Buta sportoló? Ugyan már. Tom Brady egykori csapattársa kiválóan érzett rá, hogyan lehet az „egyszerű srác” karakteréből üzletet csinálni.
A négyszeres Super Bowl-győztes játékosnál talán csak egy valami nagyobb: a személyisége. És ezt a számok is alátámasztják: nevét egy mára évi mintegy 10 millió dollárt (3,6 milliárd forint) termelő márkává alakította – és még csak most kezd igazán felpörögni.
Rob Gronkowski annak a korszakos New England Patriotsnak volt a játékosa, amely Tom Brady vezérletével hat Super Bowl-t nyerve és dinasztiát alkotva uralta le az Egyesül Államok profi amerikaifutball-ligáját (NFL).
Gronk minden idők egyik legdominánsabb tight endje volt az NFL-ben. A posztján ritka módon egyesítette az elkapók robbanékonyságát és az extra támadófalembert idéző fizikumot: elkapások után nehéz volt szerelni, ugyanakkor kiválóan blokkolt, ami a futójátékot és a play actiont egyaránt hatékonyabbá tette.
Legnagyobb erőssége a red zone-ban mutatkozott meg: fizikuma, hatalmas kezei és testkontrollja miatt szinte megállíthatatlan célpont volt a célterület közelében.
A pályán különleges, ösztönös összhangban játszott a legendás irányítóval, Tom Bradyvel. Brady precíz időzítése és Gronkowski útvonalérzéke, valamint a „rádobható” testfelület olyan bizalmi kapcsolatot hozott létre, amely hosszú éveken át a liga egyik legfélelmetesebb passzkombinációja volt. Ha Bradynek nagy játék kellett, gyakran Gronkot kereste. Ez a kapcsolat kiélezett helyzetekben is nagyon biztosan működött.
A pályáról a piacra: itt van Gronk, a márka
Több mint 4 millió néző, akik tavaly szeptemberben a Fox NFL Sunday adását nézték, láthatták, ahogy Rob Gronkowski szokásos, gondtalan vigyora egy pillanatra rémületté változik. Terry Bradshaw, Michael Strahan és a stáb többi tagja ugyanis egy bizonyos Rich Russo nevű, a Dallas Cowboysban játszó tight endről kezdett beszélni – egy olyan névről, amely nem szerepelt az adás előtti felkészülésben.
Nem véletlenül. Ez nem Gronk emlékezetkiesése volt. Russo nem létezett. Egy gondosan felépített tréfa része volt, amellyel a Fox legújabb képernyős arcát akarták beavatni: Gronkowskinak élő adásnak hitt helyzetben kellett volna „kimagyaráznia” egy játékost, akiről semmit sem tudott.
„Egy elemző munkájának része az is, hogy kicsit blöffölsz” – mondja a 36 éves Gronk mosolyogva. – „Ha ez megy, akkor jó kezekben vagy.”
Kívülről könnyű volt őt ideális céltáblának látni. Bár 11 NFL-szezon alatt Hall of Fame-szintű karriert futott be – 92 touchdown, közel 9300 elkapott yard, mielőtt 2022-ben visszavonult –, pályafutása nagy részében a „klasszikus izomagy” skatulyájába tették.
A Netflix Tom Brady-roastján tavaly Nikki Glaser így poénkodott róla: „Nem is vagy olyan buta, mint amilyennek látszol, hangzol és viselkedsz… lehet, hogy még annál is butább.”
Pedig ez messze nem a teljes kép.
„Sokan azt hiszik, hogy csak egy nagy barlanglakó, de valójában mindent alaposan átgondol” – mondja Julian Edelman, Gronk korábbi Patriots-csapattársa, akivel együtt alapították a Nuthouse Sports podcastgyártó céget, és együtt vezetik a Dudes on Dudes with Gronk and Jules műsort. – „Fegyelmezett, részletorientált, és nem fél kérdezni.”
És attól sem fél, hogy bolondot csináljon magából. Sőt: akárcsak az NBA-legenda Charles Barkley, aki tudatosan épített a félreszólásokra és a tanácstalanság látszatára, Gronkowski is ráérzett, hogyan lehet az „egyszerű srác” karakteréből üzletet csinálni. Ennek köszönhetően ma már az egyik legkeresettebb visszavonult sportoló, és jó úton halad afelé, hogy messze túlszárnyalja azt a közel 71 millió dollárt (25,6 milliárd forint), amelyet aktív sportolóként az NFL-ben összesen keresett.
A hosszú játék
Gyerekként Buffalo környékén nőtt fel, és amikor meglátta Doug Flutie-t a Buffalo Bills irányítójaként egy gabonapehely dobozán, arra gondolt: „Ez akár én is lehetnék.”
Amikor 2010-ben második körös draftolt játékosként megérkezett New Englandbe, tudatos döntést hozott: az NFL-es fizetéséhez soha nem nyúlt hozzá. Az életét kizárólag reklámbevételekből finanszírozta – kezdetben egy 50 ezer dolláros (18 millió forintos) marketingelőlegből. Nem volt nehéz spórolnia: 1500 dolláros havi lakbér, étkezés a csapatnál, és mindig ingyen ital a sportfanatikus Bostonban – a Patriots sztárjainak kijáró „kedvezményekkel”.
Ezek az évek tanították meg arra, hogy hosszú távban gondolkodjon: kivel dolgozik együtt, egy márka hogyan építi be őt, és ez miként erősíti a saját brandjét.
Mélyre ásva: „A futballban, ha elszállsz magadtól, és azt hiszed, hogy minden magától az öledbe hullik, akkor bumm – azonnal levágnak” – mondja Gronkowski. „Rögtön megtanítanak alázatra.” Fotó: Jamel Toppin / Forbes
Ez már a nyereménypénz, játszunk!
Visszavonulása óta még magasabb szintre kapcsolt. Saját bevallása szerint ma már az ajánlatok legalább felét visszautasítja. A Forbes becslése szerint a FanDuel-szerződése önmagában évi több mint 1 millió dollárt (360 millió forintot) ér, és a Fox gyakorlatilag állandó arcává tette: az NFL-betétműsoruk mellett még az Indianapolis 500 közvetítésében is szerepelt, augusztusban pedig a visszavonuló Jimmy Johnson helyét kapta meg.
„Nem kell megszállott focirajongónak lenned ahhoz, hogy tudd, ki az a Gronk” – mondja Bill Richards, a Fox NFL Sunday executive producere.
A legfontosabb leckét azonban még játékosként tanulta meg: a részesedés erejét, azaz azt, hogy van, amikor pár részvény jobb fizetség mint a készpénz. 2013-ban a Bodyarmor sportitalmárkával írt alá megállapodást, de a cash mellett rézvényeket is kapott – saját bevallása szerint úgy írta alá a megállapodást, hogy „fogalma sem volt”, mit jelent, ami a szerződésben volt. Amikor a Coca-Cola nyolc évvel később 5,6 milliárd dollárért (2016 milliárd forintért) megvette a céget, Gronk már el is felejtette, hogy tulajdonrésze van benne – így is néhány millió dollárt (azaz több százmillió forintot) keresett rajta. A nagy Gronk megtanulta, hogy cégekben tulajdonrészt szerezni nagyon kifizetődő tud lenni.
Volt még ingatlanbefektetése, parkolóházat üzemeltető cégbe is beszállt, 2014-ben 69 ezer dollárért Apple-részvényeket is vett, ezek értéke azóta tízszeresére nőtt.
Ma már érdekeltsége van többek között a Recover 180 sportital-cégben, az Anivive Lifesciences állatgyógyászati startupban, valamint az Ice Shakerben, amelyet testvére, Chris alapított, és amely a Cápák között amerikai eredetijében, a Shark Tank című üzleti reality műsorban is szerepelt. A Greenlane nevű floridai salátázóláncba pedig több mint 1 millió dollárt fektetett.
Gronk ma már abszolút érti, mit ír alá, amikor beszáll egy-egy cégbe és nem csak ösztönből játszik, hanem pontosan tudja, mikor mennyit ér a kockázat.
„Ez már a nyereménypénz” – mondja. – „Játsszunk! Ha elveszítem a felét, akkor is rendben lennék – de nem fogom.”