Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt. A programozó kurzusokat kínáló budapesti székhelyű Codecool eddig álláshoz juttatott kétszáz tanulója kezdőfizetésének elemzéséből például úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.
A programozóiskola 2016 végén bocsátotta a munkaerőpiacra első tanulóit. Idővel mind a tanulók, mind a munkaadók részéről megerősödött a bizalom a 12+6 hónapos képzés iránt, ma már háromhavonta bocsátják a munkaerőpiacra egy-egy végzős kurzus résztvevőit. Nem is akármilyen feltételekkel: az eddig végzett kétszáz tanuló fizetési adatai szerint a 2017-ben végzettek átlagosan 370 és 430 ezer forintos bruttó havi fizetéssel kezdhették meg új pályájukat, ugyanakkor a 2018-as fizetések már javarészt a 400-450 ezer forintos sávban mozognak. Mindkét évben akadt ugyanakkor 500 ezres álomfizetés is.
A lista alján 380 ezres bruttó kezdőfizetéssel kellett „kibékülnie” egy hallgatónak.
A munkaadók fél évig tesztelhetik irodai környezetben a tanulókat a 12+6 hónapos képzés második szakaszában, így megbizonyosodhatnak arról, hogy tényleg mennyit is ér nekik egy új munkatárs. Ennek tudatában ajánlják ezeket a béreket. Boda József alapító-ügyvezető szerint ráadásul nem arról van szó, hogy a „kevés fóka” miatt bérspirál alakult volna ki a szektorban, mint mondjuk a balatoni vendéglátóiparban vagy az aneszteziológusok körében.
A programozóiskola a tervek szerint mostantól negyedévente közzéteszi a bérszínvonal alakulását jelző Junior Fejlesztői Fizetési Indexét. Általában az a vélekedés, hogy karriert váltani komoly áldozatokkal jár, és kockázatos a kimenetele. Az adatok viszont azt mutatják, hogy az informatikában ez egyáltalán nincs így: garantált az elhelyezkedés, jóval a magyar átlagbéreket meghaladó mértékű kezdő fizetéssel, és az csupán a kérdés, hogy onnan miként fejlődik tovább az illető.
Erre gondolnak a cégek, amikor programozót keresnek
Borítókép: Nordwood Themes / Unsplash