A genfi óraaukción kelt el az óramű, amit a 75 millió lemez eladásáért kapott a kiadójától. De volt még egy ennél drágább óra is.
A svájci Genfben tartotta hétvégén, május 12-én és 13-án a Phillips aukciósház a tavaszi óraárverését, írja az amerikai Forbes, ahol egy nem mindennapi karóra is kalapács alá került:
Elvis Presley órája, amit a 75 millió lemezeladás alkalmából kapott ajándékba a kiadójától.
Előzetesen úgy becsülték, hogy valahol 54 és 108 ezer dollár között fog majd elkelni, mint kiderült, ezzel jelentősen alálőttek, a becslés felső értékének közel 18-szorosáért.
az óra 1 millió 812 ezer dollárért, átszámítva 482 millió forintért kelt el.
Elvis Presley Omegája. Forrás: Phillips
A szóban forgó szerkezet egy Omega Caliber 510, 18 karátos fehéraranyból készült, kézi felhúzós típus, a tok körül 44 darab gyémánttal. A tok hátlapjára pedig ez van felgravírozva:
To Elvis, 75 Million Records, RCA Victor, 12-25-60.
Elvis Presley 1955-ben szerződött le, majd miután visszatért a katonai szolgálatból, 1960-ban adta ki két nagy slágerét (Are You Lonesome Tonight és It’s Now Or Never), melyekkel elérte a 75 millió eladott lemezt.
Hátoldalán az egyedi gravírozással. Forrás: Phillips
A karórához egy külön sztori is kapcsolódik. Elvis éppen egy étteremben ült, amikor odament hozzá egy férfi: “Tetszik az órája.” Elvis ránézett az ismeretlenre és az órájára, egy gyémántberakásos Hamiltonra, és visszaszólt: “Nekem is a tiéd. Akarsz üzletelni?” Ennek a férfinak az unokaöccse bocsátotta most aukcióra Elvis óráját.
Volt drágább is
De nem ez volt a legdrágább óra az aukción: egy 1970-es években gyártott különleges Rolex Daytona, amit csak “Unikornisnak” neveznek, mivel ez az egyetlen példány létezik belőle, 5,9 millió dollárért, azaz több mint 1,5 milliárd forintért kelt el.
Rolex Daytona az 1970-es évekből. Forrás: Phillips