Csak idén három, összesen már ötvenhét kötete jelent meg. Mondott már mesét üzbegisztáni karavánszerájokon, jövőre Grúziába és Kanadába menne az ottani mesehagyományt felfedezni. Most pedig több mint ezer tanítvány és iskolateremtés után a globális papírhiány és az egekben lévő nyomdai árak ellenére mesefolyóiratot indít, hogy megismertesse a meséket és a mesékkel foglalkozó szakembereket az olvasókkal. Interjú Boldizsár Ildikó meseterapeutával, a Metamorphoses Meseterápiás Módszer alapítójával.
Forbes.hu: Idén márciusban beszélgettünk utoljára, akkor még ötvennégy kiadott könyved volt, most az ötvenhetedik kerül a polcokra. Harminc év után miért most adtad ki újra az Amália álmait?
Boldizsár Ildikó: Az Amália álmai című kötet az ötvenhetedik, de egyben az első könyvem is. 1991-ben jelent meg először, és abban az évben Artisjus Év Könyve-díjat kapott. Minden példányt egyenként kötöttek japán kötéssel, a könyv maga tárgyként is műalkotásnak számított. Ma már megfizethetetlen lenne ilyet előállítani. Hiába volt azonban olyan különleges – ami egyébként az illusztrátor és könyvtervező Szalma János érdeme –, sajnos a kiadó pincéjében szinte az összes példány elázott.
Itt-ott néha rá lehetett bukkanni egy-egy példányra. Egyszer egy antikváriumban találtam pár darabot, amit azóta el is ajándékoztam. Most, ahogy készítettem elő a szöveget az újrakiadára, érdekes volt átélni, hogy az első könyvem kiállta az idő próbáját. Alig javítottam benne valamit. Ez talán azért van így, mert a világhoz való viszonyom nem sokat változott harminc év alatt, ma is azt tartom fontosnak észrevenni, amit akkor.
Boldizsár Ildikó. Fotó: Sebestyén László
A Móra Kiadó később készített egy válogatást az addigi meséimből, amelyben szerepelt néhány mese az Amália álmaiból. Akkor aláírtam egy szerződést, hogy az eredeti könyvet nem adom ki, mert a kettő nem fért volna el a piacon. Így tizennégy évig semmiképp nem adhattam ki. Most telt le ez az idő, amíg a szerződés kötött.
Így végre megjelenhetett a könyv, ami már harminc éve várja, hogy eljuthasson azokhoz, akiknek írtam.
Forbes.hu: Miért nem nyomták újra ’91-ben az év könyvét, miután elveszett az eredeti készlet?
Közben a kiadó is tönkrement. Nekem meg elsőkönyves szerzőként fogalmam sem volt, milyen lehetőségeim vannak. Első meséimet gimnáziumi és egyetemi csoporttársaimnak írtam születésnapi ajándék gyanánt. Az egyik évfolyamtársam, Orsós László Jakab gyűjtötte össze őket. Ő menedzselte le az egész folyamatot, ő vitte el a könyvet a kiadásig. Most ezekből a mesékből trilógia készül.
A második kötetem is hasonló sorsra jutott. A Fekete Világkerülő Ember meséi című könyvem is hamar eltűnt a piacról, de nem az olvasók miatt. A kiadó, miután két–három hónap alatt nem tudta eladni a példányokat, az egész készletet külföldre ajándékozta. Semmi nem maradt belőle Magyarországon.
Én ezt írói kudarcnak éltem meg, holott ez inkább egy kiadói kudarc volt elsősorban.
Forbes.hu: Hány könyvet tervezel még? Az eddigi ötvenhét is szép szám.
Van egy fiók, amibe az ötleteimet gyűjtöm, és az tele van. Az ötvenhét könyv fele meseválogatás, ilyesmit nem tervezek már. Néha én is elgondolkodom rajta, hogy mikor tudtam mindezt végigcsinálni három gyerek, egyetemi oktatás és a Magvető Kiadó főszerkesztői státusza mellett. Az is igaz, hogy amikor dolgozom, elkap a flow, és nem tudom abbahagyni az írást, magával ragad egy elementáris erő, ami elvisz az utolsó bekezdésig.
Forbes.hu: A könyvek mellett most mesefolyóiratot is indítasz. Miért?
Óriási fába vágtam a fejszémet. Mikor máskor, ha nem akkor, amikor nincs elég papír és a nyomdai árak az egekbe szöktek. Ez most ugyanolyan erős késztetés, mint a könyvírás. Hónapok óta érzem, hogy valamit létre kell hoznom, de sokáig nem tudtam, hogy mi akar megszületni.
Aztán egyszer felébredtem az éjszaka közepén és láttam magam előtt a folyóiratot. Előttem volt a betűtípus is, a címlapon pedig ez állt: Mese – szakmai folyóirat.
Abban a pillanatban tudtam, hogy ezt kerestem, és meg is fogom csinálni. A nyugdíjra eltett pénzemből annyiszor fog megjelenni ez a folyóirat, ameddig ki tudom fizetni a nyomdai előállítás költségeit. De abban bízom, hogy az első lapszámok után lesznek majd előfizetők és esetleg mecénások is. Eddig nem volt olyan szakmai folyóirat Magyarországon, amely összefogta volna azokat a szakembereket, akik a mesékkel foglalkoznak, beleértve a népmeséket, a hagyományos mesemondást, a műmeséket, kortárs meséket, illusztrációkat, animációkat, bábelőadásokat, meseterápiát, mesepedagógiát és mesepszichológiát.
A folyóirat egyik célja tehát összefogni ezt a sok szakembert, a másik pedig annak bemutatása, hogy a mesékről milyen sokféleképpen lehet gondolkodni. Ezzel a lappal szeretnék valamit visszaadni azoknak, akik megvették és elolvasták a könyveimet, eljöttek az előadásaimra vagy nálam tanultak. Szerintem sokkal jobb világban élnénk, ha néha eszébe jutna az embereknek, hogy nemcsak elvenni lehet, hanem visszaadni is.
Fotó: Sebestyén László
Forbes.hu: Mi a mese?
Amikor elkezdtem a mesékkel foglalkozni, azt gondoltam, hogy a végén írok majd egy szakdolgozatot, s az első fejezetet azzal kezdem, mi a mese. Ez könnyű lesz, úgy véltem. Kinyitok egy lexikont, és kész. Az volt az első durva pofon, hogy rögtön találtam harminc–harmincöt definíciót, amelyek még egymásnak is ellentmondtak. Utána találtam húsz mesekutatói irányzatot, amely a mese más-más aspektusát vizsgálta. Nehéz volt ezek között kiigazodni. Nekem harminc év kellett, hogy legyen egy saját mesedefinícióm:
A mese egy egységes és egylényegű világkép részeként az egyetemes szellemi tanítások áthagyományozásának egyik eszköze, a rend elveszítésének és újramegtalálásának forgatókönyve, amely létfontosságú információkat közöl a világ működéséről és az ember életfeladatairól.
Forbes.hu: Kinek fog szólni ez a folyóirat?
Mindenkinek, akit érdekelnek a mesék. Ketten szerkesztjük Luzsi Margóval (meseterapeuta, Ildikó régi barátja – a szerk.), akivel éppen az Amália álmai első megjelenése kapcsán ismerkedtünk össze. Az első szám címe Tiszteletadás az elődöknek, a másodiké Napjaink meseirányzatai, a harmadiknak az, hogy Mese és gyermeki-, a negyediké pedig: A mese mint felnőttműfaj. Az első számban azt kértem a most virágzó meseirányzat vagy meseiskola alapítóitól, hogy küldjék el azt a cikket, könyvrészletet vagy tanulmányt, amely elindította őket a mesék útján.
Forbes.hu: Milyen volt ez az éved, és mit tervezel 2022-re?
A 2021-es év 2020. március 15-én kezdődött. Ezt a két évet nem tudom különválasztani. Azért is folyik össze sokunk előtt, mert az egyiknek nem volt jól megragadható vége, a másiknak meg hiányzott az eleje. A pandémia lassan két éve meghatározza életünket. Ezért csak azt tudom elmondani, hogy 2020 márciusa óta milyen volt az életem: hektikus, tele bizonytalansággal, hullámhegyekkel, lent és fent érzésekkel, elkeseredéssel, örömökkel, bizakodással és megint elkeseredéssel. Ez a folyamatos hullámvasutazás megtanított iszonyú gyorsan, akár percek alatt alkalmazkodni helyzetekhez. Amúgy is nagyon jó alkalmazkodóképességem van.
Ha menekülni kell, három és fél perc alatt össze tudok mindent csomagolni úgy, hogy semmi nem fog hiányozni.
Megtanultam egy csomó dolgot, amit eddig nem tudtam. Ha nem is tökélyre, de nagymértékben fejlesztettem az IT-tudásomat. Míg az első karantén ideje alatt négy–öt órába tellett, mire képes voltam egy online interjúra, most öt perc alatt berendezek egy otthoni stúdiót. Ma reggel is, mielőtt jöttél hozzám, kellett csinálnom egy hosszabb videót.
A legjobb élmény az évemben az volt, hogy Párizsban is előadhattam a meseterápiáról. A párizsi Magyar Kulturális Központ keresett meg. Egy évig szerveztük az eseményt, ami kétszer el is maradt, mire kijutottam. Ez az előadás volt az év szakmai fénypontja. A magánéleti fénypontok ebben az időszakban a gyerekeimmel kapcsolatosak: lányomnak megszületett a második a kislánya, a nagyobbik fiam megnősült, a kisebbik fiamat pedig felvették egy holland egyetemre.
És hogy mi lesz jövőre? 2022-ben megjelenik a Mese folyóirat első négy száma. Emellett két nagy utazást tervezek.
Egy három hónapos kanadai úton az ott élő mesemondókkal szeretnék találkozni, a másik hosszabb úton pedig Grúziába és Örményországba szeretnék menni.
Ez utóbbit 2020-ra terveztem, de akkor elmaradt. Most nagy bennem a remény, hogy az új esztendőben sikerülni fog.
Borítókép: Sebestyén László
