A Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója szerint szándékosan okozott neki mintegy félmilliárd eurós kárt a kormányzat az elmúlt években.
Mi történt? Bige László nyílt levélben fordult Lázár János építési- és közlekedési miniszterhez, amiben a Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója azt állítja, Lázár és a magyar hatóságok az elmúlt kilenc évben szándékosan okoztak károkat cégének, most pedig egy engedély ki nem adása miatt újabb pert is indít az állammal szemben, írja a Telex.
Részletek. Bige szerint cégét az elmúlt közel egy évtizedben 500 millió eurónyi kár érte a kormányzati eljárások következtében, a kártérítési eljárások első ítélethirdetése pedig április 17-én várható az Európai Unió Bíróságán, egy közel 100 millió euróra rúgó nagyságrendű ügyben.
Kontextus. Az az ügy, ami miatt most indít pert az üzletember, egy, a cég saját forrásból tervezett beruházásának használatbavételi engedélye köré épül fel: a nyílt levél alapján a Nitrogénművek saját forrásból végrehajtott egy 10 milliárdos nagyságrendű beruházást, de ezt használatba engedélyek híján nem tudják venni, így napi 2100 tonna műtrágya termeléskiesés jelentkezik a cégnél. Ez azt jelenti, 2025. május 5-től napi 331 millió forint árbevételtől és mintegy 82 millió forint nettó eredménytől esik el a vállalat.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Bige László és a kormányzati szervek között valóban nem felhőtlen a kapcsolat, arról a GVH vezető közgazdásza beszélt hétfőn a Partizánban, hogy a versenyhivatalnak a kormányzati narratívának megfelelően ellenségesen kellett fellépnie bizonyos cégekkel szemben, és itt a túlzó bírságok is jellemzők. Itt példaként hozta a Bige László cégére, a Nitrogénművekre kivetett 11,5 milliárdos bírságot, szerinte ez a jogsértéshez képest nagyon magas volt. Bige később egyébként pert nyert a GVH-val szemben.