Kurucz Kittit másfél éve még nem érdekelte a politika, volt egy bő húszezer követős Instagram-oldala, ahol elsősorban lifestyle, egészséges életmód témában osztott meg tartalmakat. Aztán annyira felpiszkálta az igazságérzetét a magyar közélet, hogy elkezdett politikai témákkal foglalkozni. Oldalai egyre népszerűbbek, Instán már több mint 61 ezer, TikTokon csaknem 27 ezer követője van. Határozottan odamond a celebeknek és a politikusoknak, sokszor azok helyett is, akik például egzisztenciájukat féltve nem mernek véleményt nyilvánítani.
A Forbes.hu Feedember sorozatának következő részében vele beszélgettünk.
Feedember
Az algoritmus feldobja az arcukat – mi megmutatjuk, kik ők.
„Annyira nem voltam képben a politikával, hogy először nem is tudatosult bennem, kinek a rendezvényén vagyok” – emlékszik vissza egy hat évvel ezelőtti hostessmunkájára Kurucz Kitti tartalomgyártó (bár sem ezt a szót, sem az influenszert nem annyira szereti magára használni).
Az eseményen a vendégeket köszöntötte és a ruhatárban dolgozott, mert jó fizetéskiegészítés volt. Feltűnt neki, hogy a vendégek eléggé fennhordják az orrukat, sokan nem is köszöntek, amikor átadták a kabátjukat.
Kitti épp kifakadt volna, amikor a többiek csitították, hogy ne, mert ez Mészáros Lőrinc egyik cégének rendezvénye.
„Úgy voltam vele, hogy nekem akkor ennyi elég is volt a politikából” – mondja arról, hogy utána hiába hívták többször, visszamondta ezeket a munkákat.
Elkezdett felidegesíteni, hogy mik történnek
Sokáig tartotta magát ahhoz, hogy nem foglalkozik a politikával. „Amikor kérdezték, mindig azt mondtam, hogy nem politizálok. Azóta is szégyellem, hogy ezt így láttam.” Úgy érezte, hogy amihez nem ért, azt inkább elengedi. „Szerencsére ebben nagyon sokat változtam, és most már alaposan utánanézek a dolgoknak” – mondja.
Eleinte életmód típusú tartalmakat osztott meg arról, hogy hogyan telt egy napja, de lerántotta a leplet például egy kozmetikai márka ránctalanító krémjének megtévesztő reklámjáról, a képek közösségi médiában történő átszerkesztéséről, vagy épp kiállt az egészséges testkép mellett.
Kitti Vas megyéből származik, pár éve költözött Budapestre, és ekkoriban a vendéglátásban, egy budapesti cég több éttermében dolgozott, szabadnapjain foglalkozott Instagram-oldalával. Főnökei nem is feltétlenül tudtak erről, de amikor már látták a politikai jellegű tartalmakat, sem bántották emiatt, sőt volt, aki támogatta is. Azt mondja, nézői közül sokan jeleznek vissza neki, hogy félnek a munkahelyük elvesztésétől, és nem mernek ilyen témákban véleményt mondani. „Sok munkahelyen ezt nem lehet megtenni. Szinte mindennap kapok olyan visszajelzést, amiben megköszönik, hogy helyettük is felszólaltam.”
Körülbelül kilenc hónapja állt bele a politikai kontentek gyártásába, először TikTokon osztotta meg a videókat, majd Instagram-oldalára is feltöltötte őket. Nem sokkal korábban költözött össze a párjával, aki miatt „nulla-huszonnégyben mentek a podcastok”, állandóan előtérben voltak a politikai jellegű témák.
„Annyit hallgattam, hogy elkezdett felidegesíteni, mik történnek. Aztán egy idő után már nem ő, hanem én mondtam a páromnak, hogy »hallottad mi történt?«.” Párja javasolta neki, hogy
ne csak otthon mondja a magáét, hanem gyártson ezekről tartalmat, mert fontos témák. „Elültette a bogarat a fülembe.”
Kitti három hónapig gondolkozott, mert mindaddig olyan tartalmat, ahol leül a kamera elé, és beszél, nem igazán osztott meg.
Első videóiban inkább csak az adott téma kapcsán benne megfogalmazódott kérdéseket vetette fel, és még nem állt bele a véleménynyilvánításba. Először a Majka Csurran-cseppen című száma miatt kitört botránnyal kapcsolatban tett fel kérdéseket. Majkáék ezt a számot tavaly nyáron a debreceni Campus Fesztivál zárónapján úgy adták elő, hogy a végén eljátszották a miniszterelnököt megszemélyesítő énekes fejbe lövését. Erre azonnal ráugrott a kormánysajtó, mondván, hogy Majka egyenesen Orbán Viktor miniszterelnök megölésére buzdított ezzel. Kitti kifejti: „Engem az érdekelt, hogy ha nincs egyezés a szám és a kormányzásuk között, akkor miért kellett ennyire magukra venni, illetve miért adta le a TV2 Tények, hogy Majka kormányellenes és rendszerkritikus. Talán mégis érzik az egyezést?”
A megosztás után kiderült, hogy az emberek nagyon szeretik az ilyen típusú tartalmakat, tudnak vele azonosulni. Kitti azóta már nemcsak kérdezni, de kijelenteni is mer. Egy-egy pár perces videóra több órát készül, akár évekre visszamenőleg elolvassa az adott témában megjelent cikkeket, és a vágás is hosszabb folyamat szokott lenni.
Fotó: Sebestyén László
Kitti igazságérzetét annyira felpiszkálta a magyar közélet, hogy elkezdett politikai témákkal foglalkozni. Fotó: Sebestyén László
Van, hogy akár a boltban sorbaállva is leírja a gondolatait, ha meglát egy hírt, ami felidegesíti, mert mindig az első gondolat a legjobb, mondja. A témákat aszerint választja, hogy mi az, ami miatt benne is felmegy a pumpa, bár mostanában akár egy nap alatt is annyi minden történik, hogy nincs ideje minden témát lekövetni.
Ha valakinek ekkora felelőssége van
„Mindig megkapom, hogy biztosan azért kezdtem el közéleti témákban megnyilatkozni, hogy ebből legyenek a követőim, de ez nem igaz.” Kitti eleinte sem az influenszerkedésből, hanem a vendéglátásból élt, és most sem ebből keresi a kenyerét. „Az volt a célom, hogy olyan tartalmat gyártsak, amivel tudok azonosulni.” Az azonban kétségtelen, hogy a közéleti posztok felduzzasztották a követőbázisát: 25-26 ezerről ugrott 62 ezer követő fölé Instán, míg TikTokon már csaknem 27 ezer követője van. Az Insta nő most jobban, a TikTok az algoritmustól függően van, hogy nehezebb pálya, de Kitti már tervezi Youtube-csatornája elindítását is. Emellett párjával most egy vállalkozás beindításán dolgozik.
A közösségi médiás népszerűségében az is szerepet játszott, hogy Molnár Áron – az áprilisi Forbes címlaposa – is megosztotta az egyik videóját. „Aztán épp azon gondolkoztam, hogy ezt illik-e most megköszönni, vagy hogy legyen” – mosolyog. Áron épp ekkor írt rá, hogy mennyire szükség van az olyan tartalmakra, amiket Kitti csinál, és később közös videót is készítettek. Ebben Tóth Gabi Fidesz-kedvenc énekesnő figyelmét hívják fel a hátrányt szenvedő és megélhetésért napi szinten küzdő társadalmi csoportokra, és a különböző szakmákban dolgozók nehéz helyzetére.
„Jön a Toxikoma 2, vagyis Curtisről filmet készítenek, majdnem annyi pénzből, mint amennyit ő élete során eldrogozott. Százhúsz millió forint. Már majdnem fel mertem háborodni, hogy egy budapesti kórházban megint kabátban dolgoznak. De hát így már érthető. Nem maradhat a magyar Curtis-film nélkül. Ki lenne jobb alany erre? Mondjuk egy Nobel-díjas?” – mondja egyik videójában Kitti. Sokszor száll bele más celebekbe is – legyen szó Kulcsár Edináról, Aurelioról vagy Szabó Zsófiról – , azt mondja, ezt is nagyon testhezállónak érzi.
Undorodik attól, hogy ha valakinek ekkora felelőssége van, ennyi ember követi, mégis hiteltelen. „Ez nagyon felháborít.” Sokszor hallja azt is, hogy mennyi pénzt kapnak egy kormányt támogató videóért.
„Egyiküktől sem a pénzt sajnálom, hanem azt, hogy ennyire nem felelősségteljesek azok az emberek, akik nap mint nap ott vannak a telefonunkban.”
Ő soha nem kapott pártoktól megkeresést. „Szerencsére” – mondja, hozzátéve, hogy ismer olyan, nagy követőtáborral rendelkező influenszereket, akik igen.
Fotó: Sebestyén László
„Az volt a célom, hogy olyan tartalmat gyártsak, amivel tudok azonosulni” – mondja Kitti. Fotó: Sebestyén László
Kitti is vállal szponzor együttműködéseket, de ezeket erősen megválogatja, és azt mondja: „ha valakit nap mint nap nézel, akármiről beszél, elkezded megkedvelni a személyiségét, és szívesen látnának más tartalmat is. Ez lehet együttműködés is.”
Később értette meg
Kitti hétéves volt, amikor látogatóként megfordult egy gyermekotthonban Ikerváron (mai nevén Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola). Keresztapja testvére dolgozott ott, ebédet vittek neki. Ennyi idősen még nem nagyon fogta fel az ottani állapotokat, de hangsúlyozza, hogy semmi rossz élménye nem volt, arra emlékszik, hogy sok gyerek volt együtt, játszottak, tanultak. „Utána odafordult hozzám keresztapukám és mondta, hogy ha a szüleimmel bármi történne, ő soha nem hagyná, hogy így nőjek fel. Akkor sem, ha nem ő lenne a keresztapukám. Akkor nem értettem, miért mondja ezt, de már értem. És ha nincs a Szőlő utcai ügy, nekem nem is jut eszembe ez a mondat.” A Szőlő utcai ügy kapcsán született videójában el is érzékenyül, amikor erről az emlékről beszél.
„Utálom, ha olyan embereket bántanak – ez esetben kisgyerekeket –, akik nem tudják magukat megvédeni, és akik nem fogják fel, hogy mi történik velük. Ezt az ártatlanságot kihasználnia a világ leggonoszabb dolga.”
Kitti a Félmillió fiatal a változásért országos politikai mozgalomban is dolgozik, amelyet Fekete-Győr András indított ismert tartalomgyártók bevonásával, hogy legalább 500 ezer fiatalt vegyenek rá a szavazásra, mivel a szervezők szerint a részvételük kulcsfontosságú a politikai változáshoz.
„Eufórikus, hogy olyan emberekkel vehetem körül magam, akikkel egy a célunk.”
Vályi István autós újságíró, televíziós műsorvezető és tartalomgyártó, a hazai autós videózás meghatározó alakja is a kezdetektől részt vesz a Félmillió fiatal projektben. István több mint fél évtizede rendszeresen találkozik a közönségével, de azt mondja, az influenszereknek (Kitti mellett Bernáth Odett, Molnár Áron, Macsa – a szerk.) , így Kittinek is új volt, hogy most személyesen is találkozthatnak a követőikkel. „Nekik tök jó visszaigazolás, amikor hús-vér emberek odamennek hozzájuk, és megköszönik a munkájukat. Ez őket is motiválja.”
Mindenkinek megvan a saját követőtábora, különböző társadalmi réteget szólítanak meg, és juttatják el a szavazás fontosságának üzenetét, mert ismerik a saját követőiket, meg tudják őket szólítani. „Folyamatosan kapcsolatban vannak velük, nem veszítik el a szemkontaktust, mint mondjuk a regnáló kormánypárt, de mondhatunk nyugodtan állampártot is”, mondja István. Kitti által szerinte elérik a nőket és a fiatal lányokat, akik azonosulni tudnak azzal, amit ő képvisel: a vidámsággal és a humor mögé rejtett komoly üzenetekkel.”
Az első félmillió fiatalos matricaosztásnál Budapesten a Kálvin téren bátortalanul, de odament Kittihez két 14 éves lány a matricákért, egyikük rendszeresen nézi a tartalmait. „Meglepően tájékozottak voltak közügyekben. Ők ugyan most még nem szavaznak, de a következő választásokon már igen.” Kitti azt mondja, épp ez a két tizenéves lány jutott eszébe, amikor legutóbb egy alkoholos ital reklámozásával kereste fel egy gyártó. „Ilyeneket nem vállalok el. Éppen ezek a tizennégy éves kislányok jutottak eszembe. Feléjük nem fogom azt közvetíteni, hogy az ivás mindennapos dolog.”
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a választások után a tartalmaival, azt mondja, folytatja a videózást, mert a politika továbbra is szolgáltat majd tartalmat, emellett a régi táborából sokan kérik tőle a régebbi típusú kontentet is.
Kittit nagyon félti édesanyja, hogy esetleg valaki odajön egy félmillió fiatalos rendezvényen és valami atrocitás éri a lányát. „Mindig mondom neki is, és minden anyukának ezt szeretném üzenni, hogy ha a gyereke kiáll valamiért, és elmegy egy tüntetésre, engedje el, mert muszáj kimenni, sokat segítünk vele. Azt nem tudom mondani, hogy ne aggódjon, de engedje el, mert ez nagyon fontos. Nem szabad félni.”