A Belügyminisztérium arról nem közölt adatokat, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány nyomán idén kötelezővé vált „kifogástalan életvitel” vizsgálat miatt.
Mi történt? A Belügyminisztérium adatai szerint arányaiban a gyermekotthonokban, lakásotthonokban dolgozók csaknem 30 százaléka hagyta el ebben az évben a pályát, emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt – írja a Népszava.
Mit mutatnak a számok? A lap által kikért információk szerint idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016. Az 1804 távozó helyére csak 1 487 új dolgozót sikerült felvenni, ám arra a BM nem tért ki, hogy az új munkavállalók mennyi ideig dolgoztak, tehát maradtak a rendszerben, esetleg pár hét, vagy hónap után továbbálltak.
Miért mennek el? A tárca válaszából az sem derült ki, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány nyomán idén kötelezővé vált „kifogástalan életvitel” vizsgálat miatt. Ahogy arról sincs adat, hogy hány intézményi dolgozó, gyám és nevelőszülő tölti jelenleg felmondási idejét, olvasható a cikkben.