A mindig optimista magyar tőzsdeguru már arról beszél, hogy inkább a következő válságban lehet nagyot kaszálni.
“Jó estét kívánok, a nevem Virág Ferenc, 44 éves vagyok, 22 éve az értékpapír-kereskedelemben szolgálom a lakosságot, tehát a fél életemben.” Így mutatkozik be a Corvinus egyik teljesen megtelt nagy előadójában a hallgatóságnak az ember, aki valóban nem vetít, több mint két évtizede szinte mániája, hogy kisbefektetőkkel árassza el a tőkepiacot. Látva a magyar piac jelenlegi történelmi csúcsait, mindenki jól járt volna, ha hallgat Virágra, de ő is elismeri, hogy „eddig nem jártam túl nagy sikerrel, még mindig kevesen vagyunk.”
Most, cége, a Random Capital 9. jövőbe tekintő konferenciáján újra próbálkozik. Régóta mindent bevet, hogy meggyőzze a lakosságot a tőkepiaci befektetések fontosságáról, de az idei konferencia témája mégis meglepőnek tűnt. Virág Ferenc ugyanis évek óta a tőzsde környékének egyik legoptimistább embere. A Forbesnak is többször elmondta, hogy mekkora emelkedésre számít és ez az elmúlt másfél évben el is érkezett. Most viszont a világvégéről ígért értekezést és arról, hogy a válságban kiként lehet sok pénzt keresni. Nem volt kétséges, hogy meghallgatjuk.
Indításként beveti a személyes vonalat, amiből kiderül, három évvel ezelőtti portrénk óta (Forbes, 2013/december) jó úton jár vágyai teljesülése felé. Akkor egyrészt azt mondta, hogy „három dolgot tűztem ki az életben: legyen családi háttér, legyen egy cégem, ami pénzt tud termelni és mindezt becsülettel tegyem.”. Másrészt: „boldog vagyok a három gyerekkel és remélem a harmadik feleségem az utolsó lesz. Úgy érzem, addig vagyok fiatal, amíg gyerekek vannak, akarok is még kettőt.” Most kiderül, hogy minden terv szerint, hiszen az ötödik gyerek is úton van már. De hogy lesz ebből így világvége?
Lassan kristályosodik ki, hogy miért ezt a témát választotta.
Azt az időszakot ugyanis, amikor az emberek egyszerűen kereshettek volna sok pénzt a magyar tőzsdén, a célcsoport átaludta.
A piac olyan gyorsan emelkedett, hogy mire észre lehetett venni, már túl is volt, illetve van a nagy részén – ma is 30 ezer pont felett mocorog a BUX index. De mielőtt fény derül a nagy válságos tervre, elég távolról indít. Végigszaladunk a világtörténelmen, aminek az a fő tanulsága, hogy az ember folyamatosan rombol és épít, de pénzhez és hatalomhoz évezredeken keresztül csak háborúval lehetett jutni. Az ipari forradalom óta ebben ugyan volt már némi változás, az eredeti tőkefelhalmozás kimarad, kekeckedhetnénk, de a lényeg, hogy a második világháború óta már nem áll az alaptétel.
Már nem a háborúk osztják újra a hatalmat és a pénzt, hanem az időről időre törvényszerűen ismétlődő válságok. Ebben pedig már nem csak a hatalmasok tudnak részt venni, hanem a mezei kisember is.
Noha az atomháborútól egy világjárványon át a mesterséges intelligencia túlburjánzásáig, a gépek hatalomátvételéig sok opciót felvázol arra, hogy az emberiség miképp tudná önmagát sec-pec eltűntetni a Föld felszínéről, azért érdemes abból kiindulni, hogy 99,9 százalékos eséllyel „megáll az emberiség a falnál, ha valóban a világ a tét.” Ezt tovább gondolva már egyszerű a következtetés: ha lesz világvége, nekünk már úgyis mindegy, ha viszont nem, akkor nyerjünk egy jó nagyot. Mert újabb válság, az biztos, hogy lesz.
Mikor? Erre még halvány utalás sem hangzik el, noha a performansz elején még azt ígéri az előadó, hogy eddig soha nem mondta meg, mikor kell venni, most meg fogja. A trükk annyi, hogy tényleg megmondta: majd ha összeomlik. Nem untat olyanokkal, hogy hova vezethet a likviditás-vezérelt eszközárnövekedés, ami ma hajtja a piacokat. A mondás az, hogy nincs hova sietni.
Ha már lemaradtunk a nagy emelkedésről, a következő esély a nagy nyereségre akkor lesz, ha a következő összeomlás eljön. Nem kell rajta agyalni, hogy mikor, úgyse tudja kitalálni senki
– illetve valaki véletlenül majd a következőbe is biztos beletrafál és guruvá válik, de nekünk nem ez a dolgunk. Hanem megnézni az eddigi eseményeket, levonni a tanulságokat. Gyűjteni a tudást, felkészülni, megtanulni hinni és türelmesnek lenni. Aztán ha eljön az idő, megvenni a részvényeket akkor, amikor mindenki inkább menekülni akar.
Ezt egyébként megtette néhány ezer magyar kisbefektető az előző alkalommal is. Utoljára ugyanis akkor álltak sorok a magyar brókercégek előtt, amikor az OTP árfolyama 10 ezer felettről indulva 2008-ban 4 ezer forint alá zuhant. Nyolc év telt el azóta komolyabb megrázkódtatás nélkül, lehet készülni a következőre. Akinek ez túl általános, azért van még néhány tipp a tarsolyban az embertől, aki a 20 éve a piac egyik legjobb ismerőjének, aktív kereskedőjének számít. Ha jön a pillanat, sose egy papírra tegyünk, hanem legalább háromra. A válságot kirobbantó szektor papírjába elég, ha a pénz 15 százaléka megy, a lomha követőbe 35, a legtöbbet, 60 százalékot pedig abba célszerű pakolni, amelyik kockázatos, de gyors, amelyiket nem érintette a válság, de az általános rossz hangulat mélybe döntötte.
Alapszabály: nem figyelünk a rikácsolókra, szkeptikusokra. Amikor 30 százalékot zuhan a csúcsról a piac, akkor kezdünk jobban odafigyelni – a virági terminológiában ekkor lépünk válságterületre. Aztán amikor a legsötétebb napok jönnek, amikor a legtöbben várják a világvégét, eljön a pillanat és elkezdjük a nagybevásárlást. Aki meg lemarad? Az is nyer, ha odafigyelt. Ha nem is pénzt, de tudást, tapasztalatot. Olyat, amivel a következő világvége-várásig tartó békeidőben is hasznosabban és profibban kezeli a megtakarításait.