Válság? Hol?

  „Újra 36 óráznunk kell” – mondja Novotni Anna, a Hajdu alelnöke. Először fordul elő, hogy címlapsztorink alanya arról beszél, hogy mi történt már meg náluk (és nem arról, hogy adott […]

A Forbes 2019. szeptemberi címlapja

Bővebben

4+29 jó hely Prágában, ahová még helyiek is járnak

Városszerkezeti adottság és a fantáziátlanság is kell hozzá, hogy a cseh főváros turistái ugyanazon az egy-két négyzetkilométernyi területen osztozzanak, ennélfogva a vendéglátóipar is a mindent uniformizáló tömegturizmus igényei szerint alakít önmagán. Nem csoda, hogy a helyiek úgy érzik, kevés helyen lelnek otthonra, de szerencsére akadnak még kivételek. Online útikalauz fekete öves Prága-ismerőknek.

Zlý Časy

Hiába az évszázados sörkultúra, a prágai kocsmakínálat az italokat tekintve eléggé egykaptafa, a legtöbb helyen ugyanazt ihatjuk, vagyis a 3-4 alapsör közül választhatunk. (A különbség talán az, hogy a cseh söröknél még a legrosszabb nagyüzemi is elég jó.)

Nos, mindez nem igaz a Zlý Časy (vagyis Rossz Idők) nevű egységre, ahol jóformán teljesen ismeretlen, de annál jobb cseh és morva főzdék söreit próbálgathatjuk,

összesen 48 csapon.

Ha valakinek ez nem lenne elég, az üvegesek között is brutális a kínálat a világ különböző részeiről származó sörökből. A konyha húsközpontú, csehesen zsíros és barátságos árakkal működik. Nem sok értelme van az ilyen összehasonlításoknak, de sokan a legjobb sörözőnek tartják az egész városban – és ennek ellenére mégis sikerült alapvetően helyiek által látogatott, autentikus helynek maradnia.

Cím: Praha 4, Čestmírova 5

További infó: itt!

Helyiek. Fotó: zlycasy.eu

Týnská literární kavárna

A mindig zsúfolt Óvárosi tér (Staroměstské náměstí) környéke első ránézésre nem az a hely, ahol az ember jó szívvel tud valamilyen „titkos tippet” adni, vagy egyáltalán, bármilyen szívvel is egy eldugott helyet ajánlani, ahol nem más turistákkal kell osztozkodni az asztalokon.

A prágai óváros egy rezervátummá változott, ahol a helyi lakosokra lassan úgy mutogatunk, mint zebrákra a szafarin.

Na de visszatérve: a Týn-templom mögött, a szűk, középkorias utcákon haladva, alig észrevehető, súlyos fakapun keresztül közelíthetjük meg ezt az irodalmi kávéházat.

Néhány éve még szó szerint semmi sem jelezte a bejáratot, ma a minimális jelzés hatására, ha tudjuk, hogy mit keresünk, meg fogjuk találni.

A kontraszt nem is lehetne nagyobb. Míg kint, a bejárattól néhány méterre egy brit legénybúcsús csapat tagja szundikál az ír kocsma teraszán (nem állandó jelleggel, de amikor ott jártunk, épp ez történt, és változó szereplőkkel valószínűleg folyamatosan ez történik), addig bent olvasó, főleg helyi emberek társaságában tölthetjük az időt.

A fehérre meszelt, robusztus boltozatok alatt a lehető legegyszerűbben berendezett helyet találunk, az udvaron pedig kellemes teraszt. A kínálatban egyszerű, de jó dolgokra számítsunk, ilyen az egész hely, de ha szeretnénk egy pár percet nyugalomban tölteni, akkor ezt a helyet nekünk találták ki.

Ha szerencsénk van, még egy könyvbemutatóba is belefuthatunk, ha még nagyobb szerencsénk, akkor még értünk is belőle valamit!

Cím: Praha 1, Týnská 6,

További infó: itt!

Még nem érkeztek meg, de itt szoktak ülni a helyiek. Fotó: tynskakavarna.cz

Mlýnská kavárna

Jóllehet a turistákkal teli Kampa-sziget szélénél helyezkedik el, az egykori malomépület aljában helyet kapó Mlýnská mégis megmaradt egy karakterét egészségesen őrző, a helyiek körében is népszerű helynek.

Hangulata, a jó sörök, meg az éjféli nyitva tartás számos képzőművészt, filmest, fotóst, írót és más értelmiségit vonz az egész városból

– a bárpultot például a szupersztár cseh szobrász, David Černý tervezte, de egyébként ez a nem hivatalos központja a Karel Schwarzenberg herceg körül tömörülő politikai csoportosulásnak is.

A Mlýnskába menni persze nem csak a törzsvendégei miatt érdemes. A napszaktól függően kávézóként vagy kocsmaként is értelmezhető helyen mindig jó Bernard sört és általában barátságos személyzetet találunk. A konyha inkább csak sörkorcsolyákkal szolgál, de azzal jó minőségben, a hermelín (olajban pácolt, camembertszerű cseh sajt) például bátran ajánlható.

Az egyszerű asztalok körül Thonet-székek, a fejünk felett fagerendák, a falakon pedig festmény- vagy fotókiállítás (ottjártunkkor épp egy olyan pornográf anyag, hogy csoda, hogy nem kellett kitenni a szigetre a 18-as karikát). Sok helyi a legjobbak között tartja számon, megérdemelten.

Cím: Praha 1, Všehrdova 14 (bejárat a Kampa-szigetről, egy kis hídon keresztül)

További infó: itt!

A kishídon átkelve balra a terasz, jobbra a malomépület felé fordulhatnak a helyiek. Fotó: Google Street View

Přístav 18600

Prága Karlín kerületében az 1820-as évek óta létezett kikötő, ahonnan a hajók a Moldván és az Elbán szállíthatták az árut. A hajózás az utóbbi évtizedekben sokat veszített a fontosságából, a kerület pedig sokáig kifejezetten koszos, elhanyagolt rész volt a városon belül. Megújulásához mégis a víz kellett, még ha ez a kellett idézőjelben értendő is: a 2002-es árvíz óta szinte minden házat felújítottak, az utcák tiszták és rendezettek, az ingatlanárak az egekben és egymást érik az új építkezések.

Az itteni családok viszont kicsit csapdába kerültek, sokan érezték úgy, hogy az új helyeket nem nekik találták ki. Így volt ezzel az a három apuka is, akik először csak egy kis területet béreltek ki a folyó és a bicikliút között, majd a birtokot kitakarították és saját kezűleg kezdtek építkezésbe.

Lépésről lépésre, egy hajózási konténerből alakították ki a szabadtéri bárt, a földbe ásott öntőformák segítségével készítették el az egyszerű betonpadokat és asztalokat.

Játszóteret építettek, szőlőskertet és gyümölcsfákat telepítettek, újabban még egy kemencét is építettek, ahol a környékbeli házipékek kisüthetik a kovászos kenyereiket.

Hogy ne szennyezzék a környezetet, a bárban csak visszaváltható poharat használnak. Az egész egy kísérleti telep, ahol az árnyas fák alatt, a folyóparttól néhány lépésre pihenhetjük ki a városnézés jelentette megrázkódtatásokat.

Cím: Praha 8, Rohanský ostrov 8.

További infó: itt!

A Majak Bar. Fotó: 18600.cz

 

+1 Megjelent az augusztusi Forbes, amelyben feltérképeztük a város progresszív oldalát. 3 kerület, 29 jó hely, összesen 8 oldal Prága! 

 

Büszkék vagyunk arra, hogy itt a kulturális örökségünk egy részét menedzseljük

 Borítókép: Anthony Delanoix / Unsplash

 

"A legbutább emberek, akiket ismerek, azok, akik mindent tudnak."