Az intellektus hatalom. A Forbes augusztusi címlapsztorijának ez volt a címe, a fotón pedig Mácsai Pál szerepelt. Azóta tudjuk: ez volt az eddigi legnagyobb példányszámban elkelt lapunk. A Forbes Flow-n Bagi László beszélgetett vele.
Mácsaival nem volt könnyű időpontot egyeztetni, a címlapfotózásra pedig beállt derékkal érkezett.
„Van nekem egy ruganyos, mozgásra vágyó, kilenc éves lányom, akinek nem lehet azt mondani, hogy az apja egy trotty. Gondoltam, a szörfdeszkán megmutatom, micsoda mágus vagyok. És jól megrántottam a derekamat.”
A Terápia című HBO-sorozatban vállalt főszerepéről azt mondta:
„lehetett látni, hogy ez egy csodálatos lehetőség egy színésznek: kiérlelt, remek forgatókönyvek, káprázatos rendezők és partnerek. Az ember azonnal megszimatolja, ha valami vissza nem térő lehetőség.
A forgatásról pedig így mesélt:
„ott nem lehet színészkedni, folyamatosan két kamera veszi az embert, ott jelen kell lenni privát énemmel, miközben a kamerák mögött hét-nyolc ember dolgozik. És mivel ezek 15-20 perces felvételek egyben, olyan nincs, hogy valakinek közülük ne kelljen megvakarnia az orrát. Az én pofámat nézni hat hónapon át egy hatalmas monitoron, az maga amúgy is a dögvész.”
Ebből fakadó zavarát kezdetben úgy próbálta csökkenteni, hogy megkérte a stábot: takarják le magukat.
„Meg kellett tanulnom, hogy a filmezés közös holmi, akármilyen érzékeny mimóza vagyok, én csak alkatrészként szerepelek.”
Arról elég hamar meggyőzték Mácsaiék a budapesti közönséget, hogy jó az Örkénybe járni, de az igazgató szerint az igazi feladat az volt, hogy onnantól kezdve folyamatosan meg kellett haladnunk önmagunkat.
„Máskülönben ismétlővé és unalmassá válnánk” – mondta Mácsai arról, hogyan alakította át az egykori bulvárszínházat művésszé.
Bár az évad épphogy elindult, ő már a jövő évit tervezi.
„Egy évadnak van egy egészséges alaprajza. Az első kérdés az, hogy mi a társadalmi megrendelés. Az Örkény jelenleg prózai drámaszínház, amivel lemond a drámairodalom több mint feléről, a bulvár- és a zenés darabokról. Kicsit fájó szívvel, hiszen énekelni egyrészt tudunk, másrészt szeretünk.”
Mácsai szerint fontos, hogy egy évadban legyen kortárs darab, ami amúgy minden színháznak szívügye. „Minden szerző kortárs volt egyszer” – jegyezte meg. Szerinte lényeges az is, hogy legyen benne régi szöveg, klasszikus, tragédia és komédia, és mindezt összhangba kell hozni egy nagyon más mintázatú adottsággal: a színtársulat összetételével.
„A színészet biológiai pálya, senki sem játszhat Rómeót 45 évesen, nem beszélve az 57 évesekről! Ráadásul az emberek is változnak, képességek jönnek belőlük elő, és fontos arra figyelni, hogy mindig találjanak új felületet. Znamenák István például most egymás után öt szerepben játszott részeget, és persze képes ő ötféleképpen berúgni, de ez mégsem öröm, mert nagyon egyoldalú a terhelés.”
A szüleiről pedig azt mesélte a Flow színpadán:
„bár nyitott szellemű szüleim voltak, bátrak és elfogadók, azért korábbi mentalitásból valók, a társadalmi életük régimódi dolog volt. Ha elmentünk kiárndulni hétvégén, a férfiakon zakó, szvetter és nyakkendő volt. A »suhogóban kimegyünk a Hüvösvölgybe« jelenség nem létezett. Később már apám is farmerban és farmeringben mozgott, de nekünk szigorú napirendünk volt. Ő festőművész volt ugyan, de otthoni bohémtanya vagy meztelen modellek – sajnos semmi ilyen nem volt.”
Fotó: Fekete Csaba
