Megjelent a Red Dead Redemption II, az idei év legvártabb videojátéka, ami technológiai, művészi és üzleti szempontból is gigászi eredményeket tudhat magáénak. És még előtte áll a karácsonyi szezon. Na de felér a játék az elvárásokhoz? Kipróbáltuk.
Sokszor vádolják a videojáték-ipart, hogy kényelmes franchise-okra rendezkedik be, a nagy játékkiadók pedig kockázatot nem vállalva szórják tele a piacot olyan folytatásokkal, amelyek alig nyújtanak többet az adott sorozat korábbi epizódjánál.
Egy Battlefield, Call of Duty vagy Assassin’s Creed esetében 1-2 évente számíthatunk új részre, és bár ezek nem feltétlenül lesznek rossz játékok (sőt), a merészség szikrája nem sok, annyi sem lesz felfedezhető bennük. Cserébe jó pár millió elfogy belőlük az alatt a három hónap alatt, amit a játékkiadók egy teljes árú (azaz 60 eurós) program értékesítésekor a legfontosabb időszaknak tartanak.
Mindenki félte a cowboyok visszatérését
Persze vannak kivételek. A skóciai gyökerekkel rendelkező, mára a világ minden táján saját stúdiókat üzemeltető Rockstar Games viszonylag ritkán ad ki új játékot, amikor viszont igen, a piac többi szereplője fejvesztve menekül a megjelenés elől, mert tudják: egy Rockstar-címmel egyszerre kijönni felér az öngyilkossággal.
A Red Dead Redemption 2 megjelenési videója
Innen nézve talán nem véletlen, hogy bár októberben általában sok felsőkategóriás videojáték jelenik meg, idén csak az 5-én boltokba küldött Assassin’s Creed Odyssey és a 14-én útjára indított Call of Duty: Black Ops IIII merték bevállalni, hogy egyazon hónapban kerüljenek boltokba, mint az október 26-án kiadott Red Dead Redemption II, ami három nap alatt 725 millió dolláros bevételt termelt, ezzel pedig az év legnagyobb, és a történelem második legnagyobb szórakoztatóipari megjelenése lett. A dobogó élén egyébként a szintén a Rockstar Games által 2013-ban kiadott Grand Theft Auto (GTA) V áll, ami ugyanennyi idő alatt 1 milliárd dollár bevételt termelt.
Hogy kontextusba tegyük a számokat, a tízéves felvezetéssel és Disney-hátszéllel induló Bosszúállók: Végtelen háború „csupán” 640,5 millió dollárt termelt az első hétvégéjén.
Bizony: ma már nem mozifilmek, könyvek vagy tévécsatornák vezetik a globális szórakoztatóipart, hanem olyan videojátékok, amik bűnözőket szerepeltetnek, hatalmas, nyitott virtuális világokban játszódnak, témájukból és előadásmódjukból fakadóan pedig a felnőtt közönségnek próbálják átadni a sokszor meglepően komplex üzeneteiket.
A vadnyugat vége
1899, az észak-amerikai nyugati partszakasz, avagy a „frontier” záróidőszaka. Törvényen kívüliek egy csoportja a hegyeken át menekül az egyre erősebbé váló állami szervek elől. A karizmatikus álmodozó Dutch van der Linde által vezetett banda évtizedek óta harcol mindennel, ami a vadnyugat megszelídítésével jár együtt. Tagjai megvetik a társadalmi normákat, a polgárháború után egyre csak hízó államot, a bürokráciát, és úgy általában a szabadság bárminemű korlátozását.
Törvényen kívüliként szabadon garázdálkodhatunk
Ennek a csoportnak az egyik legfontosabb tagja a játékos által irányított Arthur Morgan, a harmincas évei végén járó, önmagával meghasonlott bandita, aki apjaként tiszteli az őt kamaszként befogadó Dutchot – igaz, a játék előrehaladtával egyre tisztábban látja a csapat helyzetét. A szabadságot minden áron üldöző, de másokat nem tisztelő törvényen kívüli életmódnak lassan befellegzik, az amerikai outlaw romantikus ábrándja pedig szedett-vedett rablókat, gyilkosokat, erőszaktevőket rejt, akik lassan már a saját (egyre szűkülő) birodalmukban sincsenek biztonságban.
Azt teszünk, amit csak akarunk
A Red Dead Redemption II Arthur szemszögéből mutatja be az amerikai történelem egyik legvéresebb korszakváltását, teszi ezt a Rockstar Gamestől megszokott módszerekkel. A játék viszonylag hamar elengedi a kezünket, hogy egy valóban hatalmas, szabadon bejárható vadnyugaton garázdálkodhassunk.
Banditaként azt csinálunk, amit akarunk. Ha úgy tetszik, tűzharcba bonyolódhatunk a törvény embereivel és a konkurens bandák képviselőivel, bankokat vagy vonatokat rabolhatunk ki, vagy csak követhetjük a komor, humort csak elvétve tartalmazó sztori vonalát, hogy megannyi küldetést teljesítve jussunk el ahhoz a végkifejlethez, ami már a játék első percétől kezdve semmi jót nem ígér.
A Red Dead Redemption II a 2010-ben megjelent első rész történetének előzményeit meséli el, a programot ismerő játékosok így pontosan tudhatják, hogy mi lesz a nagy hajtóvadászat vége.
Arthurt belső és külső nézetből is irányíthatjuk, mivel pedig a XIX. század utolsó évében járunk, a lovunk lesz a legközelebbi társunk, egyszersmind a prérin való közlekedés legfontosabb eszköze.
A lovunk lesz a legjobb barátunk
Bár sok olyan videojáték akad, amiben hátasokat nevelünk (legutóbb az Assassin’s Creed Odyssey volt ilyen), a Red Dead Redemption II-ben nemcsak használjuk az állatot, hanem valóban törődünk vele, idővel pedig meg is szeretjük.
Gondoznunk kell a paci bundáját, ennivalót kell szereznünk neki, és nem árt simogatni sem, mert ha közelebb kerülünk hozzá, tovább bírja majd a gyűrődést, és akár nagyobb távolságból is eljön értünk.
A természettel való közeli viszony egyébként más téren is átjárja a játékot, az élelemért például vadásznunk kell, ami az állat kilövését, megnyúzását és értékesítését is magába foglalja, de akár horgászhatunk is, hogy a kifogott halakból lakomázzunk, vagy csak visszaengedjük őket a vízbe.
Ez nem csak egy lovas GTA
Bár a Rockstar Games Grand Thef Auto-szériája elvtelen bűnözők és szociopaták gunyoros tanmeséivel állít görbe tükröt a modern társadalom elé, kifigurázva mindazt, amit a fejlett városi életmód magába foglal, a Red Dead Redemption II nem ilyen játék, hanem egy érett, komoly utazás, ami a tág lehetőségek ellenére is sínen tart bennünket.
Hiába fantasztikus érzés végiglovagolni a lenyűgöző, élettel teli sztyeppén, állandóan azon kaptam magam, hogy Dutch bandájának tagjaival beszélgetek a táborban, az ő ügyes-bajos dolgaikat veszem a nyakamba, és képtelen vagyok elengedni a történetet, ami nemcsak a kiváló forgatókönyv és karakterek miatt élvezetes, hanem mert esszenciális kapcsolatot ápol a játékmenettel.
A vadnyugat még soha nem volt ilyen gyönyörű
A legtöbb videojáték az úgynevezett „ludonarratív disszonancia” melegágya: ennek lényege, hogy a játékos az interaktív szegmensek között olyan átvezetőket néz, amelyek gyakran köszönőviszonyban sincsenek a játékbeli cselekvéseivel. Például azt a feladatot kapja, hogy óvjon meg egy adott karaktert, majd a küldetés után semmi sem állja útját, hogy agyonlője az illetőt – a Grand Theft Autókban erre több példa is akad.
Habár a Red Dead Redemption II sem tudja kiküszöbölni a videojáték médium összes hibáját, hangvétele, stílusa és hangulata eléri, hogy a játékos ne akarjon szadista módjára állatkodni a vadnyugati városkákban, és komolyan a szívén viselje a banda sorsát.
A videojáték, mint médium diadala
Tegye mindezt úgy, hogy érzi: ez a vadnyugat köszönőviszonyban sincs azzal a szép világgal, amit Dutch oly sokszor dicsőít mániákus monológjai során. Ezt a szembenállást a játék a feladatok és azok hátterének kontrasztjával érzékelteti a legjobban. Ott van példának Micah, a forrófejű, agresszív gyilkos, aki Arthur szerint is holtában tenné legjobbat a világgal, hősünk mégis sokszor kisegíti, csak mert Dutch szerint Micah is a család tagja.
De ide tartozik az a küldetés is, amely során Arthur egy pénzsóvár szekta nyomába ered, hogy kiszabadítsa szerelme öccsét.
A srác minden fillérjét a csoportnak adta, ami Arthur szerint ostobaság volt, hiszen csak egy rakás holdkóros zagyvál olyan dolgokról, mint az univerzum igazságai vagy önmagunk megtalálása. Pedig mi, játékosok tudjuk, hogy Arthur ugyanígy beveszi Dutch szövegét arról, hogy a hullákat és égő városokat maga mögött hagyó banda valójában a rendszer ellen lázadó szabadságszerető emberek gyülekezete, ezt pedig soha nem fogják megérteni a bürokrácia vízfejű szolgálói.
Nincs bandita vonatrablás nélkül
És bár könnyű lenne Arhurt képmutatással vádolni, pont az teszi szimpatikussá a karaktert, hogy mi, valódi emberek is szeretnénk hinni bizonyos dolgokban, még akkor is, ha az kívülről irracionálisnak tűnik. Mi ez, ha nem egy kifinomult üzenet tökéletes átadása?
Nem a méret a lényeg
Mindehhez vegyük hozzá, hogy a 21 ezer forintos árért több száz órányi játékidőt kapunk, illetve hogy a tényleg gigászi játéktér nemcsak nagy, de gyönyörű is.
A virtuális frontier mind technológiai, mind művészi értelemben a legszebb eddigi játékterület, engem legalábbis teljesen lenyűgözött.
Mert valóban döbbenetes az Odyssey Hellásza, vagy a Marvel’s Spider-Man Manhattanje, de ennyire jól megszerkesztett pályához még nem volt szerencsém. Pedig méretében messze nem rekorder, nem hivatalos becslések szerint a Grand Theft Auto V térképének nagyjából a felét kitevő tereppel van dolgunk.
Hozzáteszem, felesleges volna ennél nagyobb világot építeni egy olyan programhoz, amiben gyalogszerrel, lovakkal, esetleg gőzmozdony húzta vonatokkal közlekedhetünk. A lövöldözés, az interakciók rendszere, a felfedezés öröme, a küldetések változatossága és összetettsége – napestig sorolhatnám a Red Dead Redemption II jó tulajdonságait.
Hivatalos játékmenet-videó
És hogy mi a helyzet a negatívumokkal? Nos, ha nagyon kötekedni akarnék, azt mondanám, hogy az irányítás egy kicsit kusza lett, a PS4 kontrollerén nincs túl sok gomb, ez a játék mégis elérte, hogy belezavarodjak a dologba. Mindez az egyjátékos módban még nem olyan nagy baj, de novemberben elstartol a Red Dead Online című, külön kezelt többjátékos mód is, amiben már jó lenne, ha nem akadnának össze az ujjaim.
A siker receptje a türelem
A legtöbb játékfejlesztő stúdiót kiadók üzemeltetik és felügyelik, ezek a cégek mondják meg, mikorra kell kijönni egy újabb termékkel. A Rockstar Games felett álló Take-Two Interactive azonban látszólag nem szól bele a több mint kétezer főt alkalmazó, New York-i bázisú cég munkafolyamataiba: akkor adnak ki játékot, amikor elkészülnek vele, az eredmények pedig már évek óta sokkolják a piacot.
Az egy dolog, hogy az eladások rekordbevételeket állítanak fel, a sajtó pedig körbeugrálja a programokat, de a kiadó éves jelentései is dagadnak a zöldhasúaktól. A Take-Two 2018-ban eddig közel 1,8 milliárd dollár bevételt termelt, ebből 173 millió a nyereség – és ezek az adatok még a Red Dead Redemption II megjelenése előttről valók.
Ennek persze megvan az ára, a Kotaku tényfeltáró cikke szerint a Rockstar Gamesnél fasisztoid szellemben folyik a munka, a dolgozók nem kommunikálhatnak a családtagjaikkal, és nem ritkák a százórás munkahetek sem. Ugyanakkor tény: ha a Rockstar játékot készít, az nemcsak szoftveripari, hanem szórakoztatóipari fejlemény is, amelyre minden ágazatból érdemes odafigyelni.
A Red Dead Redemption II 2018. október 26-án jelent meg PlayStation 4 és Xbox One platformokon. A PC-s kiadást nem erősítették meg hivatalosan, de már most utalnak jelek arra, hogy jövőre számítógépekre is megjelenik a játék.
Képek: Rockstar Games
