80 százalékkal kevesebb karbonkibocsátás, Budapest legnagyobb napelemparkja és mesterséges intelligencia vezérelte hőmérséklet – itthon egyedülálló módon A+ energetikai besorolást kapott a Westend bevásárlóközpont. A történetnek pedig ezzel koránt sincs vége.
Az 1999-ben átadott Westend sokkal több mint egy bevásárlóközpont: itt kapott helyet a Crowne Plaza Hotel, emellett irodaházként is működik. Míg maga a bevásárlóközpont a közelmúltban A+ energetikai besorolást érdemelt ki, addig a szálloda és az irodák „A” minősítést kaptak.
„A Westend átalakítása jóval több volt egyszerű műszaki korszerűsítésnél. Egy olyan működési modellt alakítottunk ki, amelyben az energetikai, digitális és természetalapú fejlesztések egymást erősítik. A program azt bizonyítja, hogy egy közel harmincéves épületet is a mai fenntarthatósági elvárásoknak megfelelően lehet működtetni, miközben az átalakítás a városi környezet számára is kézzelfogható értéket teremt.” – mondta el Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus Csoport vezérigazgatója.
A főváros legnagyobb napelemparkja a bevásárlóközpont tetején
A Westendet működtető Gránit Pólus Csoport egy támogatások nélkül megvalósított, négymilliárd forintos, négyéves projektet zárt le az ünnepélyes napelempark-avatással. A tetőtéri parkolószinten elhelyezett, árnyékot is biztosító napelemek nagyjából egy teljes futballpályányi területet fednek le, ezzel kiérdemelte a Budapest legnagyobb napelemparkja címet. Az itt megtermelt energia 300 hazai háztartás éves energiaigényének felel meg.
A parkoló mérete adott volt, a beruházásnak alkalmazkodnia kellett a meglévő szerkezethez, emiatt világszinten is teljesen egyedi megoldást alkalmaztunk a napelemek elhelyezésénél” – teszi hozzá a beruházás vezetője.
Ehhez társul a külső napelemparkokból vásárolt energia, amellyel az épület működéséhez szükséges energia 80 százaléka már zöld forrásból származik, míg az elmúlt négy év fejlesztéseinek eredményeként az épületegyüttes karbonkibocsátása a 2019-es bázisévhez képest 81 százalékkal csökkent.
Az épületegyüttes nemcsak környezettudatosabban működik, hanem fenntarthatóbb módon is megközelíthető: 8 autómegosztó hely, 42 elektromosautó-töltő, kerékpártárolók, rolleres parkolók és MOL Bubi-állomások segítik az alternatív közlekedési módokat.
Okos megoldások
A zöldítés része a Westend tetőteraszán kialakított, már most 1,5 hektáros park is, amely még idén további 1000 négyzetméterrel bővül. A közhasználatú zöldfelület a sűrűn beépített belvárosban városi infrastruktúraként működik: javítja a mikroklímát és segíti a csapadékvíz helyben tartását. A „szivacsváros” koncepció szerint megvalósított fejlesztés mérsékli a hőszigethatást és csökkenti a vízfelhasználást.
Az újítások a belső terekben is érzékelhetők. „Kiemelkedő az üzembiztonságunk, redundáns hálózatunk van szinte mindenhol. A moziban is nőtt a komfortérzet az új hőszivattyús rendszereknek és a mesterséges intelligencia által vezérelt hőmérsékletszabályozásnak köszönhetően” – mondja Potoczki Gábor. Az AI figyeli a külső és belső hőmérsékletet, valamint az épület aktuális telítettségét, így elkerülhető, hogy nyáron túlhűtsék, télen pedig túlfűtsék az épületet. A távozó hőt is hasznosítják: akkora mennyiségről van szó, amellyel 700 darab 4–6-os villamost is meg lehetne tölteni.
Diktálják a tempót
Az elkészült fejlesztéseket a Westend üzemeltetői oktatási célokra is szánják: a helyi iskolák és a szakemberek előtt is megnyitják referenciaprojektjüket, amely oktatási térként is szolgál majd.
A felsorolt újítások a bérlők számára is fontosak. „Az, hogy valaki ilyen mértékű beruházásokat végez egy ingatlanon, abszolút biztosít egyfajta jövőképet, hiszen nem egy amortizálódó épületről beszélünk, hanem egy folyamatosan megújulóról” – mondja Potoczki Gábor. A stratégia világos: a tervek öt évre előre szólnak. „Most lezárunk egyet, és már készítjük elő az újat” – teszi hozzá a beruházásmenedzsment-vezető.