A rendőrség szerint Panyi Szabolcs nem kémkedett.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította a Panyi Szabolcs újságíró ellen kémkedés gyanúja miatt tett feljelentést. A Direkt36 volt munkatársa a Facebookon reagált: megköszönte a támogatást, és azt írta, ez erőt adott neki a Szijjártó Péter orosz kapcsolatait feltáró oknyomozás befejezéséhez.
Panyi a választási kampány idején részleteket közölt Szijjártó Péter és Szergej Lavrov telefonbeszélgetéseiből. A leiratok szerint a magyar külügyminiszter rendszeresen tájékoztatta orosz kollégáját az Európai Tanács üléseiről, és igyekezett teljesíteni kéréseit.
Az ügy nyomán a kormány és a kormánypárti média Panyit támadta, Gulyás Gergely pedig március végén jelentette be, hogy Tuzson Bence igazságügyi miniszter szakértői vélemény alapján feljelentést tesz kémkedés miatt.
Az újságíró a vádakat visszautasította, és hangsúlyozta, hogy a munkáját a forrásvédelem szabályai szerint, oknyomozó újságíróként végezte. A rendőrség mostani döntése szerint az ügyben nem indul eljárás.