Lázár János bocsánatkérése kevés lehet, még a kormánypártiak ötöde szerint is távoznia kell azután, amit a cigányokról mondott.
Mi történt? A 21 Kutatóközpont a Telex megrendelésére készített reprezentatív felmérést. Ebből kiderül, hogy a magyarok döntő többsége hallott arról, hogy mit mondott Lázár János a cigányokról, és
55 százalék szerint a vécépucolós kijelentése után le kell mondania az építési és közlekedési miniszternek.
27 százalék szerint nem kell lemondania, 18 százalék pedig nem tud véleményt alkotni a kérdésben.
Miért fontos ez? A kutatás segít annak a megértésében, hogy milyen valódi politikai hatása lehetett az ügynek, amely még Orbán Viktor miniszterelnök szerint is megsértette a cigányok önérzetét, és amely a 21 Kutatóközpont igazgatója, Róna Dániel szerint a legjelentősebb kommunikációs hiba volt a kormányoldalon a 2024 elején történt kegyelmi ügy óta.
Mit jelent ez a gyakorlatban? A kutatás szerint az emberek az utóbbi hetekben többet beszélgettek a barátaikkal és a családtagjaikkal Lázár mondatairól (28 százalék), mint például a februári kormányzati juttatásokról és adókedvezményekről, az ukrajnai háborúról, a Szőlő utcai ügyről vagy a Tisza Párt két igazolásáról, Kapitány Istvánról és Orbán Anitáról. Csupán a válaszadók ötödéhez nem jutott el Lázár cigányokról megfogalmazott véleménye. Bár Lázár többször is bocsánatot kért,
még a kormánypártiak 21 százaléka is úgy gondolja, hogy a miniszternek le kell mondania posztjáról.
A teljes kutatás és a módszertan a Telexen.