Fontos változás, hogy korábbiakkal ellentétben a lakcímkártya már nem feltétele a szavazásnak.
Mi történt? A Telex vasárnapi cikkében összegyűjtötte a legfontosabb, a választáshoz elengedhetetlen információkat.
Kontextus.
- – Ma a következő Országgyűlés tagjairól szavazunk, akik aztán megválasztják az új kormányt. A magyar parlament 199 képviselőből áll: 106 képviselő közvetlenül egyéni választókerületből nyer mandátumot, 93 képviselő pedig pártlistáról jut be. Többsége egy pártnak 100 mandátum felett van, kétharmada pedig 133 mandátumtól.
- – Szavazni reggel 6 órától egészen 19 óráig lehet. Ha ön 19 órakor már sorban áll a szavazóhelyiségnél, akkor nem küldik el.
- – A szavazóhelyiségben az szavazhat, aki a kinyomtatott szavazóköri jegyzékben szerepel.
- – A szavazás előtt a helyiségben igazolnunk kell magunkat. Ezt érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel tehetjük meg.
- – Elektronikus eszközön keresztül (DÁP applikáción bemutatva) nem fogadják el az igazolványt.
- Fontos változás, hogy korábbiakkal ellentétben a lakcímkártya már nem feltétele a szavazásnak.
- – Az a szavazólap nem érvényes, ami nincs hivatalos bélyegzővel lepecsételve.
- – Szavazni a postán kiküldött értesítőben kijelölt szavazókörbe kell menni. A részvételhez kapott értesítőt nem kell magával vinnie, de nem is tilos. Ha esetleg kidobta ezt az értesítőt, akkor a Nemzeti Választási Iroda honlapján a lakcíme beírása után ki tudja bogarászni, hogy hova kell mennie, mi a szavazóhelyiség címe. Ezt már Google-térképen is megjeleníti a választási iroda, hogy még egyszerűbb legyen. Ne megszokásból menjen! Nem kizárt, hogy 2022 óta másik szavazókörbe került át.
- – Előfordulhat, hogy elrontja a szavazólapot, és véletlenül arra ikszel, akire nem szeretne. Semmi gond! Lehetősége van korrigálni, de nem ugyanazon a szavazólapon. Ha a szavazólap urnába dobása előtt jelzi a problémát, a rontott szavazólapot a szavazatszámláló bizottság „bevonja”, egy külön borítékba teszi, majd új szavazólapot adnak. Második alkalommal azért már jobb figyelni, mert új szavazólapot csak egyszer lehet kérni.
Lejárt az egyik szükséges okmányom! Akkor ennyi volt, nem is szavazhatok? Alapból nem, még akkor sem, ha egy régi cimborája a szavazókör egyik dolgozója. De van megoldás: a legtöbb kormányablak az országgyűlési választás hétvégéjén, április 11-én, szombaton, valamint 12-én, vasárnap nyitva tart. Így lehetőség van ideiglenes személyi igazolvány kiállítására, hogy mégis elmehessen szavazni.
Hány szavazólapot kapok? Ezeken kire és mire szavazhatok? Kettőnél többet biztosan nem. Ha van bejelentett magyarországi lakcíme, akkor két szavazólap jár: az egyiken az egyéni jelöltre – akiknek a fotóival kiplakátolták az utcát –, a másikon pedig az országos listára lehet szavazni. Az összesen 106 egyéni választókerületben az a jelölt nyer, tehát lesz képviselő, akire a legtöbben szavaznak. Pártlistát végül öt párt tudott állítani (ilyen sorrendben lesznek a szavazólapon):
Fidesz–KDNP.
Magyar Kétfarkú Kutyapárt;
Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza);
Mi Hazánk;
Demokratikus Koalíció;
Szavazófülke-szelfi, és mit tegyél ha csalást láttál? Még több kérdés és válasz a Telex cikkében.