Volt idő, amikor Eren Ozmen török bevándorlóként baklavát sütött egy pékségnek és éjszakai műszakban takarított egy helyi cégnél, a Sierra Nevada Corporationnál. Ma már ennek a cégnek egyik tulajdonosa, dollármilliárdos, cége high-tech technológiát szállít a légierőnek és űrhajót fejleszt a NASA-nak.
Hatszázötven-millió dollár még a pénzzel jól kitömött űrkutatás terén is nagy pénznek számít. Megközelítőleg ennyit ér hat Boeing 737-es utasszállító gép, vagy hét F35-ös vadászrepülő. És pontosan ennyibe került a NASA-nak és a Sierra Nevada Corporationnek létrehozni a Dream Cheasert. Azt az újrafelhasználható űrhajót, amely az induláskor a hagyományos hordozórakéta csúcsán foglal helyet, a leszálláskor viszont repülőgépként tér vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a kifutópályájára. Ezzel a képességével egyedülállónak számít saját kategóriájában. A fejlesztő cég székhelye a Nevada állambeli Sparksban található, és 100 százalékban a török bevándorló házaspár, Eren és Fatih Ozmen tulajdonában áll.
Kilenc számjegyű kudarc
A házaspár a 80-as években vándorolt ki Amerikába, eredetileg a Nevadai Egyetemre, Renoba. Mindketten a Sierra Nevadánál Corp.-nál (SNC), egy kis védelmi cégnél dolgoztak, amit később, 1994-ben 5 millió dollárért vásároltak meg, saját házukat használva fedezetként. Erennek 51, Fatihnak 49 százalék részesedés jutott. 1998-tól a cég a katonai szerződésekből származó cash flow-ból 19 repülőgép- és védelmi céget vásárolt. A vállalat ma a legnagyobb női tulajdonú, kormányzati szerződésekkel rendelkező vállalkozás az országban: 2017-ben 1,6 milliárd dollár értékben értékesített és közel 4 000 alkalmazottat foglalkoztatott 33 helyszínen, köztük Törökországban és Hawaii-on is.
A SNC bevételeinek 80 százaléka az Egyesült Államok kormányától (többnyire a légierőtől) származik, amelynek katonai repülőgépeket, drónokat, anti-IED eszközöket (távvezérlésű robbanóeszközöket kivédő) és navigációs technológiát értékesítenek. A cég 1994-es felvásárlásakor csődközeli állapotban volt, ma viszont egyike annak a három magáncégnek, amellyel a NASA hosszú távú szerződést kötött. Ennek értelmében a SNC a jövő évtől beszállhat a Dream Cheaser-rel a Nemzetközi Űrállomásra irányuló teherszállításba. A siker nem jött egyszerűen. A Dream Cheaser kifejlesztéséhez szükséges összegnek kicsit kevesebb mint a felét, 300 millió dollárt a cég, 350 millió dollárt pedig a NASA finanszírozott. Elsőre nem sikerült túl jól: 2013 októberében, amikor egy helikopter segítségével megközelítőleg 3800 méter magasból elengedve először tesztelték a landolást, meghibásodás történt.
Egy évvel később a NASA továbbállt, és inkább a Boeinggel és a SpaceX-szel kötött milliárdos szerződést. A kilenc számjegyű kudarc megkeserítette az Ozmen házaspár álmát arról, hogy csatlakozzanak a magáncégek űrversenyéhez, de nem adták fel. Néhány hónappal később újabb ajánlattal jelentkeztek a NASA-nal: ételt, vizet, tudományos kísérletekhez használható anyagokat akartak szállítmányozni a Nemzetközi Űrállomásra és vissza. Ezúttal sikerült. A NASA 14 milliárd értékű szerződést osztott szét három cég, a Dragon teherűrhajókat üzemeltető SpaceX, a Cygnus teherűrhajókat indító Orbital ATK és a Dream Cheaser fejlesztő SNC között. (A pontos összeg számos tényezőtől függ, beleértve a sikeres küldetéseket is.) Az új, személyzet nélküli rakományhajót is Dream Cheasernek nevezték el, az első verzió pedig azóta drága lobbidekorációként szolgál.
Beszálltak az űrversenybe
Az Ozmen házaspár – ma fejenként 1.3 milliárd dollár a vagyonuk –, ezzel fel is ült a dúsgazdagok űrversenyének hullámára. Ez a hullám akkor keletkezett, amikor a NASA a 2003-as Columbia-katasztrófa után leszámolt az űrsiklóval. A magáncégek között a legismertebb az Elon Musk nevéhez köthető SpaceX és Richard Branson Virgin Galactic-je, de Larry Page (Planetary Resources), Mark Cuban (Relativity Space), Jeff Bezos (Blue Origin) és Paul Allen (Stratolaunch) is játékban vannak. Legtöbbjük szenvedély hajtotta projekt, de a pénz sem mellékes. 2017-ben a NASA 17.8 milliárd dollárt ítélt az űrszállításban érdekelt magáncégeknek: 8.5 milliárd dollárt a legénységre, 9.3 milliárd dollárt a rakományra.
„Nálunk megvan hozzá az üzleti motor és az innováció, ezért csináljuk. Emellett lehetőséget és szükséget is látunk abban, hogy az USA megőrizze vezető szerepét ezen a fontos területen” – mondja Eren Ozmen, aki jelenleg az amerikai Forbes America’s Richest Self-Made Women listájának 19. helyén áll. Ennek ellenére keveset hallani róluk vagy a cégükről. A SNC-t például rendszeresen összekeverik az azonos nevű kaliforniai sörgyárral, ezért Erenék viccesen #notthebeercompany hastaggel ellátott söralátéteket gyártattak, amiket a rendezvényeiken osztogatnak a sörcsap környékén.
Az űr nagy előrelépést jelentett a SNC-nek, de nagy kockázatot is, mivel a vállalat leginkább a régi repülők felújításáról ismert, repülőt még nem küldött az űrbe. Pénzt nem sajnálva, keményen dolgoztak a Dream Cheaseren, hogy visszaszerezzék a 2013-as bukás utáni jó hírnevüket. „Számunkra az űr sokkal többet jelent az üzletnél” – mondja Fatih: „Emlékszem, amikor gyerekként a világ másik végében egy fekete-fehér tévén libabőrözve néztük az első Holdra szállást. Rendkívül inspiráló volt.” Eren erős török akcentusával hozzáteszi: „Nézd meg az Egyesült Államokat, mi mindent megtehetnek a nők itt a világ többi részéhez képest. Ezért érezzük úgy, hogy hátra kell hagynunk valamit örökül.”
Dream Cheaser, az álomkergető
A Dream Cheaser relatíve kicsi, mindössze 9 méter hosszú, negyed akkora mint a Space Shuttle gépek. Az ISS-től való elválást követő 3-6 óra múlva már landolhat is a szárazföldön, méghozzá a kifutópályára – nem úgy, mint a tengerre érkező Dragon kapszula, ami korábban az egyetlen módja volt annak, hogy az Egyesült Államok visszajuttatssa a rakományt az űrből. A Dream Cheaser a Dragonnal ellentétben alkalmas lesz érzékeny és gyors beavatkozást vagy vizsgálatokat igénylő kísérleti anyagok, minták, akár élőlények visszaszállítására is. Ezzel új típusú tudományos kísérleteket is elvégezhetnek az ISS fedélzetén. „Ez az oka annak, hogy a NASA végül bevett bennünket is a programba. Úgy tudjuk szállítani a rakományt, ahogyan senki más” – mondja John Roth, a cég űrszekciójának alelnöke.
A Dream Cheaser története a 80-as évekig nyúlik vissza. 1982-ben egy ausztrál P-3 kémgép készített felvételeket az oroszokról, amint egy űrhajót halásztak ki az Indiai-óceánból. Az ausztrálok továbbították a képeket az amerikai hírszerzésnek. Kiderült, hogy a gép egy BOR-4-es orosz űrgép, amiből a NASA készített is egy másolatot, a HL-20-ast, ezt tíz évig tesztelték, majd félredobták. 2003-ban felrobbant a Columbia, George W. Bush bejelentette, hogy amint a Nemzetközi Űrállomás elkészül, leállítják az űrsikló programot. Ennél a pontnál a NASA HL-20-at már el is felejtették, darabjait egy raktárban gyűjtötték össze. 2006-ban egy szintén az űrkutatásban érdekelt cég, a SpaceDev Corporation megszerezte a jogokat, remélve, hogy végre eljut az űrbe. A Dream Cheaser első, emberek szállítására is alkalmas modelljét még ők tervezték a HL-20-as alapján. A NASA viszont még ugyanebben az évben megvonta a tőlük a támogatást, és a pénzügyi válságot nem élték túl. Itt lépett be a történetbe a Sierra Nevada Corporation, akik mindig is vadásztak az ígéretes cégekre. Megvásárolták. Időt és pénzt nem sajnálva fejlesztették tovább a Dream Cheasert. „Olyan volt, mintha a kedvenc fiúk lett volna” – mondja egy korábbi alkalmazott.
Törökországból Amerikába
Eren Ozmen a törökországi Diyarbakir nyüzsgő városában nőtt fel a Tigris-folyó partján. Mohón olvasott és komolyan vette a tanulást. Szülei ápolóként dolgoztak, és arra ösztönözték négy lányukat, hogy az iskolára összpontosítsanak. Eren az Ankarai Egyetemet egy teljes munkaidős banki állás mellett végezte el: újságírást és PR-tanulmányokat folytatott, fennmaradó kis szabadidejében pedig angolt tanult. 1980-ban az egyetem befejezésekor találkozott Fatih Ozmennel. Az országos kerékpárbajnok épp ekkor fejezete be villamosmérnöki tanulmányait, és az volt a terve, hogy a Nevadai Egyetemen tanul tovább, Renoban.
Egy évvel később, 1981-ben Eren is Amerika felé vette az irányt, beiratkozott egy angol nyelvi programba a Berkely-n. Felvette a kapcsolatot Fatih-val, aki azt javasolta, jelentkezzen át a Nevadai Egyetemre egy MBA-programra. Miután megérkezett a kampuszra a legjobb barátok lettek. Eren tehetséges szakácsnak bizonyult, házias ételeket készített kettőjüknek, Fatih pedig segített neki a statisztikában. Szobatársak lettek, de ekkor még nem gondoltak arra, hogy komolyabb kapcsolat is alakulhat köztük. „Próbáltunk egymást segítve túlélni” – mondja Eren.
Tudta, ha munkát akar kapni Amerikában, tanulnia kell, a legjobbnak kell lennie. Nem volt egyszerű dolga, hiszen több részmunkaidős állása is volt a kampuszon: házi készítésű baklavát árult egy pékségnek, és éjszakai műszakban takarítóként dolgozott későbbi cégüknél, a Sierránál. Miután 1985-ben befejezte az MBA-képzést, pénzügyi területen kezdett dolgozni egy közepes méretű cégnél. Zavarta, hogy a pénzügyi jelentéseket hetek alatt tudták csak elkészíteni. Eren a tanulmányai alatt használt már PC-t, úgy gondolta, hogy ezzel meggyorsítaná a munkafolyamatot. Arra kérte a főnökét, vásároljon egy gépet, de az nem engedélyezte, mondván, túl költséges beruházás. Így Eren az első fizetési csekkjéből vett egy gépet és bevitte a munkahelyére. Úgy lett, ahogy jósolta: a jelentések néhány óra alatt elkészültek, és népszerűsítették a számítógépes technológiát. Három évvel később a céget eladták és Erent elbocsátották. Fatih közben ugyanúgy a Sierra Nevadánál vállalt állást, kezdetben gyakornokként, majd mérnökként. Később Eren is visszatért, de már nem diákmunkásként, hanem a pénzügyi területre: itt is nagy sikerrel automatizálta a munkafolyamatokat a számítógépével.
Kifelé a pénzügyi csődből
Egy este az íróasztalánál ülve számolgatva nyilvánvaló vált számára, hogyha bizonyos költségeket nem csökkentenek, a cég néhány hónapon belül csődbe juthat. A hírrel bekopogtatott a főnökéhez, de az nem vette komolyan, ezért egyenesen a tulajdonosokhoz ment. Ők már értették, miről van szó, de a bank nem adott volna újabb kölcsönt. Eren javaslatára ezért leállították a fizetéseket három hónapra, addig míg nem jön egy újabb szerződés, a dolgozóknak kölcsönt kellett kérniük a számláik kifizetésére. „Olyan volt az egész mint amikor a Titanic süllyedni kezdett. Vártuk a következő szerződést, de nem tudtuk, hogy egyáltalán jönni fog-e” – meséli erről az időszakról. A várt szerződés végül sikerült megkötni, de a cég sorsa nem stabilizálódott, napról-napra működött még két évig.
Eren nyolc és fél hónapos várandós volt első gyerekével, amikor kapott egy nem túl kellemes hívást. A kormányzati könyvvizsgáló ügynökség a cég könyvelését átvizsgálva arra jutott, hogy csődbe kerültek, ezért nem jogosult újabb szerződésre. Végül bebizonyosodott, hogy a könyvvizsgáló tévedett, de nem volt mit tenni, a jelentést ugyanis már kiadta a kezéből. Eren elment szülni, majd egy héten belül az újszülöttel visszament dolgozni. Elsántikáltak még egy ideig, de ekkor már elege volt már abból, hogy a mérnökök által vezetett cég egyik válságból a másikba esik. Úgy gondolta, a férjével ketten sokkal jobban tudják csinálni: megvették, a fedezet a saját házuk volt. Öt évbe tellett míg stabilizálták a vállalatot, Erennek ebben kulcsszerep volt, nagyon szűkmarkúan kezelte a kiadásokat. „Nem lehetett szabadon költeni, mindent végig kellett alaposan gondolni” – emlékszik vissza Tom Galligani, aki a 90-es években volt a cégnél. Eren pénzügyi igazgatóként dolgozott akkoriban, ma pedig vezetője és elnöke a cégnek. Fatih vezérigazgatóvá vált, és a kormányzati szervekkel való kapcsolattartásra és új termékek fejlesztésére összpontosított.
Fut a szekér
Vásárolni kezdtek. Olyan cégeket kerestek, amelyek valamiféle ígéretes high-tech termékkel foglalkoztak, profiljuk pedig passzolt a Sierra Nevada terveihez a pilóta nélküli antenna rendszerektől a nagy tartósságú kommunikációs rendszerekig. „A megvásárolt 19 cégből egy sem volt eladó, mikor megvettük. Ma mindegyik 10-szer akkora, mint korábban” – mondja Fatih.
Először az Advanced Countermeasure Systemet vették meg 1998-ban, amely olyan eszközöket készített, amelyek védelmet nyújtottak a katonáknak a rögtönzött robbanóeszközöktől (IED). A bevételeket azóta 3 millióról 60 millió dollárra növelték, mondja Eren. A cég kizárólagos megállapodást kötött a hadsereggel, vagyis versenytárgyalási eljárás nélkül kapnak szerződéseket, azzal az indokkal, hogy csak az adott vállalat terméke felel meg a kormány követelményeinek. Tavaly a cég 1.3 milliárd dolláros kormányzati szerződéseinek többsége ilyen volt.
Legnagyobb bevételi forrásuk, hogy új technológiai megoldásokat integrálnak már meglévő gépekbe. Például olyan szupercsendes flottát hoznak létre, amivel anélkül, hogy észrevennék őket, nyomon követhetik a kábítószercsempészek mozgását. A 2017-es kaliforniai nagy tűzvész idején, hőérzékelőkkel, hőkép-és éjszakai látás képességgel szerelték fel a gépeiket. De nem csak ez különbözteti meg őket másoktól. Az áraik is és a gyorsaságuk is. Bevételeik 20 százalékát belső kutatásra és fejlesztésre fordítják, kreatív módon a hadsereg öregedő repülőgépeinek fejlesztésére. „Elmehetsz a Boeinghez vagy a Lockheedhez, de az 5-10 évig tart és sok pénzbe kerül” – mondja Eren. „Tőlünk valamit azonnal kapsz.”
A 300 millió dolláron felül, amibe az eredeti Dream Cheaser került, a Sierra Nevada további 200 milliót költött a szállítmányozó verzióra és várhatóan további 500 millióba fog kerülni mire készen áll a felszállásra. A költségek megtérülése érdekében zökkenőmentességre számítanak. A cég már 500 millió dolláros bevételt szerzett a NASA-tól, mivel sikeresen befejezte a tervrajzokat, valamint biztonsági és tesztlövéseket a legénységgel ellátott Dream Chaserrel (ami funkcióiban és designban 80 százalékban ugyanaz). Hasonlóan ahhoz az 1989-es szerződéshez, most is nagyon várják azt a nagy összeget, ami akkor érkezik, ha a Dream Cheasert felküldték az űrbe. Tervezett időpontja 2020 szeptember, 11 hónappal azután, hogy a rivális Orbital ATK Cygnus 2019 októberében elstartol, és egy hónappal később, mint ahogy a SpaceX Dragon 2, elindul. Ha a Dream Chaser 2024-ig befejezi hat küldetését az űrállomásra, a Sierra Nevada becslések szerint 1,8 milliárd dollárt tesz zsebre. Eren látja a kockázatokat, de az új otthonra lelt bevándorló patriotizmusával felvértezve felelősséget érez azért, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze vezető helyét az űrben. „A kereskedelmi vállalatok azok, akik be tudják hozni az űrkutatásba azokat a kreatív ötleteket, amik segítik az országot a felzárkózásban” – vallja.
