digitalizációhoz. Cannes híres a túlszabályozott, szigorú kasztrendszeréről: a belépőd színe határozza meg, hogy melyik vetítésre mehetsz be, mennyit kell várnod a bebocsáttatásra és milyen helyhez juthatsz a moziteremben. Ha újságíró vagy, akkor elsősorban a lapod olvasottsága számít, de az is, hogy milyen régóta jársz a fesztiválra, hány helyre tudósítasz és mennyi cikket írsz. Én 15 évnyi Cannes-nal a hátam mögött rózsaszín kategóriás vagyok, ami a fesztiváltudósítók középosztályának felel meg: minden vetítésre bejutok, amire szeretnék és nem kell órákig sorba állnom,

de mondjuk, ha egy Brad Pitt-szintű sztár sajtótájékoztatójára be akarok menni, akkor azért tepernem kell.

Nyilvánvaló volt, hogy Covid idején fenntarthatatlan az órákig sorban álló, egymás nyakába lihegő, majd a teremnyitáskor egymás sarkát taposó újságírók hada, így Cannes kénytelen volt lépni és lefejlesztettek egy online jegyigénylő appot, ami a hosszú várakozást és a tömegek kialakulását volt hivatott felszámolni. A csak néhány nappal a fesztivál előtt beüzemelt rendszer eleinte teljesen kiszámíthatatlanul működött, sokszor be sem engedte az embert, azt jelezte, hogy minden vetítésre elfogyott a jegy stb. A fesztivál első két napján a reggeli órákban stabilan elérhetetlen volt a rendszer, aztán kikalapálták és elkezdett működni.

Cannes-i látkép a város fölé magasodó várból | Forrás: Unsplash

Bár maradtak kisebb hibák az appban, de alapvetően okos: a belépőd kategóriáját és a fesztiválon töltött napjaidat is tekintetbe véve tudsz jegyeket foglalni a vetítésekre, és még azt is engedélyezte a rendszer (szemben a berlinivel), hogy ugyanarra az időpontra két filmre is foglalj, ami nagyban segíti a rugalmas tervezést. Csak arra kell vigyázni, hogy legkésőbb a vetítés kezdete előtt két órával lemondd a felhasználni nem kívánt jegyed, különben két ilyen húzás után kitiltanak.

A jegyek most először helyre vagy legalább a terem egy meghatározott részére szóltak (korábban a vörös szőnyeges gálavetítéseket kivéve szabad ülés volt), és az is szerepelt rajtuk, hogy hány perccel a vetítés kezdete előtt érkezz.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindezzel tényleg sikerült felszámolniuk a sorbanállást, de a koncepció logikus, és el tudom képzelni, hogy jövőre már sokkal flottabbul fog működni az emberek beengedése is.

Ha nem az EU-ból jöttél, senki vagy

Ami az egészségügyi intézkedéseket illeti, én mindenre felkészülve a QR-kódos EU-s oltási igazolással a telefonomon, pozitív antitestteszttel és friss negatív gyorsteszttel felfegyverkezve érkeztem a fesztiválra. A biztonsági embereket ezek közül csak az első érdekelte, és kódleolvasójuk „valide”-t, azaz érvényest mutatott, holott a Szputnyikot elvileg nem kellett volna elfogadniuk. Senki nem nézte, hogy milyen oltást kaptam, csippantás, pipa, mehetek.

Nem volt ilyen szerencsés egyik amerikai kollégám, aki hiába érkezett fullosan beoltva, mivel nem EU-s oltási igazolása volt, nem engedték be a fesztiválpalotába, hanem az orrom előtt zavarták el őt gyorstesztre. Akik így jártak, azoknak a teljes fesztivál időtartama alatt 48 óránként teszteltetniük kellett magukat. Igaz, hogy a közelben felállított tesztelőközpontban gyorsan és ingyenesen végezték a teszteket, mégis döbbenet, hogy ebben az esetben ismét a bürokrácia döntött a logika helyett.

A fesztiválpalota belső tereiben és a vetítőtermekben kötelező volt a maszkhordás, amit a többség be is tartott, de tanúja voltam olyan jelenetnek, amikor

egy nő hisztérikusan odarángatta a mellette ülőhöz a biztonságiakat egy vetítés előtt, mert csak arcvédő pajzs volt rajta maszk helyett.

A pajzsos urat egyébként nem küldték ki, csak kerestek egy másik helyet a panaszkodónak.

Víz igen, kaja nem

A fölösleges szabályokat a hagyományokkal gyakran összekeverő fesztivál idén a környezetvédelem jegyében elengedte azt az eddig érvényben levő, teljesen értelmetlen tiltást is, hogy a vetítőtermekbe nem lehet vizet bevinni. Ételt persze továbbra sem szabad, ami jól is van így, de idén először arra bátorítottak minden fesztivállátogatót, hogy saját kulaccsal érkezzen, ezzel csökkentve a műanyaghulladék-termelést.

A papírszemét csökkentésére hivatkozva felszámolták azokat a névre szóló postaládákat is a palotában, amikbe korábban a kinyomtatott sajtóanyagokat és a filmek – néha egészen míves – sajtókönyveit tették le az újságíróknak. Ez persze kicsit greenwashing: a fesztivál nyilván sokat spórol azon, hogy nem nyomtatnak ki mindent a többezer újságíró számára, de ideje volt meglépni.

És idén először minden akkreditálótól 25 eurós környezetvédelmi hozzájárulást is kértek. (Ügyes.)

Miután a kezdeti problémák nagy része többé-kevésbé megoldódott, az idei fesztivál az újbóli együttlét eufóriájában zajlott, és két másik okból is különösen kellemes volt. Az egyik, hogy a szokásos – filmeseket, filmforgalmazókat, újságírókat is magában foglaló – 35-40 ezer ember helyett idén a járványügyi korlátozások miatt jóval kevesebben (nem hivatalos adat szerint kb. húszezren) vettek részt a fesztiválon. Gazdasági szempontból ez nyilván nem előnyös, a fesztivállal párhuzamosan zajló filmpiac sokkal kevésbé pörgött, de mind járványszempontból, mind az élvezhetőség tekintetében sokat segített a tömeg enyhülése.

A másik pedig a tartalmat illeti. Sok alkotó eltette az idei fesztiválra a tavalyi év első felében elkészült filmjét, most kivételesen kb. másfél év filmterméséből válogathattak a fesztivál szervezői.

Ez gyönyörűen tükröződött a programon: mióta a fesztiválra járok, ilyen egyenletesen magas színvonalú még sosem volt a felhozatal.

A hivatalos programban szereplő két magyar nagyjátékfilm jól illusztrálja a skálát: Enyedi Ildikó fél Európát felölelő, szépséges, finom A feleségem története című kosztümös filmjétől kezdve Mundruczó Kornél tizenhárom nap alatt forgatott, elementáris erejű, rendhagyó Evolúciójáig folyamatosan kényeztetve voltunk két héten át.

Kiemelt kép forrása: Festival de Cannes

Oszd meg!