A jó élet

2020 végén jön az új Xbox, ami már szinte egy PC

Smejkál Péter
2019. december 13. 1 perc olvasás

A Microsoft a The Game Awards 2019-en jelentette be újgenerációs játékkonzolját, amit Xbox Series X névre kereszteltek. Nem összekeverendő a 2017 novemberében kiadott Xbox One X-szel.

A Series X 2020 végén érkezik, azaz ugyanabban az időszakban, amikor a konkurens Sony Playstation 5 is. Árról a Microsoft nem beszélt, és a teljesítményről is csak keveset.

Phil Spencer, a cég Xbox részlegének feje azt mondta, a Series X négyszer erősebb lesz a jelenlegi legerősebb játékkonzolnak számító Xbox One X-nél. Korábbi nyilatkozatokból tudható, hogy az Xbox Series X az AMD Zen 2 és Radeon RDNA architektúráira épülő főegységgel és SSD háttértárral érkezik.

Mindezt egy gamer PC-kre emlékeztető toronyba zsúfolja a Microsoft, igaz, a gépet nem csak állítva, de fektetve is lehet majd használni. Támogatni fogja a 8K-s felbontást és a 120 fps-t. A gyártó a brit Ninja Theory által fejlesztett Hellblade 2 című játékkal demózta a konzol képességeit, a játékmotorral készült videó alant csodálható meg.

Kép: Microsoft