A Forbes-címlapos, aki Trumppal szelfizik

Kapitány István a Forbes címlapján mosolyog. Kapitány István a Fehér Házban, Trumppal szelfizik (és mosolyog). De kicsoda Kapitány István? Annak ellenére, hogy aligha van nála magasabb pozícióban dolgozó magyar menedzser […]

Bővebben

Ez a Berlinale már nem az a Berlinale: hogyan tovább?

A berlini filmfesztiválnak még mindig jelentős a presztízse, de idén nem sok izgalmat tartogatott. Hiába láttunk izraeli identitásválságot, hitből táplálkozó szexterápiát és egy undorító sorozatgyilkost is a vásznon, mégis hiányérzetünk maradt. És a nagy kérdés: jövőre hogyan tovább?

A berlini filmfesztivált idén 69-ik alkalommal rendezték meg, és hát sajnos ez az év nem fog dicsőségesként bevonulni a fesztivál történetébe. Valamelyest izgalmas figyelni egy ilyen nagy horderejű rendezvény erőviszonyainak átrendeződését, nézőként viszont inkább bosszantó. A fesztivált 2002 óta igazgató, a rendezvény rangját és méretét is jelentősen növelő Dieter Kosslicknak ugyanis ez az utolsó éve, és valószínűsíthetően ez nyomta rá erősen a bélyegét a programra, ami sokkal gyengébb volt, akár még a parádésnak nem nevezhető tavalyinál is. A filmesek ugyanis sakkoznak, hogy melyik fesztiválon érdemes próbálkozniuk, és bár Cannes-ba nehezebb bekerülni (még nagyobb presztízs, de kevesebb filmből álló program), idén bizonyára sokan inkább ott próbálkoznak, minthogy a fél lábbal már az ajtón kívül levő Kosslick búcsúkörében vegyenek részt.

Jövőre amúgy az eddig a kísérletezőbb, ám Cannes-nál, Berlinnél és Velencénél kisebb tekintélyű locarnói fesztivált vezető Carlo Chatrian veszi át Kosslick posztját a Berlinale élén, és egyelőre senki nem tudja, milyen változtatások várhatók tőle. Azt az egyet leszámítva, hogy a szokásosnál későbbre tolják majd a fesztivált, 2020-ban február 20. és március 1. közt rendezik meg – ennek viszont csupán az az oka, hogy az Oscar-díjkiosztót meg előbbre hozzák (jövőre február 9-én lesz), és a fesztivál érthető módon nem akar ütközni a világ legnépszerűbb filmes eseményével.

Kép az Arany Medve-nyertes Synonymes című filmből / Fotó: Berlinale

Bár német filmesek egy csoportja bő egy éve nyílt levélben fogalmazta meg az elvárásait azzal kapcsolatban, hogy milyen változtatások szükségesek a Kosslick-éra után, ami a leköszönő fesztiváligazgató kritikájaként is értelmezhető volt, a szombat esti díjkiosztó gálán olyan hosszan ünnepelték őt (kapott videomontázst, méltatta őt a német kultuszminiszter, és az álló ováció sem maradt el), hogy az esemény fél órával hosszabbra nyúlt a tervezettnél. A végén a zsűri idei elnöke, Juliette Binoche közölte, hogy még egy meglepetés következik, és Kosslick egy óriási plüssmacit kapott ajándékba, ami a nem túl izgalmas díjátadó fénypontjának bizonyult.

Politikai beszólások és kínai cenzúra 

A Berlinale mindig is nagyon politikus fesztivál volt, szombat este sem maradtak el az ilyen jellegű kiszólások. A maffiába kamaszként beépülő nápolyi srácokról szóló olasz film, a La paranza dei bambini alkotói hazaüzentek, amikor átvették a film forgatókönyvéért kapott Ezüst Medvét: az egyik író, Roberto Saviano, akit a maffia életveszélyes fenyegetésekkel szokott bombázni, köszönőbeszédében egy NGO-t emelt ki, amelyik a Földközi-tengeren átkelő menekülteket segíti, a film rendezője, Claudio Giovannesi pedig azzal zárta a beszédét, hogy reméli, a művészet, a kultúra és az oktatás ismét prioritássá válik majd Olaszországban. Ez a film ugyanis elsősorban azt mutatja be, hogy abban a közegben, ahol élnek, nincsen semmilyen más esélye a boldogulásra ezeknek a kölyköknek, mint hogy bűnözőkké váljanak.

Der goldene Handschuh / Fotó: Berlinale

Minibotrány volt idén, hogy már zajlott a fesztivál, amikor a kínai Zhang Yimou One Second című filmjét visszavonták a versenyből, amit Binoche ki is emelt a díjátadó elején. Korábban technikai okokra hivatkoztak, a zsűrielnök nem árnyalta ezt, csak annyit mondott, hogy nagyon sajnálják, hogy nem volt lehetőségük megnézni ezt a filmet, és reméli, hogy máshol hamarosan bemutatják –

mindez fesztiválnyelvről lefordítva szinte biztosan azt jelenti, hogy a kínai cenzúra nem engedte bemutatni az alkotást Berlinben.

Volt magyar díjazott 

Új, egész estés magyar film idén nem került a programba, de két rövid animáció, Tóth Luca Lidérc úrja és Buda Flóra Anna Entrópiája a rövidfilmes szekcióban versenyzett. Utóbbit, amely egy nő három énjének titokzatos szétválásáról és összekapcsolódásáról szól, a fesztivál nem hagyományos nemi identitásokat felvonultató filmeket elismerő queer-díjával, a Teddy-díjjal jutalmazták.

Entrópia / Fotó: Magyar Nemzeti Filmalap

Levetítették még Mészáros Márta 1975-ös, digitálisan felújított Örökbefogadás című filmjét is, amellyel abban az évben, első nőként megnyerte az Arany Medvét, illetve Tarr Béla Sátántangó című, hét és félórás remekművét is, amelynek 25 éve volt a világpremierje a fesztivál Forum nevű szekciójában. A 87 éves Mészáros filmje vetítése előtt elszórakoztatta a közönséget azzal az anekdotával, hogy hogyan jutott ki anno Nyugat-Berlinbe a fesztiválra – röviden: gond nélkül, bár a magyar vezetés nem értette, hogy miért éppen ezt az unalmas, egy magányos nőről szóló filmet akarják levetíteni a Berlinalén –, és arra intett, hogy nem szabad hagyni, hogy még egyszer a történelem során kettévágjanak egy országot és egy várost.

A zsűri az Arany Medve-fődíjat a Synonymes című francia-izraeli filmnek ítélte, amiben egy fiatal izraeli férfi (Tom Mercier) érkezik Párizsba, aki innentől kezdve nem hajlandó héberül megszólalni, és teljesen megtagadja korábbi életét. Ha Nadav Lapid alkotása ezt az identitásválságot kicsit mélyebben feszegetné, egész jó is lehetne a film, de a rendező inkább a francia újhullám megidézésére (utánzására?) koncentrált, ami érdekes stíluskeveredéshez vezetett, de mégsem teljesen működik.

A harmatos felhozatalból erre a három filmre biztosan emlékezni fogok még jövő ilyenkor is:

Monstri. (Monsters.)

Halálosan pontosan megírt és maradéktalan hitelességgel eljátszott román kisrealista dráma, amelyben először a feleség, aztán a férj szemszögéből leszünk tanúi egy házasság széthullásának. A román filmektől megszoktuk az életszerűséget, ez is a legjobbak közül való.

Divino Amor (Divine Love)

A neonfényes disztópia tíz év múlva játszódik Brazíliában, és egy olyan középkorú nőről szól, aki talán bizarr, de nem feltétlenül eredménytelen vallásos szexterápiával segít megmenteni mások házasságát, miközben ő maga képtelen teherbe esni. Gabriel Mascaro sajátos vizuális fogalmazásmódja egyedi és lebilincselő.

Der goldene Handschuh (The Golden Glove)

Fatih Akin leállatiasodott, undorító és sajnálatraméltó figurákat mutat be a 70-es évek Hamburgjában játszódó filmjében, amelyben egy leépült alkoholista gyilkolja a középkorú, fogatlan prostituáltakat. Az a legszebb benne, hogy igaz történet alapján készült.

Kiemelt kép: Divino Amor, Fotó: Berlinale

Olvasd el A jó élet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő