Vannak időszakok, amikor annyira bonyolult a helyzet, hogy folyton a megoldáson agyalunk, és épp a legegyszerűbb mondatok segítenek átlátni a helyzetet igazán. Olyanok, amelyek nem finomkodnak, pontosabban írják le azt a bizonytalanságot, amiben élünk, mint bármely stratégiai meeting idevágó slide-ja. Idén Davosban egy ilyen beszéd hangzott el.
A szerző a Bridge Budapest Egyesület CEO-ja.
Mark Carney kanadai miniszterelnök (a borítóképen) felszólalása azért maradt velem, mert a politikai állításokon túl szokatlan őszinteséggel beszélt a vezetésről, a felelősségről és a jövőről.
A régi rend nem jön vissza. Nem szabad gyászolnunk. A nosztalgia nem stratégia. Egy olyan világban élünk, ahol az erő újra számít – de az erő önmagában nem elég. Az ellenálló képesség kollektív beruházás: mindig olcsóbb és erősebb, mint amikor mindenki külön próbálja megvédeni magát. Azok a közösségek és szervezetek lesznek sikeresek, amelyek képesek megsokszorozni saját erejüket másokkal együtt. Az értékek nem gyengítenek bennünket – akkor válnak erővé, amikor cselekvéssé formáljuk őket. A jövőt nem lehet egyedül biztosítani, de közösen formálni igen.
Ezek mind egymás mellé másolt, rövid idézetek Carney beszédéből, aki korábban a Bank of Canada elnöke és a Bank of England kormányzója volt, a gazdasági stabilitás, kockázatkezelés és hosszú távú felelősség egyik meghatározó szakértője.
Túlzott merészség talán, de képzeljük el nem geopolitikai üzenetként, hanem az üzleti világot célozó mondatokként.
Ugyanabban a bizonytalanságban élünk: széttöredezett piacok, sérülékeny ellátási láncok, gyors technológiai váltások, változó generációs elvárások, állandó alkalmazkodási kényszer. A régi üzleti reflexek, mint a rövid távú optimalizálás, az egyéni erődépítés, a kizárólagos versenylogika, láthatóan ma nem adnak már elégséges megoldást.
Az értékalapúság is erő
Talán ezért is feltűnő, hogy az utóbbi időben a nemzetközi politikai életből egymás után érkeznek olyan beszédek, amelyek kulcsgondolatai kifejezetten ismerősek lehetnek az üzleti élet számára is. Stratégiai felismerések egy bizonytalan világban – Carney maga is erre utal, amikor Alexander Stubb gondolataira hivatkozik, aki nemcsak Finnország elnöke, hanem olyan gondolkodó vezető, aki külön könyvet szentelt (A Hatalom háromszöge) annak, hogyan lehet egyszerre erősnek, reálisnak és értékalapúnak maradni.
Az úgynevezett értékalapú realizmus vezetői szempontból egyszerű, mégis kényelmetlen állítás. Hiszen azt mondja: nem kell választani az értékeink és a realitások között. Elismerjük az erőviszonyokat, a nyomásokat, a kockázatokat – miközben nem mondunk le arról, mit tartunk helyesnek, vállalhatónak, hosszú távon fenntarthatónak.
Naiv idealizmus vagy cinikus realizmus lenne? Úgy tűnik, egyik sem. Inkább annak felismerése, hogy a hiteles értékek ma versenyelőnyt jelentenek. Annak belátása, hogy értékek nélkül a realizmus gyorsan rövidlátássá válik.
És ha már mostanában a „mondataikért” is érdemes figyelni a világ döntéshozóit: Mario Draghi – a volt EKB-elnök, korábbi olasz miniszterelnök – is a minap olyan beszédet mondott el, ami az üzleti szféra számára is tanulságos. A széteső, vétókkal és különutakkal működő rendszerek ritkán képesek méretben, sebességben és intenzitásban versenyezni; a valódi erő gyakran ott keletkezik, ahol a szereplők közös döntéseket hoznak, közös kockázatot vállalnak, és közös kapacitást építenek.
Draghi egyik legerősebb állítása – hogy az egység nem előzi meg a cselekvést, hanem a közösen vállalt, következményekkel járó döntések kovácsolják – üzleti környezetben is pontos. A szövetségek, iparági együttműködések, közös standardok, megosztott infrastruktúrák és koordinált „védelmi vonalak” túlmutatnak PR-gesztusokon: versenyképességi eszközök egy töredezett, kockázatosabb világban.
Vezetőként sokszor valóban egyedül vagyunk. Egyedül hozzuk meg a döntéseket, egyedül viseljük a következményeket, egyedül állunk a nyomás kereszttüzében, tulajdonosi elvárások, piaci kényszerek, munkavállalói igények között. De ettől még nem vagyunk hatástalanok. Épp ellenkezőleg.
A kultúrát egy szervezetben a döntéseink valóban formálják. Az, hogy mit engedünk meg, mit jutalmazunk, mit nem tolerálunk. Az, hogy mikor választjuk az együttműködést az erődépítés helyett, a hosszú távot a gyors nyereség helyett.
Egyedül vezetők vagyunk. De együtt jövőt formálunk.
Ha ezt a gondolatot üzleti racionalitásra fordítjuk, az értékalapú realizmus abszolút nem „soft” megközelítés, ahogy arra évekig lesajnálóan néztek sokan. Arról szól, hogy a vezető nem adja fel a hatását akkor sem, amikor minden külső nyomás a rövid táv felé nyomja. Hogy képes nemet mondani olyan döntésekre, amelyek erodálják a bizalmat, a kultúrát vagy a jövőbeni mozgásteret – még akkor is, ha azok ma racionálisnak tűnnek.
Ezt a vezetői legacyt képviseljük mi, a Bridge Budapest Egyesületnél. Hogy a hagyaték nem elsősorban arról szól, mit hagyunk magunk után a számokban, a mérföldkövekben, az exit után. Azt mutatja, milyen döntési mintákat, milyen kultúrát hagyunk örökül: hogy egy szervezet megtanul-e együttműködni, hosszú távon gondolkodni, felelősséget vállalni, vagy csak reagálni és túlélni.
A legacy, a vezetői hagyaték stratégiai kérdés, versenyképességi tényező. Azok a szervezetek lesznek tartósan sikeresek, amelyek képesek ellenálló kultúrát építeni, megtartani a tehetségeket, és olyan értelmes munkakörnyezetet teremteni, amelyhez a következő generációk is kapcsolódni akarnak. A legtöbbet ma talán akkor tesszük, ha ellenszélben sem adjuk fel azt a hitet, hogy vezetőként valódi hatásunk van. Ha olyan cégeket építünk, amelyek nemcsak alkalmazkodnak a bizonytalansághoz, hanem kiutat mutatnak.
Olyan szervezeteket, ahol nemcsak ma jó dolgozni, hanem ahol húsz év múlva is. És ehhez – minden realitás ellenére – ma az út az értékalapúságon keresztül vezet.
Az üzlet hatásrendszer, nem csak pénzügyi konstrukció
Szeretjük azt hinni, hogy Excel-táblákban és mérlegfőösszegekben dől el, miközben
a valódi „ügyfeleink” gyakran nem a vásárlók, hanem az emberek, a közösségek, a Föld, ahol működünk, és a következő generációk, akik együtt élnek a döntéseink következményeivel. Ez vezetői és üzleti realitás.
Az Excel és a mérleg legfeljebb visszajelzés arról, hogyan bánunk az emberekkel, az erőforrásainkkal és a jövőnkkel. Hosszú távon azok a cégek maradnak versenyképesek, amelyek nemcsak működnek, hanem jelentőséggel bírnak – és olyan pályát hagynak maguk után, amelyen a következő generációk is szívesen halad(hat)nak tovább.
Pistyur Veronika,
a Bridge Budapest CEO-ja
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
Borítókép: Mark Carney kanadai miniszterelnök az 56. Világgazdasági Fórum második napján, 2026. január 20-án a svájci Davosban.
