Budapesttől kétórás vonatútra, az Alföld kapujában fekszik az ezerlelkes Felsőlajos, ahol térerőből kicsit kevesebb, oroszlánból viszont sokkal több van, mint egy átlagos faluban.
Magyarország első magánállatkertje eredetileg Abonyban volt, de onnan költözniük kellett. Tóth Tibor építette, és nemcsak hogy ez volt ez első, ami magántulajdonban volt, de az első állatkert-költöztetés is az ő nevéhez fűződik. Egy-két elefánt még azért jó lenne, de alapvetően elégedett.
Az oroszlánkirály
Tóth Tibor szakmája alkalmazott grafikus, de mindig is bolondult az állatokért. A házának kertjében (amit egy kapu választ el az állatkerttől) kapásból három kutya fogad, majd a lakásban előkerül a negyedik is.
Tibornak egyszer lehetősége volt megérintenie egy kistigrist, és onnantól kezdve nem volt visszaút. “Éreztem, hogy itt az én utam, nem másfelé.”
Állatkertet csinálni a kilencvenes években könnyebb volt, mint most, de így sem sorolható a sétagalopp kategóriába. “Többször szerveztem rendezvényt – majálisokat, gyereknapokat – és láttam, hogy ebben van fantázia. Találtam egy jó kis erdőrészt Abony mellett, egy szép ligettel, ami az önkormányzaté volt. Viszont nem volt körbekerítve, ami azért volt gond, mert így egy rendezvény biztosítása nagyon drága lett volna. Ha viszont bekerítem, akkor meg túl kevés a rendezvény ahhoz, hogy visszahozza az árát. Úgyhogy kitaláltam, hogy telepakolom állatokkal, hogy két rendezvény között is jöjjenek az emberek.”
Még Abonyban 2009-ben, Tóth Tibor és egy kölyökoroszlán (Kép: Maganzoo.hu)
Az abonyi önkormányzatnál az erdei állatkert ötletére egy kiadós röhögés volt az első reakció – de Tibor hajthatatlan volt. ”Nagy nehezen belementek, hogy öt évre kiadják nekem azt a részt” – mesélte. Autóba ült, és elkezdte járni a magyar állatkerteket, és ami eladó volt, azt megvette – a pécsi állatkertnél sem kérdezték, hogy hova lesz az a puma, csak fizetett, és vihette haza.
“Akkoriban tényleg nagyon laza volt minden, a jegyző hozzájárult ahhoz, hogy a puma átléphesse Abony határát, és ennyi volt.”
A vételárat nem mondta meg, “annyiba került, mint egy rozogább Lada.” Aztán jöttek a lámák, tevék, majmok, és Buborék, a víziló (aki azóta már Csehországban él, mert a költöztetés során nem sikerült új engedélyt szerezni).
Az államosított tigris
Az igazi durranás a tigrisek megszerzése volt. A veszélyeztetett állatokat ugyanis nem lehet venni vagy eladni, azokat csak cserélni, vagy ajándékozni lehet. Tibor 16 évet várt a pillanatra. Egy nap egy román állatkert igazgatója megjelent az ajtóban, és megkérdezte, hogy még mindig akar-e tigrist.”Leíratta velem, hogy vállalom, hogy férőhelyet építek a tigrisnek, engedélyt szerzek rá, én persze mindent aláírtam. Fogta a papírt, elrakta, és kiment. Összenéztünk a feleségemmel, hogy ez most mi? Úgy voltam vele, hogy biztos aláírtam valamit, amit aztán majd felhasználnak ellenem. Nem telt el három perc, visszajött az igazgató, lerakott két tigrist az ajtóban, aztán köszönés nélkül távozott. Hát az valami mese volt!”
Persze az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy az igazgató nem csupa emberbaráti szeretetből vitte Tibornak a tigriseket, a kölykökért cserébe több kiváló szürkemarhát, pávákat és egyéb állatot vitt el, amiből nála éppen hiány volt az állatkertben. Tibor örömébe viszont belenyúlt az állami bürokrácia – Teodóra és Szibir papírjai rendben voltak, egyetlen egy kivételével.
“A tigrisek eredetileg Ukrajnából kerültek Romániába, és onnan Magyarországra. Én az összes papírt elvittem a hatóságnak, ám mi már akkor EU-tagok voltunk, és a tigrisek nem rendelkeztek egy olyan igazolással, ami még kellett volna, így az állam elkobozta őket, és átkerültek Kecskemétre.”
Ráadásul egyre csak nőtt a látogatók száma – és ezzel együtt a feszültség is.
“Amíg kicsi volt a forgalom, nem zavart senkit, mindenki azt hitte, hogy ez ilyen picike vadaspark lesz, három őzikével, négy kiskecskével, meg három kisbáránnyal, és ebből megélek. De hát ebből nem lehet megélni!” – tárja szét a kezét Tibor.
A zaj meg a forgalom miatt többször feljelentették őt a helyiek, néha azért, mert a vendégek a helyi étterem parkolóiban parkoltak.
“A feljelentgetések miatt nagyon el voltam keseredve, gondolkoztam, hogy hagyom az egészet a fenébe, de 25 év munkáját az ember mégsem dobja oda. Minden állat hozzám nőtt. Felöltöztem, a családom kérdezte, hogy hova megyek, mondtam, hogy hát, elmegyek, szervezem az életünket – azt hitték, soha többé nem jövök vissza.” (Tényleg így volt? – kiabáltam ki Tibor feleségének az előszobába – Így ám! – jött a válasz, és egy kevésbé nosztalgikus arckifejezés mellett).
Végigjártam a környéket, Ceglédet, Dabast, aztán letértem a főútról, így kerültem Felsőlajosra. Láttam, hogy vannak eladó tanyák, otthon rákerestem a neten, eladó volt ez is, ahol most vagyunk. Amikor eljöttem ide először, nagyon erős lelki kötődést éreztem már akkor is. Nagyon csend volt, minden tiszta zöld, eszméletlen szép volt, fehérre festett karám (korábban lovastanya volt). Ebben volt a legtöbb lehetőség.”
Az önkormányzat sokkal engedékenyebb volt, mint Abonyban. “Miközben Pesten jártam a hitel miatt, felhívtam a polgármestert, hogy hát idehoznék tigriseket meg oroszlánokat, meg az egész állatkertet. Kérdezte, hogy melyiket, mondtam, hogy az abonyit. Nem is értette, hogy mi az, hogy az abonyi állatkert Felsőlajoson. Mondtam, hogy ez felsőlajosi állatkert lesz Felsőlajoson. Rábólintott, aztán két nap múlva visszahívott azzal, hogy ez szenzációs. Az egész falu meg a környék is felbuzdult, örültek hogy jövünk.”
Lámák a Transitban, oroszlán a hátsó ülésen
Tóth Tibor nemcsak magánállatkertből csinálta az elsőt, de ő is költöztetett először állatkertet Magyarországon.
“Megfogtunk mindent, ami mozdtíható volt, lámát, kecskét, tevét, és elhoztuk.
A két fehér oroszlán akkor még ilyen 150 kiló körül volt, egy csirkecombbal becsalogattuk őket a Ford Galaxyba, a tigriseket altatni kellett.
A tevéket a legnagyobb lószállítóval el tudtuk hozni, egyszerre a kettőt – kicsit be kellett ugyan bódítani őket, de egyébként őket egyszerűbb volt szállítani, mert a teve, amint megmozdul alatta a talaj, azonnal leül. A nyolc lámát betuszkoltuk egy Transitba, pont befértek. Féltem, hogy az elején megbolondulnak a változás miatt, de mintha mindig is itt éltek volna, szerencsére nagyon jó a talaj.”
Az állatkert költséges dolog
Tóth Tibor az állatseregletén kívül arra is nagyon büszke, hogy az egészet állami támogatások nélkül építette fel. “ Szerintem én ehhez béna vagyok, sosem pályáztam, nem is tudom, hogy van-e egyáltalán ilyenre. A belépőjegyek árából nem Hawaii-ra mentünk nyaralni, hanem mindig építettünk, fejlesztettünk, vagy állatot vettünk. Tavaly rekordévet zártunk 74 ezer látogatóval.”
Az állatkert havi költsége 4-5 millió forint körül mozog, 4 szakirányú ápoló dolgozik velük mindig, a nyári szezonban összesen 16 munkatársuk van. Az állatkert 20 hektáros, ebből 10 hektárt építettek be eddig. Összesen nagyjából 400 állatuk van, ebből 65 nagy termetű (oroszlán, tigris, teve, láma, ló stb.) A világon alig 200 fehéroroszlán maradt, Tibornak ebből is van kettő. A húzóidőszak tavasztól ősz végéig tart, télen nem nagyon járnak látogatók az állatkertben “maximum karácsony környékén, amikor már nagyon fáj az oldaluk a sok fekvéstől”. Az éves bevétel tavaly 80 millió forint körül volt (adózás előtt).
Az állatok – legalábbis nekem, laikusnak – kifejezetten jól tartottnak tűntek, ekkora bengáli tigrist még életemben nem láttam, de a cukimétert egyértelműen a kölyöktigrissel lehet kiakasztani, a húszkilós, nagy tappancsú tigrislány rettentő barátságos, Tiborral pedig félelmetesen jó az összhangjuk. Korábban simogatni is lehetett őket, ám egy törvény miatt erre már nincs lehetőség.
Több már nem is kell (de)
“Én úgy érzem, hogy elértem azt, amit akarok. Idén nem lesz meg a 75 ezer látogató, csak olyan 60 ezer körül. Ha erre beállunk, az pont jó. De ha ötvenezer lesz jövőre, az sem baj. Bebizonyítottam, a semmiből létrehoztam valamit. Persze jó lenne még jaguár, elefánt, meg zsiráf is, de a mostani állapotában minden kényelmes.”
