Egy volt amerikai kormányzati tisztségviselő szerint ez a lépés élesen szembemegy Budapest Izrael‑párti hivatalos külpolitikájával, és nem tudná elképzelni, hogy egy brit külügyminiszter ilyet tesz. A Washington Post szerezte meg a két évvel korábbi beszélgetés átiratát.
Mi történt? Kiszivárgott dokumentumok szerint Szijjártó Péter magyar külügyminiszter 2024 szeptemberében telefonon segítséget ajánlott Iránnak egy, a Hezbollah elleni támadást követően, írja szerdai cikkében a Washington Post.
Részletek. A robbanásokkal járó akció során több ezer személyhívó, vagyis pager lépett működésbe Libanonban, aminek következtében 12 ember meghalt, és közel 2800-an megsérültek. A hívásban Szijjártó arról beszélt iráni kollégájának, Abbász Aragcsinak, hogy a magyar titkosszolgálatok már felvették a kapcsolatot az iráni szervekkel, és „minden rendelkezésre álló információt” megosztanak velük.
Kontextus. A magyar kormány akkor azért került a figyelem középpontjába, mert a támadásban használt eszközök egy tajvani márkához kötődtek, amelyeket egy magyar cég gyárthatott volna licenc alapján. Szijjártó a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy Magyarországnak semmi köze az akcióhoz, és az érintett eszközök nem az országban készültek. A mostani információk felvetnek kérdéseket, mivel Irán az Egyesült Államok által terrorszervezetként nyilvántartott Hezbollah egyik fő támogatója, miközben a magyar kormány hivatalosan Izrael mellett áll. Ráadásul mindez pont akkor derült ki, amikor az amerikai alelnök Budapesten jár.
Egy volt amerikai kormányzati tisztviselő azt mondta a lapnak, hogy bár nem meglepő, hogy Magyarország igyekezett csillapítani a feszültséget Iránnal, ez a lépés élesen szembemegy Budapest Izrael‑párti hivatalos külpolitikájával, és nem tudná elképzelni, hogy egy brit külügyminiszter ilyet tesz.
Reakció. Délután reagált az iráni kollégájával folytatott korábbi telefonhívásának kiszivárogtatására Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A közleményben azt íjra, azért beszélt az iráni miniszterrel, hogy tisztázza, hogy Magyarországnak nincs köze a robbantásokhoz, és szerinte azért hozták nyilvánosságra ezt a beszélgetést, hogy befolyásolják a választásokat.