Van, aki beleszületik az építészetbe, az értelmiségi létbe, más csak később választja ezt a hivatást. Cseh-Tőrös Ágnes valahol a két típus között volt. Majdnem történelem-magyar szakos tanár lett, mégis az építészetet választotta, és bár csendes típus, mégis odafigyelnek arra, amit mond. Egyszerre vezet irodát és tanít az egyetemen, épületei között pedig több díjazott, szellemes, kiemelkedő is van.
Bár Cseh-Tőrös Ági családjában egyik szülő sem építész, inspirációt mindkettőjüktől kapott. Édesapjától hozta az anyagszerűség, az építés szeretetét. Mint fogalmaz, ő még abszolúte az a férfitípus, aki alakítja a terét, aki meg tudja építeni, meg tudja csinálni. „Édesanyám ruhaipari mérnök, láttam a varrónőket, a szabásmintákat, megvolt a tudománya, hogyan szerkesztesz, milyen öltöztetési bőségek vannak. Nekem nagyon tetszett ez a burok, hogy be lehet vonni egy embert, aki önmagában természeti lény, de társadalmi szereplővé teszed azzal, hogy felöltözteted.
Valahogy nekem egy épület is ilyen, csak nagyobb burok. Nem közvetlenül a testünket veszi körbe, mégis az arányainkból táplálkozik.”
A fürdőjéről híres borsodi faluban, Bogácson nőtt fel, gimnáziumba Egerbe járt, képzőművészeti tagozatra. Majd következtek a pécsi évek, az egyetemnek épp kifejezetten jó időszaka volt. „Hogy feltöltsék a szellemi bázist, agilis, fiatal építészek dolgoztak ott, és sok energiával tanítottak minket.” Ezután jött a mesterképzés, már a Momén, olyan építészek tanították, mint Turányi Gábor vagy Janáky István. „Nagyon jó, biztonságos szakmai kis fészek volt. Nagy Tamás vezette az intézetet, és neki különösen fontos volt, hogy az újak hogy illeszkednek be. Mindig mindenkit elkapott a folyosón, hogy ki hogy érzi magát.”
Egy épületet meg is lehet tartani
A pécsi és a budapesti években is kiemelkedett, és még az egyetem alatt dolgozni kezdett, a gazdasági válság utolsó éveiben. „Akkor mindenkit azzal riogattak, hogy egy–másfél évig nem talál munkát senki. Ebből kiszámoltam, hogy van másfél évem diplomáig, ezért elkezdek jelentkezni.” Csakhogy rögtön föl is vették az ország egyik legnevesebb építészirodájához, az Archikonhoz. Hét évet töltött ott, és legfontosabb mesterének azóta Nagy Csabát, az iroda vezetőjét tartja.
Olyan épületek tervezésében vett részt, mint a Palatinus Fürdő, a Láng Művelődési Központ vagy a Vizafogó Óvoda. Ezek kivétel nélkül épületrekonstrukciók voltak – és mindet sokszorosan díjazták. Mint Ágnes mondja, tíz–tizenöt éve még máshogy gondolkoztak az épületekről, sokkal kevésbé volt benne a közös gondolkozásban, hogy egy épületet meg is lehet tartani.
Bármilyen jól érezte is magát, néhány hónap szabadúszás után végül úgy döntött, irodát alapít. A Qvarta Stúdió 2021-ben jött létre, és ketten vezetik kollégájával, Botos Andrással.
„Azért jöttem el, mert a felnőtt építész létnek mégiscsak az a menete, hogy van egy inaskorszak, és utána létrehozol egy irodát. Ez klasszikus vágy. Azért nem volt könnyű, mert nagyon jó környezet volt az Archikon”
– mondja a váltásról és arról, hogy mennyiben érezte kockázatosnak a lépést.
A Qvarta részt vett az Operaház és a tihanyi apátság megújításában, terveztek már óvodákat, munkásszállókat és művelődési házat is. Tavaly a legkisebb munkájuk egy négy négyzetméteres, egy méter magas információs pult volt, azt kivitelezéssel együtt vállalták – Ágnes édesapja volt a kivitelező –, a legnagyobb pedig egy százötven lakásos társasház. Erősségüknek éppen ezt, vagyis az integrált tervezést tartják. Azt, hogy a különböző hátterű tervezőknek köszönhetően a legkisebb belsőépítészeti részletektől a városi kontextusig kezelni tudják a projekteket, mindezt erős tájépítészettel és grafikai világgal kiegészítve.
Ágnes olyan épületek tervezésében vett részt, mint a Palatinus Fürdő, a Láng Művelődési Központ vagy a Vizafogó Óvoda. Ezek kivétel nélkül épületrekonstrukciók voltak – és mindet sokszorosan díjazták. Fotó: Ránki Dániel/Forbes
Eddigi legismertebb munkájuk az úgynevezett Hatovi-projekt. Különlegessége, hogy meglévő épületeket alakítottak át minimális erőforrásokkal úgy, hogy a házak építészetileg is új minőséget kaptak, a gyerekek pedig természetközeli udvarokban játszhatnak. Erre azért figyeltek különösen, mert az északi országokból vett példák azt mutatták, hogy számos pozitív hatása van, ha a gyerekek a lehető legtöbb időt töltik szabad levegőn. A józsefvárosi bérházak és panelok közt erre finoman szólva nem volt mindig mód.
A másik érdekesség az összefogás: a hat óvoda felújításában részt vett a megbízó Józsefvárosi Önkormányzat, a Mome több hallgatója, és az úgynevezett közösségi tervezés keretében maguk az óvodai dolgozók, a szülők, sőt a gyerekek is. Ezért a valódi igényekre, a helyspecifikus problémákra reagáló tervek születtek.
Tőlem meg megkérdezik a színeket
Jelenleg tízen dolgoznak együtt, ezzel itthon már közepes méretű irodának számítanak. Ágnes szerint hosszabb építkezésben vannak, vannak náluk sokkal lendületesebben megjelenő és kommunikáló irodák. „Ötévesek lettünk, és úgy érzem, most kezd súlya lenni annak, amit csinálunk. Ez olyan, mint a futás, abból is van száz méter, ott dől el, hogy ki a leggyorsabb. Én hosszútávfutást végzek az építészetben, amivel úgy gondolom, hogy beérik minden. Lehet, hogy téves koncepció, de én ezt hordozom, mintha nem is szabadna nagyon-nagyon gyorsan csinálni. Emiatt a gyors megjelenésektől meg felfutásoktól mindig is ódzkodom. Abban hiszek, hogy összeállhat ez úgy egy életúttá, hogy nem kell a leghangosabbnak lenni.”
Ágnes nyugalma az egész életszemléletét áthatja. Nemsokára megszületik első gyermeke, és arra számít, hogy az iroda akkor is működni fog, ha ő hátrébb vonul. „Nyilván nem fogok teljesen eltűnni, de nem gondolom, hogy ne lehetne szünetet tartani. Ha megnézem azt a pár évet, amíg egy gyereknek nagyon szüksége van az édesanyjára, az nagyon rövid időszak ahhoz képest, amennyit dolgozunk. Ezért nincs bennem aggály.”
Azt mondja, jó példákat látott rá, hogy akik visszajönnek a gyereknevelésből, visszanyerik a magabiztosságukat, megtalálják a helyüket, és erős személyként térnek vissza. „Ezt jó volt látni, és emiatt sem volt az az érzésem, hogy a családalapítás valamit elvágna.”
Ágnes nem érzi, hogy hátrány érte volna a szakmában amiatt, hogy nő, a felmerülő helyzeteket inkább humorral kezeli. „Alapítótársam, Andris egy szemüveges, zakós fiú, tőle fogják megkérdezni, hogy mi az ütemezés, tőlem meg megkérdezik a színeket. Pedig ő is tud színeket választani, meg én is tudom az ütemezést. Ezzel inkább úgy vagyunk, hogy jó, akkor te beszélj vele, mert rád jobban hallgat ebben vagy abban. Ezen nem szoktam nagyon sokat lamentálni.”
Az építészközösségben épp aktuálisan zajló diskurzussal kapcsolatban is óvatos, kiegyensúlyozott véleménye van. „Szerintem több szexizmus ért a tömegközlekedésben, mint mondjuk a szakmámban. Beszélni kell az egyenlőtlenségekről, hogyha vannak látható jelei a társadalmunkban, csak úgy érzem, hogy ez társadalmi méretű, strukturális probléma, és van egy ilyen szakma, aminek amúgy is rengeteg problémája van.
Pont az önreprezentáció, a jogérvényesítés, hogy hogyan tudnánk elkérni csak a töredékét annak, amennyit mondjuk ér a munkánk. Szerintem építésznek lenni nagyon nehéz. Férfinak is, és nőnek is.”
Saját tapasztalatból is jól láthatja ezt, hiszen férje, Cseh András is építész, a jó nevű CAN Architects egyik alapítója. De a közös munka mégsem volt soha opció. „Nem merült föl, mert valahogy azt állapítottuk meg, hogy sokkal könnyebben találunk munkatársakat, mint párt. Tehát ez nagyobb találatnak tűnt annál, minthogy most terheljük. Szerintem jó döntés volt.”
Azt mondja, végtelen időt el tud tölteni valamivel, hogy az jó legyen. „Kicsit úgy, mint amikor gyerekként elvagy egész héten egy rajzzal vagy gyurmával, és akkor a végén az úgy jó lesz. Ez nálam megmaradt. Ilyen szempontból nagyon hasonlítok az ötéves önmagamra, mert akkor is körülbelül ezt csináltam, csak egy kicsi asztalnál.”
